A tágabb értelemben vett hétvége most elég műsoros volt: szombaton Évi néni, vasárnap Öcséméknél kerti meló, hétfőn lakbérfizetés. Ez utóbbi miatt természetesen tök feszült voltam, mint mindig, már pénteken is.
Pénteken valamiért tök rossz kedvem volt egyébként. Holott azt a napot eléggé szeretem, de most, hogy másnap az Évi nénihez menés volt betervezve, hát ideges voltam. Ráadásul amióta egyszer előfordult, mindig azon rettegek, hogy nehogy megint migrénnel ébredjek, amiből hányás lesz, és úgy kelljen kiutaznom hozzá…
Szóval a pénteki munkanapon rossz kedvem volt, eldöntöttem, hogy sört fogok inni, amint hazaértem. Estére úgyis be volt tervezve filmnézés mellé egy 3,8 %-os + mentes kombináció, de most úgy éreztem, azonnal hazaérkezés után kell. Mert addig is még csomó dolgom volt.
A rosszkedv akkor kezdett kicsit csökkenni, amikor beléptem az Andika szobájába, akit nemigen csípek, de viszont Jason Momoa volt a képernyőkímélője – rögtön fülig ért a szám és jobb kedvem lett :-D
Meló után elrohantam BKK ügyfélszolgálatra jegyeket venni, mert Évi néni is és Öcsémék is agglomerációban tartózkodnak, és nem vagyok hajlandó BKK-automatába pénzt dobni. Utána vásárolni ajándékot Évi néninek, majd hozzávalókat a Macska-salátához, amit már szintén beterveztem. Valamint a sört! A sarki közértben vettem egy „igazi” sört, amit valóban azonnal hazaérés után felbontottam és meghúztam, mint tinédzserkoromban, amikor Anikó barátnőmmel egy nap több sört is betoltunk.
Megfőztem a salátát, közben kortyolgattam a sört, de éreztem, hogy nem az igazi. Mármint a sör. Vagyis a sör határa rám. Idővel kezdett megfájdulni tőle a fejem. Rémes…. A salátával, és az eredeti 3,8 %-os + mentes vegyített sörrel nekifogtam megnézni a Liza, a rókatündért, mert azt Öcséméknek terveztem kölcsönvinni, és most fel akartam frissíteni. A film persze most is nagyon tetszett, de az nem, hogy milyen rosszul bírom a sört: a délutáni 4,5 %-os és az esti 3,8 %-os sörtől olyan fejfájásos émelygés jött rám, mintha kb. öt whiskyt ittam volna meg. El is határoztam, hogy most nem iszom egy jó ideig.
Szombaton felkeltem 4.20-kor, hogy még napsütés előtt fussak a rakparton. Csakhogy ötven méter után kurvára vicces részeg külföldi fiatalokba botlottam, akik addig a padon ültek, de mikor én a szédületes tempómban arra kocogtam, hát rögtön röhögni kezdtek, követtek és amennyire kihallottam az angolból, azon szórakoztak, hogy alig futok gyorsabban, mint a gyaloglás.
Ami igaz is, de direkt nem sebességet, hanem távolságot növelni terveztem aznap reggelre, különben is ébredés után 20 perccel voltam, kávé nélkül stb.
Sajna nemigen beszélek angolul, mert különben megmondtam volna nekik, hogy „Na mi van, bezárt a dizsi?”, vagy hogy „Festik az óvodát, kismajmok?”, amit a hazai fiatalságnak szoktam mondani, és erre többnyire befogják – pláne ha az arckifejezésemet is megmutatom nekik –, de ezek nem értettek magyarul, így egyszerűen megfordultam és a másik irányba kezdtem futni. Így viszont persze fingom sem volt, hogy mennyi távot futok le, szóval innentől csak azt figyeltem, hogy hosszabb időt töltsek futva, mint a legutóbb.
…. Ha szokott esti futáskor lett volna ez az incidens, egyszerűen b*szok rájuk, átállok robotpilótára és szarva az angol taknyosokra, végigfutom a távomat, aztán visszafordulok – akkor úgyis lekopnak – de ilyen közel a felkeléshez még nem tudok ilyen kunsztokat.
Azért összességében pozitív élmény volt, hogy 1. sikerült felkelni, 2. sikerült futni, és 3. az egy számmal nagyobb, új futómelltartómmal semmi gond nem volt!
Ezután jó sok időm volt zuhizni, hajat mosni és kényelmesen reggelizni, mert csak a 10.06-os busszal mentem Évi nénihez. Megállapítottam, hogy most már végre később kel a nap; ami júniusban a legrémesebb volt, hogy a napsugár már 6.00-kor odasüt a párnámra, az most már csak jóval 7.00 óra után ért oda.
Mikor eljött az idő, összeszedtem az ajándékokat, vizet, könyvet stb. és indultam, mint akit kivégezni visznek. Utálok Évi nénihez menni, amit itt már részleteztem, de őt magát persze szeretem, szóval nehéz.
Szerencsére a közlekedés jól alakult, a hőséggel is elvoltam, mert nem hánytam, a fejem is alig fájt, és a buszon ezerrel ment a légkondi. Odaértem kb. 10.40-re Évi nénihez és ott voltam kb. 12.30-ig, addig jól elvoltunk, illetve hát a beszélgetés a nagyothallása miatt nem volt egyszerű, de azért megértettük egymást. Az nyomasztóbb volt, hogy a nyitott ajtó mellett a hátam mögött kristálytisztán hallottam a szenilis betegekkel vitatkozó nővéreket. Ciánkapszulán törtem a fejem, hogy be kéne szerezni egyet és ha odajutok, ráharapni.
Miután eljöttem Évi nénitől, hazamentem ebédelni, majd kora délután vissza a Corvinba, megnézni az új Pókember filmet. Micsináljak, kedvelem a Marvel-filmeket, és a nyomasztó idősotthoni látogatás után muszáj volt valami friss, vicces, pörgős, látványos kikapcsolódás.
Vasárnap hálistennek már nem kellett sem melóba mennem, sem futnom, de mégis 5.00-kor keltem, hogy 7.15-kor elindulhassak Tesómékhoz. Akikhez ha megyek, a hétvégi menetrendet mindig alaposan ki kell számítani, nehogy lecsússzak valamiről. Most például a metróból egyszerűen kimaradt egy járat – még szerencse, hogy akkora időráhagyással indultam otthonról, hogy ez nem okozott késést, de dühítő volt. Fél nyolckor mitől késik már egy metró??!
Öcséméknél tűzifa-pakolás volt a feladat. Hálistennek kissé hűvösebb volt, mint tegnap, ami fizikai munkánál hasznos. Megérkezéskor követeltem egy kávét – otthon nem mertem a szokásos 2 adagot betolni, különben bepisilek útközben –, ami isteni volt és beindított. Ági és Zéti nem voltak otthon, amit sajnáltam először (bennem volt a „babázni akarok!”, és viszketett a kezem Zétényke pici haja után), de beláttam, hogy talán jobb, ha nem vonja el a figyelmet a poronty, egyelőre.
Fát talicskára kellett pakolni, át a kert túlvégére, majd ott felpakolni, ami nem hangzik valami nagy durranásnak, amíg az ember nem csinálja. Nem voltam épp rossz kondiban, de a hajolgatás-emelgetés-rakosgatás úgy az ötödik fordulótól kezdve már lehervasztotta az arcomról a mosolyt :-D Ami még rosszabb volt, hogy szín szerint kellett (volna) szelektálni a fahasábokat, és én az istennek sem bírtam megkülönböztetni a „fehér” és a „sárga” fát, illetve amit fehérnek láttam, az valahogy rögtön sárga lett, amint lehajoltam érte, hogy a talicskába tegyem. Így persze még lassabb voltam. Arról pedig, hogy szépen egyenes derékkal és leguggolva, ne hajolva emeljek, az időfaktor miatt szó sem lehetett, emiatt szép nagy izomláz lett a derekamban még aznap este. Meg a kezemben/karomban is, mert fél kézzel megragadni és talicskára hajítani egy kétkilós fatörzset egyszerűnek hangzik, de a tizedik után már… Szóval nem leszek ilyen hivatásos fapakoló ember :-D
Valamikor dél felé megjött Ági és Zéti. Totál el voltam ájulva a porontytól, most megint jó passzban volt és full egészséges, okos, élénk. Például megjövéskor rögtön körbesasolta a kocsit, gondosan megfogta az abroncsot (fekete is lett a kis mancsa), és mindent végigmászott az előkertben. Ebben a rövid időszakban én őriztem őt, mert Öcsém pakolt, Ági ebédet melegített. Én pedig figyelemmel kísértem Zétényt :-D Vicces lehettem. Igyekeztem, hogy ne tegyen kárt magában, de hát honnan tudhatnám, hogy mi ártalmas neki és mi nem? Figyeltem, hogy lehetőleg ne egyen meg semmit. Aztán minduntalan be akart menni a kerti kút mögé, ahol volt hátul valami kütyü, amin nagyon aggódtam, mert hátha valami tízezer wattos áramforrás van benne és agyoncsapja az áram? Ezért gyengéden elfordítottam Zétit onnan, de ő makacs volt és csak visszatért még háromszor :-D Rossz bébiszitter lennék. Szerencsére kb. ezen a ponton mehettünk ebédelni.
Az ebéd is fincsi volt, habár én sem a rakott zöldbabot, sem a császármorzsát nem szeretem, de a meló miatt éhes voltam és így megettem. És mint zöldbab, illetve mint császármorzsa, hát finom volt :-)
Délután folytatódott a pakolás. Ekkor már kicsit el voltam keseredve, mert sehogy sem akart csökkenni a halom fa. Illetve csak igen lassan… Pedig olyan egyszerűnek tűnt még reggel! Ágiék is kijöttek a kertbe és Zétény ott mászkálgatott a füvön – már többet megy gyalog, mint négy lábon! –, igen jó volt így dolgozni. Egy idő után levették róla a pólót és csak kis nadrágocskában játszott. Borzasztó édes, ruganyos kis nokedli volt, és tiszta selymes :-)
16.00 után fejeztük be a melót, teljesen kész voltam fizikailag. De lelkileg igen jól éreztem magam. Egyrészt a friss levegő meg a sportjellegű munka miatt, másrészt a családtagok miatt, harmadrészt, mert lakbérfizetés előtti napon többnyire csak idegeskedek és feszült vagyok, hogy úristen mi lesz holnap, most viszont ezzel nem volt időm foglalkozni. Sőt olyan fáradt voltam, hogy épp csak arra koncentráltam, el ne felejtsek pénzt kivenni a lakbérre.
Miután hazaértem, teleeresztettem a kádat langyos vízzel – kéne majd venni valami fürdősót is –, és áztam benne egy nagyot. Milyen jó, hogy működik a bojler.
Sajnos a friss levegőn végigdolgozott nap ellenére sem aludtam túl jól, még fejben fát pakoltam valószínűleg :-D
Hétfőn a lakbérfizetés egyébként simán lement; utána megettem egy Seduxent, hogy jól aludjak – ez ment is, de mivel (Seduxen-viszonylatban) későn, szóval hazaérkezés után, 18.00-kor szedtem be, reggel még bőven tartott a hatása és alig bírtam életre rángatni magam. Ezentúl legkésőbb 17.30-kor szedek be valami effélét, ha másnap munkanap.
