Több hónapos szünet után visszatértem a plazmaadáshoz. Már gondolkodtam rajta egy ideje, de sosem volt alkalmas, illetve olyan ideges lettem, ha eszembe jutott, hogy egy órát kell várakoznom, miközben majd’ összepisilem magam, hogy inkább hagytam a fenébe.
No de aztán most annyi minden történt, gondoltam, a plazmaadás újrakezdése is igazán belefér az életembe.
Persze a pénz a legfőbb ok, de a segítségnyújtás gondolata is jóleső, meg aztán valami fura módon szeretem, ha kicsit lecsapolnak – a plazmaadáskor ugyan csak egy-két kupica vért vesznek le a vizsgálatok miatt, de úgy érzem, az is valahol jóleső vérfrissítés. Maga a plazma persze zömmel víz, szóval az nem is számít.
Ezért be is jelentkeztem valamelyik nap munka utánra. Számítottam rá, hogy majd lebasznak, amiért legutóbb búcsú nélkül leléptem, de gondoltam, akkor majd elmondom, hogy 40 percet vártam és még a kettővel előttem lévőt sem tették gépre, ami egy magánegészségügyi szolgáltatótól szerintem nem elvárható időtartam. A kerületi szakrendelőben ez persze elmegy.
Oda is mentem, lélekben felvértezve magam, hogy ezren lesznek, és sokat kell várnom, ezért most már okos voltam és nem ittam annyit az utóbbi órákban. Mikor odaérkeztem, megtörtént a szokásos lift előtti erőfitogtatás: én álltam ott egyedül, de mire megjött a lift, jött – külön-külön – két fiú is utánam. Mikor pedig felértünk a plazmásokhoz, a két fiú persze előttem szállt ki a liftből, mert a sorrend így megfordult. A kettőből az egyik udvarias volt és mondta, hogy én jöttem előbb, és maga elé engedett, a másik meg simán beállt a sorba elém. Na baszki… Nemtom, hogy kerüljem el ezt a liftes pankrációt a jövőben.
A sor a folyosón állt, mert magába a rendelőbe csak x db embert engedtek be, így mi többiek a lift előtt sorakoztunk a folyosón. Járványügyi szempontból ez biztos jobb. Ja, nem.
De legalább bent nem volt akkora tumultus, és a bent lévőknek nem kellett figyelni, hogy ezek itt mit keresnek, mert ott már kevesen voltak. Álltunk jó hosszan, végre aztán sorra kerültem. – Előttem egy külföldi párocska volt. Én komolyan nem értem, mi a fasznak járnak külföldiek plazmaadásra. Dupla annyi idő, míg megértik-megértetik, hogy ki mit akar, persze van angolul tudó a személyzetben, de akkor is dupla idő velük kommunikálni.
No de végre én kerültem sorra, akkor kiderült, hogy annyi idő eltelt a legutóbbi óta, hogy újra be kell csekkolnom, mintha új lennék, és most nem tudok plazmát adni, csak orvosi és vérvizsgálat lesz. Nem baj, ha már itt vagyok… Kitöltöttem tíz papírt, megvizsgált a doki, és bementem a plazmaterembe, ahol levettek egy pár fiola vért azzal, hogy majd jövő héten lesz eredmény.
Úgy terveztem, nyaralás előtt még elmehetek két plazmaadásra, utána aztán véradás, mert letelik az egy év. Jövő héten telefonáltam, hogy jók-e a véreredmények. Mondták, hogy igen, mire én bejelentkeztem szombatra.
A legutóbb is napközben voltam, amikor otthagytam őket, mert szétrobbant a hólyagom és ezren voltak, de az hétköznap, szabadság alatt volt. Most arra gondoltam, hogy szombaton, az ügyfélfogadás vége felé már talán csak nem lesznek annyian? És felkeltem viszonylag korán, hogy a három-négy liter vizet megigyam és a felesleget kipisiljem időben.
A terv be is vált, alig voltak más donorok – hálistennek!!! –, sőt még a vérnyomásom is jó volt, mert az a legsarkalatosabb pontja az egésznek. Ha a vérnyomás túl alacsony, akkor rákezdik az aggodalmaskodást, kiültetnek várni, hogy igyak még folyadékot, holott már így is majdnem bepisilek, és csak idegesebb leszek. Most szerencsére OK volt ez.
Az előttem lévőket gyorsan hívogatták be, így én is kiültem és vártam, de engem már nem hívtak rögtön, hanem vártam-vártam-vártam, semmi. Még vártam. Közben odanyomult az a kövér csávó, amelyik utánam érkezett, és nem leült volna mellém a székre, hanem odaállt az ajtóba és bambult befelé. Meg tukmált engem, hogy miért nem megyek be, én előtte érkeztem. Mondtam, hogy tudom, majd szólítanak (mert az eddigi 60+ alkalommal mindig így volt). Most megváltozott a rendszer? Nekem kell az ajtóból integetni, hogy helló, itt vagyok? Vagy ez csak egy izgága kövér csávó? Tiszta bizonytalan lettem.
Végre aztán szólítottak (engem), és nagy nehezen végre helyet foglalhattam a plazmás székben. Közben a személyzet is frissült, most éppen csak három darab nővér volt, akik közül kettő új volt, azokból egy fiú. Én meg pont ehhez a fiúhoz kerültem.
Fiú még sosem vett tőlem vért vagy plazmát, ezért kíváncsian vártam, mi lesz. Hát a csávó ötször lefújta fertőtlenítővel a karomat, aztán vagy tíz percig tapogatta a vénámat. Kezdtem aggódni, mert az én vénám igen jó, olyan, mint a makaróni (vagy a spagetti? szóval amelyiknek lyukas a közepe). A srác meg úgy tapogatott, mint aki életében még nem csinált ilyent, csak orvosi próbababán. Basszus! Muszáj, hogy pont nekem jusson egy kezdő nővér, aki ráadásul még fiú is??
Na, hát mindegy, ha már itt van, csak tud vénát szúrni…. Meg is szúrt a csávó, egész jó is volt, alig fájt, azonban ekkor elkezdte még beljebb tolni a tűt, és mozgatta ide-oda, azt hittem, ordítani fogok. Egyrészt kurvára fájt, másrészt aggódtam, hogy átszúrja a vénám falát vagy valami…. Nagy nehezen aztán abbahagyta a mozgatást és otthagyta a tűt. És közölte, hogy egy göb volt ott, amit át kellett szúrni.
Köszi. Nem kértem az információt. Eddig sosem volt ott göb.
Aztán még kicsit ideges lettem, amikor a csuklómhoz celluxozta a csövet, de nem a csuklóm belső felére, hanem valahogy oldalt, úgy, hogy a cellux egyik fele a kézhátamra került, ahol kissé szőrösebb a terület – mit csináljak, genetika –, és így végig aggódtam, hogy ezért netán leválik onnan a ragasztó.
E szenvedések után végre megkezdődhetett az érdemi plazmaadás. Ami roppant simán zajlott, semmi rosszullét vagy efféle nem volt. Lement a hét deci, jött a fiú nővér, kiszedte a tűt – végre, hálistennek! –, én meg mentem a recepcióra a jussomért. Ott kellemes öröm ért, mert plusz tízezer utalványt kaptam a visszatérés miatt :-D A szokásoson felül. Ez remek volt.
Ittam egy forró csokit, ami rémes volt, mert hozzászoktam a Freiben és Szamosban kapható minőséghez. De ettől és a szúrástól eltekintve jól ment minden, azt hiszem, legközelebb is szombat kora délutánra jelentkezem be, amikor a tömeg nagybevásárlást vagy családi strandolást tart, és nem hemzseg a plazmaközpontok körül.
