Igyekszem tömören leírni, most úgyis holtfáradt vagyok és ezért remélem, nem jövök indulatba írás közben… Szóval, sikerült az albérlet felmondása. Sikerült?.... Hát mondhatni.
Egész januárban egy merő stressz voltam, Remotivval indítottam minden reggel és még így is többnyire sírógörcsöm volt, ami csak úgy 10.00 tájban múlt el. Épp ezért a Remotivot abba is hagytam a napokban, mert minek fogyjon a bogyó, ha azzal együtt is sírógörcsöm van.
Azon is napokig tépelődtem, hogy egyáltalán miféle felmondást írjak?? A szerződésben két hónap felmondási idő van, de én csak egy hónapot akarok, mivel márciusban már az új helyen leszek. A tulajéknak is csak jobb, ha rögtön márciusban kiadhatják valami pénzesebbnek, több bérért. Az ügyvéd, akihez elmentem még januárban, azt mondta, hogy próbáljak megegyezni, és közös megegyezéssel az egy hónap felmondást. No de mi van, ha nem írják alá?? hogy készítsek ennyiféle különböző lehetőségre papírt?
Végül is Tesóm mondta ki, ami már nekem is eszembe jutott: három papírt kell írni (f*szom, hogy egy rohadt albérlet-felmondás ennyi vesződséggel járjon!): egy közös megegyezést egy hónapra, egy egyoldalú felmondást – az én részemről – egy hónappal, illetve a „hivatalos”, két hónapos felmondást, ha valamiért nagyon görcsölnének ezen. Habár, mivel a kauciót akarom lelakni, ezért nincs sok értelme, hogy kapnak pár tízezret márciusra, miközben már ott sem lakom.
A felmondás napján egész nap ideges voltam, noha legalább az előtte lévő mozgalmas hétvége élményei tápláltak lelkileg. Sajnos kevés melónk volt – ami ritka –, így még a munkába sem tudtam belefeledkezni. A felmondási papírokból először 2-2 példányt nyomtattam, majd még aznap, ki tudja miért, nyomtam még egyet-egyet mindegyikből (és ez igen jó ötlet lett, mint később kiderült).
Faterral a villamosmegállóban találkoztunk, és ez még mindig jobb volt, mintha egyedül lettem volna, de azért még jobb lett volna, ha két tengerészgyalogos, meg Rorschach és esetleg Salander is a hátam mögött állnak biztosítani :-)
Előzetesen próbáltam felkészülni a lehetőségekre. A legrosszabb, ha maga a tulaj – még rosszabb esetben a nőjével – van otthon, mert akkor arénázni fog a felmondás miatt, de még inkább azért, mert a kauciót fogom lelakni és így nem kapnak egy kanyit sem. A tulaj ugye az ostoba agyával már régesrég elfelejtette, hogy egyáltalán létezett olyan, hogy kaució (nem is ő vette át, hanem az öregasszony, aki a szerződést aláírta), nyilvánvalóan azonnal felélték; a nője pedig egyértelműen a pénzre hajt, tehát ő aztán még jobban fog arénázni, hogy mi az, hogy ebben a hónapban nem kap pénzt a nagy áldozatért, hogy ehhez ment hozzá. De ebben az esetben legalább Fater ott lesz, mégiscsak 180 centis férfi, talán kicsit kisebb lesz a pofájuk, már csak azért is, mert ketten vagyunk és Fater egyben ’tanú’ is.
A másik lehetőség, hogy nincs otthon a tulaj, csak az anyja, ez azért jó, mert mégsem kell találkozni a degenerált tulajjal, de viszont ez esetben majd később fog telefonon baszkurálni, ha eljut hozzá a hír. Ez esetben nem kell látnunk a hülye fejét, de várhatom akár napokig síkidegben, hogy majd mikor fog hívni és telefonon arénázni.
No, mikor felcsöngettem a kapucsengőn és percekig nem lett kinyitva, csak második csengetésre és akkor is csak további percek múltán, már tudtam, hogy a második verzió lesz: a banya van csak otthon. Fasza. (Mondom ezt komolyan és ironikusan is egyben.) – És innentől, akárcsak januárban az Aréna tetején telefonáláskor, szinte 100 %-ig láttam előre a következő jelenet forgatókönyvét!
A nyanya megint rozoga volt, a lakásban pedig a szokottnál is nagyobb kupleráj, Fateron éreztem, hogy megrendült, amiért nekem éveken át ide kellett járni lakbért perkálni minden hónapban :-D
Leültünk az asztalhoz, én próbáltam összeszedni magam és rögtön a tárgyra tértem, hogy én ezennel felmondom a bérletet február végével. A nyanya azonnal rákezdte, hogy jaj, hát hogyhogy, hát ilyen hirtelen, hát ő azt hitte, hogy minden kóser, hogy hát ne haraggal váljunk el, hát hogyhogy. Tud erről a Töhötöm? – És már kúszott a telefonhoz, hogy hívja a tulajt, de az nem vette fel. Különben is nemtom, mi történt volna, ha eléri: én attól még ugyanúgy felmondok, akármit mond a fickó.
…. Kis kitérő: felmerült bennem előzőleg, hogy írok sms-t a Töhötömnek (=tulaj), hogy felmondok, de ezt végül nem tettem. Mert ha előző héten hétközben írok, akkor felhív és arénázik, márpedig mi szükség van erre, amikor majd lakbérfizetés napján úgyis felmondok írásban, és az a hivatalos. Másrészt a hétvégém, mint meséltem, eléggé tele volt, ha akartam volna sem beszélhettem volna vele. Harmadrészt – és erre kis gonoszkodással csak utólag jöttem rá – amikor januárban telefonon beszéltünk, és ő csak úgy a derült égből odabaszta, hogy ha nem fizetem ki azt a közös költséget, amit nem is kell, akkor vegyem úgy, hogy ő a mai nappal felmondja a bérletet.
Ő sem küldött gyengéd figyelmeztető sms-t előzőleg, hogy figyelj már, arra készülök, hogy felmondással foglak megfenyegetni. Hát akkor most kapja be ő!
… Szóval mondtam, hogy még nem, majd most, írásban. Tessék itt a papír – és vettem elő elsőnek a közös megegyezéses felmondást –, aláírtam ott előtte és nyújtottam a banyának, hogy tessék aláírni.
Jaj, hát ez a Töhötöm dolga, jaj hát ő nem, jaj hát. Mondtam neki, de hát ÖN írta alá a bérleti szerződést annak idején, ezért tessék szépen most aláírni. Jaj, de hát ő nem, hát a Töhötöm, hát – na és persze kinyögte, amit elejétől fogva tudtam, hogy ki fog: „Hát ő nem ír alá semmit.”
A bérleti szerződést bezzeg alá bírtad írni a degenerált 50 éves kölyköd helyett, bazdmeg, gondoltam! Eddig még soha nem akartam öregasszonyt megütni, de ezt a vén kurvát most legszívesebben képen töröltem volna kétoldalról, hogy leesik a székről.
OK, mondom, ha nem, hát nem. Eltettem a közös megegyezést, elővettem az egyoldalú felmondást, aláírtam ott előtte. Akkor tessék aláírni, hogy átvette. Jaj, hát ő nem. Mondom, de hát ez semmi beleegyezés, ez csak egy átvétel. Hát ő nem ír alá semmit.
Hogy a kibaszott kurva anyádat. OK, mondtam. Akkor nézzük a szokott havi elszámolást. Lakbér nyolcvan, közös költséget ugyebár három hónapig nem kell befizetni, és hmm, villanyszámla és gázszámla csekkeknek itt kéne lenniük, ahogy azt már említettem telefonon a Töhötömnek januárban kétszer is, hogy csak akkor fogom kifizetni, ha látom őket, hol vannak? Hát ő nem tudja. OK, mondtam. Akkor csak a lakbér, az nyolcvan, azt szépen levonjuk a kaucióból, amit a szerződéskötéskor átadtam önnek, és akkor marad önöknek harmincezer forint.
Erre leesett neki, hogy „akkor most nem fizetsz semmit”? Mondom, nem, mert a 110.000.- Ft kauciót fogom lelakni; közös költség ugyebár nincs, villany és gázszámla sehol (hiába mondtam a tulajnak, hogy mutassa be...), úgyhogy, ezt az elszámolást szépen most itt hagyom. – Fater eközben karba font kézzel ült egy széken, teljes erkölcsi támogatással és kicsit zordan, de azért még egy Salander pluszban jól jött volna :-)
Otthagytam az elszámoló papírt meg a felmondást, de mondtam azért, hogy postán is el fogom küldeni tértivevénnyel. Erre megsértődött a nyanya, hogy én feltételezem, hogy nem adja át a Töhötömnek?!
Hát, mondtam, mivel nem tetszett átvenni. (És még hozzátehettem volna, hogy úgyis már félig szenilisnek tetszik lenni, meg akkora itt a kupleráj, hogy elkeveredik ez a papír simán, mire a Töhötöm erre jár.) Majd a tulajjal telefonon egyezkedünk a lakás átadásának időpontjáról.
Egész beszélgetés alatt egyébként akkora stresszben voltam, hogy a szám úgy kiszáradt, mintha 3 napja egy kortyot sem ittam volna, és valaki ráadásul a számba tömött volna 20 dkg vattát. Sőt a kezem is annyira reszketett, hogy nem bírtam normálisan írni, mint a Szegény gazdagokban azok, akik a Fatia Negrával találkoztak :-D
Ezek után már nem volt miről beszélnünk, felálltunk és jöttünk el, a nyanya kúszott utánunk kikísérni, és mondogatta, hogy jaj, hát mégis haraggal válunk el… Én csak úgy fél szájjal mondtam, hogy majd biztos sokkal többért ki tudják adni a lakást, sajnos az én anyagi lehetőségeim korlátozottak (és ekkor már dühös kezdtem lenni), úgyhogy ennyi volt.
Miután kiléptünk a házból, egyrészt kissé megkönnyebbültem, hogy magán a felmondáson túl vagyunk és nem történt semmi tragédia. De nagyobbrészt ideges voltam, mert maga a tulaj – és a nője, aki irányítja – még nem tud a dologról, és mit lépnek, ha megtudják?? A felmondást biztos nem is bánják annyira, na de hogy NINCS PÉNZ EBBEN A HÓNAPBAN!!! Az skandalum! A holokauszt ehhez képest enyhe sértés volt!
Úgyhogy Fater mondta is, hogy már másnap reggel kicseréli a zárat, én pedig mentem a postára, hogy feladjam tértivevényesen a felmondást. Ekkor jöttem rá, milyen okos voltam, hogy csak úgy ösztönösen 3-3 példányt nyomtattam mindenből: egyet otthagytam a vénasszonynál, egyet feladok a tulajnak, egyet pedig a vénasszonynak, hiszen a szerződést ő írta alá, szóval formailag neki is kell írnom. És erős düh fogott el ez iránt a farok család iránt: a tulaj, aki bebújik az anyja mögé; az meg hirtelen semmiről nem akar tudni, amikor helyzet van, hogy rohadnának el egytől egyig.
A pláza vécéjén megírtam a tértivevényes és az ajánlott blankettákat – hálistennek, 2-2 példányt hoztam el ezekből is, mégiscsak hasznos a túlaggódás néha – majd mentem a postára. Több mint egy ezresembe került, hogy a seggfej vénasszony „nem írok alá semmit!”.
Aggódva mentem haza – Fater ekkor már nem volt velem –, mert féltem, hogy a tulaj azóta beszélt a banyával és teljesen felbaszta az agyát és esetleg iderohan a lakásomra műsorozni, és ugyan ki örülne a lehetőségnek, hogy egy hivatalos elmebeteg talán odajön este a lakás elé… Hálistennek, nem jött.
Én egész este tiszta ideg voltam, de nyugtatót már nem vehettem be, mert ahhoz már késő volt. Lefekvés időpontja előtt félórával repülő üzemmódba tettem a telót – múltkor is 20.00-kor hívott, a bojler esetében pedig 21.00-kor; bassza meg, én fél ötkor kelek, szokjon le róla, hogy késő este hív. Nekem az már késő. Januári telefonálás után ugye egész éjjel nem bírtam aludni, még egyszer ez nem hiányzik.
Reggel aztán láttam, hogy 3 sms-em jött, és minden kávé nélkül 250 lett a pulzusom. Atyaisten, mit írhatott három sms-ben?! Megátkozott, vagy rendőrrel fenyegetőzött, vagy a nője írt, hogy a tulaj agybajt kapott és befektették a diliházba miattam, vagy mi?! Csak reggeli után mertem megnyitni őket, és a háromból kettőt anyám írt, a harmadik meg egy értesítő volt nem fogadott hívásról, este 21.15-kor, egy húszas számról.
Ez a húszas szám nekem ismeretlen, bár gyanítom, a nőjéé lehet, mert januárban először erről hívtak, majd két perc múlva a tulaj saját számáról. De én hivatalosan nem ismerem a nője számát, a tulajé viszont él, mert arra írtam tegnap 11.00-kor sms-t, hogy megyek, és vissza is írt, hogy OK. Szóval vagy hívjon ő, vagy írjon sms-t vagy valami, én idegen számot nem hívok vissza (egyébként sem, nemcsak most).
Azért Öcsém és Fater is arra biztatott, hogy én írjak sms-t még aznap a tulajnak, amiben röviden tájékoztatom, hogy felmondtam, mert a tértivevényes levél még elsőbbségivel is pár nap, az öregasszony tájékoztatási és a tulaj felfogási képességében pedig ne bízzak. Így aztán írtam sms-t tömör lényegretörő tájékoztatással. Fejlemény azóta nem volt. Fater lecserélte a zárat, így az értékeimben kár nem keletkezett. Bevallom, repülőre tettem többször a telót, de csak mikor valami dolgom volt, mondjuk futás vagy mozi, illetve este lefekvés előtt félórával; ami gyáva dolognak tűnik, no de ha akar valamit, írhat sms-t, hogy hívjam fel. Vettem egy diktafont és napokig azzal jártam be a melóhelyre, hogy ha ott hív, akkor kihangosítom és rögzítem a hívást, arra az esetre, ha valami fenyegetőzés hangzana el, illetve ha mondana egy lakásátadási dátumot, amit aztán az ostoba agyával elfelejt. A saját telóm ugyanis valamiért nem tud rögzíteni beszélgetés közben (kéne venni egy újat). De mindeddig nem volt rá szükség.
Szóval ez volt a felmondás. Nem is értem, hogy más bérlőknek hogy megy olyan könnyedén és minden macera nélkül. De az biztos, hogy ha még egyszer lakást bérlek, ezerszer körültekintőbb leszek és hallgatok Öccsre, aki azt javasolta, nézzem meg magát a tulajt, mielőtt kiveszem a lakást, mert az én esetemben ugye először a (normális) ingatlanossal találkoztam, a szerződéskötésre a (normális, akkor még nem szenilis) anyja jött el, és csak a lakás birtokbaadására került elő a tulaj, akkor láttuk, hogy nem százas, de akkor már „késő volt”, és a lakás pedig annyira tökéletes, hogy csak most, az utolsó cseppnél, évek múlva döntöttem el, hogy lépek innen.
