Hajlamos vagyok a negatív dolgokra koncentrálni, de összességében (eddig) egész jó volt az adventi időszak! Ma van a szabim első napja, és elég fáradt vagyok fizikailag, de visszatekintve elégedett lehetek az utóbbi időszakkal.
A legutóbbi óta volt még egy hétfő-keddi szabim, amikor is mindenképp elmentem volna, mert hétfőn plazmaadás volt – fél év után először –, kedden pedig Öcsémékhez mentem, egyik sem lemondható. De most nem is volt olyan hajtás, mint a múltkor. Összecsaptam a melót és eljöttem.
A hétfői plazmaadás igen jól ment, bár először alacsony volt a vérnyomásom, de másodszorra már OK. Kedden Öcséméknél is jó volt, bár most Zétivel nem mentünk ki a szabadba, és ő is kicsit nyűgösebb volt a szokásosnál, de összességében azért jólesett ott lennem.
Szerdán mozi Katival. Baconos popcorn a Sugárban, mmmmm! Apró örömök :-D Pénteken pedig Pókember mozi, filmek terén elégedett vagyok mostanában.
Van végre új vastag, vízhatlan, nem csúszós téli csizmám is. Hosszú vívódás után végül a Decathlonban vettem – bár aggódtam, mert eddig mindössze egyszer vettem ott (túra)cipőt, és az szűk lett, de most ez a hótaposó csizma igen jól bevált. Elsősorban azért vettem, hogy ha Zéténnyel mászkálunk a szabadban órákon keresztül, akkor ne fagyjon le a lábam. Ez sikerült is, és mindössze 11.900.- Ft volt.
Mostanra már mindenkinek megvettem minden ajándékot, amit elterveztem, sőt talán többet is a tervezettnél :-) Ilyenkor jövök rá, hogy több haverom van, mint gondolnám: Zsuzsi, Barbi, Dóri, Kati, Orsi. Ezek közül most csak Zsuzsival és Katival rendeztük le egymást kölcsönösen, mert a többiekkel eddig nem sikerült találkozót egyeztetni, illetve mire eljutottam oda, hogy írjak nekik, addigra már olyan közel került a karácsony, hogy gondoltam, mindenki rohan és készülődik. Úgyhogy a többieket majd később ajándékozom. De fő, hogy már minden megvan, igyekeztem is lehetőleg mielőbb elkezdeni a vásárlást.
Rengeteg gesztenyét is eszem újabban, ez újdonság, mert eddig nem nagyon ettem, de most valahogy nagyon ízlik, és rendesen fogy. Egészséges és kevesebb benne a kalória, mint a csokiban, de nem éppen olcsó, úgyhogy majd megpróbálok kínaiban venni inkább.
A keddet követően szombaton is Tesóméknál voltam, és az igazán jól sikerült. Most reggeli után sétáltunk Zétivel, nagyon hosszan. Először játszótereztünk, utána a vízparton összetalálkoztunk egy ismerős fekete macskával, aztán csipkebogyót próbáltunk szedni, de nem volt megfelelő állagú. Több helyen leültünk kicsit, Zéti a befagyott pocsolyák jegével játszott, én pedig örültem a vastag csizmának és a farmer alá felvett nejlonharisnyának. Elmondtam Zétinek a Cirmos cica haj-t; és továbbgondoltuk, hogy vajon mi következhetett a vaj ellopása után? Én arra tippeltem, hogy a cicát leszidást követően elküldték a Tescóba új vajért, vagy pedig, ha ott nem tud venni, a cica átmegy a szomszédba és kölcsönkér vajat.
A domb alján is csücsültünk egy jó ideig a napsütésben, ekkor már távol voltunk vagy két órája. Gondoltam, hogy lassan azért indulhatnánk hazafelé – szívesen ittam volna már egy kávét – de Zéti nagyon jól érezte ott magát.
- Most örökre itt fogunk ülni?
- Igen!
- De nemsokára ebéd lesz, a mama nagyon finomat főzött – fogalmam sem volt, mit főzött Ági, de mivel a legtöbbször finomat főz, gondoltam, hogy most is –, hát mit fogsz ebédelni, ha itt maradunk?
- Levelet!
Mivel a lehullott levelek között ültünk a talajon. Hmmm… Valahogy mégis csak haza kéne édesgetni… Csak egy érv jutott eszembe:
- De én hoztam ám diákcsemegét is...
Erre szó nélkül felkelt és indult hazafelé :-D
Persze ennek az volt a hátránya, hogy még ebéd előtt követelte a diákcsemegét, és kénytelen voltam magyarázkodni a szülőknek, hogy azért kecsegtettem ezzel, mert különben még most is ott ülnénk a lehullott levelek között…
A jó sok délelőtti szabad levegőn szaladgálástól szerintem jobb hangulatba került, mint kedden, és most egész sokáig halkan tudott játszani, míg Zsófi aludt. Pingponglabdát gurítgattunk egymásnak, de Zétinek az tetszett a legjobban, ha begurult a kanapé alá. Ez meg is történt olyannyira, hogy végül mindhárom pingponglabda a kanapé alatt kötött ki, olyan távol, hogy semmilyen módon nem tudtuk kipiszkálni.
A pókfóbiám ügyében történt némi előrelépés ezen a napon. Azt a remek, szuper leírásokkal és fényképekkel ellátott állatos könyvet nézegettük, amit Zéti a nagymamájától kapott, és kétszer egymás után is olyan oldalakon nyitottam ki véletlenül, ahol egy-egy nagy pók volt. Basszus! Könnyedén mondtam Zétinek – nem azt, hogy „rühellem ezeket a büdös dögöket, és ha nem lennél itt, most sikoltoznék és elhajítanám a könyvet”, hanem, hogy „tudod, nem nagyon szeretem a pókokat, és nagyon régóta még csak hozzá sem tudtam érni olyan fényképhez, amin pók van”. Ami igaz is. Nem bírok hozzáérni. Mire ő megragadta a kezemet és rátette a pók fotójára!
És nem történt semmi! Jó, persze én is tudom, hogy az csak egy fénykép, de akkor is…. A frász tör ki a gondolatra is. De most, hogy ez az okos kicsi kölök ott volt mellettem, valahogy már nem is éreztem azt a pánikot. Igazán hálás voltam neki.
A délután folyamán pedig Ági levágta kicsit Zsófi haját úgy, hogy én tartottam a karomban. Őszintén szólva nemigen értettem, miért olyan nagy cucc egy baba haját levágni…. Hát most megtudtam. Zsozsó úgy forgatta a fejét, mintha nem lenne holnap. Hiába van könnyen kezelhető kis hajacskája, ha egyszer nem lehet „elkapni”, mert mire odaérsz az ollóval, már a feje másik fele van ott! :-D
Még egy munkanapom volt hátra, és utána kezdődött a szabadság. Ekkor már mindenkinek jó volt a hangulata, mert kaptunk éves bérletet, ami igazán komoly dolog, tekintve, milyen rohadt drága a bérlet. ÉS ezenkívül még kaptunk karácsonyi pénzt is. Amit, mondjuk, az utolsó pillanatig lebegtetett a vezetőség, holott minden adandó alkalommal rákérdeztünk. Főleg az egyik idősebb kolléganő, akinek már csak pár hete van a nyugdíjig, tehát nincs vesztenivalója: ő minden alkalommal egyenesen belekérdezett a főosztályvezető pofájába, hogy nem lesz valami pénz-e?
Ez nem mohóság tőlünk, mielőtt még valaki ezt gondolná; több százszor hivatkoztam már itt a rabszolgatörvényre, mely miatt most nincs az addig volt kicsi, de fokozatos előrelépegetés, apró fizetésemelésekkel, hanem fixálva van a pénzünk; ugyanakkor – mint mindenki látja, akinek szeme van – az infláció egyszerűen pofátlan. Hogy csak az engem érintő két lényegtelen apróságot mondjak: a chips 299.- Ft-ról két héten belül 339.- Ft lett, a mozijegy 1.950.- Ft volt a Gucci-ház megnézésekor, míg egy hét múlva a Nagykarácsonyra már 2.150.- Ft volt a jegy! Szóval az infláció olyan mértékű, hogy ezek után a karácsonyi pénz tulajdonképpen nem is plusz pénz, hanem egyszerűen némi vásárlási hozzájárulás vagy mi.
De fő, hogy lett! Természetesen mind örültünk. (Később, a rezsivel egy időben azért utaltam ebből egy kis pénzt egy újabb SMA-s kisgyereknek, akiről valamelyik tévéműsorban volt szó, de reménykedjünk, hogy a hírverés hatására megint a zsebébe nyúl pár milliárdos is és nemcsak a kisemberek 2-3 ezer forintjából kell összegyűjteni azt az X milliót.)
Én már csak azon izgultam, hogy ne kapjak sok/nehéz anyagot az utolsó napra. Ha kaptam volna, valamit csináltam volna velük és beadom, akármilyen is, úgysem kapom már vissza, de azért nem akartam ilyesmit. Szerencsére nagyjából jó akták kerültek elém, amikkel végeztem egész hamar, így el is engedtek már fél 3-kor. Remek!
Rögtön elrohantam a Lidl-be, kihasználva, hogy még nincs itt a délutáni roham. Mostanában mindenhol iszonyú sokan vannak, és kellett pár kajaféle a Lidlből, ami máshol nincs (Sparral és Aldival ugyanez van, mindegyikben van olyasmi, amit csak ott lehet kapni).
Sajna, az a rohadt fejfájás megint rám tört az utolsó munkanapon. Nem tudom, a szél/front vagy a feszkó miatt-e, vagy mindkettő. Nem elviselhetetlen, de gyógyszer nélkül rossz; és nem akarok így nekimenni a karácsonynak. Remélem, addigra azért elcsitul.
Ma van a szabi első napja! Ahogy elhatároztam, mekis reggelit és Frei kávét fogyasztottam, de persze nem indultam annyira korán, ahogy elterveztem, így kicsit kapkodós lett a reggeli, hogy utána a piacra meg a Sparba is be tudjak menni, még mielőtt egymillióan vannak. Az első vásárlásból hazaérve hallom ám a konyhában, hogy a szomszéd párocska ordítva veszekszik.
De most komolyan! Mi a faszért nem lehet pihenni sem itthon… Miért nem takarodtak el az ünnepekre a családhoz Sajóbábonyba, vagy a srác félig külföldi, a jó édes külföldi anyjához! Nem akarom két idegbeteg takony ordibálását hallgatni a szabadságom alatt! Rossz belegondolni, mi lenne, ha itthon dolgoznék, és mondjuk valami odafigyelést igénylő szellemi munkát. Azt hiszem, két nap után átmennék és meggyilkolnám őket. – Most, amikor ezt írom, már elcsitultak, de azért jó lenne, ha inkább utaznának szépen és csak január elején másznának vissza.
Úgy terveztem, hogy szerdán kimosok mindent, késő délután megnézem az új West Side Storyt és csütörtökön takarítok, de most ez változott, mert Öcsém írt, hogy menjek hozzájuk csütörtökön. Így a takarítás előre jön szerdára, a mosás ma délutánra, majd valahogy körbesöpröm a fregolit holnap…
Csomó jó könyvet gyűjtöttem össze a szünet idejére, már a sorrendet is meghatároztam. Vannak illatos mécseseim, rengeteg szaloncukor, és remélhetőleg maga a szenteste is jól sikerült. 26-án Öcsémékhez megyünk látogatóba. Most nem ők jönnek hozzám, amit, bevallom őszintén, megkönnyebbüléssel fogadtam. Bár imádom őket, de soha nem tudok 100 %-osan kitakarítani, ráadásul úgy, hogy közben még főzök is valami friss és vegetáriánus ételt. Így szerintem nekik is jobb, hogy nem kell összecsomagolni a két kölköt és átvágni a városon, ami már önmagában is nem semmi idő. Most a téli időszakban úgyis látom, hogy már csak Zétit is milyen meló beöltöztetni a kinti göncökbe…
Na szóval ez volt a karácsony előtti időszak, mínusz az utolsó két nap, de majd még úgyis leírom a többi történéseket, később.
Egyébként sokkal gyakrabban is írnék, de az a helyzet, hogy a rossz dolgokon felcseszem az agyam és rögtön kiírom magamból, viszont a jó dolgokat csak úgy élvezem boldogan, és arra már lusta vagyok, hogy gépet ragadjak és leírjam, mert az viszont már munka; vagy pedig már este van és fáradt vagyok. Vagy, mikor leírnám, akkor épp mennem kell valahová, a blog.hu megint nem enged belépni stb. Szóval igyekszem többször írni, végül is ez egy személyes napló.
Boldog ünnepeket mindenkinek!
