Ahogy írtam is, múlt héten kaptam ígéretet, hogy felvesznek az új melóhelyre, de addig ne mondjak fel itt, míg vissza nem hívnak, hogy Felsőbb Szinteken is engedélyezték. Ezért én egész héten tűkön ülve vártam (spoiler: nem szóltak).
Különben is mozgalmas hetem volt, és marha ideges voltam. Szabi előtti utolsó hét, ráadásul az aktuális köcsög Pro Bono-vizsgát is meg kellett csinálnom – az én hibám, túl sokáig húztam –, és ez az utolsó hetem az új helyen, mert aztán visszahelyeznek a régi főosztályra, pont mikor amúgy szabira megyek.
Hétfőn vártam az új melóhely hívására (nem jött), és vártam, szólnak-e hivatalosan a mostani melóhelyen, hogy hová kerülök vissza, mert úgy volt, hogy vagy a régi főosztályomon belül a régi osztályomra, vagy egy másik osztályra – remek, két hónap alatt három különböző iroda! –, de nem szóltak.
Hétfőn amúgy plazmaadásra is mentem, de most már nem közvetlenül munka után, amikor tízezren hemzsegnek ott, hanem előbb hazamentem, kajáltam, és este 18.00-ra mentem vissza, feltételezve, hogy akkor esetleg kevese(bbe)n lesznek. Ez be is jött, akkor már alig volt ember, és roppant jó érzés volt végre nem tömegben plazmát adni. Ami egyébként tök simán zajlott. Habár a vénám kicsit vérzett, a múlt szombati után talán még korán volt ez a második, de szabi előtt akartam, és hétfőn még nem volt kánikula.
Kedden totál eldurrant az agyam. Először is, realizáltam, hogy a Pro Bonós szart ma kell megcsinálnom otthon, mert a hét többi napján mind olyan dolgom van délután, hogy már nem fogom tudni, és lejár a határidő. Szerencsére az anyagot már átmásoltam Wordbe, hogy könnyebb legyen a puskázás.
Másodszor, beszéltem kollégákkal, akikkel közös főosztályról jöttünk másfél hónapja, és akik sajnálják, hogy visszaküldenek engem. Ez még hagyján, ezt már több embertől is hallottam, de most új infó jött: kiderült, hogy a jelenlegi főosztályvezető, az a bálna méretű luvnya, mielőtt felvett minket, felhívta a régi főosztályvezetőnket, egy végtelen rosszindulatú öreg kurvát, akit mindenki alig várta, hogy végre eltakarodjon nyugdíjba, és attól kért véleményt rólunk!!
A régi főosztályvezető az a tipikus rosszindulatú női főnök, aki szakmailag elég penge, de emberileg egy fos, aki attól érzi magát boldognak, ha valami alárendeltjébe belerúghat. Hallottam sztorikat, hogy másoknak hogy tett keresztbe. Ami engem illet, soha nem beszéltem vele két mondatnál többet, viszont ő volt az, aki a rabszolgatörvény életbe lépésekor kitalálta, hogy a fizetésem 0 Ft-tal növekedjen, a szabim pedig 23 napra csökkenjen, minden különösebb ok nélkül, csak mert én vagyok „a legkisebb”, vagy a faszom tudja. Ezért én azóta kimondottan gyűlöltem a vén riherongyot, és nagyon örültem, mikor megszabadultunk tőle.
Erre bazmeg, egy mostani főosztályvezető felhívja ezt a nyugdíjas, rosszéletű vénasszonyt, és attól kér információt a normális emberekről??! Mert az OK, hogy rólam mit állított a vén pina, de egy másik lányról is mondott mindenféle rosszat (szakmailag), holott az egyáltalán nem hülye. Sőt volt egy harmadik csaj, aki a mi csapatunktól jött volna az új csapatba, azt pedig eleve azért utasították vissza, „mert a D.-né azt mondta”.
Hát bazmeg, ha már valaki elhúzta végre a büdös belét, és nincs itt, akkor faszért kell utánatelefonálgatni??! Ha egy kövér, hivatalban lévő nőstény főosztályvezető nem bír saját fejével dönteni, akkor mondjon le a picsába, és ne nyuggerek után szaladozzon, mint egy óvodás!
Annyira felbasztam az agyamat az információn, hogy le sem tudom írni. Ha nem lenne szinte kórosan alacsony a vérnyomásom, biztos vagyok benne, hogy szó szerint agyvérzést kaptam volna.
Még két napig, ha valami nem jött össze a melóban, simán rávágtam: „Jól van bazmeg, ez nem megy, hívják fel szépen a D.-nét, majd ő megcsinálja!”, vagy „Velem együtt három ember elmegy innen, és jönnek a nyári szabik, holott már most is belefulladunk a melóba, majd a D.-né okosan megmondja, hogy mi legyen!” :-D
Ezen a napon direkt nagyon örültem volna, ha MOST hívnak fel az új melóhelyről, és ennek a kövér főosztályvezetőnőnek adhatom át a felmondásomat, és ha tátogni mer, hát bizisten a pofájába mondom, hogy „tán hívd fel megint a D.-nét, és kérdezd meg tőle ügyesen, hogy na most mit csinálj, ahogy szoktad!”
Sajna nem hívtak. Én viszont felhívtam a személyzetis osztályunkat, hogy milyen formában írjam meg a közös megegyezéses felmondást, mert mint írtam, a másik lánynak – mondjuk ő áthelyezéssel szabadul – többször visszadobták a papírját, hogy ne így, hanem úgy… Hívtam a csajt, aki konkrétan a mi személyzetisünk, de foglalt volt a melléke. OK, később megpróbáltam. Megint foglalt volt.
Utálok telefonálni, de ha már egyszer rászántam magam, akkor azt akarom, hogy mielőbb sikerüljön. Ezért most mérges voltam. OK, hívok valaki mást a személyzetiről, vannak ott elegen. A belsős telefonkönyvből kibűvészkedni az egész személyzeti osztály névsorát nem volt egyszerű, mert – mint a legtöbb közigazgatási rendszer – ez is rakás szar; de azért sikerült. Ezután minden egyes személyzetis közvetlen városi telefonszámát végighívtam A-tól Z-ig a mi munkahelyi telefonunkról – ahonnan csak mobilt nem lehet hívni, városit igen – és minden egyes telefonszám foglalt volt!
Nagyon káromkodtam. Mindenki felmond, vagy mi van itt?? Végül kétségbeesésemben elölről kezdtem, és az A betűst felhívtam a mobilomról.
Azonnal kicsengett, és fel is vette a lány! :-O
Üzenetet hagytam a mi személyzetisünknek, az vissza is jelzett később, hogy hívjam fel. Felhívtam a vonalason – foglalt. Megint hívtam – foglalt. Még háromszor – foglalt. Mobilról hívtam: kicsöngött és felvette.
… Nem akarok paranoid lenni, de komolyan úgy gondoltam, hogy valahogyan a mi vonalasunk van úgy megberhelve, hogy ne tudjuk felhívni a személyzetit? vagy mi??... Mert ha félreteszik azt a telefont, akkor a mobilomon is foglaltat jelzett volna. Naggggggyon érdekes. …
No de mindegy, a lényeg, hogy a lány megnyugtatott, hogy nincs konkrét felmondási minta, kötetlenül le kell írni tkp. egy levélben a nagy-nagy-nagyfőnöknek, hogy kérem a megszüntetést. Viszont hogy mikortól, azt a közvetlen vezetővel kell egyeztetni, és annak is kell átadni a felmondást, merthogy ő még ráírja, hogy „OK”, vagy „egyetértek” vagy ilyesmi, és úgy továbbítja felfelé.
Megnyugodtam. Kivéve, hogy fogalmam sincs, ki lesz a közvetlen vezetőm jövő héttől, mert azt nem méltóztatták velem közölni hivatalosan még mindig. De ha már úgyis a személyzetissel beszéltem, rákérdeztem – mert ő szóba hozta, hogy már ott van előttük az áthelyezési papírom – és ő informálisan megmondta, hogy a régi főosztályomra, a másik osztályra. No, remek. Ott ismerek ugyan pár embert, sőt az osztályvezető balkezes, de kb. ennyi. De legalább tudom.
Munka után anyámmal találkoztunk a Café Freiben és ittunk egy adag jó kávét süteménnyel. Egyébként nem kávéztam volna fél ötkor, de ma még meg kellett csinálnom a Pro Bonós szart, és hajat is kellett mosnom.
Hazamentem, és nekifogtam a vizsgának úgy, hogy a tananyagot nem olvastam át – nem volt idő, meg amúgy sem érdekel – csak megnyitottam a másik képernyőn, és megfontoltan nekikezdtem a kérdéseknek. Amit biztosan tudtam, azt bejelöltem, amit csak sejtettem, arra rákerestem a Word doksiban. Aztán eljött az a pillanat, amikor – mint tavaly ősszel is – jött olyan kérdés, ami EGYÁLTALÁN nem szerepelt a tananyagban! Összesen kettő ilyen volt. Tudom, mert ismételten rákerestem a Wordben, amibe a tananyag minden szavát átmentettem. Szerencsére a Google a barátom, és az kiköpte a válaszokat, de kurvára tisztességtelennek tartom, hogy olyan vizsgakérdés van, amiről még csak szó sem volt.
Sajnos most nem küldtek másnap értékelő kérdést, hogy írjam le a véleményemet, pedig igen szívesen megírtam volna, egyúttal azt is, hogy a vizsga kitalálója pontosan hová menjen és ott mit csináljon.
Szerdán már nyugodtabb voltam, hogy a vizsgán túl vagyok és a felmondást is tudom. Mondjuk elég sok munka volt, de azt leszartam. Munka után még hazarohantam, aztán vissza az Örsre, ahol Katival találkoztunk, másfél év után először, és a Hang nélkül 2.-t néztük meg. Istenem, végre igazi mozi, horrorfilm, popcornnal!! :-) Ritkán eszem popcornt, de ilyenkor kell. Katival jól elbeszélgettünk, bár röviden, mert utána már mennem kellett (negyed kilenc volt), de a film előtt még volt időnk. Neki nemrég vették ki a pajzsmirigyét, de tök jól volt már, kivéve, hogy a hangja még elég rekedt volt. De néha azért visszatért, és lehetett sejteni, hogy végül majd teljesen megjavul.
Csütörtökön félóránként néztem a telefonomat, de semmi. Ekkorra már kicsit ideges kezdtem lenni, mert hiszen már csak két munkanapom van itt, utána a., szabin leszek, és b., másik osztályon leszek. Most még itt kell beadnom a felmondást, hétfőtől már máshol. Mi lesz már??! Tépelődtem, hogy felhívjam-e a leendő főnököt és diszkréten emlékeztessem, hogy izé, itt vagyok, beadhatom a felmondásomat-e? És mi lesz, ha a nyaralás alatt hívnak? Akkor szakítsam meg a nyaralást – nem akarom!!! – és utazzak fel csak azért, hogy valamelyik főnök kezébe nyomjam a felmondási papírt?
Ezeket a tépelődéseket leírtam röviden Öcsémnek, aki aztán felhívott és beszéltünk hosszan, és meggyőzött, hogy hosszú távon kifizetődő, ha inkább felrohanok nyaralás alatt beadni a felmondást, mint ha azt mondanám az új munkahelynek, hogy oh, most épp nyaralok, nem érek rá…. Mondtam, hogy a vonat lassú, és elmegy az egésszel egy csomó óra, de tesóm a telekocsit meg Oszkárt javasolta, és hogy ha többet fogok keresni, akkor akár egy hónapot is nyaralhatok a különbözetből. Amiben elvileg igaza van, kivéve, hogy a szabadságom nem fog nőni, mert a buzeráns rabszolgatörvény olyan, hogy a pénz lehet több, de a szabi nem (vagy alig). – Szóval nem lesznek napjaim, amiket nyaralással tölthetnék :-D
Csütörtökön még kiderült, hogy pénteken ellátogat hozzánk a nagy-nagy-nagyfőnök és sleppje. Édes faszom! Már csak ez hiányzott! Gyűlölöm a mindenkori nagy-nagy-nagyfőnöki látogatásokat, mert nem lehet normálisan dolgozni, mindenki vigyázzban áll, csak azért, hogy tíz percre körbejárjon az a milliós fizetésű faszkalap, mint Sztálin elvtárs az arató parasztok között, hogy „Hogy megy a munka? Látom jól! Csak így tovább!” De nem lehet neki megmondani, hogy bazmeg, a rendszerek mindennap lefagynak átlag két órára, a fizetésünk meg olyan baszott alacsony, hogy 0 motivációja van mindenkinek, és az osztályról három ember fog most elmenni, és helyettük pontosan nulla darab ember jön, miközben a meló mennyisége marad.
Esetleg ha nagyon jóindulatú a nagyfőnök, akkor bólogatva meghallgatja, hogy rosszak a rendszerek (a fizetésre már széttárja a karját, hogy ő sajnos nem tehet semmit), megígéri, hogy feltétlenül intézkedik, aztán nem történik semmi. Esetleg tényleg beszél a fő-fő-fő informatikussal, aki széttárja a karját, hogy sajnos nincs rá keret, és nem történik semmi.
Szóval összefoglalva, ha nagy-nagy-nagyfőnök látogat az intézménybe, annak előnye soha nincs, kizárólag hátránya. Rögtön rosszkedvű is lett mindenki, mert a nagy készülődés miatt majd még dolgozni sem lehet nyugodtan.
Délután hazajöttem ebédelni, aztán kora este visszafordultam és elmentem Barbiért, aki volt kolléganőm és home office-ban van már nagyon régóta, és nem bírja a hőséget, ezért 18.15-kor találkoztunk és jó másfél órát beszélgettünk. Sok mindenről szó volt, a zajos szomszédokról meg az át/visszahelyezésemről meg az új melóról. Ő, Tesómmal ellentétben, azt mondta, hogy ő a helyemben nem jönne fel nyaralásról felmondani. Nem hazudna, hogy „Tunéziában nyaralok, sajnos nem tudok hazautazni”, hanem simán csak annyit mondana, hogy „x. dátummal tudok felmondani” (= adott dátum + 60 nap), ekkor hazudni sem kell, de a nyaralást megszakítani sem.
Tessék. Egy témában ahány embertől kérsz tanácsot, annyifélét fognak mondani :-D
Kicseréltük az ajándékainkat is, mert neki szülinapja volt április végén, nekem névnapom májusban, és azóta nem találkoztunk. Az én csomagomban volt egy doboz Seduxen is. Isteni adomány, semmi a világon nem kell most jobban, mint egy jó nyugtató :-DDD Csak azért nem szedtem be, mert már este volt, és másnap nem bírtam volna felkelni. Illetve másnap sem, mert akkor meg Öcsémékhez mentem ki, és tudtam, hogy sört fogok fogyasztani.
Pénteken a szobatársam full elegánsban jött be, mert a tervezett nagy-nagy-nagyfőnöki látogatás egyik legrosszabb mozzanata az volt, hogy ráadásul a mi szobánk volt kijelölve megnézésre, mert a szobatárs nagyon profi, vidám, és nem izgulós (hogy én az vagyok, az úgy látszik, nem érdekelt senkit).
Még rögtön reggel, ahogy megittam pár korty kávét, átmentem a leendő osztályvezetőmhöz – a régi főosztályomon belül a másik osztályra –, hogy a szabadságomat kiírjuk, mert a mostani helyemen már lezárták azt a papírt, viszont kiírni ki kell. Ott közölte a balkezes osztályvezető, hogy de hát nem is hozzájuk kerülök, hanem az igazi régi helyemre vissza.
Hát ez nagyszerű! Hivatalosan még mindig nem szóltak egy büdös szót sem, hogy „figyu már, tudod, végül is az X. osztályra mész (vissza)” – nekem csak a személyzetis mondta kedden a telefonban, informálisan, ezt a másik osztályt. Fasza. – Bár ez talán még a jobbik verzió, a régi osztályomon ismerek mindenkit, nem kell még egy újabb csapatba beilleszkednem. És mivel úgyis fel akarok mondani a közeljövőben, tulajdonképpen tökmindegy.
Ahogy visszamentem dolgozni, körbejárt a hír, hogy a nagy-nagy-nagyfőnöki látogatás elmarad! Madarat lehetett volna fogatni velünk. Hála a jó égnek, senkinek nem hiányzik ez az ember.
Valaki alighanem megmondta neki, hogy nincs légkondi az épületben.
Dolgoztam, aztán az utolsó órában már csak pakolásztam, lerendeztem a hátralévő dolgokat. A régi/új osztályvezetőm közben lejött, hogy igen, oda megyek majd vissza; én fel is mentem és rendesen kiírtam a szabimat – na legalább ez rendben lesz –, és még ott dumált nekem tíz percet a főnök. Mondta, hogy sajnálja, hogy engem így ide-oda dobálnak. De azért megkérdezte, hogy alakult egy új osztály ezen a régi főosztályon belül, és nem-e akarnék oda menni?
Az arcomra sok minden kiülhetett; a lényeg, hogy abban maradtunk, hogy nem :-DDDD
Nem értem ezt a szerencsétlen hivatalt amúgy, mindent úgy próbálnak megoldani, hogy embereket rakosgatnak onnan ide, innen oda, új osztályokat hoznak létre meg átcsoportosítanak, közben a meló sok, a rendszerek szarok, a fizetések nevetségesek; egyre többen lelépnek, erre az utcáról!!! akarnak új embereket felvenni, akiket viszont nincs aki betanítson, hisz a betanító azalatt nem tud dolgozni. Ahelyett, hogy normális fizetést adnának, hogy a jelenlegiek ne menjenek el, és az utcáról is szívesebben jöjjenek emberek, akiknek az egyszerűbb, kezdő melókat lehetne adni, és nem lépnének le még próbaidő alatt, amikor rájönnek, hogy mi van itt.
Munka végén átöltöztem farmersortba és kilőttem magam Tesómék irányába. Még mindig nem volt szabadságos/nyaralás előtti hangulatom, hanem inkább a felmondási feszkó uralkodott rajtam, de azért nyugodtabb voltam kicsit.
Öcséméknél megint isteni volt. Mikor odaértem, kaptam kávét, és a gyerekek még aludtak. Főleg Zétény, az oldalán fekve. Ő aztán felébredt és mikor észrevette, hogy ott vagyok, örömteli mosollyal jött elém, amitől majdnem elolvadtam. Szuper kis uzsonnát ettünk – én kaptam sört is – aztán Zétivel kimentünk a kertbe és ott tevékenykedtünk. Nagyon meleg volt, de legalább a friss levegőn voltunk. Első körben ribizlit szedtünk, közben beszélgettünk. Zéti kimondottan aranyosan tud elmesélni történeteket :-) Én megpróbáltam a valóság talaján maradni, és a faliórámról meséltem, amiben kimerült az elem, meg hasonló dolgokról.
Találtunk két csigát is. Aztán valahogy szóba került a pók, amiről közöltem, hogy nem szeretem. Mire Zéti: - Tudod, hogy én milyen állatot nem szeretek?
- Milyent? – Vajon mi lehet, pók, darázs, kígyó?
- A csípős lovacskát!
Aha! A lovardában az a ló, aki a fogával oda-odacsíp az embernek. Hát azt én sem szeretem, még jó, hogy a lovat viszonylag könnyű elkerülni, ellentétben a pókkal vagy darázzsal.
Ezek után még epret is szedtünk. Közben Ági kijött, hordozóban magán tartva Zsófit és lenyírta a füvet. A délután kimondottan kellemesen telt. Mindkét poronty nagyon édes volt, Zsófi is felébredt idővel, iszonyú aranyos volt, mert egy krémsárga napozó volt rajta, és a pici karja-lába fedetlenül volt, én pedig imádom a pici babalábacskákat :-) Annyira picike és selymes volt, hogy legszívesebben ott tutujgattam volna három napig egyfolytában. Borzasztó aranyos baba, habár lehet sejteni, hogy pár hónap múlva majd még szebb lesz. És a sok haja, és a kis szeme… Na szóval, a hetem csúcspontja volt ez a délután.
Hat óra után aztán vacsoráztunk, és én felcihelődtem, hogy indulok. De persze megint belecsúsztam abba az időszakba, amikor a HÉV már csak félóránként jár, és mikor ezt észrevettem, 5 perc volt a következőig. Nettó 5 perc kiérni az állomásra, de nekem még pisilni kellett, végigpuszilni a családot, bezárni a kaput és a postaládába dobni a kulcsot. Így lélekben már elengedtem a HÉV-et.
De azért odaálltam az állomásra és vártam picit, mert volt már, hogy késett. Hát most nem. Ezért legyalogoltam a következő megállóba, és ott vártam meg a következőt, közben A rabbi lányát olvastam. – Tesóm agitált, hogy menjek távolsági busszal, de midőn lecsekkolta a menetrendet, tapasztalta, hogy az is a HÉV-vel egy időben fog jönni. Na, mit mondtam…
Szombaton kivételesen viszonylag sokáig akartam aludni, már csak azért is, mert a szomszédaim, akik éjjel – néha – éberek, reggel viszont sokáig alszanak és így kuss van, de most valami buliban lehettek és hajnalban jöttek, és így hajnalban karattyoltak… És én amúgy is félálomban voltam, mert már marha korán világos volt és nem ment az alvás.
Szerencsére Zsuzsival találkoztunk és alapos reggelit ettünk a Burger Kingben, részemről két kávéval. Ettől jól felébredtem. Vele is megtárgyaltam a felmondásom ügyét, és meglepetésemre ő azt tanácsolta, hogy – Tesómmal egyetértve, Barbival ellentétben – megéri felutazni arra az egy napra, felmondani. Addigra már én is hajlottam a dologra. De azért remélem, hogy ha már eddig elhúzták, akkor elhúzzák még egy hétig, és mondjuk csak a nyaralás legvégén értesítenek :-) Előzetesen ugyanis azt gondoltam, csak egy telefonhívásról van szó: „Figyelj, Juliskám, felvehetjük ezt az ember?” „Hogyne, Gizikém!” – de azóta rájöttem, hogy valszeg hivatalos papíros módja van ennek, megírják a papírt, átküldik, iktatják, érkeztetik, kiszignálják, megválaszolják és ugyanezt visszafelé is. Így most már az lenne a legkellemesebb, ha elhúzódna az ügy addig, míg már úgyis hazafelé tartunk… Reménykedjünk ebben.
Szombaton délután pedig az ősöknél voltam rövid ebéden. Közölnöm kellett anyámmal, hogy idén – megint!!! – elmarad a Sakk, ahová már tavaly is volt jegyünk :-( (Hálistennek, úgy néz ki, hogy legalább a Vámpírok Bálját megtartják, de azt is csak akkor fogom elhinni, ha már a nézőtéren ülök és láttam a denevéres dekorációt az előcsarnokban.)
Nyaralás előtt vagyunk nagyon kevéssel, de még alig-alig van nyaralási hangulatom, annyira a munkahelyi dolgok foglalkoztattak egész héten. Rendes esetben ilyenkor már meg van írva a nyaralási lista; most egy sor sincs még belőle. Annyi, hogy szombaton még mostam, és fogok még pár dobnyit, hogy mindenből legyen tiszta. Hálistennek a farmersort rám jön, sőt találtam egy régi, másmilyen sortot is, amit évekig nem tudtam felvenni, és most már az is rám jön :-D Apró örömök.
A felmondást megírtam és kinyomtattam belőle több példányt is, üresen hagyott dátummal, és ha fel kell utaznom felmondani, csak kitöltöm a dátumot és kész. Persze ez is egy stresszes esemény lesz… Előzetesen meg kell beszélni valamelyik főnökkel, hogy miféle dátummal engednek el; akkor azok hőbörögnek, mert semmit nem tudtak arról, hogy le akarok lépni (naná: ki az a hülye, aki előre bejelenti az ilyesmit, amikor nem is 100 %, hogy összejön?). És mikor felutazom, el kell kapnom egy vezetőt, hogy átvetessem vele aláírással, mert ha nem írja alá, én nem bízom abban, hogy nem dobja ki a papírt. Ideális esetben bent lesz a főosztályvezető és/vagy a régi-új osztályvezetőm, de erre sem vehetek mérget, mert van olyan helyzet, hogy mindkettőt eleszi a fene. Ebben az esetben ott van még a másik osztályvezető, a balkezes, akihez végül nem kerültem, de ki tudja, hogy ő vajon hajlandó-e a másik kettő helyett átvenni a felmondást?? Ha egyáltalán senki kezébe nem tudom nyomni – mármint aki ráírja, hogy „igen, átvettem” – akkor kénytelen leszek postán feladni, tértivevénnyel, ami nem teljesen szabályos, és ennyi erővel fel sem kellett volna utaznom Pestre.
Egyébként, nagy meglepetésemre, mikor Faternak vázoltam az új munkahely-felmondás témakört, ő is azt javasolta, hogy megéri egy napra felutazni. Nagyon csodálkoztam! Így most 3:1 a vélemények állása, Tesóm, Zsuzsi és Fater a felutazás mellett.
No mindegy. Ezek még előttem vannak, ráérek majd akkor idegeskedni, különben is, csak egy nap lesz elbaszva a nyaralásból erre, és a többi 7 nap megmarad, remélhetőleg mind :-)
