a hallgatag macska naplója

  Fel sem tudom fogni, hogy ma délután hazajöttem a régi munkahelyemről, és holnap hajnalban bemegyek az új munkahelyemre!

  Újabb, nagy munkahelyi balhé. OK, már eddig is sejtettem, hogy nem innen akarok nyugdíjba menni, sőt már lépni is akartam, de azt sosem hittem volna, hogy kirúgással fenyeget meg a főnököm – akihez mindig lojális voltam: EDDIG! – méghozzá úgy, hogy...

  Büszke voltam magamra ezen a héten, mert háromszor is futottam: hétfőn, csütörtökön, pénteken; mindháromszor hajnalban, a rakparton. Első ízben egy híddal kevesebbet bírtam a szokásosnál, ez 4 km, és ebbe is többször belesétáltam. De csütörtökön már sikerült a teljes táv, ami

  Csak Neville-t tudom idézni a Titkok kamrájából, amikor elkapták a frissen befogott kelta tündérmanók … hát engem meg ezek az arrogáns vén kurvák találnak be és kóstolgatnak, akikkel a melóhelyen körbe vagyok véve

  A Facebookot, meg elődjét, az Iwiwet úgy tekintettem, hogy barátok, rokonok, régi osztálytársak stb. gyűjtőhelye. Kollégából csak azokat vagyok hajlandó „befogadni”, akikkel jóban vagyok (most pl. Bogi, Orsó stb.), de alapvetően nem kedvelem, ha munkahelyi ismerősök jelölnek be.

  Tényleg nem tudom, miért hittem, hogy ebben a hónapban sikerülhet első nekifutásra befizetnem a lakbért? Amikor januárban sem, februárban sem jött össze? Egész nap hurcoltam magammal vagy kilencvenezer forintot, kinyomtattam azt a rohadt elszámolást,

  Kész vagyok. Új ember jött az osztályra. Na, ezeket mindig fenntartással kezelem. Többnyire csókos, és/vagy beképzelt, hülye vagy arrogáns… rossz esetben ezek tetszőleges kombinációja.

  Harmadszorra végre összejött, hogy együtt adjunk plazmát Bogival. Első alkalommal ő mondta le, mert megjött, másodszorra én nem tudtam menni, mert előző nap adtam teljes vért; de most végre sikerült!

  A tegnapi botrány után a dolgok egyrészt jobb irányba alakultak, másrészt meg nem. Nagy stressz esetén komoly alvásproblémáim vannak, most is, hiába ittam három adag szunyateát este. Reggel vacilláltam, bejöjjek-e.

  Édes istenem, ez az egyik legszarabb munkahelyi nap volt életemben! Botrányt csináltam mindenki előtt (mivel már marha kevesen vagyunk, ez szerencsére nem volt tömeg), lehet, hogy kirúgattam magam. És mindezt hülyeségből, mert hagytam, hogy a paraszt Mari felhúzzon

  Már furcsa, ha úgy telik el egy napom, hogy nincs tű a vénámban :-) Mint aki a Trainspottingban él.

  Egy ilyen pokoli nap után, mint a hétfői volt, már csak jobb következhetett. Aznap éjjel alig bírtam aludni a dühtől, de Orsi vigasztalt mailen, hogy legalább telefonáltam és nem mentem oda potyára.

  Ezt komolyan mondom, hogy nem hiszem el!! Február 1., hétfő, mára beszéltük meg a lakbérfizetést; már napok óta parázok, hogy mostanra kijött a pszichiátriáról a tulaj és vajon mennyire lesz elmebeteg. Ja, és mert a fizetésünk most már csak 5-én vagy 10-én jön, így le kellett vennem az összes…

  Ma fél éjjel nem aludtam, nem szándékosan, de folyton eszembe ötlöttek a mostani munkahelyi bajok. A főnök eltakarodott ugyan január elejétől, így 85 %-kal csöndesebb és nyugodtabb a közvetlen környezetem, de így is vannak bajok. Most éppen az alábbiak:

  A hétfők persze mindig szar napok, de ez a mostani olyan különösen az volt, hogy egyszerre többféle rémes dolog is összejött! Ritka az ilyen. Elsősorban Barbi rettentő betegen jött be, minden baja volt. Tudtam, hogy a hét további részében már nem fog jönni; mindig ezt szokta betegségkor, bejön…