A pénteki állásinterjú és a szombati egri kiruccanás után viszonylag optimista hangulatban vártam, hogy hétfőn visszahívjanak, ahogy ígérték. De eléggé úgy éreztem, hogy alighanem felvesznek. Csak majd hétfőn fognak értesíteni, mert akkor lesz ott az a nagy-nagyfőnök, aki rám bólint majd.
Hétfőn tiszta ideg voltam már reggel, míg rá nem döbbentem, hogy most még nem kell idegeskednem, ezek nem 6.30-ra járnak… Így elkezdtem dolgozni, kávét ittam, és csak 8.00-tól kezdtem újra az idegeskedést. Most bejött a nagyfőnök… most a pofája elé tolták az önéletrajzomat… Most már bármikor hívhatnak!
Vártam, vártam, de nem hívtak egész hétfőn. Délutánra már aggódtam. Most akkor mégsem vesznek fel?... Pedig teljesen úgy tűnt… Tessék, hiába teszek meg minden tőlem telhetőt, még az interjún sem csináltam (túl nagy) hülyét magamból, és még ide sem vagyok jó!!
Rosszkedvű voltam, főleg hogy legalább azért felhívnának, hogy „bocsi, de nem téged választottunk”.
Kedden már nem is számítottam semmire, de mégis felhívott ugyanaz a fickó valamikor a délelőtt folyamán, hogy rám bólintott a nagyfőnök, és felvesznek!
Rettentő boldog voltam. A fószer még azzal is kecsegtetett, hogy majd nemsokára felhív a személyzetis csaj, akivel egyeztethetem a részleteket.
Ezután nagyon örültem, neki is fogtam megvalósítani a két fogadalmat, amit felvétel esetére tettem: egy nap legyalogolni 20.000 lépést – ez persze péntekre maradt – simán ment, és nem enni (mesterséges) édességet 7 napig. Hát ez nem volt annyira könnyű, bár kicsit „csaltam”, mert az aszalt sárgabarack, gesztenye, méz az nem mesterséges édesség, így azokat joggal ehettem ezalatt :-D De sikerült mesterségeset nem enni!
Ezután vártam a személyzetis csaj hívását. És újra kissé feszült lettem, mert már korábban tapasztaltam, hogy ilyenkor mindig van egy papír, igazolás, kiskönyv, akármicsoda, ami kéne, de nincs/be kell szerezni/utána kell járni. Amikor a jelenlegi melóhelyemre jelentkeztem, hiányzott két évem, és vissza kellett mennem a 15 évvel ezelőtti melóhelyre a GAMESZ-ba – amit azóta persze már tízszer átneveztek –, hogy adjanak már jogviszony-igazolást arról a két évről. Így viszont most már elvileg mindennek rendben kellene lennie.
Két nap múlva hívott is a személyzetis csaj. Megegyeztünk, hogy bemegyek hozzá hétfő reggel az összes papírommal. Speciel ez a csaj szintén 6.30-ra jár dolgozni, így abban maradtunk, hogy 7.00-ra megyek (megint el kell kéredzkednem, de legalább csak később megyek be, ami mégis jobb).
De még telefonon elmondta, hogy majd kell erkölcsi, de még ne kérjem ki, mert majd ő elmondja, hogy milyen jogszabályra kell hivatkozni; meg kérjem le ügyfélkapun át az ún. NYENYI-lapot a biztosítási jogviszonyaimról. És vigyek be minden bizonyítványt, oklevelet, nyelvvizsga-bizonyítványt eredetben, mert azt ők lemásolják és leellenőrzik.
Itthon azonnal összeszedtem a munkaviszony-papírjaimat meg a diplomámat. De még elszaladtam az ősökhöz is, és ott a fiókból előhalásztam a sima középiskolai bizonyítványomat, sőt az általános iskolait is, meg a főiskolai indexemet, és eldöntöttem, hogy ezeket is elviszem – hiába nem kell, de lássa a nő, hogy vannak.
A nyelvvizsga-bizonyítvány említésétől viszont kicsit ideges lettem. Nincs nyelvvizsgám, mikor diplomáztam, még nem kellett az oklevélhez, de ez szerepel is az önéletrajzomban. Most nehogy kitalálják, hogy „Oh bocsika, ez az állás csakis nyelvvizsgával tölthető be!”
A NYENYI-lapról hallottam már, de csak kb. a nevét. A nő annyit mondott, hogy a NEAK honlapjáról tölthető le.
Két délutánt töltöttem azzal, hogy ezt a szart megpróbáltam valahogy előcsalogatni. A részleteket hagyjuk. A második délutánon végre sikerült egy kimutatást letölteni a NEAK roppant profi weboldaláról (szarkazmus), amin elvileg fel voltak sorolva a munkaviszonyaim. Kivéve az első két évet, mert az nem volt sehol.
Felvont szemöldökkel láttam, hogy több évet is dolgoztam a Tiszaborzalmasi Önkormányzatnál. Ez igen érdekes volt, mivel egészen eddig fingom sem volt, hogy Tiszaborzalmas község egyáltalán a világon van. Na, lesz ebből még kavarás, ha majd nyugdíjba megyek és így összevissza vannak a munkaviszonyaim.
Ezek után már rákerestem az EESZT-ben a betegéletutamra is, hátha kiderül, hogy szültem már három gyereket császárral és volt pár szívátültetésem. De ez, meglepő módon, egyezett a valósággal.
Hétfőn hajnalban ott álltam a portán, ahogy megbeszéltük, az összes papírommal. Meglepően sokan jöttek be 7.00-ra! Na, én nem fogok, az tuti. Viszont a személyzetis csaj csak nem került elő. A portán sem volt senki, csak a dolgozók áramlottak be. 7.00 volt, aztán 7.02, 7.05 és semmi…. A telefonomat is néztem, de semmi. Végül megpróbáltam rácsörögni a nőre, hogy itt vagyok, de nem vették fel.
Ekkor előjött valahonnét egy portásember és kényelmesen letelepedett. Már síkideg voltam, így odamentem hozzá, hogy itt beszéltünk meg talit a személyzetissel, és nem tudja, le fog jönni értem? vagy menjek fel valahová hozzá? Mire nagy nyugodtan azt felelte a tata, hogy „hát ha itt beszélték meg, akkor biztos ide fog jönni”.
Nyugtalanul vártam tovább, de már negyedóra is eltelt 7.00 óta, és nekem azért még melóznom is kell ma. Ekkor az eszembe villant, hogy maga az állásinterjú egy odébbső épületben volt, ahol egy másik, kisebb porta van, és hátha engem ott vár a nő!!
Át is rohantam oda. Volt is ott egy kompetensebb portás. Fel is szólt a személyzetisnek, aki le is jött értem. Ha a főépület portásán múlt volna, még most is ott állnék az előcsarnokban.
A személyzetis irodájában kb. félórát töltöttem, lemásolta a főbb bizonyítványaimat, elkérte a NYENYI lapot és mondta, hogy ez nem az, majd megmutatta a táblázatot, hogy milyen legyen, amit lekérek („Kimutatás a biztosítási jogviszonyról” vagy mi). És hogy milyen jogszabályra hivatkozva kérjem ki az erkölcsit – azt is lehet ügyfélkapun át! –, és hogy lesz majd egészségügyi alkalmassági, de ahhoz előbb el kell mennem a háziorvoshoz és ki kell töltetnem vele egy előzetes adatlapot, majd azzal ide vissza, és akkor ő majd ad egy közvetlen beutalót a foglalkozás-egészségügyhöz.
Remek. Ennél bonyolultabban és több fordulóban igazán nem lehetett volna. De legalább letudtunk kb. minden kérdést.
Kérdeztem, mikor mondjak fel? Mire mondta, hogy akár most is, ha rendben vannak a bizonyítványaim – de az egyik szobatársa megjegyezte, hogy inkább az orvosi alkalmasságin szoktak elbukni az emberek.
Erre én közöltem, hogy akkor majd az orvosi után mondok inkább fel, nehogy ott álljak megfürödve, ha netán alkalmatlannak nyilvánítanának.
Ezután elrohantam a melóhelyemre. Remélem, hogy az ostoba főnökömnek nem tűnik fel, hogy két héten belül másodszor kéredzkedtem el egy-két órákra, vagy ha igen, nem kezd kombinálni…
Rögtön felhívtam a háziorvost (mármint, amit meglett a száma, mert mikor telefont cseréltem, csak a legfontosabb telefonszámokat másoltam át, és a doki éppen nem volt köztük :-D) Ott az asszisztens vette fel. Mondtam, hogy kérek időpontot – szerencsére épp másnap voltak délutánosak –, mert új melóhelyre megyek, és alkalmassági kell. Mire az asszisztens nagyon türelmes hangon elmagyarázta, hogy de hát a munkahelyi alkalmasságit a munkahelyi orvos csinálja!
(Tudom, bazmeg…. szerinted 28 év munkaviszony után nem voltam még orvosi alkalmasságin??) – De nem ezt mondtam, hanem szépen elmagyaráztam neki, hogy ez egy olyan munkahely, ahová még előzetesen egy háziorvosi adatlap is kell sajnos.
Még aznap bejelentkeztem a hülye Ügyfélkapuba, és kértem erkölcsi bizonyítványt. Meglepetésemre sikerült a kérelem beadása. Kivéve, hogy nem küldenek egy visszaigazolást, vagy nincs egy OK gomb, ami még a legutolsó vacak pizzarendelésnél is megvan: „Értjük, rendeltél egy tonhalas pizzát, küldjük!” Neem… csak az Ügyfélkapu honlapján, hogy „jóóó, beadtad”, de ahogy kilépsz, ez el is tűnik. És ha nem küldik meg? Akkor hogy igazolom, hogy lekértem? No mindegy, nem lep meg.
Ezután pedig a NYENYI-t / kimutatás biztosítási jogviszonyról-t próbáltam lekérni. Ez öt éve még nem volt. Eddig szépen a leendő munkahely elkérte a nyugdíjbiztosítótól. Ezt is nekem kell csinálnom most már, remek. A magyarorszag.hu honlapon volt egy csomó kérelem-űrlap és egy olyan is, ami kb. erre hasonlított – ezt lekértem, kitöltöttem és reméltem a legjobbakat (persze visszaigazoló e-mail erről sem jött).
A személyzetissel abban állapodtunk meg, hogy ha ez a kimutatás megjön – elektronikusan – akkor csak simán küldjem meg neki mailen, de sürgős lenne. Ezért izgatottan vártam.
Másnap mentem a dokihoz. Időpontom volt, és a Covid miatt (?) csak bejelentkezve lehet odamenni, így üres volt a váró. Mentegetőztem a dokinak, hogy bocsesz, nem én találtam ki ezt a baromságot, hanem a melóhely… Egyébként csak egy A/4-es adatlap volt az egész, amiben a főbb betegségeket/allergiákat kérdezték meg.
A doki ki is töltötte hamar, és ha már ott voltam, ezután még egy adategyeztetés is volt. Ami elég ciki volt, mivel a hivatalos nevemben két keresztnév van, ők viszont ezt nem tudták, és az ő gépükben csak az első nevem szerepel. Valamint most már tartózkodási helyem is van. Szóval még tíz percig adategyeztettünk.
Másnap visszamentem a leendő melóhelyre az orvosi alkalmassági beutalójáért, amit majd vinnem kell a dokihoz szintén, a háziorvosi papírral együtt.
Ebben a körben ezután már csak annyi volt a feladatom, hogy várjam azt a NYENYI-marhaságot mailen, valamint hogy elmenjek az alkalmasságira.
Az orvosi kissé aggasztott, főleg, mivel a személyzetis szobatársa olyan könnyedén odavetette, hogy „Inkább az orvosi alkalmasságin szoktak elbukni!” Hát miféle melóhely ez? Olyan edzettnek és egészségesnek kell lennem, mint egy tengerészgyalogosnak? Lehet, hogy fel sem vesznek, mert csak az egyik szememre látok?
Ahogy ez eszembe jutott, még inkább aggódni kezdtem, mivel a szemem például nem szerepelt a háziorvosi adatlapon. Ez már olyan kiskoromban kiderült, hogy be se jelentettem a dokinak, talán nem is tudja; mindig csak az aktuális szemésznek meg – persze – a munkahelyi orvosoknak mondtam el. Ezenkívül, úgy rémlik, a háziorvosnak nem jelentettem be a mitralis prolapsust sem – mert az 98 %-ban tünetmentes –, meg valószínűleg azt a kis epekövet, amit még sok-sok éve fedezett fel az akkori melóhelyi szűrővizsgálaton a hasi ultrahang. Azzal sincs kb. semmi gondom. De ezek nincsenek a házidoki-papíron! Most mi lesz, ha az új melóhelyi doki egy gonosz hentes, aki a., fel sem akar venni, vagy b., visszazavar a háziorvoshoz, hogy alaposabban töltse ki azt a nyomtatványt?! Akkor még magyarázkodhatok a háziorvosnak, hogy ezekről miért nem szóltam neki eddig…
Ráadásul a szívbillentyű-izére elvileg rájöhet az orvos akkor is, ha nem mondom el neki, mert mintha valami EKG-ról magyarázott volna a személyzetis.
Szóval, az orvosi vizsgálat eléggé aggasztott, mint utolsó lehetőség, ahol elhasalhatok. Éppen ezért még eszemben sem volt felmondani a mostani helyemen. És elmentem többször is futni ezen a héten, hogy jövő hétre felgyúrjam magam és jó egészséges vérkeringésem legyen, ami majd tetszik annak az orvosnak.
Pénteken hálistennek még a melóhelyen kaptam egy ügyfélkapus e-mailt, otthon pedig megnyitottam a tárhelyemet és ott volt az a hülye biztosítási jogviszony-igazolás!! És megfelelt a valóságnak! Nem láttam az örömtől. Kb. semmi eltérés nem volt, legfeljebb, amikor az Államkincstáron belül ide-oda sorolgatták a beosztást vagy kódot vagy mit. Rögtön el is küldtem az új személyzetisnek mailben. Hála az égnek, hogy legalább ez rendben van!
