(állásmegbeszélés előkészületei)
Nagyon eseménydús az élet Zsófi születése óta :-D Egy hete például az új álláslehetőség körül forog minden. Isteni szerencsére szerdára hívtak be interjúra, ami remek, mert hétfőre volt időpontom a fodrászhoz.
Sok aggodalmam volt. A legelső, hogy megvan-e a diplomám?
Vasárnap, miután Faterral hazajöttünk az egynapos tatabányai kiruccanásról, fel is szaladtam hozzájuk és megnéztem a bizonyítványos fiókot – ott volt az oklevél, az érettségi és a szakiskolai bizonyítványom is! Hála az égnek! Igaz, a közig. szakvizsga-bizonyítvány épp nem volt ott, de azt talán a jelenlegi lakásomba vittem.
A másik fontos aggodalom – amint tudatosult bennem, hogy ha nem is konkrétan „állásinterjúra” megyek, hisz ismerős révén úgymond le van zsírozva, de akkor is állásmegbeszélésre – természetesen a „mit vegyek fel?!” volt :-D Férfiak ezen röhögnek, gondolom, pedig nagyon is fontos!!
Délután volt a megbeszélés, tehát előtte az egész munkanapot az interjús göncben kellett lenyomnom, ergo nem lehetett tisztaselyem blúz vagy Chanel kiskosztüm (persze ilyenem nincs is). Szoknya már eleve kizárva, sosem járok szoknyában, ráadásul ahhoz nejlonharisnya illene, de hogy én a 27-28 fokban nejlonharisnyában dolgozzam egész nap, az kizárt, mezítláb pedig mégsem illik állásmegbeszélésre menni. Szerencsére pár hónapja vettem két fekete nadrágot, amik ugyan „farmer” néven szerepeltek, de valójában csak fekete vászonnadrágok, egy skinny és egy egyenes fazonú, 10.000.- Ft körül voltak, amiért akkor szívtam a fogamat, de most nagyon jól jött, hogy van két ilyenem, mindkettő elég elegánsnak is néz ki. Az egyenes fazonú mellett döntöttem, ami kényelmesebb is.
Mellé fehér blúz kéne, és kész. Van is fehér blúzom persze, viszont mindegyiket még 57-58 kg-os koromban vettem és akkor sem voltak éppen sztreccsesek, most, hogy 52 vagyok, lötyögnek rajtam. A két legkedvencebbem még jó lenne, de azok is nagyok, amellett sárga folt van a hónuk alatt, amit ugyan most folttisztítóval kiszedtem, de még így is olyan volt, mintha a mamám ruháját venném fel.
Ergo új, állásinterjús blúzt kellett vennem.
Szombaton futottam egy kört az általam ismert ruhaboltokban, de egyszerűen nem volt állásinterjúra való blúz! Olyan, ami elegáns, de azért nem az Operabálba való; csinos, de nem kurvás; kényelmes, de azért nem olyan, amit nyaraláskor, hekk mellé veszünk fel. Na, ilyen nem volt. Vagy hihetetlen elegáns göncök voltak 17.990.- Ft-ért, vagy túl lezserek, vagy ujjatlan – nem! –, vagy hosszúujjú. A hosszúujjú túl meleg a 28 fokban, az ujjatlan meg nem elegáns. Szóval normális, egyszerű, de elegáns, rövid(ebb) ujjú nem volt sem a C&A-ban, sem a H&M-ben, sem a Van Graafban, illetve pár drágább igen. Vagyis a H&M-ben ugyan láttam jó darabokat, de azok meg hozzáférhetetlenek voltak, mert kilométeres sor állt a próbafülke előtt. Nem értem, a H&M-ben miért nincsenek olyan próbafülkék, mint a C&A-ban. Szóval hagytam a dolgot.
Vasárnap viszont, miután hazajöttünk Tatabányáról és meglett a diplomám is, még úgy hátizsákosan, hátizsákban a bizonyítványokkal elrohantam a Westendbe, hogy nekem márpedig blúz kell!!! C&A-ban normális nem volt, mentem a H&M-be. Itt csoda történt, mert találtam remek darabokat: egy rövidujjú felsőt, am nem épp blúz, hanem mint egy elegánsabb póló, a felső fele horgolt mintával; aztán egy rövidujjú, tört fehér blúzt, vékony anyagból, és végül két hosszúujjút is, amik selyemnek néztek ki (nyilván nem azok voltak). Ezekkel beálltam a próbafülke előtti sorba (kösz, H&M, kérj tanácsot a C&A-tól, milyen egy jó próbafülke-körlet), de az előttem lévők iszonyú sokáig szarakodtak, végül akkor rontottam be a próbafülkébe, amikor már diszkréten bemondták, hogy félóra múlva zárnak.
Ez a négy cumó jó lett, az ötödiket pedig visszatettem, és negyedórával zárás előtt fizettem összesen kb. húszezer forintot. Mondhatjuk, hogy felesleges volt négyet venni, mikor egyszerre úgyis csak egy blúz lesz rajtam, de nőni már nem fogok, ezek a cuccok jók lesznek még egypár évig.
Most már elégedett lehettem volna ruhailag, de nem voltam. A melltartó volt a következő gond. Gyűlölöm a melltartót és nem is igen van értelme hordanom, de belátom, hogy nem a 70-es években élünk, hát nyáron hordom. Viszont a merevítőt és szivacsbetétet nem tűröm, így csak olyant hordok, ami csak úgy ott van. Viszont azokon néha sajnos átsejlik az ember mellbimbója, ezért hordok olyan sokszor sötét felsőket. De ez egy állásmegbeszélésen mégiscsak ciki helyzet, ezért kénytelen voltam rádöbbenni, hogy bizony melltartót is kell vennem… Szivacsbetéteset. És testszínűt, mert olvastam valahol, hogy olyant kell hordani, nem feketét meg fehéret (nekem csak fekete meg fehér van, természetesen).
Miután gyűlölöm a melltartót, és még a legjobb márkát is kényelmetlennek tartom, ezért olcsóbb fajtákkal nem is állok szóba, tehát most is tudtam, hogy megint Triumph vagy hasonló lesz.
Hétfőn elmentem a fodrászhoz meló után, aki levágta a hajamat. Annyira izgultam az interjú miatt, hogy nem is figyeltem, hogy kissé kevesebbet vágott, mint szerettem volna. Mindegy, fő, hogy ne legyen töredezett a vége, majd visszamegyek máskor vágatni a hosszából.
Fodrász után elrohantam a közeli plazába, ahol tudtam, hogy van több fehérnemű-bolt is. Bementem az elsőbe. Volt is ott egy csomó csodás cucc, mármint, ha szeretném a melltartókat, akkor csodásnak tartanám. Találtam egy szuper, testszínű, 75A-s Triumphot, vékony szivacsbéléssel, de ugyanakkor egy Sloggi topot is, hátsó kapocs nélkül, szintén szivacsbetéttel. Felpróbáltam mindkettőt, iszonyú kényelmesek voltak. Vacilláltam, vacilláltam, végül is nem választottam közülük, hanem megvettem mindkettőt :-D Végül is fogom még ezeket hordani, hétköznapokon ugyan nem, tehát így még tovább jó állapotban maradnak. Már csak azt kellett eldöntenem, hogy az interjúra melyiket fogom felvenni, de nagyjából rögtön éreztem, hogy a Triumphot.
Nagyon elégedett voltam. Most már csak elegáns-féle cipő kellett, de az van, hiszen a kis, kényelmes, fekete törpetűsarkúm megvan. De azért előszedtem a szekrény aljából még aznap este és lecsekkoltam. Hát sajnos, kényelmesnek kényelmes, és fekete is, de sajna több helyen már lepattogzott róla a festés, mivelhogy az utcán jártam benne és nem vattacukorfelhőben.
Van egy kimondottan magas sarkú, színházi cipőm is, de azt mellőzzük, mert még a színházba is alig bírtam elbotorkálni benne…
Lényeg a lényeg: cipőt is kellett vennem :-D Még tiszta szerencse, hogy új táskát még a legutóbbi zárás előtt vettem, mivel a másik már szinte szétesett, de nem volt szívem kidobni, csak most kb. egy hete, így legalább a táskám tök új és nem kopott!
Keddre úgy terveztem, hogy meló után elmegyek az állásmegbeszélés helyszínére, egyben lecsekkolom, hogy jutok oda legkényelmesebben. Jobbról megy egy villamos, amitől még gyalogolni kell két megállónyit, vagy pedig balról megy egy busz, ami pont ott tesz le, az viszont folyton beakad a dugóba, mert egy keskeny utcán halad előzőleg, valamint van egy nagy kanyar is, ahol vagy beengedik, vagy nem… Így én villamossal mentem – kötöttpályás a biztos – majd onnan gyalogoltam, de beláttam, hogy sok ez a két megálló plusz a kereszteződés, főleg felfelé. Úgyis hőség volt. És ekkor szembejött Bogi, aki épp végzett :-D
Beszéltünk vagy húsz percet, ő nyugtatgatott, hogy „Fel fognak venni!”, de persze én nem nyugodtam meg ettől… Aztán kettéváltunk, és mentem a Deichmannba.
Ott már van egy megszokott „elegáns, de kényelmes” márkám, ahonnan veszem ezeket a színházi fekete körömcipőket. A jelenlegi törpesarkú előtt is egy ugyanilyenem volt, ami szétment, ahelyett vettem ezt. Gondoltam, most veszem a következőt.
Azonban nem volt ugyanolyan. Ott álltam meglőve! Hol az én törpesarkúm?! Volt teljesen hasonló, de telitalpas. Aztán voltak még bokapántosak, amit nem szeretek körömcipőben, meg volt fehér, testszínű stb. … Ráadásul angol vagy amcsi, vagy milyen méretben voltak, 4-es, 5-ös stb., és hirtelen fogalmam sem volt, hogy a 38-as az mekkora… Végül felpróbáltam néhányat és láttam, hogy 5-ös (tényleg, mert a régi is az volt). Végigpróbáltam egy csomót, míg végül megállapodtam az elsőnél, amelyik majdnem ugyanolyan, mint a régi, csak telitalpas. Pedig a telitalpast nem kedvelem, hacsak nem szandál. Na mindegy… 7.990.- Ft volt. Ezzel el is ment a fél fizetésem szinte csak az állásinterjús ruházatra, mert azt elfelejtettem írni, hogy a Triumph és Sloggi melltartók is összesen 26.000.- Ft-ba kerültek.
És még csodálkoznak az emberek, hogy nem öltözködöm „elegánsan”.
Ravaszságból hétfőn is, kedden is elegánsban mentem dolgozni, fekete nadrágban és fehér blúzban (nem ugyanabban), és nejlonzokniban-körömcipőben, egyrészt, hogy ne fogjanak gyanút, másrészt, hogy szokjam az elegánsságot, amit egyébként csak színházban vagy hasonló előkelő alkalmakkor szoktam.
Ezek voltak a kézzelfogható előkészületek. Mentálisan Öcsém és a haverok segítettek sokat a lelki támogatással. Öcsémmel többször beszéltünk telefonon és jó tippeket adott, melyeket zömmel meg is fogadtam. A haverjaimnak pedig megírtam, hogy állásmegbeszélés lesz és drukkoljanak, és meg is ígérték, hogy drukkolnak, még a szobatárs is, akivel igen jóban lettünk, pedig csak másfél hónapja dolgozunk együtt. Így, mikor igazából elindultam az interjúra, az a jó érzés kísért, hogy momentán többen is drukkolnak nekem; Öcsémék oldaláról rögtön 4 db fő, még akkor is, ha Zétény még kicsi és biztos kevéssé érdekli a konkrét helyzet, Zsófi pedig még kicsibb, de akkor is ott éreztem a pozitív kisugárzásokat :-)
