Egészen az utolsó percekig nem mertem elhinni, hogy idén tényleg lesz Vámpírok Bálja!
Miután tavaly elmaradt, hiába hirdették ki idén újra, és én reméltem is, hogy most már igazán lesz, de sanszos volt, hogy jön majd valami új rendelkezés, vagy a fene tudja mi, és idén is elmarad. Főleg, miután a Sakk – amire a Bál előtt pár nappal mentünk volna – valóban elmaradt ebben az évben is :-( Majdnem sírtam dühömben. „Kevés jegyet váltottak rá”, ergo a tavalyi után többen visszaváltották, idén meg nem vettek elegen, miután a., nem lehetett tudni, tényleg meg lesz-e tartva, és b., sokáig csak a védettségi baromsággal lehetett bárhová menni. Így aztán, önbeteljesítő jóslatként, valóban nem lett megtartva :-(
Ezek után a Bálban sem reménykedtem. Illetve reméltem, de nem mertem beleélni magam… De jött a hír, hogy ez most már tényleg meg lesz tartva – szerintem a Vámpírok Bálja rajongótábora nagyobb és vérmesebb, mint a Sakké, és szétszedték volna a szervezőket, ha két évig nincs Bál (igen, én is) :-D
A tavalyi jegy automatikusan átcserélődött az ideire, csütörtök-csütörtök. Ez remek, mert utána rövid munkanap jön, amikor végül is lényegtelen, hogy álmosan kóválygok a melóhelyen. Dórival kettesben terveztük a nézést, már tavaly is.
Itt jött a képbe a kalandosság: Dóri alapvetően a pasijával lakik, aki a városhatártól kb. 30 km-re lakik; vagy a saját lakásában, ami meg Kőbányán van, én viszont két trolimegállónyira a színháztól. Röviden tűnődtem, hogy Dórit rávegyem-e taxizásra vagy éjszakai BKV-zásra, ami Kőbányán 23.00-kor nem épp életbiztosítás, és végül arra jutottam, legjobb lenne, ha a színház után itt aludna nálam. Ezt ő is örömmel fogadta.
Így a Bál miatti extázis mellé betársult az idegeskedés, hogy nálam fog aludni valaki! Viszonylag ritkán van vendégem, főleg ittalvós, és ilyenkor mindig stresszben vagyok, hogy mit takarítsak ki, mit készítsek elő, ágyneműcsere, másnap reggeli és munkába indulás stb.
Hétvégén kitakarítottam ugyan, de röviden megismételtem szerda este is. Szeretem a tisztaságot, de utálok takarítani, mert annyira hiábavaló…. Egy nap eltelik, és mintha nem is takarítottam volna. Most is, szerdára már alig látszott a vasárnapi munkám. Így szerdán a kritikusabb részeken újra átmentem a felmosóval, illetve a fürdőszobán a Domestosszal. Ágyneműt nem cserélhettem előzetesen, hisz még éjjel abban aludtam. Ezért a színház napján felkeltem 15 perccel előbb, hogy még munka előtt ágyneműt cseréljek, mert délután már szerintem nem fért volna bele az időbe.
Az első tervem az volt, hogy munka után találkozunk, hazarohanunk hozzám, pizzát rendelünk, zuhany, öltözés és indulunk. Később a pizzát töröltem. Idő, míg meghozzák, és jártam már úgy, hogy nem értem oda miatta az előre kinézett moziba. Dehogy fogok a Vámpírok Báljáról pizzafutár miatt késni. Így abban maradtunk, hogy a Westendben találkozunk, ott veszünk valami kaját – olcsóbb is – és azt esszük.
Csütörtökön egyáltalán nem voltam ott fejben a munkahelyen. Az órákat számolgattam az előadásig. És aggódtam, nehogy valami közbejöjjön. Például eszembe jutott az új homofób törvény, és Herbert. Most csak nem fogják Herbertet, az egyik legjobb szereplőt kicenzúrázni??! Mert abban biztos voltam, hogy 18 alattiak is lesznek az előadáson (ez annyira bejött, hogy konkrétan srégen előttem egy 9-11 közötti kislány ült). Vagy mi van, ha Gézának kificamodik a bokája. Tudom, nem a bokájával énekel, de akkor is…
A legkevésbé sem érdekelt a munka, és amint megláttam, hogy a főnökség elhúzott, rögtön felpattantam és mentem.
A terv szerint alakult minden. Rohantam a Westendbe, Dóri már ott volt, és a Nordseeben vettünk kaját, majd gyalog haza – amióta M3-as felújítás van, onnan így a leggyorsabb. Útközben Dóri elmesélte, hogy eljegyezte a pasija, és megmutatta az eljegyzési gyűrűjét is. Hát ez remek dolog volt, bár egészen őszintén be kell vallanom, hogy épp aznap annyi minden más gondolat és érzés töltötte meg az agyamat, hogy az eljegyzése jóformán hidegen hagyott (persze örültem, hogy boldog, de az előttem álló színházra bírtam csak koncentrálni).
Mivel mindkettőnknek születésnapja volt a közelmúltban, ezért meg is köszöntöttük egymást. Így a délután máris remekül kezdődött :-D Kávét főztem Dórinak – sőt, kettőt is, mert az elsőben a természetes tej, amit beleöntöttem, valahogy összeállt hülye kis forgácsokká, és ihatatlan lett. Szerencsére volt itthon közönséges dobozos tej is. Én magam a színház előtti koffeinbevitelt még a melóhelyen letudtam, fekete tea formájában.
Ezután ebédeltünk, aztán zuhany és öltözés. Közben mindketten átpakoltunk a kis színházi táskáinkba a rendes ridikülünkből. Eltettem a színházjegyeket, és mint egy kényszeres elmebeteg, kb. tízszer leellenőriztem, hogy tuti megvannak-e. Sőt, még induláskor, a kapuban is kiszedtem, jól megnéztem, és Dórinak is megmutattam, hogy biztosan látja-e ő is :-D
A Bál FB-oldalát is lecsekkoltam, hogy nincs-e bármi változás (a legrosszabb félelmeim, hogy Gézát kicserélték valaki másra, illetve hogy elmarad az előadás). De nem. Annyi volt, hogy „ajánlott a maszkviselés”. Erről megkérdeztem Dórit, szerinte vegyük fel a maszkot? Ő határozottan azt mondta, hogy nem!
Én is így gondoltam. A Bálra mindig erősen sminkelek, minek arra a maszk. De azért vittünk magunkkal természetesen, és gondoltuk, ha a nézők zömén lesz, akkor felvesszük. De szinte senkin nem volt ;-)
Kihúztam a szemem, erős arcpírt és sötét rúzst tettem fel. Már hetek óta nem sminkeltem a hőség miatt. De ez a Bál!!! Aztán felvettem az új fehér blúzt, ami az állásinterjún is rajtam volt, meg a lábszárközépig érő szoknyát. De Dóri szerint ez a két cucc, mivel mindkettő hosszú, nem passzol össze. Ezért vacillálást követően lecseréltem a szoknyát egy fekete, alkalmi miniszoknyára, amit szinte soha nem hordok, mert térd fölött jó tíz centivel végződik, és még két kis felsliccelése is van oldalt. De gondoltam, ez a Bál!!! – amellett Dórival vagyok, így „biztonságban” érzem magam ruhaügyileg.
Jó is volt a szoknya, egész kényelmes, még leülni is jó volt benne – amíg észre nem vettem, hogy ültömben a két kis felsliccelés totál szabadon hagyja a combomat, a másik oldalamon pedig egy idegen pasi ült :-D De akkor már (semmi) nem érdekelt.
Vasárnap már csináltam egy gyalogos próbautat, és a földalattitól a színházig tíz perc volt kényelmesen. Trolival is mehettünk volna, de abban nem bízom, mert mindig rosszkor megy el, és várhatunk. Dóri is a gyaloglás mellett volt. A magassarkú színházi cipőnkben, illetve szandálunkban, egyáltalán nem sietve olyan rövid idő alatt odaértünk, hogy kb. 18.20 volt, amikor megérkeztünk a színház elé!
Ekkor megfordult a fejemben, hogy vajon egészen biztosan elfogadják-e a 2020. júliusi jegyet a jegyszedő nénik?! Mert ha nem, én verekedni fogok. Persze a Bál FB oldala több százszor leírta, hogy elfogadják, és korábban is volt már időpontcsere, és mindig rendben volt a jegy, de azért én mindig idegeskedem.
A jegyet azonban elfogadták teljesen simán. Viszont a színházba való belépésnél testhőmérsékletet mértek. Egy pillanatra rám tört a pánik. Ugyan full egészséges vagyok (és beoltott), de épp tüszőrepedésem van, ami járhat hőemelkedéssel…. Ha most emiatt nem engednek be, én verekedni fogok, vagy bekúszom a szennyvízcsatornán. De hálistennek, ezzel sem volt gond!
Ezután azonnal a szereposztás csekkoltam le. A tetején Géza neve állt! Oh, hála a jó Istennek, gondoltam, most már nem lehet baj. Illetve persze teljesen csak akkor nyugszom meg, ha nem a nevét olvasom, hanem őt magát látom a saját szememmel.
Hálistennek Herbert is a Jenei volt, aki nagyon jó, nem pedig a Szemenyei, akit nagyon bírok és zseniális, csak valahogy nem Herbertnek való. Viszont hétfőn is megnézem a darabot, és aznap Szemenyei lesz – aminek az az előnye is megvan, hogy ha már a Sakkot törölték, idén azért mégiscsak látom Szemenyeit.
A karmester pedig a Balassa volt. Némi aggodalmat éreztem, ez feltételes reflex nálam, ha a Balassa vezényel, aki igazán jó karmester, csak régebben, mikor igen sokszor jártunk az Operettszínházban, tapasztaltuk, hogy időnként hajlamos a kelleténél gyorsabban vezényelni. Öcsémmel és Anikó sógornőmmel akkoriban így fohászkodtunk Operettbe menés előtt: „juj, csak ne a Balassa vezényeljen!” Ha mégis, a fogunkat csikorgattuk a túl gyors részeknél (az adott CD-vel összehasonlítva). Amiért igazából nem haragudtunk rá, az az a tény volt, hogy látszott, nem gonoszságból csinálja, hanem egyszerűen elragadja a hév, belelkesedik, és ezt meg tudtuk bocsátani.
A helyzet különben is javult azóta, mert a tavalyelőtti Bált is ő vezényelte, és akkor igazán csak alig pár résznél vezényelt túl gyorsan. A Sakk pedig teljesen jó volt, pontosan mint a CD-n; sőt mintha balkezes is lenne a fickó. Így most csak picit aggódtam emiatt.
És idén vettem pólót is! Mindig ott van a stand, ahol a pólókat meg CD-ket árusítják, és sosem vettem, gondoltam, hogy „majd legközelebb”, tavaly aztán ráfáztam, mert nem volt legközelebb. Ezért határoztam el, hogy idén veszek pólót, még ha az ölemben kell is fognom egész előadás alatt. Oda is mentem, az asztalra csaptam és mondtam, hogy adjon két pólót, és mivel hűtőmágnesek is voltak, abból is vettem kettőt. Azonban a póló annyiba került, hogy le sem írom – vettem hozzá még két hűtőmágnest, és így tudtam egy szép kerek papírpénzzel fizetni (mert nem tudtak volna visszaadni).
Még mindig rengeteg időnk volt, ezért felmentünk az emeletre, és ott a büfében sorbaálltunk. Dóra javasolta, hogy igyunk egy pezsgőt. Én benne lettem volna, de nem akartam folyadékot inni színház előtt, mert ki tudja, a szünetben tudunk-e pisilni (ezt a színházat akkor építették, amikor az embereknek még nem volt hólyagjuk, ezért tök kevés vécéfülke van, és mindig sor áll). Így nem ittunk, csak vizet vettünk.
Későn jutott eszembe, hogy otthonra vehettem volna vörösbort – ezt néha szoktam, direkt a Bál alkalmaira – és ihattunk volna egy decivel még indulás előtt, a jó hangulat miatt :-)
Ezután a vécé felé orientálódtunk. Már sokan álltak az előcsarnokban, és Dóri bepánikolt, hogy ez már a vécésor? de még nem az volt. Alig álltak a retyónál, így simán pisiltünk, a rúzsomat megigazítottam és vártunk a beengedésre.
Már 18.50 volt, és az előcsarnok tele emberrel. Senkit nem érdekelt a járvány :-D Nem is emlékszem, volt-e valakin maszk. Vártuk a nézőtér nyitását. De nem történt semmi. Na mi lesz? Hétkor kezdődik, és mi középen ülünk.
Annyi idő telt el, hogy komolyan megijedtem, mégiscsak közbejött valami. Ezren álltunk ott…. Na, aztán végre nagy nehezen megkezdődött a beengedés. De a tényleges kezdésig még eltelt vagy tíz perc.
És végre elkezdődött a Bál!! Amire több mint egy éve vártam… Magáról a darabról nem is írok, már annyiszor írtam, és hát most is ugyanilyen volt: a szívem csücske! :-) Most azonban nem tudtam totál felhőtlenül örvendezni, mert foglalkoztatott, hogy Dórinak tetszik-e majd. Én már annyit áradoztam róla, hogy szegény valszeg valami földöntúli, mennyekből lejövő élményt várt, és hát lehet, hogy neki annyira nem jön be, mert bármennyire is a kedvenc musicalem a legjobb szereposztással, de végül is ez is csak egy színdarab, ami lehet hogy nem tetszik mindenkinek. – Faternak pl. nem jött be.
Én azért ragyogó arccal és csillogó szemmel ültem, mint kisgyerek a cukorkaboltban, de amikor végre Géza bejött oldalról, szétszaladt a szám és onnantól a darab végéig úgy vigyorogtam, mint Joker :-D
Isteni zsírkaraj volt az egész első felvonás. Apróbb technikai bakik voltak, mint a begerjedő mikrofon egy-két pillanatra, de különben remekül ment minden.
Amikor felálltunk a szünetben, hogy kimenjünk, akkor éreztem meg hirtelen a fizikai fáradtságot. Hiába, előző este későn feküdtem le hajmosás és takarítás miatt, múlt pénteken vért adtam, és a színházi koffeinem is „csak” egy fekete tea volt 15.00 órakor. A darab előtti rengeteg adrenalin pedig mostanra elfogyott, és kipukkadtam.
Vécére mentünk, aztán a szünetben kicsit a darabról beszélgettünk – Dórinak tetszett ugyan, de remélte, hogy majd a második felvonás „pörgősebb lesz”. Mért, az első nem pörgős?! Tele van hóviharral, tánccal, éjszaka vámpírok mászkálnak, emberek fürdenek, két embert is megharapnak a vámpírok, mégis mi kéne még? :-D De értettem, hogy hogy érti. És az első felvonás még tényleg nem játszódik a kastélyban. Megnyugtattam, hogy a második még királyabb lesz.
Aztán még magánjellegű dolgokról beszélgettünk. Dóra nem volt teljesen elégedett az eljegyzési gyűrűvel, ami ezüstnek látszik, noha fehérarany, és két vékony szálból áll. Ez olyan, mintha a pasi nem szeretné eléggé/nem szánna rá elég pénzt. Próbáltam nyugtatni, hogy nekem tetszik a gyűrű, és a pasi meg ne adjon már ki egymilliót egy eljegyzési gyűrűre, aminek végül is semmi haszna – ezt már nem mondtam –, hanem inkább tegye el a zsét az esküvőre meg a közös életre.
Szép hosszú szünet után jött a második felvonás. Noha fizikailag tényleg elfáradtam és álmos is lettem, de természetesen ez a darab mindig feldob. (Azt azért magamban elhatároztam, hogy a hétfői előadást, amikor csak magamhoz kell alkalmazkodni, máshogy fogom szervezni: azonnal hazarohanok, rendelek pizzát, és izmos valódi kávét fogok inni a jó itthoni kávéfőzőmön.)
Géza olyan jól nézett ki a vámpírcuccban és –sminkben, hogy arra gondoltam, mindig így kéne járnia, ha nem lenne civilben még helyesebb.
A második felvonásban ott a Carpe Noctem, amit imádok és az Öröklét, ami valószínűleg a legkedvencebb számom. Na és végre jött Herbert keringője! Komolyan kíváncsi voltam, hogy nem cenzúrázzák-e ki akár önként, mint a hülye Keró az Elisabethből a Hogyha kell egy tánc c. számot (ezt a bűnt soha nem bocsátom meg a Kerónak!)
Hála a jó égnek, Herbert ugyanúgy ment, mint mindig, és a közönség ugyanúgy féktelenül tetszésnyilvánított, mint mindig :-D Megjegyzem, az előttem ülő 10 éves kislányon sem látszott, hogy a „homoszexuális propaganda” bármennyire is megviselné.
A második felvonás egészében király volt, de apróbb gondokat észrevettem azért. Szerintem a kriptába mászós szám kicsit túl gyorsan lett vezényelve, aztán Géza kihagyott egy szót (de lehet, hogy ezt csak az vette észre, aki kívülről tudja a teljes darabot, mint pl. én); és mintha pár dalnál kissé kevés lett volna a világítás. Mintha a színpad belsején/hátulján nem kapcsoltak volna tisztességes fényt. De ezek aztán tényleg kevéssé zavartak, csak épp észrevettem őket. Maga a báli rész és főleg a vége, az az istenkirály, cinikus finálé, amit imádok, tökéletes volt! Utána pedig nagy taps, a vége felé állva is.
Mi ketten gyalog indultunk haza, holott épp jött a troli, de jó volt a hűvös estében sétálni, főleg mivel még magassarkúban is alig húsz perc hazáig. Addigra átlendültem az álmosságon, és ha lett volna piánk, akár fenn maradtam volna locsogni, chipset enni és inni egész éjjel. No de még másnap munkanap volt – így hazamentünk, zuhany, aztán fekvés.
Mivel a franciaágyam ugyan kétszemélyes, viszont a falnak/ablaknak van tolva, a belül alvónak át kell másznia a kívül alvón éjszakai felkelés esetén, és gondoltam, sem én nem akarok Dórin átmászni, sem azt nem akarom, hogy ő másszon át rajtam. Így én a strandon használatos polifoamon aludtam az ágy lába előtt keresztben, a földön. Egy 163 centis ember pont jól elfér ott.
Azt azonban nem vettem számításba, hogy a talaj kemény, a polifoam pedig alig puhább. És hiába a remek memóriapárna, a hátam, derekam, csípőm bizony érezte a kemény parkettát. Mostanában már néha nem becsületes a bal bokám, sem a csípőm, ezért nem volt egyszerű jó alvópózt találni. Pedig kellett volna, ugyanis ha megmoccantam, a műanyag polifoamon a bőröm még cuppogott is, és nem akartam, hogy Dóri folyton felriadjon a fészkelődésemre. Egy ideális alvópózt kellett volna találnom és úgy maradni, de ez nemigen jött össze, ergo a fél éjszakát csak bóbiskolással töltöttem – 23.30-tól 4.50-ig – valamint 2.50-kor még ki is mentem pisilni.
Dórit felkészítettem az esetleges szomszédpampogásra, azok dumáltak is a fal túloldalán, de mivel mi is beszélgettünk még lefekvés után (23.00 körül), ők egy idő után elhallgattak, és lehetett (volna) aludni. Dóri tudott is.
Én 4.50-kor keltem és elsőnek megittam a konyhában a saját kávémat, és olvasgatva vártam, míg Dóri is felkel, akkor neki is főztem kávét, ettünk pár falat reggelit, zuhany, és indultunk. Ő szabin volt és a szüleihez ment ki, én pedig melózni. Kivételesen földalattival mentünk mindketten, és csak a Deákon váltunk el. Természetes, hogy a metrópótlóból elment egymás után kettő darab, mikor még a körút túloldalán álltam, viszont mikor a megállóba értem, már negyedórát kellett várnom.
Annyira álmos voltam, mire a melóhelyhez értem, hogy az sem érdekelt volna, ha a Vámpírok Bálja összes vámpírja idejön és rám támad. Esetleg ha Géza is jön, neki inkább a nyakába ugranék – habár inkább csak azért, hogy megtartson. Az irodában lefőztem egy rohadt erős nescafét, ez aztán úgy-ahogy ébren tartott.
De a színdarab és az ittalvós-barátnős élmény annyira feldobott, hogy egész hétvégén újra meg újra levetítettem a fejemben a darabot meg az egész délutánt-estét, és boldog izgalommal várom a hétfői előadást J Amikor is a „mit fogok másképp csinálni” listára a pizza és kávé mellé felveszem a „saját, puha ágyamban aludhatok, meztelenül” pontot is, ami az alvás minősége szempontjából nagyon lényeges :-D
…. Sőt, a darab után haza fogok jönni és megiszom egy fél pohár vörösbort – már be is újítottam egy üveggel direkt erre az alkalomra. Egyszer élünk :-D
