Igazából örülnöm kéne, megszabadulok ettől a fos melóhelytől és nemsokára kezdek az új helyen, ahol legalább a fizetés több és normális időben kezdődik a munka. De mégis inkább feszültség és szorongás van bennem…. Tudom, én aztán mindennek megtalálom a sötét oldalát; ha a mennyországba kerülnék és Jézus Krisztus ülne az egyik oldalamon, Jason Momoa a másikon és egy tonna mozzarella lenne előttem, abban is meglátnám a negatívumokat :-D
Sikerült az orvosi és a felmondás, elmentem nyaralni; aztán visszajöttem dolgozni és vártam, hogy mi lesz. Hol a papír, amiben leírják, hogy mennyi részarányos szabim van, mit kell visszaadnom/visszafizetnem, hogyan és mikor?
Közben telt az idő és ahogy július lett, hirtelen görcs állt a gyomromba, ha arra gondoltam, hogy egy hónap múlva ki tudja, hol leszek?
Illetve tudom, hol leszek, de ki tudja, hogy biztosan kellemes hely lesz-e? Mi van, ha görények a kollégák, vagy egy seggfej a főnök, vagy rohadt nehéz a meló…
Úgyhogy napok alatt kialakult bennem, hogy a július végét nem izgatott örömmel vártam, hanem egyre inkább szorongva. Szerencse, hogy a két éve (!!) halasztott Sakk előadás pont július 31-én lesz, ez még ez „utolsó” fix örömforrás az új életem előtt. De valahogy úgy érzem, mintha aznap este a kivégzésem lenne, vagy valami nagy műtét előtt állnék, amiből vagy magamhoz térek, vagy nem. Rémes, gyomorgörcsös érzés.
Közben legalább a hülye főnököm eltakarodott nyugdíjba. Rögtön megnőtt az iroda átlagos IQ szintje. Csakhogy sajnos ugyanakkor visszajött a szobatársam a hosszú-hosszú betegácsiból. Komolyan reméltem, hogy legalább addig távol lesz, míg én el nem megyek, hogy az utolsó hetekben ne kelljen már kerülgetnem. Nem kívántam, hogy rosszul legyen, csak pihengessen még egy pár hetet otthon…
No de mégis visszajött, én pedig kompenzálásként, amiért magamban a pokolba kívántam, marha kedves voltam vele és segítettem a visszailleszkedésben, mert ennyi hónap alatt szerencsétlennek olyan volt, mintha új dolgozó lenne.
Csak sajnos így megszűnt a kellemes kis egyszemélyes életterem. Pont ebben a feszült, ideges utolsó időszakomban!
Ráadásul már július volt, és semmiféle papír, értesítés nem jött a személyzetitől a kilépésem kapcsán. No mi lesz, mi lesz?? De nem lett semmi!
Ekkor rettenetes gondolat fogalmazódott meg bennem. Mi van, ha Balázs el se küldte a felmondásomat??! Lehet, hogy mégis egy görény, csak kívülről látszik rendesnek, és simán eltökítette a papíromat és nem továbbította – avagy ha mégis továbbította, azt elektronikusan tette, a nagy büdös fostalicska közigazgatási elektronika útvesztőjében elveszett a felmondásom, és most a Legfőbb Nagyfőnök nem is tudja, hogy én ki akarok lépni, az új melóhelyemen pedig várnak!
Végül felhívtam a személyzetisünket, aki persze a város túlfelén van fizikailag. Persze, hogy pont ekkor pont ő szabadságon volt. A helyettesét viszont elértem, és mondtam neki, hogy mi van. Ekkor elkezdte keresgélni a papíromat – de vagy tíz percen át keresgélte, éreztem, ahogy a hajszálaim megőszülnek a festék alatt. Biztos voltam benne, hogy közli, nincs itt semmiféle kilépőpapír az én nevemmel.
De végül megtalálta! Közölte, hogy hát már június közepén elküldte „hozzátok” a szükséges papírokat. A „vezetőnek”. Na jó, de melyiknek? Ha Balázsnak, a főosztályvezetőnek, akkor ő nem szólt nekem; ha az ostoba Évának, a közvetlen főnöknek, az meg talán eltökítette. Szerencsére, ez utóbbi már nem volt láb alatt.
Mentem Balázshoz. Ó igen – mondta – itt van a papírom, de hát úgyis csak majd utolsó héten kell leszerelnem, ezért nem adta oda, hanem itt tartja magánál, végül is velem bármi történhet, eltörhet a lábam addig vagy valami.
Összevontam a szemöldökömet, hogy legalább szólhatott volna, de megkönnyebbültem. Visszahívtam a személyzetist, hogy megvan a papír! OK – mondta az erre – de ők küldtek egy jogviszony-megszüntető határozatot is, amit nekem alá kell írnom és visszaküldeni, azt ők várják.
Most már csak telefonáltam Balázsnak. Hol a jogviszony-megszüntetésem? Hát, ő azt nem kapta meg. Csak a sétálópapírom jött, az is csak mailen.
Remek. Újabb telefon a személyzetisnek, aki megígérte, hogy újra elküldi a határozatomat. Egyúttal megkérdeztem, hogy hány nap részarányos szabim van még, mert azt esetleg kivenném.
Kiszámítottuk, hogy 15 napom van július végéig, abból nyolcat kivettem, marad hét. Úgy döntöttem, hogy ebből négyet kiveszek, hármat fizessenek ki.
Elkezdtem szabit tervezgetni, de már július első napjai voltak és alig volt idő…. Csomóan szabin voltak, így sok a meló, és mivel főszezon van, még arról is lemondtam, hogy valami rövid nyaralást foglaljak magamnak pár napra. Egyrészt iszonyú a hőség, másrészt iszonyú a tömeg, harmadrészt elszálltak az árak. Ezek egyike is elég ahhoz, hogy NE utazzak.
El is döntöttem, hogy többé soha a büdös életben nem fogok nyáron felmondani, csakis június előtt vagy augusztus után.
Hogy mi lesz az éves bérletemmel meg a SZÉP-kártyámmal (= meg akarom tartani őket), erről megnyugtattak, hogy kifizethetem. OK, de hogyan? (Ezt már nem kérdeztem meg.) Vigyek kétszázezer forint kápét a leszereléskor? A korábbi melóhelyeken ilyenkor megküldtek egy sárga csekket, amin szerepelt az összeg, és azt be kellett mutatnom kilépéskor.
Tesómnak is írtam, hogy nem-e tart(anak) rám igényt, mert akkor úgy veszem ki a szabikat, de nem; így én döntöttem ötletszerűen a napokról. Remélve, hogy nem csúszik bele a szabi a menstruációmba, ami pofátlan módon néha 28 napnál sűrűbben jön meg.
Közben írt az új melóhely személyzetise, hogy megvan-e az erkölcsi bizonyítványom? És ugye olyan fajta, ami nekik kell?
Mondom, igen, sikerült! (És tényleg. Büszke is voltam magamra, hogy ügyfélkapun át sikerült elintéznem.)
Még ugyanaznap írt még egy mailt: hogy vagyonnyilatkozatot is kell tennem, itt a nyomtatvány. És jött 14 oldal vagyonnyilatkozat, meg egy 5 oldalas kitöltési útmutató.
De édes istenem, miért…. Megjegyzem, hogy pont a tervezett szabim előtt pár nappal. Most minek ez az újabb stressz nekem? Kinyomtattam a vagyonnyilatkozatot a melóhelyen, mert a szüleim kicsi nyomtatóján mégsem akarok 2x14 oldalakat nyomtatni; viszont itt meg vacak a nyomtató és hajlamos begyűrni a kétoldalast. Most szerencsére sikerült.
Pont ezen a napon mentem irányított véradásra, így ezzel a dologgal nem tudtam foglalkozni, utána pedig két napon át dolgom volt meló után, aztán jött a szabi. Mire ránéztem a vagyonnyilatkozatra, nyugtalanul láttam, hogy az elmúlt 5 év jövedelmeit is be kell írni.
Ez alapesetben OK, természetesen mindig megőrzöm az adóbevallásaimat, no de most már több éve a NAV csinálja és én csak jóváhagyom. Na, de sebaj, mert a melóhelytől kapott jövedelemigazolásokat is elteszem, vagy kinyomtatva, vagy elmentem valahová a gépre.
Ezeket elkezdtem keresni és tapasztaltam, hogy bizony pár év nincs meg.
Kurva ideges lettem. Hát valahol csak meg kell lenniük!! De az istennek sem volt meg mindegyik… Ekkor eszembe jutott, hogy ha belépek a NAV-os, adóbevallásos oldalra, akkor ott talán meg lehet találni a korábbi évek adóbevallásait is.
És bingó! Sikerült! A sok elbaszott közigazgatási informatika közül még az SZJA-s oldal, ami úgy-ahogy flottul megy. Most is ott voltak az évek; azonnal kiválasztottam egyesével mind az öt évet és rögtön ceruzával kiírtam a jövedelmeket.
Másnap vettem észre az apró betűs megjegyzést a vagyonnyilatkozat nyomtatvány alján, hogy a nettó jövedelmeket kell beírni. Bassza meg – én természetesen a bruttót írtam fel. Mehetek vissza :-(
Ráadásul az egy háztartásban élő családtagoknak is kell nyilatkozni. Eldöntöttem, hogy ezt a szülőknek nem adom oda, lévén nem lakunk együtt, szó szerint egyedül élek fizikailag. Na de ugyanakkor az állandó lakhelyem az ősöké, ahol ott lakik mind a két ős; én magam a tartózkodási helyemen lakom, ahol csak én magam lakom meg a szobanövény. De a „lakhely” rovatba mindig az állandót szoktam beírni. Szóval így kellenének az ősök is; de fizikailag mégsem lakunk együtt…. Bassza meg!
Ezen – is – rágódtam; közben elmentem szabira, visszajöttem, bejött az állati hőhullám. Ekkor megint írt az új személyzetis egy mailt. Addigra már oda jutottam, hogy ha a bejövő mailek között megláttam ennek a nőnek a nevét, már görcsbe rándult a gyomrom. Olyan, mint régebben a főbérlőm: ha ő keres, az sose jelent jót.
No most azt írta, hogy majd első nap lesz eskütétel, vigyem az erkölcsit meg ezt meg azt; ÉS a számlaszámomról egy banki igazolást, és a SZÉP-kártyás számlaszámaimról is egy hivatalos igazolást. „Ha nincs, csináltatnod kell.”
Mi a f@sz?! Minek hivatalos igazolás a számlaszámaimról?! Eddig mindig úgy történt ez, hogy kitöltöttem egy nyomtatványt, aztán hogy elcsesztem-e és nem jön meg a fizetésem, az már az én felelősségem. Most mászkáljak az OTP-be, húzzak sorszámot és ott rohadjak egy órát? Ráadásul a SZÉP-kártyás számlaszámok ugyan megvannak, de vajon igazolást ad-e róluk az OTP, vagy az egy külön brancs?
Rögtön síkideg lettem – még jobban –, és visszaírtam a nőnek, hogy tkp. minden megvan, kivéve ezt a hivatalos számlaszám-igazolást, de majd ezeket is beszerzem.
Szerencsére visszaírta, hogy oh, nem kell igazolás, csak ez van a levélben, elég, ha kitöltöm a nyomtatványt (na, hálistennek!). Viszont megírta, hogy vagyonnyilatkozatot kell tennem, mellékelten küldi a nyomtatványt – és csatolt egy 14 oldalas vagyonnyilatkozat-nyomtatványt, de nem teljesen ugyanolyant, mint a korábbi, hanem egy picit eltérőt.
A hajamat téptem. Most melyik kell nekik? OK, épp csak a fejléc meg a lábléc tér el, no de ha rossz nyomtatványt töltök ki és nem vesznek fel, ott állok állás nélkül!
Persze ezt a 2x14 oldalt is kinyomtattam, ott strázsálva a munkahelyi nyomtatónk mellett, nehogy épp akkor mászkáljon arra egy kolléga…
Közben eszembe jutott, hogy a kilépőpapíromon szereplő emberek némelyikét (ahol előzetes egyeztetés kell) fel kell hívnom, hogy ott lesznek-e aznap. Mentem Balázshoz, elszedtem tőle a papírt, nekiálltam telefonálgatni. Az egyik ember közölte, hogy ő nem kell; a másik mondta, hogy OK, ő ott lesz, a harmadik közölte, hogy ő ugyan szabin lesz, de majd a szobatársa intézi.
Ismét megfogadtam magamban, hogy nyáron soha többé nem mondok fel.
Már kezdtem megnyugodni, hogy jön a hétvége és még egy nap szabim van, amikor a munkaidő vége előtt öt perccel új mail jött az új munkahely személyzetisétől: Itt van pár oktatási anyag, amikből majd az első héten vizsgáznom kell. És nyolc darab melléklet.
Ekkor már csak legyintettem. Úgy kivoltam, épp megvolt, szakadt rólam a víz, 50 fok volt a hőmérséklet, előző éjjel alig aludtam, mert Barbival dumáltunk és még utána hajat is mostam – most ez az újabb stressz már szinte meg se kottyant, mint akit félig agyonvertek, és most még belerúgnak egy kicsit. Leléptem a melóhelyről és az eredeti terveimnek megfelelően bementem a közeli Freibe, ahol még soha nem jártam, és jeges kávét ittam – isteni finom volt.
Itthon aztán megnéztem az oktatási anyagokat, semmi vészes, igazából csak a szokásos tűz-munkavédelem-informatikai biztonság, no de miért nem lehet ezt akkortól csinálni, amikor már ott vagyok?? Még az utolsó hetemen lesz egy halom munkám, sétálnom kell a leszerelő papírommal, kitörölni a munkahelyi gépből az összes személyes dolgot és halloweeni háttérképet, hazahurcolni a cuccaimat; és még mellesleg valamikor – mikor?? – nyomtassam ki és tanuljam meg ezeket a tűzvédelmes marhaságokat is….
Komolyan mondom, régebben valahogy könnyebb volt a felmondás és új melóhelyre menés. Minél fejlettebbek leszünk, annál több a bürokrácia meg a fontoskodás, nem kettő papír kell, hanem tizennégy, és leszerelni is annyi macera, mintha a NASA-t vagy a Fehér Házat hagynám ott.
Aztán még feszült voltam azért is, mert a gyerekeket nagyon rég nem láttam és már nagyon hiányoznak, az ébren töltött időm nettó 70 %-ában biztosan csak rájuk gondolok (ha nem több). Szerencsére ez pozitívan változott, mivel Öcsém kihívott magukhoz a hétvégére, és találkozhatok velük. – Amilyen az én formám, pont arra a napra, amikor tetőzik a hőség, de ez most már meg se kottyan.
Kicsit még azért is feszült és morcos voltam – ahogy már írtam is –, hogy hiába vannak szabadságnapjaim, nem tudtam igazán felhőtlenül tölteni őket. Az első szabis napon reggel a Lukácsban jártunk Faterral; de pont aznap marha hideg volt délelőtt és szétfagytam az úszómedencében, napközben elkezdett barna foltozni a menzeszem, késő délután a Libegőn utaztunk Zsuzsival, de akkor is hideg szeles idő volt. A többi „utazós” szabi napomon Kecskeméten és Pécsen jártam, előbbi napon iszonyat meleg volt és igazából hamar végignéztem minden érdekeset, és hamarabb is hazajöttem, mint terveztem. Pécs pedig isteni volt, csak jobb lett volna pl. egy éjszakát itt tölteni, és végre egyszer felmenni a tévétoronyba!! Úgyhogy onnan fájó szívvel jöttem el, és a kelleténél rövidebb időt töltöttem ott, mert a vonatút viszonylag hosszú. És a hazafelé tartó vonatúton zendített rá igazán a menzeszem. Remek.
Már olyan feszült voltam, hogy elkezdtem újra orbáncfű teákat inni, és vettem menzesztablettát is, mert az előző már elfogyott, és MOST kicsit jobb, de most viszont megittam a Barbitól kapott pici likőrt :-D, szóval az is javít a hangulaton. De összességében sajna a feszkó dominál. Egyelőre…
