Ezer éve nem írtam blogot! Ebben főleg a lustaságom a ludas, meg annyi minden történik, hogy estére/hétvégére már nincs ihletem hozzá. Meg még sok apróság…
Például a nyáron nekifogtam végignézni a Jóbarátok összes évadát. Ez remek szórakozás volt, főleg hogy csak 20-25 perces egy epizód, de így viszont esténként, ha lerogytam a gép elé, hát inkább megnéztem két Jóbarátok-epizódot, minthogy blogot írjak :-D
Szeptembertől különben is mintha felgyorsult volna az idő. A nyár olyan nyögvenyelősen telt, kivéve persze a nyaralásokat, amikor repült az idő. Most viszont, ősszel – ami már a kedvenc időszakom – csak úgy száguldnak a hetek, és hipp-hopp, máris október vége van! A naptáramból rekonstruálom a főbb történéseket.
Szeptember 10., WizzAir félmaraton. Na nem én futottam rajta, hanem Orsi, akit otthonról, a BSI számítógépes nyomkövetőjén keresztül követtem a tekintetemmel, és a várható érkezési időre kirongyoltam elé fizikailag a célhoz, mivel egyedül volt és gondoltam, mért ne futnánk össze? Iszonyú tömeg volt, meg hőség is, de sikeresen odaverekedtem magam a kordon mellé és épp láttam is befutni. Mondjuk fájt a bokája – nekem a térdem vacakolt abban az időben – szóval sántikált, de csak lefutotta! Dumáltunk, kávét ittunk, aztán jó hangulatú beszélgetés után szétváltunk.
Szeptember 14-től 4 napig Keszthelyen voltunk Faterral, az idei utolsó kiruccanás. Pénteken leutaztunk, útközben megálltunk Füreden, ami már kezdett kihalt lenni. Szomorkás volt így, de legalább nem volt ott az az irdatlan turistacsürhe. Pénteken megmásztuk a Gulács hegyet, ahol még sosem jártunk, és iszonyú meredek is volt – bár a turistaösvény szerencsére nagyjából kíméletes, szerpentines jellegű, de azért azt a meredek hegyoldalt mégis le kellett valahogy küzdeni. A fő baj az volt, hogy éjjel alighanem esett, és csúszós volt a talaj. Többször eltaknyoltunk, még jó, hogy két farmert vittem, mert ez az egy már estére szalonképtelen lett. Egyébként pedig gyönyörű egy hely volt! Ja, és olyan hideg – max. 14 fok – amitől hihetetlen lett a WizzAiren csak egy hete tapasztalt rémes hőség.
Szombaton Hévízre mentünk, a tó kellemes langyos volt, viszont a levegő olyan hűvös, hogy egyszerűen be kellett fejeznünk a fürdést még a 3 óra letelte előtt, mert mikor kimentünk pihenni, majd’ szétfagytunk. De addig rengeteget úsztunk azért.
Vasárnap haza. Aznap végre átvehettem az Ágy kutyáknak kiadó c. könyvet, amit szó szerint évek óta vadásztam, de sehol nem volt, míg a Librinél antikvár kiadásban végre megtaláltam!
Mivel beneveztem a SPAR 5 km-es futamára, a futást komolyan kellett vennem, így szeptemberben igyekeztem viszonylag sokat futni. Többnyire a Szigeten, néha csak a rakparton. Utóbbi helyen sajnos még mindig túl sokan andalogtak, egy ízben kénytelen voltam konkrétan fellökni egy nagydarab köcsögöt, mert az ő csürhéje és a szembejövő csürhe teljes szélességben elállták az utamat.
Szeptemberben anyagilag totál lenullázódtam. A keszthelyi nyaralás kb. 30 rugó volt, aztán még el kellett számolnom további 30 rugó ruhapénzzel, szóval a kelleténél hatvanezerrel több kiadásom volt, ami nem csekélység. Októberben ezért minden fillér kiadását jól megfontoltam, valamint ráálltam a plazmaadásokra is megint. A plazmaadások simán mentek, és ami kellemes meglepetés, az állami szívatás miatt ha több pénzt nem is adhatnak, de 2.000.- Ft utalványt kezdtek adni, pluszban ;-) Ami már 5.500.- Ft, amit simán ideadnának készpénzben is, mert nem közpénz, hanem a cég pénze, de az „államnak” muszáj szívatnia őket, hát akkor így, cselezve adják, kapja be az „állam”.
Október 5-én Vámpírok Bálja!! :-) Zsuzsi ex-kolléganőmmel. Isteni mázlinkra Géza♥ volt kiírva a szereposztásban, naponta imádkoztam, hogy csak maradjon is így, és így maradt! Csodás előadás volt, leszámítva, hogy Zsuzsi előtt egy két és fél méteres faszi ült, mellettem meg egy ugyanekkora, aki széltében is akkora volt, mint egy anyahajó. De hol érdekel ez, ha Vámpírok Bálját nézünk, Gézával?? Előadás után dumáltunk, mert már rég nem volt alkalmunk beszélgetni, szóval 22.30-kor még ott álltunk a roppant biztonságos VII. kerületi utcasarkon szoknyában és locsogtunk :-D Aztán szétváltunk, én aggódtam kissé, hogy épségben hazajussak, de sikerült olyan durva arcot vágnom, hogy valószínűleg senki nem mert hozzám szólni sem :-D
Október 14-én volt a SPAR rövidebb távok napja. Addigra már annyi Szigetkört futottam, hogy kevéssé aggódtam a futás miatt. Inkább csak a térdem aggasztott, mert az fájogatott, noha szedtem kollagént – de pont a verseny hetén kedden futottam egy (magamhoz képest) rohadt gyors Szigetkört, miáltal a térdem eléggé érzékeny lett, valamint a bal vállam a karmozgástól rohadtul fájt.
A verseny ennek ellenére elég simán ment. Remek érzés volt látni, hogy akad, aki már az első 300 méternél belesétált; én meg még bírtam. Futhattam volna épp gyorsabban is, de semmiképp sem akartam elfáradni vagy elfutni az elejét. Egy nagyon mókás epizód volt a versenyen: az Olof Palme-sétányon, ahol kicsit emelkedett az út, eszembe jutott, hogy a nagy izgalomban elfelejtettem még a rajtzónában bekapni a szőlőcukromat! Nosza, ahogy ez eszembe jutott, már nyúltam is a zsebembe és tömtem a számba. A szőlőcukor szépen oldódik a szájban, rendes körülmények között. Igen ám, de most ki volt száradva a szám, mert azon át lélegeztem, és így a fehér, édes por úgy szállt az arcom körül, mintha kokaint szippantottam volna. Valamint nem kaptam levegőt, mivelhogy a számon keresztül lélegeztem, azonban az tele volt a szőlőcukkerrel! Itt komolyan fontolóra vettem, hogy belesétálok, de aztán ráordítottam magamra, hogy NEM!!!!, és kocogtam tovább hörögve. Aztán csak lecsúszott valahogy a szőlőcukor, de sajnos itt érezhetően több másodpercet is vesztettem :-( 4. km-nél már férfiakat előztem meg, akik gyalogoltak. Komolyan, miért nevez egy 5 km-es versenyre az, aki nem bír lefutni 5 km-t? OK, hogy ez nem valami nagy táv, de azért több, mint a busz után futni.
Az utolsó kilométernél oldalról megláttam Orsit és a kisebbik fiát, akik ottmaradtak nekem drukkolni, miután a saját kora délutáni 2,5 km-jüket már lefutották. Tisztára meghatódtam! És tiszta csoda, hogy észrevettem őket! Integettünk egymásnak és én igyekeztem belehúzni.
A célegyenes már kellemes dolog volt, és magamhoz képest egész szép időm lett, 32:21, ami előrelépés a tavaszi versenyhez képest, amit 33:01 alatt futottam le. Ez volt a titkos célom, hogy csak egy picit legyek gyorsabb a tavaszinál! A célegyenes végén vártak Orsiék, puszikat adtam nekik (istenem, de édes kis szőke kölök a kisfia! :-), és csináltak rólam fotókat. Aztán Faterral még lovakat simogattunk, majd haza a családi lakásba ebédelni (futás után anyám főtt kajája igen jól jött).
Másnap Öcsém futotta a 30 km-t, és megismétlődött a WizzAir-élményem: én a számítógépemen figyeltem a kölök mozgását, majd az érkezési idejét figyelembe véve indultam a Városligetbe a célhoz. Odaverekedtem magam a kordon mellé – hihetetlen, mekkora tömeg bír odagyűlni – és aggódva vártam, mert csak nem jött, de aztán mégiscsak befutott, vigyorogva. Hogy bír még vigyorogni is 30 km után, amikor én már 8 km-nél kipurcanok?
Most én fényképeztem őtet, nem lett valami nagy szám a fotó, mert ezerrel sütött a nap és rohadt hőség is volt. Ráadásul a Barilla tésztaparty is csak szombaton volt, és vasárnap már nem, én meg pont azért nem csináltam neki szenyákat, merthogy ott a tészta, de legalább Horalky volt nálam, amit betolhatott. Aztán még beültünk a Deákon a Cserepesbe kávézni, és utána gyalog mentünk csomó ideig, végül szétoszlottunk.
A futás miatt – mert más miatt nem lehet – olyan jó normális pulzusszámom lett, hogy plazmaadások előtt a korábbi 90-100 helyett most csak 83 meg 79 volt. Teljes véradásra is behívott az OVSZ, ott 82 volt a pulzusom, pedig ugyanúgy izgultam mindegyik alkalomkor, mint régebben.
Fontos esemény még, hogy Dóri és én kaptunk egy harmadik szobatársat. Egy másik osztály feloszlattak vagy mi, hozzánk került három csaj, az egyik épp a mi szobánkba. Mi nem voltunk túl lelkesek, mert nem valami nagy a szoba, és ezer akta hever ott, ami két főnél még OK, de ha az új ember aktái is itt lesznek?! Én még amiatt is aggódtam, hogy seggfej lesz, mint a legutóbbi új ember, akihez volt szerencsém. De szerencsére teljesen normális, lehet vele dumálni, de a melóban is tud segíteni, és összességében nagyon pozitív csalódás volt.
Carmelának fogom nevezni, mert úgy néz ki, mint Tony Soprano felesége :-) Most így hármasban nagyon jó, nem kell aggódnom, ha Dóri nincs itt, mert Carmela tud segíteni a munkában. Egyébként mi vagyunk a Rákok Szobája, mert mindhárman azok vagyunk horoszkópilag :-D
Aztán kiderült, hogy vizsgáznom kell a ProBono rendszerben. Ezt eddig megúsztam, mert pont akkor rúgtak ki mint köztisztviselőt, és vettek át mint közalkalmazottat, amikor ez a baromság bejött. Az előző melóhelyemen annyi volt ez, hogy mindenki helyett Barbi vizsgázott le, mert a többiek lusták és ostobák voltak hozzá, ebből gondolom, hogy annyira nem lehet kemény dolog, mert Barbi noha okos, de sok energiát nem szeret a dolgokba feccölni.
Macerás volt maga a jelentkezés is, először regisztrálni kellett, aztán a hosszú listából kiválasztani, hogy miből is vizsgázzak, azt elküldtem mailben a személyzetisnek, majd két hét múltán rákérdeztem, hogy most akkor mégis mi lesz, mire visszaírt, hogy ja igen, most már felvezette a képzési tervembe, menjek be az oldalra és jelentkezzek be ott. (Mi a f@sznak ez az ötlépcsős rendszer? Áhh, amúgy minden közszolgálati informatikai rendszer ilyen ótvar körülményes, gondolom, nagyot kaszál valami Mészáros-rokon ezeken...)
Választottam három egyszerűt, most majd tanulnom kéne rá, bár hogy mikor és hol, azt nem tudom. A szabadidőmet eszembe sincs erre áldozni, a munka viszont mostanában annyi, hogy ha mindennap két órát túlóráznék, talán akkor érném utol magamat.
Megnéztük Faterral a Hóember filmet, ami hatalmas csalódás volt. Szavakkal nem is tudom leírni, mit éreztem, miután ezt a király regényt így elbaszarintották. Jó, minden Nesbo szuper, de a Harry Hole-sorozat kötetei a legjobbak, abból is az egyik legjobb a Hóember. Rettentő nagy várakozással néztünk a film elébe, bár én, mikor meghallottam, hogy az az álmatag faszi rendezi, aki a Suszter, szabó, baka, kém-et, kicsit elbizonytalanodtam, mert azon a filmen bealudtam, de mivel a Night Manageren is, ezért gondoltam, biztos minden John LeCarré unalmas, és nem a rendezővel van a baj.
Na hát a Hóember bebizonyította, hogy okkal aggódtam. Amit csak lehetett, elqrtak benne. Le sem írom tételesen, aki mazochista, nézze meg moziban. De aki már olvasta a regényt, az kerülje a filmet, mert a kardjába fog dőlni. Egyedül még a főszereplő volt csak-csak jó, bár neki legalább beszínezték volna a haját, miután minden fejezetben le van írva, hogy Harry SZŐKE. Mindegy, bár ez lenne a legnagyobb baj ezzel a förmedvénnyel!
Szerencsére pozitív moziélmény is volt, mivel szeptemberben jött az Az! Kati barátnőmmel – akivel a horrorokat szoktuk nézni, úgymint Vaksötét, Zátony stb. – hónapok óta hegyeztük rá magunkat. Végül egy malőrnek köszönhetően mégiscsak egyedül néztem meg, mivel nem egyeztettük kellően az időt, és ő 17.30-ra gondolt, de a film 16.30-kor kezdődött, ezért miután kiderült, hogy semmiképp sem ér a Sugárba, hát megnéztem egyedül, ő pedig később a neten ;-)
Az Azzal pont fordítva jártam, mint a Hóállattal: egyszerűen biztos voltam benne, hogy nem nagyon lehet azt jól megfilmesíteni, még így két részben sem, hiszen egyrészt rohadt vastag egy kötet is, másrészt tele van gyerekszereplővel. Harmadrészt a címszereplőt Bill Skarsgard játszotta, Stellan fia, és én herótot kapok az ilyen „híres ember gyereke” dolgoktól. Na, hát mindhárom dologban pozitívan csalódtam: asszem 135 perc lett a film, elég feszes, a legeslegfőbb lényeg mind benne volt (jó, bele tudnék kötni egybe-másba, de azért a lényeg mind megvolt).
Seggre ültem, mikor előjöttek a gyerekszereplők, mivel mindegyik baromi jó volt. Holott a Vesztesek heten vannak, Henry bandája három, az összesen tíz, és képesek voltak találni TÍZ jó gyerek (tinédzser) színészt!! Persze a drasztikusan csökkentett hossz miatt volt, akinek csak kevés szerep jutott, míg a filmben teljesen ki volt bontva az ő sztorija is (Stan, Mike), de abban a rövidben is marha jó volt. Személyes kedvencek Ben, Eddie és Richie, és a kiscsaj vérprofi volt.
Ami a híres ember gyerekét illeti, hát bocsánatot kérek Bill Skarsgardtól. Már az első jelenet akkorát ütött, mint az állat, ráadásul szó szerint követte a regényt, és én összefostam magam rajta (nagyon hiányzott Kati a moziban, együtt jobb rettegni). A többi felbukkanásakor is tök félelmetes volt, pedig aztán utánanéztem, és egész helyes gyerek úgy civilben, bár sajnos 1990-ben született, ami nekem óriási sokk volt, mert 1990. augusztusában én nemcsak hogy már éltem, hanem konkrétan hetedikes voltam már, és pontosan emlékszem rá, mit csináltam azon a nyáron. Hozzászoktam, hogy a horrorfilmek ’szörnyei’ a szüleim generációja, mint Slang, vagy legalábbis velem egyidősek, de hogy 13 évvel fiatalabbak legyenek nálam!? Persze ez azzal is járt, hogy 27 éves létére ennek a csávónak még kevés filmje van és így nem is igen tudtam megnézni, máshol milyen, csak pár civil interjuhot.
Múlt héten behívott véradásra az OVSZ. Naaagyon érdekes, amíg önként jártam három havonta, húzták a szájukat meg kizártak, most pedig, hogy inkább plazmaadni járok és hozzájuk csak hívás esetén megyek, hirtelen három havonta hívnak, merthogy utoljára júliusban hívtak be. De a mostani tök jó volt. Mikor már az ágyon hevertem és a nővér fertőtlenítette a csápomat, jött egy lány, aki irányított vért akart adni valakinek. De az ő vércsoportja A-s volt, a betegé meg AB-s. Én kussoltam, mint hal a szatyorban, de akkor a nővérke rákérdezett, hogy milyen a beteg? Hát AB+! Mire rám mutatott drámaian: „AB pozitív!”
Puff, rögtön rám nézett mindenki, hogy hát beleegyeznék-e, hogy annak a betegnek adjam én ezt a vért most? Mondtam, persze, nekem aztán tökmindegy, mit csinálnak vele, és így legalább tudom, hogy nem kiöntik a csatornába. Nosza, papírtöltögetés, nekem alá kellett írnom, aztán jött a tűszúrás, és a zacsiba már a beteg néninek való vérem ment. – Mondjuk elgondolkodtam, hogy lesz ez, hisz egyébként egy hét a vírusvizsgálat, most meg lehet, hogy már másnap megkapja a néni a vért, szóval vagy SOS elvégzik most a vírusvizsgálatot, vagy beadják a néninek a véremet, aztán vagy HIV-pozitív vagyok vagy nem, így tetszett járni :-D De viccet félretéve jó érzés volt, hogy konkrétan valaki fix személyen fogok segíteni, nem pedig csak úgy bekerül a vérem a rendszerbe, aztán valahogy majd csak lesz.
Hát, nagyjából ezek történtek. Még csomó kis apróság lehetett, amit kifelejtettem, mert az itthoni naptáram kevésbé részletes, mint a munkahelyi, de ezek a főbb dolgok. Ezek után már kezdem érteni, hogy ilyen marha gyorsan röpködnek a hetek, mire holtfáradtan eljutok a péntekig, aztán kipihenem magam két nap alatt, már megint hétfő van, és kezdődik elölről. … Most itt a téli időszámítás is, reggel még világosban megyek melózni, de délután már ötkor sötétedik. Hmm…. De nekem tetszik ez.
