Most, hogy már legalább két okból kell új melóhelyet keresnem – amit már tavasszal eldöntöttem, de hát én ilyen kapkodós ember vagyok, ha változásokról van szó – ismét aktuális, hogy elgondolkodjak, mégis milyent. Dórival órákon át beszélgettünk erről a témáról, amíg még együtt dolgoztunk (nem egyhuzamban órákon át, hanem negyedórás szakaszokban, hónapokig :-D), így most összefoglalom az eredményeinket.
Nekem három célom van: 1.: Innen el. 2..: Több fizetés. 3.: Nem rosszabb körülmények.
Normális körülmények között simán keresnék egy másik közszférás állást, hisz államigazgatási diplomám van (tudom, szart sem ér). De amióta van ez a köcsög rabszolgatörvény, a legtöbb helyen ugyanilyen fos a fizetés és ugyanilyen kevés a szabadság. A meló pedig hasonló fostalicska, mint ez, de itt legalább nem kell ügyfelekkel találkoznom. (Zárójelben jegyzem meg, hogy mikor már nem lesz ügyintéző a kormányhivatalban, aki kiadja a jogsit, remélem, elgondolkodnak a Fidesz-szavazók, okos ötlet volt-e. Mivel már a mi melóhelyünkre sem jött két éve új ember ennyi pénzért, mert az Aldiban jobban keresnek, mint árufeltöltő.)
A közszférából még azért is van elegem, mert többnyire fingreszelés a munka, ami még nem zavarna, ha nem látnám, hogy minden hivatalban, főosztályvezetőtől felfelé, micsoda király élete van a vezetőségnek, akik számszerűleg mindig többen vannak, mint az effektíve dolgozók. Szóval én hiába vagyok lojális 25 éve a közszférához, szart sem kapok érte cserében, csak a csókosok buknak mindig felfelé, nem az, akinek kifolyik a szeme napi 9 órában a gép előtt.
Eddig legalább volt egyfajta előmenetel, minél tovább dolgoztál ott, fokozatosan annál több lett a fizud és a szabadságod. Épp elég vén kurvát ismertem, aki kb. szart se csinált, de ott volt már húsz éve, és király pénzeket meg 45 nap szabit kapott. Aztán pont mire én elérnék erre a szintre, hopp megszüntetik, volt-nincs, ez van, szevasz. Ezek után lojalitást várnak tőlem?
Ezenkívül az emberekkel is tele van a tököm. Az ügyfelekkel mármint. Valahogy az utóbbi három melóhelyem mind olyan, ahol az ilyen nyomorultabb fajta ügyfelek fordulnak elő. Hetente látom a leveleket, hogy adjunk valami támogatást, mert nem él meg a nyugdíjából/segélyéből. Ezen ügyfelek egy részének – aki ellenszenves – legszívesebben megmondanám, hogy gondoltál volna erre a választáskor (ld. a 444.hu cikkét, a „Fideszre szavaztam, nem arra kellett volna?” címűt). A másik részét pedig sajnálom, de mit tudok tenni? Mindegyik melóhelyemen van egy sablonlevél, hogy úgy sajnáljuk, de sajnos nem tudunk segíteni (és amit én magánemberként még megtehettem pár éve, ilyesmire most már nem telik). Elegem van ezekből a szerencsétlen emberekből, nem akarok ilyeneket az életemben. Van elég saját gondom nekem is, csak a hangulatomat nyomja le még jobban az ilyesmi, segíteni nem tudok.
Úgyhogy jó lenne átváltani a magánszférába, amivel kapcsolatban sok kétségem van. Először is még sosem dolgoztam ilyen helyen. Jó, ez önmagában nem sokat jelent, eddigi melóhelyeimen is volt fordított helyzetű ember, megtanulta, mit kell csinálni és kész.
Na de annyi rémhírt olvas az ember. Leírják (egyes) versenyszférában dolgozók, hogy pl. szombaton full evidens, hogy bejárnak dolgozni. Vagy hogy nem lehet (wtf??) betegállományba menni. Kis cégek nem jelentik be az embert, mert a dolgozó után annyi járulékot kell fizetni, hogy nem éri meg; vagy ha mégis, a nettó fizetés marha kevés.
Én egyszerűen egy bejelentett, legális állást akarok, normális fizetésért. Marha sok ismerősöm dolgozik így. Én is ilyent akarok találni.
Az jó kérdés, hogy konkrétan mit akarok dolgozni? Eddig mindig ilyen irodai állásaim voltak. Amikben, mondjuk a legutóbbit kivéve, azért kellett dolgozni. A mostani helyen kimondottan keményen kell dolgozni, és annyiféle dolgot fejben tartani, hogy kis túlzással egy orvosnak kell annyit tudni (csak a miénk lényegtelenebb és feleslegesebb). Szóval tudok dolgozni, ha kell, csak lássam valami értelmét.
Az irodai állás pedig nekem nagyon megfelel. Télen nem kell kimenni a hideg latyakba, nyáron nem kell kimenni a 40 fokba, ha pisilnem kell, ott a WC, kávét pedig ihatok, amikor csak akarok. Nem hiszem, hogy ezeket a kívánságaimat fel kellene adnom.
Persze nincs is egy tisztességes szakmám, csak ez a szaros államigazgatási diploma. Tesóm azzal biztat, hogy normális multinál/magáncégnél betanítják az embert, hát remélem, így van, mert személyes tapasztalatom nincs. – Szakmának még a gépíró végzettségem van, aminek csak annyi az előnye, hogy marha gyorsan gépelek. Ez azért nem rossz.
Egyszerűen megfogalmazva az az egyik fő kételyem, hogy mit tudok ajánlani az új munkahelyemnek?? Van egy fos diplomám meg gépíró bizonyítványom; nyelvvizsgám nincs, egészen alapfokon értek angolul meg olaszul, de inkább csak írásban. Félek, hogy ennyivel kiröhögnek. De ugyanakkor sok ember van nem sokkal több képességgel és mégis elvannak zsíros állásokban évekig.
Én mondjuk 17 éves korom óta dolgozom, szóval már 25 éve, közben volt összesen 3 hónap munkanélküliség, és beteg sem nagyon szoktam lenni – vagy ha igen, dolgozom úgy is, mint valami hülye –, Öcsém azzal biztat, hogy ez igenis szimpatikus lehet egy normális cégnek, mert látják, hogy lojális, kitartó dolgozó vagyok, aki nem mond fel két hét után, mert büdös a munka. Mostanában ugyanis a fiatalok dolgoznak egy-két hetet, aztán nem tetszik, csocsi, már mennek is. – Sőt ez már a közszférában is jelen van, épp hallottam, hogy valaki 1 (egy) nap után kilépett tőlünk! mondjuk azt nem csodálom.
Mivel már 42 vagyok, az se valószínű, hogy a próbaidő letelte után hirtelen elmenjek terhes betegállományba, aztán meg 3 év gyesre, szóval ebből a szempontból is „jó” vagyok. Kész gyerekem sincs, tehát nem fogok betelefonálni, hogy beteg lett a gyerek és bocsi, de nem tudom, mikor megyek dolgozni legközelebb.
Felmerül a kérdés, hogy eddig miért nem szereztem másoddiplomát vagy miért nem tanultam valami becsületes OKJ-s szakmát. Ezt meg tudom magyarázni (mindent meg tudok magyarázni :-D) Másoddiploma: azért egy egyetem kurva drága, az én fizetésemből pedig, mint többször írtam, épphogy megélek és félre tudok tenni annyit, hogy az éves nyaralás meg valami vésztartalék meglegyen. Emlékszem, mikor a főiskolára jártam, éppen hol volt tandíj, hol nem; amikor volt, akkor tanulmányi szerződésem volt és a melóhely fizette, de a tankönyveket én vettem meg. És azok kb. 14.000.- Ft-ba kerültek félévenként. És 2001-ben diplomáztam! Tekintve az inflációt, vajon most mennyi a tandíj és a tankönyvek?!
De még hagyján a pénz, hanem mi az a diploma, amit szívesen is tanulok ÉS meg is lehet élni belőle (nem vegetálást értek ez alatt). Mondjuk jog. De rühellem a jogot, sok seggfej jogászt ismerek, és akkor már életem végégi jogásznak kéne lennem, ha már egyszer annyi energiát és pénzt beleöltem. Szívesen tanulnék pl. történelmet vagy egyiptológiát vagy efféléket, de azzal max. tanár lehetnék, amit meg egyrészt gyűlölnék, másrészt éhen lehet belőle halni. Így a másoddiploma kiesett.
Akkor valami OKJ-s szakma. (Persze az OKJ-t épp most verik szét.) De megint csak: mit?! Nem vagyok az a műkörmös vagy virágrendezős típus. Van persze mondjuk tb-ügyintéző tanfolyam, ami meg kb. ugyanaz, amit eddig dolgoztam, tehát semmi változást nem jelentene. Szóval, tömören, fogalmam sincs, mit kell(ett volna) tanulnom.
Az is egy lehetőség, hogy valami egészen másra váltani, és nem irodai állást, hanem egészen mást csinálni. Mint a Bababluesban, ahol a fejvadász csaj elment sminkesnek, mert mindig arra vágyott és imádta. Vagy Géza, aki vendéglátósból lett musicalsztár! :-) Na de engem egyik sem vonz (főleg az utóbbi :-D) És ahogy fentebb írtam, nekem fontos a biztos, fix, fedett hely, WC-vel és kávéval, hogy ha plazmaadás előtt óránként kell pisilnem, ne kelljen bokrot meg mobilvécét keresgélnem.
Csinálhatnám a „valami egészen mást” – amiről fogalmam sincs, hogy mi lenne az – vállalkozóként, hogy ne legyen főnököm, ez Öcsém nézőpontja. Van is benne valami, de én nem vagyok az az egyéni vállalkozó típus sem. Szeretem a havi fix jövedelmet, és nem tetszik az általam ismert néhány vállalkozó élete, aki fél évig fürdik a pénzben, utána meg száraz kenyérsarkon él, mert „most éppen nem megy az üzlet”, „nem voltak megrendelések”. Ráadásul annyifelé kell bejelenteni meg adózni meg járulékozni meg fene tudja, milyen jogcímen perkálni az államnak, hogy ha ilyenre adnám a fejem, tutira csak 28 helyre jelentkeznék be és a 29.-et elfelejteném, és rögtön kapnék valami félmillás bírságot. Van a KATA, de azt is évente belengetik, hogy megszűnik/átalakítják/felemelik. Kinek hiányzik ez? Egy normális országban természetesen nem így megy ez, de ez Magyarország :-(
Még azt is szokták mondani, hogy dolgozzak olyasmit, ami a hobbim! Legyen a hobbim a munkám! De az én hobbim az olvasás, filmnézés, sétálás, futás. Ezt hogy kéne fizetéssé átalakítani? Lehetnék filmkritikus, de abból már ezer van, nálam sokkal jobbak. És ami a fő, hogy ha a hobbim lenne a munkám, elég hamar meggyűlölném a hobbimat, hisz átváltozna munkává. Nekem kell, hogy a munka és a magánélet elkülönüljön. Én 16.00-kor leteszem a lantot, és majd másnap reggel veszem fel. Nem akarom, hogy belefolyjon a meló az igazi életembe. A munka – hát nem azt mondom, hogy „szükséges rossz”, de valami tevékenység, amit a pénzért csinálok, és nem sok köze van az igazi Csendes Macskához, a magánemberhez.
Van még egy aspektusa az álláskeresésnek, ami aggaszt, ez a fizetési igény/ígéret. Dóri volt kolléganőm nemrég talált új állást, szintén a közszférában. Az állásinterjú alatt hümmögtek csak a fizetésről, ő meg nem kérdezett rá, mert el se hitte volna, hogy ravaszul olyanfajta álláshelyre veszik fel, hogy 150.000.- Ft lesz a nettója! De így lett. 40 évesen, diplomával, 150 nettóval!!
Amikor én a jelenlegi melóhelyemre jöttem – most már minek titkolózzak? – az előző helyemen 225 volt a nettóm. Ez teljesen ideális volt (főleg 3 éve). Mikor ide jelentkeztem, kérdeztem a személyzetis kiscsajt, hogy kaphatok-e megközelítőleg ennyit? Ó, hát persze, biztosan! Mikor az állásinterjún a leendő főnökömet is megkérdeztem erről, azt felelte, hogy hát ő azt nem tudja, az a személyzeti osztály dolga. Mikor aztán a kezembe kaptam a kinevezésemet, kidülledt a szemem, mert láttam ám, hogy 187.000.- (kb.) a nettóm.
No de akkor már mit tehettem volna? Állás kell. És, ha szóltam volna, akkor mi van? Képen röhögnek, hogy „hát a bértábla”.
Szóval azt is figyelembe kell venni, hogy felmondok, elmegyek másik melóhelyre, ahol simán a pofámba hazudnak egy nagyobb fizetést, ami aztán jóval kevesebb lesz a valóságban. Öcsém erre a félelmemre azt javasolta, hogy kérjem meg a leendő főnököt, hogy adja írásba a fizetési ígéretet. De ezt azért elég abszurd elképzelnem: „Főnök úr, kérem, írja le nekem, hogy 260 nettót ígért, mert tudja, én nem bízom meg magában és félek, hogy most hazudik nekem.” Egészen biztos, hogy erre majd megkapom az állást. Ja nem.
Összességében tehát valami jó, magánszférás, irodai állást akarnék, ahol értékelik, hogy lojális és nem vándormadár vagyok, és normálisan megfizetnek. Nem akarok én havi 5 millát, mint egy Matolcsy, csak amennyi a körülményeim között kell, plusz tudjak félretenni ne csak ezt a mostani havi tíz rugót, mert ez egy vicc. És ez fontos aggályom, hogy találok-e majd olyan helyet, aki fizet mondjuk 260 rugót, miközben szinte még egyszer ennyit ki kell fizetnie utánam járulékként?
Végül pedig ahogy az elején is írtam: a mostaninál rosszabb ne legyen! Itt egy ostoba kurva a főnök és fos a meló, de legalább nem járnak be ügyfelek, nekem sem kell kimennem, nem kell prezentációkat tartanom vagy kiskosztümben járnom, nem zaklatnak szexuálisan és nem kell angolul beszélnem vagy termékeket tukmálnom idegenekre. Egyik nagy félelmem, hogy találok ugyan jól fizető állást, ami normálisnak is tűnik, de mikor ott vagyok, kiderül, hogy a fentiek egyike is vele jár, és akkor ha nem is visszasírom ezt a mostanit, de legalábbis megfordul a fejemben, hogy ugyan mi bajom volt nekem azon a békés helyen? (Már persze addig békés, amíg el nem jön a pár havonta esedékes „baszogassuk most a Csendes Macskát!”-ciklus.)
Hát ezek a kérdések foglalkoztatnak. Meg még sok másik is, de már így is hosszú lettem, a többi gondolatomat majd leírom valamikor később…
