Idén ugyan nem voltam végig szabin a két ünnep közt, de legalább karácsony előtt három napig igen. Így most végre kipihentebb voltam karácsonyra. Nem szeretem, ha még 23-án is melózni kell, aztán rohanhatok vásárolni, haza, takarítani, és ott a marha hosszú 24-e, ami előtt ki sem tudtam aludni magam becsületesen. (Azért hosszú, mert anyám mindig elcseszi az időt aznap.)
Most legalább ez megvolt. A három ünnep előtti napra gondosan beterveztem Frei kávézást, az összes vásárlást, szerdára a West Side Storyt moziban; csütörtökön pedig Öcsémékhez mentem. Így épp elég eseménydús volt a szabadság, hogy teljesen ki tudjak kapcsolni a munkából, és a végére egész hosszúnak érződött a szünet.
A két első szabadnapon gondosan beosztottam, hogy mikor hová mit menjek vásárolni. Most már nincs a fejemben a menetrend, de van, ami csak az Aldiban, van, ami csak a piacon stb.
Szabi előtt titkon reménykedtem, hogy esetleg a szomszédok a téli szünetre eltakarodnak a vidéki rokonsághoz, és legjobb esetben majd csak január elején másznak haza. Ez az elméletem sajnos összedőlt, mikor rögtön a szabi első napján, ahogy hajnali 8.30-kor kiléptem az ajtón – szabi idején ez korai nálam – pontosan abban a pillanatban lépett ki a szomszéd kisluvnya a kutyával. Nem ám egy perccel később, sem egy perccel előbb… Aznap délután meg volt az az ordítozós veszekedésük, amit már korábban említettem. Szóval mindkét példány itt van. Ennyit a nyugodalmas karácsonyi szabadságomról!
Mondjuk mikor szabi második napján tértem haza egy délutáni körből, akkor ott cigikéztek a legnagyobb egyetértésben a bejárati ajtó előtt, és a csávó kezében még sör is volt. Szóval szent a béke, de akkor mi a faszért kellett 24 órával előbb olyan üvöltve veszekedni. Mi ez a cigánytempó baszki? Persze megintcsak jellemző, hogy éppen pontosan akkor kell nekik kint lenni, amikor én hazajövök vagy elmegyek. Nem akarom látni őket, ha már hallgatni kénytelen vagyok.
Na, de igyekeztem ezen a faktoron túllépni.
… Szerdán délután az addig már összegyűjtött ajándékokat, a vastag téli pizsamámat meg még egy-két karácsonyestére való apróságot feldobtam az ősökhöz, aztán HÉV-jegyet vettem másnapra és mentem a West Side Storyra.
Kissé ódzkodtam a mozitól, de rohadt jó lett. Főleg a dal- és táncbetétek. A dumákat akár ki is vághatták, vagy lefelezhették volna.
A mozi előtt még rohanva kitakarítottam és elpakoltam a kimosott cuccokat a fregoliról. Aztán másnap hajnalban Öcsémékhez! Egy kicsit aggódtam, mert azon a héten elég hideg volt és természetesen pont ezen a napon volt a leghidegebb, amikor a maximum hőmérséklet 0 fok. Na, ha ma nekem ki kell mennem Zéténnyel a parkba… Ezért felöltöztem rétegesen, hótaposót vettem, harisnyanadrágot és vastag térdzoknit.
Hála a jó égnek, kiderült, hogy Zéti újabban nem szeret nagy hidegben kimenni. Így aznap csak bent játszottunk egész nap. Most a részleteket nem tudom teljesen tisztán felidézni, mert előtte szombaton is ott voltam, 23-án is, 26-án is családlátogatáson és szilveszterkor is, tehát hogy egész pontosan mely események történtek 23-án, az most passz :-D Az biztos, hogy Zéténnyel sokat játszottunk az emeleti szobában az éggömbbel, ő elénekelte a Kiskarácsony, nagykarácsonyt; aztán pingponglabdát gurítgattunk egymásnak, de ő leginkább azt élvezte, ha a labda a kanapé alá gurul és ki kell onnan halásznunk.
A nap nagy részét a szőnyegen hasalva töltöttem és hosszú cipőkanállal halásztam ki a pingponglabdát, míg Zétény zseblámpával világított nekem :-D
Megint nézegettük az állatos könyvet is, és Zéti megint megragadta a kezemet és rátette a pók fényképére, mint a múltkor :-)
Ági isteni bejglit is sütött, amiből jó pár szelettel megettem még náluk, valamint hazavitelre is kaptam nem keveset. A mákost még aznap este megettem, a dióst pedig másnap ebédre, vagy fordítva, a lényeg, hogy egy napon belül elfogyott!
Olyan kellemesen elfáradtam aznap, hogy a 24-re virradó éjszakát gyakorlatilag egyhuzamban végigaludtam, ami pedig évente 1-2-szer fordul elő.
24-én már igazából mindennel készen voltam, de az ősökhöz csak kora délutánra ígérkeztem. Ha nem lennének pofázós és áthallatszó szomszédaim, simán ellébecoltam volna azt a pár órát itthon, de így úgy döntöttem, inkább teszek egy sétát. El is mentem a Vörösmarty téri karácsonyi vásárba, inkább csak körülnézni, illetve ittam egy jó forralt bort.
Mikor hazaérkeztem, hát természetes, hogy a szomszéd kispicsa pont épp akkor állt a bejárati ajtajuk előtt a folyosón…. Most már komolyan azt gondolom, hogy ezek sasolják, hogy én mikor jövök-megyek, hogy akkor jöjjenek elő. De legalább a buznyák nem volt ott. És a forralt bor miatt jó hangulatban voltam, így csak simán köszöntem. De komolyan, karácsony van, hát mi a vérért nem takarodtak már haza vidékre a kiscsaládhoz? Vagy még inkább külföldre, a csávó családjához, hogy nekem lehetne pár nap csönd és nyugi itthon…
Ebédeltem, megettem az Ági-féle bejgli másik felét, aztán összeszedtem a maradék vinnivalót és mentem az ősökhöz.
Szeretek ott lenni karácsonykor, noha szinte mindig iszonyatos hosszúra nyúlik a nap. Idén is. De most már fel voltam rá készülve, és mivel három napig szabin voltam és nem kellett 4.30-kor felkelnem, kipihentebb is voltam. Ebédeltünk, ittam egy jó izmos nescafét, aztán feldíszítettük a fát Faterral. Ezt követően én a nappaliban csomagoltam az ajándékokat, hagyományos módon csomagolópapírba, és közben megnéztem a Monk legeslegutolsó részét, ami a neten nincs fent magyarul :-(, de most valamelyik csatorna leadta, anyám felvette nekem és én most visszanéztem. Élmény volt!
Jó sokáig csomagoltam, de anyám még akkor sem lett készen a hideg karácsonyi vacsorával. Én odamentem hozzá és részben segítettem, részben a puszta jelenlétemmel noszogattam, hogy abba ne hagyja, mert olykor képes rá, hogy valami eszébe jut, leül és utánanéz, és ha már leült, az isten irgalmazzon mindenkinek, mert az még plusz félóra csúszás. Így, hogy ott álltam a nyakán, mint egy börtönőr, azért emberi időn belül meglett a vacsora, de ez is legalább már este 21.00 volt.
Én osztottam az ajándékokat, igen gyors tempóban, mert addigra már mindenki éhes volt. Az ajándékaimmal elégedett voltam, bár ez tulajdonképpen lényegtelen: már rég leszoktam arról, hogy olyan dolgot kérjek karácsonyra, ami igazán kell. Mert könnyen lehet, hogy azt nem kapom meg, akkor pedig ott állok a fontos dolog nélkül. Ezért szükséges, de azért nem nélkülözhetetlen dolgokat szoktam kérni, ami pedig tényleg életbevágó, azt megveszem magamnak.
Ajándékosztás után vacsora, ami valóban remek volt, noha „csak” hideg dolgokból állt, de volt azért rozé meg szaloncukor is. Fater hamar elment aludni, mi kicsit még néztünk valamiféle filmet a tévében, de aztán én is kifeküdtem.
Isteni jól aludtam, kb. reggel 9.00-kor keltem. Naaagyon ráérősen reggeliztem – a 25-e a punnyadásról szól –, két tejeskávét is ittam, és a kanapén olvastam a Pöttöm boltkórost.
Nagyjából ebéd után szoktam hazajönni, ami persze mindig csúszik, de most extrém csúszás volt. Mutter már korábban mondta, hogy brassói aprópecsenye lesz, de amikor leült a kanapé másik felére egy nyers hússal, amit nekikezdett felkockázni kb. 13.00-kor, álmomban sem hittem volna, hogy az lesz – majd, valamikor – a brassói!! Kicsit el is szunyáltam ott a kanapén. Mikor felébredtem, a krumplit kockázta, és még ezután jött a sütés. Szerencse, hogy rengeteg kaja volt, és valami könnyű kis ebédfélét betoltam, amíg az igazi meg nem sült.
Így tulajdonképpen kora estére értem haza, Fater hozott kocsival. A lakásba érve fájdalmas sóhajjal hallottam, hogy a szomszéd lakás lakott. Vagy egy óra múlva megrökönyödve hallottam, hogy bőrönd gurul végig a folyosón és megáll majdnem előttem – ergo a szomszéd lakás előtt. Hát a csávógyerek volt az. Most jött haza. Hogy van ez, külön vannak karácsonykor? Ha a csávó elutazott, miért nem vitte magával a luvnyáját, ha pedig olyan rossz a viszonyuk, hogy amiatt voltak külön, akkor minek jött haza… Érthetetlen ez. Mindenesetre nem örültem, hogy a jelek szerint nincs semmiféle „hazautazunk/elutazunk a téli szünetre, legalább egy hétre!”, pedig nagyon számítottam rá :-(
Szerencsére volt itthon finom étel, bor, édesség és jó filmek a neten, úgyhogy kellemesen telt azért a 25-e este.
26-án pedig Tesómékhoz voltunk hivatalosak vendégségbe. Előzőleg akartam egyet sétálni valahol, és útközben venni Öcsémnek egy Szamos islert, mert azt szereti, csak sajnos a Szamosok mind be voltak zárva, kivéve a Svábhegyen lévőt. Így felmentem a Svábhegyre, aztán leereszkedtem a városba és a Westendben még átvettem a másnapi Kingsman filmre szóló mozijegyemet.
Faterral kora délután találkoztunk, és olyan néptelenek voltak az utcán – nem úgy, mint pár napja! –, hogy nagyon hamar kiértünk Öcsémékhez. Ezért még a vendégség előtt tettünk egy nagyobbacska sétát a környéken. Aztán a megbeszélt idő előtt visszafordultunk a házhoz.
Addigra Zsófi felébredt, Zétény persze le sem feküdt :-), és már az ablakból integetett nekünk. Uzsonnáztunk, elosztogattuk az ajándékokat, játszottunk a gyerekekkel. Majd amikor Zsófi délutáni alvásciklusa elérkezett, felöltöztünk és mind kimentünk egy nagy sétára.
Zétény többnyire előreszaladt velem, de a vízparti szakaszon hálistennek Ági és Tesóm figyeltek rá. A séta befejező részét követően a család elkísért minket a kocsihoz, és innen hazamentünk.
Nagyon jól éreztem magam, nem utolsósorban azért is, mert kaptam egy-egy doboz majonézes krumpli-, illetve kukoricasalátát. Amiket nem nagyon szeretek, mert mindig eszelősen elcukrozzák. Két helyen készítik normálisan, Öcsém és a munkahelyi menza.
A krumplisaláta annyira finom volt, hogy még aznap este bepusziltam vacsorára az egész dobozzal :-D De csak mérsékelt lelkifurdalásom volt emiatt, egyrészt, mert karácsony van, másrészt mert másnap hajnalban futást terveztem.
Akkor már egész rég nem futottam, mindig volt valami dolgom, vagy túl hideg volt vagy effélék, de most még hétfőn-kedden szabin voltam, így adta magát a hétfő hajnali futás. Itt csak az időzítésen vacilláltam: olyan későn kel most a nap, hogy igazán ’sokáig’ alhattam volna, ugyanakkor a Városligetben még mindig feltúrások vannak, és eddig valahányszor szabi alatt hétköznap hajnalban mentem futni, már reggel hétkor ott tobzódtak a munkásemberek és füttyögtek meg beszóltak. Ezt el akartam kerülni. Viszont éjszakai sötétségben meg mégsem óhajtok felkelni… Végül afféle kompromisszumként 6.15-kor keltem (éjszakai sötét), de mire felöltöztem, bemelegítettem és kikocogtam a Ligetbe, már kezdett pirkadni.
Igen jólesett a futás – csak rohadt hideg volt –, majd utána a tartalmas reggeli. 11.15-kor kezdődött a Kingsman mozi, de olyan későn kaptam észbe, hogy jóformán futólépésben rohantam a felüljárón át, hogy odaérjek. Így meg olyan hamar értem oda, hogy még húsz perc reklámot is végig kellett szenvednem :-/
A film jó/közepes volt, lehetett volna rosszabb is, de egynek elment. Ezután megint csak az ősökhöz mentem, most Fater névnapját köszönteni. Ebéd, ajándék, cukormentes isler, amit útközben vettem.
Az utolsó szabadságnapomon elmentem a Falk Miksa u.-i Freibe, ahol még sosem voltam, és diós-mákos bejgli kávét akartam volna inni, de az nem volt (nem is hittem a fülemnek). Valami mást ittam helyette, és elégedetten láttam, hogy szendvicsek viszont vannak dögivel. Ide még tutira eljövök reggelizni a jövőben!
Vettem a másnapi munkához szükséges dolgokat, mint a tej a benti kávémhoz, aztán hazatértem ebédelni és kora délután újra el, mert fel akartam sétálni a Várba, ahol Ági szerint gyönyörű az ünnepi kivilágítás.
Csakugyan gyönyörű volt, viszont istentelenül hideg. Nem az a becsületes, száraz mínusz 15 fok, hanem a sunyi mínusz 2, amikor alattomos szél fúj, és valami szemerkélés jön az égből, és ez a nyirkos hideg még sokkal rosszabb. Hiába öltöztem fel alaposan, szétfagytam, mire gyalog felértem a Bécsi kapuig a Moszkvától, pedig direkt a gyors gyaloglással reméltem bemelegedni. Nem jött össze. Az alkonyat, a Vár és a díszkivilágítás ugyan tényleg nagyon szép volt, de végigvacogtam a sétát. Lerongyoltam a Clark Ádám térig, felpattantam az első buszra és hazajöttem, itthon pedig forró teát – is – ittam.
Összefüggően nyolc napot voltam szabin, és igen kellemes meg eseménydús volt (magamhoz képest). Már eleve az is öröm, hogy nem kell fél ötkor kelnem. Sajna elég sokat zabáltam – mármint úgy magamhoz képest, nem pedig öt púpozott tányér rántott húsokat –, úgyhogy elhatároztam, újévet követően megint szép lassan csökkentem a kalóriabevitelt. A Stühmer szaloncukor sajnos túl finom volt, és megint elszámoltam magam és többet vettem a kelleténél; illetve ez oximoron, hisz szaloncukorból sosincs túl sok :-D Mikor ezt írom, mindenesetre már elfogyott :-)
