Imádom a Halloweent, de az idei nem lett annyira szuper. Nemcsak azért, mert megint elmaradt az átkozott Töklámpás Fesztivál!, hanem mert vacakul voltam egész héten, és ez még hétvégére sem szűnt meg egészen.
Szerdától betegácsiban voltam, és a hőemelkedés meg étvágytalanság szépen el is múlt. Sajnos viszont marha gyakran volt fejfájásom, néha napközben is, amikor csak az hatott – az Algopyrinen kívül – hogy nyitott ablak mellett lefeküdtem, fejjel a másik irányba, hogy a szomszédokat ne halljam át, mert azok itthon voltak és napközben is átjöttek a zajaik.
Majdnem minden éjjel elfeküdtem a nyakamat és reggelre fejfájással ébredtem. Már annyi Algót vettem be, hogy aggódni kezdtem, hátha már nem hat rám, ezért alternatívaként vettem Advil Ultrát is. … Szerencsére a neten találtam egy jógaoktató srác nyak-váll lazító gyakorlatait, ezeket csinálgattam is és isteniek voltak. Meg tudtam volna csókolni a srácot.
Szombatra kihívtak Öcsémék, amit örömmel, de azért aggódva fogadtam, mert mégiscsak még hőemelkedésem volt szerdán. Meg a folyamatos fejfájások… Nem akartam rájuk lehelni valami nyavalyát, sem azt nem akartam, hogy én rosszabbul legyek.
Szombaton hajnalban megint fejfájással ébredtem, de azonnal bekaptam egy Advil Ultrát – ez volt az első. Nagyon hamar hatott; majd’ elsírtam magam örömömben! Azt írták rá, hogy 8 órán át tart a hatása. Vagy tényleg így volt, vagy placebóhatás, de tényleg nem fájt a fejem aznap, végig.
Mivel pont ezen a héten nem járt a földalatti, ezért már jó korán kimentem a pótlóbusz megállójába, nehogy úgy járjak, mint csütörtökön. Még sötét volt. Jött is szinte azonnal egy busz, nem is a pótló, hanem egy másik, ami elvitt a villamosnak egy még korábbi megállójához, és így az eggyel korábbi villamost is elértem. Így be tudtam szaladni pisilni a Tescóba, mert a kávé és matcha tea nem otthon fejtette ki vízhajtó hatását, hanem indulás után 20 perccel :-D (Mindig megfogadom, hogy csak kevés kávét fogok inni ilyenkor, de hát mindig marha álmosan ébredek.)
Tesóméknál nagyon jó volt, egész nap ott voltam. Már attól boldog voltam, hogy nem fáj a fejem és hőemelkedésem sincs. Pusztán a babákat látni is sokat lendített a hangulatomon! Zétény viszont kicsit náthás volt, bár ez csak az orrfújásban nyilvánult meg, egyébként ugyanolyan kis eleven volt, mint máskor. De ez azzal az előnnyel járt, hogy Ági kért, maradjunk a házban emiatt. Hála az égnek! Most nem szerettem volna a kertben tölteni egy-két órát, miután pár napja még lázam volt.
Zsófi ha lehet, még édesebb és szebb lett, mint legutóbb. Most már édes pufi kis arcocskája lett, nagy-nagy sötét szemecskéivel, eszméletlenül édes :-) Sokszor előfordult, hogy egyenesen rám nézett és mégis mosolygott. Ettől persze nagyon ellágyultam :-) Többször a kezemben is tartottam és sétálgattam vele, ami csak azért volt megerőltető, mert ezen a héten egyáltalán nem sportoltam semmit, a bicepszem ennek megfelelően olyan volt, mint a vízisiklóé. 6,5 kg-s babát tartani félórán át pedig igényel némi bicepszet.
Ebéd után Zsófi aludt, én próbáltam volna Zétényt is elcsitítani, de ő nagyon sajtkukac volt. Most már nem követtem el azt a hibát, amit a múltkor, amikor Tesóm azt javasolta, hogy csak olvassak mesét, mint a gép, és ne foglalkozzam semmi mással. Akkor Zéti még elevenebb lett ettől, így most időnként megszakítottam az olvasást, hogy apróbb játszásokat csináljunk, vagy beszélgessünk. Így nagyjából csöndben vagy legalábbis halkan voltunk, míg aztán Zsozsó fel nem ébredt.
Délután sétáltunk egyet, Ági Zsófival és én Zéténnyel, együtt indultunk, de aztán kettéváltunk. Zéti és én a játszótéren kötöttünk ki. Kicsit cidriztem, mert mások is voltak ott, de végül is simán telt az idő. Utána továbbsétáltunk, megtettük a szokásos körünket, sőt a domb mögött, egy kis zsákutcánál még le is ültünk és Zéti az út melletti fán talált goldenalmát eszegette.
Utána még játszottunk a házban. Most Ági elment tornázni, Tesóm Zsófival sétált a külvilágban, így mi ketten voltunk. Autóztunk – már úgy kimondja a Ferrari szót, pörgetve az „r” betűt, hogy csak néztem!! –, illetve később pingponglabdát dobálgattunk egymásnak. Az egyik sajnos bement a kanapé alá.
Utána vacsorakészítés, majd vacsora volt. Vacsira hagymás-gombás rántotta volt, amit alapvetően Öcsém csinált, de oly módon, hogy a gázon rotyogott a felaprított hagyma, Zétény pedig egy széken állt a konyhapult mellett, felírta a bevásárlólistára azt, amit a szülei mondtak neki (jobb kézzel), és időnként igen profin megkeverte a sülő hagymát bal kézzel. Még soha nem láttam semmi édesebbet! :-) Állítólag, noha még nem szabályosan ír, de simán vissza tudja olvasni, amiket lejegyzett (vaj, sajt, hagyma stb. – egész sok dolog). Elképesztő aranyos volt, ahogy a kis egyméteres termetével állt a széken, és jegyzetelt, illetve kevert.
Én eközben Zsozsót tartottam a karomban, hogy ő is lássa a történéseket.
A vacsora nagyon finom volt, és utána szépen hazaindultam. – Itt megjegyzem, hogy a hét közbeni állandó, szerintem idegesség miatti fejfájás miatt még nyomott hangulatot okozott az is, hogy közben a Kim Dzsong Il bemutatja c. könyvet olvastam, ami nem épp megnyugtató, noha baromi érdekes és izgalmas volt. De hálistennek végeztem már vele, és ezen a hétvégén már Agatha Christie-t olvastam. Őt is meg tudtam volna csókolni, mert most olyan kellemes, megnyugtató volt a krimije, hogy totál kisimította az idegeimet.
Szóval ezt olvastam hazaúton, és reménykedtem benne, hogy talán most tudok aludni egy jót, mivel épp nincs fejfájásom, holnap pedig óraátállítás, szóval, egy órával többet tudok pihenni! Abban is reménykedtem, hogy a háromnapos hétvégére talán a szomszéd párocska hazautazott Fehírgyarmatra a rokonsághoz, és esetleg csönd lesz éjszakánként…
Ahogy hazaértem, sajnos rögtön hallottam, hogy ez utóbbi nem jött be. Sőt mintha vendégek lettek volna a szomszédban. Fasza… Nemhogy nem utaztak haza Borsodba, hanem még idehívták a rakanyságot… Hogy fér el még plusz két-három ember ebben a picsányi lakásban?! No de hálistennek idővel csönd lett. Gondoltam, hogy elhúztak bulikázni. Sajnos, ez sem jó, mert akkor majd az éj közepén jönnek haza és zajonganak (legalábbis beszélnek), amire én felébredek.
Így is lett. Előrelátóan rádiót kapcsoltam este, és úgy aludtam el, de most nem az Inforádiót, mert az néha recseg, hanem egy másikat, ami zenét is sugároz. Egyszercsak arra ébredek, hogy a szomszédban a kispicsa szokásos vernyogását hallom. Hazajött a párocska is, a vendégek is, és most egymással ugattak emelt hangon (nem, nem ordítás, csak az az emelt hangú beszélgetés, ami bizony éjjel 1.00-kor nem kívánatos egy vékony falú lakásban).
Erre felhangosítottam a rádiót 2-es fokozatra, és úgy próbáltam visszaaludni, csakhogy így meg a rádió ’zavart’, mert olyan volt, mintha egy diszkóban próbálnék aludni. Ráadásul félálomban nem bírtam már eldönteni, hogy most elkussoltak-e a szomszédok azóta – ők nyilván ugyanannyira hallják a rádiómat, mint én az ő pofázásukat –, mert ha igen, akkor viszont ők lesznek mérgesek a tőlem jövő zajra, és még a végén átjönnek reklamálni…. ekkor bealudtam, de többször fel-felriadtam, zavart a rádió, visszahalkítottam 1-esre, de később megintcsak pofáztak a szomszédok, akkor visszahangosítottam 2-esre… Végül elaludtam valamikor hajnalban, az ébresztő 7.30-ra volt beállítva, de az persze biológiailag 8.30 lett – szóval egy órával többet aludtam. De ez nemhogy jó lett volna, hanem ellenkezőleg: mert egy órával hosszabb ideig volt lent a fejem és nyomódott meg a nyakam. Valami elképesztő fejfájással ébredtem, azonnal ittam két pohár vizet, de már tíz perc múlva éreztem, hogy most ezt ki fogom hányni. Áldottam az eszemet, hogy nem a drága jó kávé vész kárba, hanem csak a víz. Ki is hánytam bizony azt a két pohár vizet. Ekkor bevettem egy Advilt – az hamar hatott, és csak ekkor mertem meginni a kávét és megreggelizni. Ez már nem jött vissza. De azért marha gyengének éreztem magam, már eleve nem szeretem az olyan napot, ami hányással kezdődik…
Vasárnap halloweeni Musical Plusz volt, amire már rég vettem jegyeket, és nemcsak Géza, hanem Szemenyei is a fellépők között volt, akit még így civilben soha nem láttam. Tehát nem volt kérdés, hogy ott a helyem. De annyira gyenge voltam és úgy féltem, hogy rosszul leszek. Még délelőtt elrohantam vásárolni, vettem kaját is, de csak pár falatot bírtam megenni.
Győzködtem magam, hogy hisz a mai program mégiscsak „könnyebb”, mint tegnap, amikor egy napon át voltam töpörtyűpásztor: most csak ülnöm kell egy színházteremben és nézni/hallgatni Gézát és a többieket. Viszont az is igaz, hogy Tesóméknál az ember simán feláll és kimegy hányni, ha kell, míg ez a 11. sor közepén nem annyira megoldható. Szóval, paráztam rendesen.
Marha korán elindultam, tanulva a tavalyi esetből, amikor a 3-as villamos 2 perccel korábban indult el az én megállómból, mint ahogy az előzőbe meg kellett volna érkeznie. Így most 13.20-ra odaértem a Kőrösi Csomához, és ott ténferegtem meg olvastam, míg megérkezett Dóri. Utána már jó volt, sokat tudtunk dumálni a vécé előtti sorban :-D
A műsor nagyon jó volt, kivéve a hangosítást, mert az borzasztó. De azért nagyon jól éreztem magam. Most végre ott volt Szemenyei is, nagyon boldog voltam, hogy láthatom őt is, Gézát is, holott ez nem is a Sakk (ami miatt azért van hiányérzetem).
Sajnos egy nagy fejű nő ült előttem, szóval ingadoznom kellett, mint a nádszálnak, hogy jól lássak.
A szünetben beszélgettünk Dórival, utána pedig a 28-as villamossal indultunk haza, ami miatt paráztam, de kivételesen nem volt késelés.
Miután szétváltunk – már sötét volt az óraátállítás miatt – gondoltam, sétálok akár hazáig, ami egyébként meg sem kottyanna, csakhogy ezúttal színházi körömcipő volt rajtam, amiben 1., nem kényelmes sétálni, 2., nem akartam lestrapálni esetleges későbbi állásinterjúkra tekintettel. Így pótlóbusszal mentem haza.
Miután ma este volt Halloween, és sajnos a Töklámpás Fesztivált nélkülöznöm kellett, de azért jó hangulatom volt, és gondoltam, a hagyományoknak megfelelően megnézem az Álmosvölgy legendáját. Így is tettem. Csirkés chipset és vörösbort is szoktam inni mellé, de most még csak gondolni sem bírtam az alkoholra, több napi nonstop fejfájás után, ezért mentes sört ittam, a chips helyett pedig finom fokhagymás stanglit mozzarellával.
Összességében roppant kellemes hétvége volt, kivéve mindkét reggel a fejfájásos ébredést, meg vasárnap a szörnyű hányást. Ebből okulva a hétfői munkaszüneti napon már kissé korábbra állítottam az ébresztőt, hogy ne feküdjem el nagyon a nyakamat/fejemet, és noha akkor is fejfájással ébredtem, de tök kezelhető volt, egy kis hajtogatással meg masszírozással elmúlt, még gyógyszer sem kellett.
