Eredetileg klasszikus naplónak szántam ezt a blogot, amibe az ember naponta vagy max. 2-3 naponta ír, de rájöttem, ez valahogy nem megy.
Mikor valami történik, mikor megfogalmazom magamban, mit érzek vagy mit akarok, akkor épp napközben van, melóban vagyok vagy tömegközlekedésen, nincs körülöttem gép, sem időm nincs írni.
Sokat röhögök mostanában, mert mióta már elég hosszú a hajam, gyakran utánam fordulnak a pasik az utcán. Nagyon vicces: megmosom a hajat, a pofámba lógó részt felgumizom, kimegyek az utcára, a szél meglebbenti a hajat, aztán a pasik már bambulnak is felém, mintha Julia Roberts lennék vagy mi.
Megfogadtam, hogy a Midicittá lefutása után megcsinálom az adóbevallást, elmegyek tüdőszűrésre, elmegyek vért adni. Ebből kettőre mindenképp sor került volna (adóbevallás muszáj, tüdőszűrés pedig az időszakos foglalkozás-eü. alkalmassági miatt muszáj, ami május végén esedékes).
Minél jobban stresszelek előtte, annál jobban sikerülnek a dolgok. E régi tapasztalatom a Midicittán is bejött.
14.30-kor kezdődött a 7 km-es futam. Faterral megbeszéltem, hogy jóval korábban, 13.00-kor találkozzuk a szigeti bejárónál,
Pár óra múlva kezdődik a Midicittá, és már napok óta síkideg vagyok. Az utolsó két éjszakán pocsékul aludtam, rémálmaim voltak; most éjjel a fejem is fájt (de éjszaka nem szedek be Algopyrint). – Szerencsére most, reggel, már jobban vagyok; kajáltam, beszedtem egy fél Algót, és most jobb…
Gyerekkoromban csak csesztettek folyton, hogy „lusta vagyok számolni”, meg effélék. Tényleg sosem ment, és marhára nem is érdekelt a matek, de nem is értettem belőle szinte semmit, max. amennyit logikusan be lehetett magolni. Az érettségin csak a számológép és a felügyelő matektanár segítségével mentem át (kettessel).
Utálom a nyári időszámítást… Főleg amikor elkezdődik, és egy órával kevesebbet aludhatok. Ma például vagy kilencszer nyomtam le a szundit. Tegnap későn feküdtem le, mert volt a 21 Jump Street, amit már rég látni akartam, és annak mire vége lett, addigra tulajdonképpen a szombati napnak is.
Ma van az első zárvatartós vasárnap. Én, ahogy korábban már elhatároztam, betértem a sarki Sparba, mert az világörökségi területen van, és mert gyűlölöm, ha bárki bele akar ugatni, hogy mikor vásároljak és mikor ne.
Nagyon elégedett vagyok, ma kipróbáltam a guaranát és nagyon bejött! :-) Pedig már egyszer kóstoltam, és akkor nem volt semmi extra. Már két hete megvettem, csak a hasmenések miatt halasztgattam a kipróbálását.
Szóval a guarana a koffeinhez hasonló növényi izé, ugyanúgy élénkít, mint az, csak nem a gyomorból szívódik fel, hanem a vékonybélből, tehát később kezd hatni.
Furán kettős érzéseim vannak. Egyrészt itt a tavasz, és ettől valahogy jókedvem van, pedig nem vagyok az a tavaszvárós fajta ember – de most valamiért ez van. Másodszor viszont a melóban kissé összecsapnak a hullámok a fejem fölött, azt sem tudom, mihez kapjak…
Bár lódítok, mert igazából nem is érdekel. A múlt héten, na akkor rohadt idegbeteg voltam, de most mintha nyugtatót szednék :-) Szerintem azért, mert mostanra megjött a menstruációm, míg a múlt héten még előtte voltam. A hormonok, bizony.
Hétfőn, nem elég, hogy lakbérfizetés volt, ami mindig stresszel, utána meg anyámhoz mentem szülinapozni és marha későn kerültem ágyba – szóval fárasztó nap volt – tehát hétfőn hallottam a hírt, hogy egy hét múlva megszűnik a rakparton futás lehetősége :-(
Jó, eddig is minden bajom volt vele, mert rengeteg arra a turista, mert szép a kilátás, meg a bicikliseket is kerülgetni kellett, és sokszor keskeny az út, de az mégiscsak itt van az utca végében. Három perc séta és kezdhetek futni; 35 percen belül megvan az 5 km, három perc vissza és már meg is vagyok.
És eddig is feltúrták már az elejét, szóval az eredetileg 5.600 méteres táv - konkrétan az utcám végéből indulva - lerövidült először 5.200, majd 5.000 méterre, és egyre többet kell talpalni, hogy elkezdhessem a futást, mert egy fél méter széles sávon járnak a népek most a rakpartom elején, összezsúfolva gyalogos, biciklis, futó; és mellesleg jön oldalról a villamos is.
Ezentúl mehetek a Szigetre, ami remek futóterep, de gyalog 20 perc oda az út. És tavasszal majd annak a feltúrását is folytatják, mert ősszel persze csak a pesti oldalt újították fel. És nem csak arról van szó, hogy oda-vissza 40 perc az út, és akkor még futok ott 35 percet, ha pedig duplázom, akkor 1 óra 10 percet. Hanem nyáron muszáj inni egy pohár vizet futás előtt, na most ez pont akkor fog leérni, mikor odaérnék a Szigetre. Ha nem iszom, akkor pedig kiszáradok. A pisilést még ki tudom védeni kevés ivással, na de ha hirtelen rámjön a hasmenés, mint újabban sokszor!
A rakparti futásoknál még meg tudtam őrizni a kontrollt hazaérkezésig, de a 20 percre lévő Szigetnél?... Bár az is igaz, hogy többnyire a hajnali, kávéivós futásoknál volt efféle vészhelyzet.
Ja, és jön majd a nyár, amikor csakis hajnalban lehet futni, mert estefelé a.: világos van éjfélig, és én szégyenlős vagyok úgy futni, b.: minden tele van turistával, vagy magyar, de szintén tömegesen ténfergő emberrel, és úgy meg pláne nincs hangulatom futni.
Még elmehetnék a szüleim utcája végén lévő parkba, ahol rekortán futópálya van, de oda busszal kell menni, a buszhoz bérlet kell, a bérlethez a kis övtáska kell, amit utálok, mert hajlamos kinyílni a csatja, és különben is nyomja a hasamat; ha lazítok a szíján, akkor meg lötyög futáskor. A fogaim köz mégsem vihetem a bérletet.
Az utolsó két edzésemet már itthon bonyolítottam, futócipőben, helybenfutással, egyszer 46:03, egyszer 55:01 percig. Ezek durván 7, illetve 8 egész valamennyi km-ek. Ez is valami…. Emberlepte terepre most nem volt erőm kimenni, az egyik irányban építkeznek, a másik messze van, különben is épp megvan.
A nyári, hajnali futásokat nem lehet a Szigeten bonyolítani, mert tele lesz részeggel meg hajléktalannal 4:45 körül a terep. Lehet, hogy elveim ellenére az utcán fogok futni, megállapítok egy durván 5 km-es kört és ott fogok kocogni a flaszteren… Istenem, mért kell feltúrni a közelben lévő futóterepet, pont mikor elszánom magam a sportolásra, vagy miért nem hozzák 800 méterrel közelebb hozzám a Szigetet!
Ez a probléma nyomaszt most három napja. Még mindig jobb, mintha igazi komoly dolgokon tépelődnék, úgyhogy szívesen elnyammogok rajta.
Furcsa aggódás lett úrrá rajtam: lehet, hogy a hasmenés lesz az új stresszbetegségem??
Idegeskedő típus vagyok, ez is korábban is előfordult már, de ez a múltkori, kétnapos, legrosszabbkor jövő nagyon kikészített. Mi van, ha majd az utcára sem merek kilépni emiatt? Még jó, hogy nem az erdélyi buszos társasútkor volt ilyenem.
A múltkori óta írom, miket kajálok. Remélem ugyanis, hogy csak valamiféle kajának a túlzásba vitt fogyasztása, plusz a közönséges idegeskedés okozza, vészhelyzetben. Mondjuk ezen a héten csak kétszer volt:
Először kedden. Bár ez teljesen a saját hülyeségem miatt :-) Reggel valamiért nagyon bezabáltam, tök megtelt a hasam, ezért betoltam egy korty svédkeserűt, ami nyomban megszüntette a teltségérzetet. Kora délután aztán hasmenésem lett. Ami baj, mert anyámmal délutánra palacsintázás és kószálás volt betervezve.
Utánanéztem a svédkeserűnek – mert annyi eszem azért volt, hogy rögtön arra gyanakodjak – és láttam ám, hogy tele van hashajtó összetevővel, mint szennalevél meg ilyesmik. Csak én lehetek ennyire hülye! Kirohantam a patikába széntablettáért – már a fél fizetésemet széntablettára költöm –, betoltam vagy négy szemet, és nem is lett baj. Kivéve, hogy most meg a svédcsepp és a széntabletta összecsapott a hasamban, és noha hasmenésem nem lett, de időnként iszonyú, bélgörcs-szerű rövid fájások törtek rám. Megfogadtam, hogy svédcseppet ezentúl soha, csak ha otthon vagyok.
Másodszor pénteken. Amikor is meló után Faterral készültünk fürdőbe. Itt szerintem a stressz lehetett a ludas, nem mintha apámat annyira nem bírnám, hanem marha fárasztó egy hét volt. Csinálom azt a rohadt vagyonleltárt, ráadásul Barbi egy hete nincs (beteg), Orsi egy hete nincs (a gyerek beteg). Hétfőn túlóráztam, kedden anyámat sétáltattam bélgörccsel, csütörtökön 10 km-t futottam.
Aztán meg hétvégén lomtalanítás volt várható, amit marhára gyűlölök, nem is a lomok, hanem az istentelen sötét fejű bűnözőcsapatok miatt, akik ilyenkor öt-tízfős seregekben ellepik az utcákat. A lomokat csak szombaton szabad kikészíteni, de persze hogy néhány lakó már pénteken kirakta. Tehát nekem a melóból 1. le kell lépnem pontosan 14.00-kor, 2. haza kell rohannom a fürdőcuccért és 3. időben oda kell érni a találkozási pontra Faterral, eközben talán az esetleges lomisokat kell kerülgetnem. Szóval szerintem leginkább az ezek miatti stressz volt az ok. De a vegetatív idegrendszeremet tudatosan nemtom lecsitítani! :-(
Minden oké volt, míg 14.25-kor haza nem értem, mert akkor előzmény nélkül tört rám az output, rohantam a mosdóba és fogytam vagy 1 kg-t / litert, ahogy tetszik. (Fater pontosan ekkor telefonált, hogy korábban fog odaérni.)
Betoltam kettő széntablettát és rohantam. Hogy pont most!! Egy törökfürdőbe menet! Még szerencse, hogy fekete a fürdőruhám, na de akkor is!
Szerencsére nem volt tömeg – ami pluszban stresszelhetett volna – és nem történt további baj, sem fájás, csak érdekesen meg volt feszülve a hasfalam egy ideig.
Visszanézve a kajálási naplómat azt látom, hogy minden nap ettem Goldessa natúr sajtkrémet, a Lidl-ből, ami elmondhatatlanul finom, tök natúr természetes finom izé, és én imádom. Reggelire, de néha vacsira is ettem belőle. Lehet, hogy ez a ludas. Most hétvégére felfüggesztettem a fogyasztását (nem könnyű). Ezenkívül minden reggel szoktam enni egy Spirulina alga tablettát, és pont péntek reggel kezdtem egy másik fajtát, mert a korábbi elfogyott. Esetleg ez is lehet.
A szombat aztán kényelmes henyéléssel telt, hosszú, ráérős, amlás-shikakais hajmosással, diólevél-teás öblítéssel, és utána rövid kiruccanással a Normafához. Volt tétje a dolognak. De délelőtt ittam is diólevél-teát, nem ettem Goldessa sajtkrémet, a kávéhoz pedig csak pici tejet. És nem is történt semmi.
Félek, nehogy úgy álljak hozzá idővel, mint a férfiak az impotenciához: annyira tartok tőle, hogy majd be is következik... De hát annyiféle nyavalyán túl vagyok én már, remélem, ez is csak ilyen átmeneti, jön és megy-dolog.
Útközben még vettem egy ötös lottót is, életemben először sajátot, és bejelöltem rajta a szerencseszámaimat. Az egyik, a 22-es be is jött… A többi sajnos nem.
Kora este még úgy-ahogy összetakarítottam a konyhát meg a fürdőt, ott látszik legjobban a kosz, aztán valami agyatlan vígjátékot nézve ejtőztem.
Szombatról vasárnapra virradó éjszaka – kb. 22.30-tól kb. 8.05-ig – jó kilenc órát aludtam, magamtól, mármint minden tea vagy szunyatabletta nélkül. Ezek szerint ennyi lenne a természetes alvásigényem? El tudnám viselni. Csak persze jóval kevesebbet olvasnék vagy neteznék. Ami nem menne, tehát marad a hétközbeni kevés alvás, sajnos.
Mozi szempontból igen kellemes hetem volt: szerdán Whiplash, pénteken Szürke 50 árnyalata, vasárnap Kingsman.
A Whiplasht nagyon meg akartam nézni, mert ezerrel dicsérték mindenhol, hozzátéve, hogy nem egy könnyed darab, de mennyire szuper, és az év filmje meg minden. Számomra a fő nehézséget az okozta, hogy fogalmam sem volt, hogy kell kiejteni a címét?? Ez viccesen hangzik, de mikor az ember szénné égeti magát a mozipénztárnál, az nem kellemes. Zsuzsi talált nekem egy beszélő netes angol szótárt, ami elmagyarázta a helyes kiejtést. Helytállóan, mert a filmben is így mondták.
Egy jazzdobos srácról szól, aki marhára akar sikeres lenni, és van egy öregebb tanara, aki még nála is jobban akarja, hogy a sulijuk együttese megnyerje azt a valamilyen versenyt, illetve hogy ő, mint tanár, felfedezzen egy igazi zseni tanítványt. Olyan volt a film, mint általában a sportfilmek, egy megszállott edzővel és egy megszállott sportolóval, csak ezek jazzt játszottak. Nem értek a zenéhez, de ennek igen jó hangzása volt. Eszméletlenül tetszett. Pusztán mint film, mint történet, talán nem is volt akkora nagy szám, de a két főszereplő istencsászár volt: a kölyök olyan kis tenyérbemászó, de maximalista takony, egyáltalán nem szimpi, de nagyon törekvő. A tanárt pedig J. K. Simmons játszotta, akit már sok filmben láttam mellékszerepelni, de itt lemosott konkrétan mindenkit, és komolyan úgy gondolom, hogy Oscart fog kapni (hacsak nem Edward Norton fogja megkapni a Birdmanért, mert azt kell mondjam, mindketten megérdemlik, talán két egyforma darabra kellene vágni a szobrot). Én totál hátaztam az öregtől, valami eszméletlen durva alakítást nyomott, teljesen odavágott a film; és a végén pedig katarzis is volt egy őrületes dobszóló következtében, ahol az öreg arcán végre látszott, hogy „igen, ez az”, ezt kereste egész életében (gyk. a zseniális tanítványt).
Akkora alakítások voltak ebben a filmben, amik igazolják számomra, hogy moziba járni igenis kell, ezek miatt. Én a srácnak is adnék valami díjfélét, de a tata fixen megérdemli az Oszit. Hát, majd meglátjuk… És azt hozzá kell még tennem – ez személyes blog, a magánvéleményemet írom –, hogy ilyen idős tatát ennyire szuper izmos, kidolgozott testtel ritkán láttam (a fejét hagyjuk :-) Szóval őszintén drukkolok február 22-én!
Úgy feldobott a film, hogy utána késő este még futni is lementem, pedig este negyed kilenckor már igazán nem szoktam.
Pénteken jött a Szürke. Hetek óta gyúrtunk rá, én beszéltem rá Barbit, hogy jöjjön velem megnézni péntek 13-án, a premier hetében. Az első meglepi akkor ért, amikor kedden lefoglaltuk neten a jegyeket, és már akkor elfogytak a péntek délutáni előadásra szóló jegyek fele; sőt a Valentin-napi előadásra konkrétan már csak 2-3 szabad hely volt! Holott óránként tolták a WestEndben.
Nagyon kíváncsiak voltunk a filmre, de sokat nem vártunk, mit lehessen várni egy ilyen színvonalú könyv filmes adaptációjától? De ahhoz képest egész elviselhetőre csinálták. A film tetemes részét végigröhögtük, mert néha mintha direkt paródiának készítették volna. Pl. amikor a srác helikopterrel jön a randira, ez nyilván egy marha romantikus jelenetnek készült, én azonban fuldokoltam a röhögéstől :-D A béna párbeszédekről nem is beszélve. Az erotikus részek szépen, ízlésesen voltak megcsinálva, a 18-as karika egyáltalán nem indokolt, mivel pl. nemi szerveket nem is mutattak egyáltalán. Azért én elviseltem volna, ha csak úgy futólag megmutatják a srácét… Nem vagyok egy kéjenc, de egy ennyire erotikusnak szánt sztoriban azért igazán láthatnánk valami extrát. Na de így sem volt baj. Még a főszereplőkkel is meg voltunk elégedve, a könyv szintjét simán hozták. Minden csaj, aki a környezetemben olvasta a könyvet, kíváncsi volt Christianra, és persze én is – ezért csekkoltam le Jamie Dornant már egy korábbi tévéfilmben is – és hát bár nem volt olyan eszméletlenül lélegzetelállító, mint kellene, de azért igen helyes volt, szép kidolgozott testtel. Az arca is rendben volt – lett volna, ha nem kezd néha mosolyogni, de neki szegénynek olyan az arcberendezése, hogy ha elmosolyodik, azon egyszerűen muszáj röhögni – valahogy úgy kunkorodik a szája :-)
Na szóval elégedetten jöttünk ki a moziból, csak kicsit meghökkentünk kifelé menet, mert a következő előadásra már vagy ötvenméteres sor állt. Ejha! Most látom a neten, mert azóta átolvastam a kapcsolódó cikkek és fórumok zömét, hogy kasszát robbantott a film, gyakorlatilag minden élő ember látta, bár persze akik a fórumokra írnak, azok PONT nem látták, sőt nem is értik, ki az, aki ilyen szemetet néz. Peeersze…. Mindenki megnézte, aztán utólag jön a „meglehet, ott sem vótam” :-)
Még jobban elszomorít, hogy egyesek mennyire komolyan veszik ezt a komolyan abszolút nem vehető sztorit, párkapcsolati erőszakot meg fullos züllést vizionálnak, pedig egyáltalán nem kéne foglalkozni ilyesmivel. Speciel a Szürke egy könnyed, agyatlan izé, amit egyszer el lehet olvasni, egyszer meg lehet nézni moziban (nőtársaim, Jamie Dornan látványa azért kellemes, még ha Tom Hardyt szívesebben is vettem volna ebben a szerepben – igaz, hogy akkor mintegy 150 %-os színvonalemelkedés következett volna be a színészi játék terén).
Barbival azóta is kuncogunk a felháborodott filmkritikákon, mert az értékelése 10/3, de azért minden idők legsikeresebb mozipremierje… erről ennyit :-)
Vasárnap: Kingsman. Kémes, James Bondos akcióvígjáték, igazi előkelő angol környezetben. Voltak gyenge pontjai, de 90 %-ban full élvezet volt! Colin Firth akkora istencsászár volt benne, hogy egyszerűen nem értem, hogy nem vagyok szerelmes abba az emberbe??? Ledobta azt a 3 kg-t, ami rajta volt mostanában, istenien festett, isteni angolos, humoros, hidegvérű viselkedést nyomott. Majd még egyszer látnom kell a filmet, de bennem maradt, hogy CF először szétvert egy kocsmára való háemcsét, aztán a vége felé egy templomi mészárlásban is jeleskedett, ami olyan durva volt és egyben önmaga paródiája, hogy azt még ÉN sem fogom sokáig elfelejteni, pedig láttam már hentelést egynéhány filmben!
A többi színészek is mind imádnivalóak voltak, még a másik főszereplő fiatal srác is. Kutyák is voltak. Ami még külön személyes boldogság nekem, hogy – sajnos röviden – szerepelt benne Mark Hamill, akit Luke szerepén kívül még nemigen láttam semmiben. Most már kissé idősebb és mérsékelten csinos, de én akkor is nagyon, de nagyon imádom őt, és boldogság volt látni. Sajnos rövid idő után elhalálozott, de akkor is!
Ehhez kapcsolódó poén, hogy hercegnő-szabadítás is volt a filmben, amely egészen más irányvonalak mentén bonyolódott, mint anno a Star Warsban, de nagyon is ott volt a párhuzam, úgyhogy még napokig röhögtem a szituáción :-D
Hát ezek voltak a múlt heti mozik. Roppant elégedett vagyok ezzel a felhozatallal, bár gyakrabban lenne ilyen hetem.
Ma megint csak itthon futottam a lakásban, mint szombaton. Részben az útlezárások és a rendőrök miatt, részben egyszerűen nem volt hangulatom felöltözni és lemászni a sok ember és útépítő munkás közé a rakpartra. Most komolyan, mért kell folyton mindent felszedni és átépíteni, pláne mindig ott, ahol az ember futni akarna! Szép tavaszias idő is van, így nyilván tele a terep turistával meg sétálóval, ahhoz pedig ma én antiszociális vagyok. Hétfő van!!
Hazaérkezéskor ezért kombinéban és bugyiban, futócipőt felöltve, a tévé előtt kezdtem helyben futni, de most már nem 46 percet, mint a múltkor, hanem 1 óra 1 percet. Ez, ha a az időt és a kényelmes 6:30-as tempómat összevetem, 9,4 km-t eredményez, vagy ha feltételezem, hogy ennél kicsit „gyorsabb” voltam, akkor 9,64 km-t. Most csak az volt a célom, hogy szoktassam a szervezetemet – és a bélrendszeremet – a Midicittá 7 kilométeres távjának megfelelő időtartamon keresztüli folyamatos rázkódáshoz és meg nem álláshoz.
No nem mintha nem futottam volna még 7 km-t egyhuzamban, de minél többször megteszem, annál kevésbé parázok majd áprilisban. Kellemes kimerítő edzés volt, tök izomlázam van a vádlimban. Az is lehet, h. keményebben tapostam a talajt, mint élesben odakint? Különben meg aki futópadon teper, az talán nem edz?? Na ugye.
Különben nem lett hasmenésem. Bár igaz, hogy lehetőség szerint óvatosan kajáltam, és a túl sok tejterméket elkerültem az elmúlt napokban; és jegyzem, hogy miket kajáltam. Az persze lehetséges, hogy ezt egy idő után felfüggesztem, ha már túl sok lesz az ebből is egy kicsit / abból is egy kicsit folyamatos írogatása :-)
Ez a hét a különböző emésztőszervi nyavalyák jegyében telt (vasárnap este van). Szuper!
Múlt vasárnap arra ébredtem, hogy mintha valaki hasba rúgna. Nem az volt, csak rettentő erős hascsikarásos hasmenés tört rám, aztán még egyszer; és végül a fürdőbe való 14.00-i elindulás előtt még egyszer.
Ekkor még nem aggódtam annyira, a fürdőbe az út gyalog 20 perc, ott pedig van vécé, különben is, ilyen mindenkivel előfordulhat.
Hétfőn aztán megint csak hasmenéssel indult a reggel, sőt néhány óránként a melóhelyen is megismétlődött. Itt már aggódni kezdtem, mert délután lakbért fizetni mentem.
Arra már hónapokkal ezelőtt rájöttem, hogy lakbérfizetés napján valahogy mindig valami nyavalya tör rám; teljesen nyilvánvaló, hogy utálom az egész szituációt, és így ’védekezik’ a szervezetem. No de a hasmenés azért mégis rosszabb, mint egy megfázás – ami januárban volt – mert arra csak be kell tolni C-vitamint meg Algopyrint, és tök rendben leszek arra a félórára, míg a hasmenés vérciki és kiszámíthatatlan!
A munkahelyről oda kell jutni a tulajhoz, ott kiszámítani és kifizetni a lét – és végighallgatni, ha esetleg még valamit bónuszban el akar vercsogni –, valamint hazajutni épségben, mert a környéken nincs nyilvános retyó. Ezért tehát kikerestem a hónapokkal ezelőtt elmentett Szabó Gyuri bácsi-féle gyógynövényes cikket, és megleltem benne, hogy a lósóska jó hasmenésre. Meg a diólevél is, de az van otthon. Megvártam, míg a főnök eltakarodik kora délután – persze ez olyan nap volt, hogy az istennek sem ment el az előre megtervezett időpontban, csak egy óra múlva, akkor is csak rövid időre –, aztán elrohantam a bioboltba.
A munkahely ugyan abszolút központi helyen fekszik, de mégsincs bőséges választékú biobolt a közelben, tehát földalattira kellett ülnöm, megtenni három megállót, megvenni a szajrét és ugyanezt vissza. Épp induláskor tört rám újra az output; útközben számoltam a perceket és imádkoztam, hogy baj nélkül visszaérjek. De szerencsém volt, még a gyógyszertárat is útbaejtettem, széntablettáért. Útközben ugyanis rájöttem, hogy a munkahelyen nem lehet szálas teát főzni, és még ha lehetne sem tenném, mert a mi vízforralónkhoz jár Editke is, a krónikus bélbajával, és pont az hiányzik nekem, hogy most esetleg még pluszban elkapjak tőle valami miazmát.
Így kekszet eszegettem, és indulás előtt betoltam öt széntablettát, a patikus javaslatára. Nem is lett baj már délután, a lakbérfizetést is megúsztam (kivéve, hogy a tulaj mamája volt ott, akivel olyan fárasztó kommunikálni).
Kedden egy értekezlet volt, amin én írtam az emlékeztetőt, ez tehát egy másik ok, hogy mielőbb megszüntessem a hasmenést. Az interneten azt írják, hogy ilyenkor hagyni kell, hadd jöjjön ki, aminek ki kell jönnie, 2-3 nap alatt magától elmúlik. Na de nekem a 2. nap a lakbérfizetés, a 3. nap a jegyzőkönyvvezetés napja!! Mégsem mondhatom egy fontos emberekből álló csapatnak értekezlet közepén, hogy „Bocsi, de most hagyjátok abba a beszédet egy kicsit, mert engem szólít a természet szava!”
Hétfő este otthon aztán betoltam a lósóskateát, a diólevél-teát, sőt még citromfű-teát is, merthogy az is hasznos. És mellőztem a tejtermékeket, mert Orsi is, meg az internet is azt mondta, hogy hasmenéskor átmenetileg tejérzékeny lesz az ember, és nem bírja lebontani a tejben lévő enzimeket, így ezt nem szabad ilyenkor.
Rettentő csapás volt tej nélkül inni a kávét, és mellőzni a sajtot, mivel gyakorlatilag sajttal van tele a hűtőm, és eléggé szeretem is természetesen. Kínhalál volt a kávé feketén! :-(
Kedd délutánra jobban lettem, még futottam is, ahogy szerdán este is. Pénteken jött a következő stresszhullám: Barbival jegyet foglaltunk a Szürke 50 árnyalatára (igen, tudom, tudom!!) Megjegyzem, hogy már kedden is elfogyott a péntek délutáni jegyek fele... Szóval jegyet foglaltunk a 15.20-asra, viszont pénteken roppant fontos anyagok leadási határideje volt, amikhez ugyan személy szerint semmi közünk, viszont a főnök kihirdette, hogy addig senki nem mehet haza, amíg azok a vackok le nincsenek adva. Orsi anyaga volt az egyik, azt hajtottuk ezerrel – már amennyire hajtani lehet egy Fontos Embert, hogy tessen már végre aláírni –, a másik viszont a Baromé volt, aki dél környékén egyszerűen hazament.
Majd’ agyvérzést kaptam, mert addigra már átvettem a WestEndben a jegyeket fizikailag. Kiderült aztán, hogy a Barom anyaga az nem úgy van, és hogy őt a főnök még reggel elengedte, csak velünk ezt elfelejtette közölni, illetve ő maga is elfelejtette, mert eleinte számon kérte rajtunk a Barom hollétét, csak később ugrott be neki, hogy hazaeresztette.
Amúgy szép munkanap lett volna pedig, mert a főnök is és Editke is vidéken volt, egész nap nem láttuk őket, csak telefonon értekeztünk.
Én már előző nap is síkideg voltam, hogy ha a Barom dolga miatt nem mehetünk moziba, akkor megőrülök. Nem mintha annyira megvesznék a Szürkéért, de gyűlölöm, ha mások beleköpnek a programomba, ráadásul ezt a napot oly szépen elterveztük Barbival, aki kb. 1972 óta nem járt moziban. Szóval olyan ideges voltam, hogy szépen megfájdult a fejem is délutánra.
Szombaton eleinte nem volt semmi, csak hogy 11.20-kor ébredtem, jól kialudva, viszont nyomott voltam. Gyalogoltam egy jó órát, és a sétálás egy pontján éreztem, hogy megint csak mozgolódik a belem, és bizony jól jött, hogy előre betervezett vécékitérőm volt a MOM Parkban… Szóval hasmenés. Hazaértem, és megint egy. A valószínű ok: reggel kettő tejeskávét ittam, aztán még egy koffeinmentest. Így nem mentem le futni – a rakpartomat az első 150 méteren úgyis már megint feltúrják, és munkásemberek ásnak ott! –, helyette csak otthon végeztem helyben futást. Ez viccesen hangzik, de 46 percen át azért fárasztó. Így ott volt a vécé a közelben, ha netán mégis.
Vasárnap arra ébredtem, hogy melegem van, levert a víz, és besüt a nap az ablakon. A fejem már szombat este is fájt. Most vasárnap a jól ismert, hétvége reggeli, izzadásos, émelygéses migrénem volt.
Bármennyire is tisztelem a természetes gyógymódokat, de migrénre – nekem – Algopyrin kell! Amit viszont nem tanácsos éhgyomorra bevenni. Először ettem egy kis narancsot, aztán ettem egy falat rozskenyeret, és betoltam az Algót. Eleinte nem is volt gond, de húsz perc szenvedés után kihánytam az egészet. Természetesen így a fejfájás és az émelygés folytatódott, viszont gyógyszert nem lehetett bevenni, mert a kísérő kaja minduntalan kijött. Azt hiszem, összesen háromszor hánytam ma reggel.
Közben csak hevertem az ágyon; a fűtést totál lecsavartam, az erkélyajtót kinyitottam, a zoknit levettem, és időnként, mikor már nagyon nem bírtam függőlegesen ülni, eldőltem mint a rohadt nád. Amitől a fejem csak jobban fájt, így megpróbáltam ülve maradni. Közben a Szürke második kötetét olvastam (igen, igen, tudom! :-) – de hát ez pont az a könyv, amit hányós-fejfájásos reggelen kell olvasni, mivel egyáltalán nem szükséges koncentrálni rá, de valamelyest eltereli a figyelmemet.
Mivel a Faterral mozi volt megbeszélve, jó lett volna, ha elmúlik ez az izé. Lefőztem egy fekete teát, és azt ittam kortyonként. Meg vizet, mert eddig azt is mind kihánytam, és a kiszáradás nem kellemes halál.
Végül aztán pár óra szenvedés után eljött az állapot, amikor már nem hánytam ki a falat rozskenyeret, ezért óvatosan elcsócsáltam egy-egy golyócska mozzarellát, és idővel sikerült elcsipegetnem az egész reggelit, sőt még tejeskávét is, kevéske tejjel. (Más nem hiányzik még ezek után mára, mint egy tejtől eredő hasmenés.)
A gyomrom rendbe is jött, viszont a migrén sajnos megmaradt, a mozi második felére már alig bírtam figyelni a fejfájás és émelygés miatt.
Ez a hasmenés-dolog leginkább a futás miatt aggaszt, mert az irodában még csak fel tudok pattanni és kirohanni, de ha majd a 7 km-es Midicittát futjuk áprilisban, és rám jön a szapora, akkor vagy van ott toi-toi, vagy nincs. De nemcsak a verseny, hanem az edzések is érdekesek, ha az ember a Margit-híd közepén érzi úgy, hogy sürgős dolga lenne… Ezért nézelődtem pár futófórumon, ahol hasznos tanácsokat adtak ilyen ügyekben. Megkönnyebbülve láttam, hogy nemcsak nekem vannak ilyen gondjaim. A belek rázkódása és a vér távozása a belekből a végtagok felé is okozhat hasmenést futás közben; bár ami velem ezen a héten volt, az inkább a stressztől lehetett. Mindenesetre a széntablettát beépítem a házi gyógyszertáramba.
Futni most úgysem fogok legalább két napig, mert holnap hajmosás, kedden pedig Putyin jön és minden tele lesz rendőrrel; még csak az kéne, hogy valami túlbuzgó törzsőrmester nekiálljon igazoltatni futás közben a rakparton, ahová természetesen soha semmilyen hivatalos iratomat nem viszem magammal… És addigra talán a bélésem is lecsitul.
Rám nagyon nem jellemző módon aktív életet élek vagy két hete. Kellemesen is érzem magam, csak emiatt nem volt időm blogot írni (sem). Nézzük, miből áll ez:
a., futás – mint írtam, Orsival eldöntöttük, hogy 1000 km-t futunk az idén, ami durván kétnaponkénti futást jelent, vagy időnként egy dupla – tíz kilométeres – futás beiktatását. Ezért hát erősen ráfeküdtem a futásra: most még csak január utolsó vasárnapja van, de már kilencszer futottam. Máskor márciusig nem futok ennyit.
Egyszer futottam három egymást követő napon, és egész szépen is ment, csak az utolsó alkalommal hazaérkezéskor beállított a szomszéd, hogy beletört a zárjába a kulcs, és tőlem kértek áramot a fúrógépnek, mellyel a zárat javította a gondnok.
Én csuromvizes voltam; máskor ilyenkor azonnal levetem az átizzadt cuccokat és lezuhanyozok, de most természetesen ezt nem lehetett. Húsz percig ültem illedelmesen a vizes ruháimban a fúrás befejezésére várva, s azalatt szépen megfáztam.
Természetes, hogy ez volt az a hét, amikor 1., lakbért kellett fizetnem (olyankor mindig dögrováson vagyok!), 2., roppant hideg volt, és 3., szombaton is dolgoztunk. Szerencsére vasárnap kifeküdtem.
Most hétfőn ÉS csütörtökön IS a szokott távom kétszeresét, 10.400 métert futottam, csak hogy lecsekkoljam, hogy bírom. Egész jól ment! Na persze nem valami gyorsan, de magamhoz képest nem semmi, hogy egyhuzamban, hányás és hasmenés nélkül végigfutottam. Ez két Szigetkör hossza, aminek mindig úgy indulok neki, mintha a Himalájába indulnék mászni.
b., olasz – ezzel igazából kár lenne dicsekedni, mindössze annyi történt, hogy elővettem a régi olaszkönyveimet meg a szótárfüzetemet, és lehetőleg minden nap olvasgatom egy félórát. Most az utóbbi három napban nem került rá sor; ma szándékozom.
Mindig hallani, hogy „nincs olyan, hogy valakinek nincs nyelvérzéke”, én ennek az élő cáfolata vagyok. Az olasz az egyik legkönnyebb nyelv, de én ezzel is alig boldogulok, nem érzek semmi haladást. Arról már rég letettem, hogy beszélni vagy hallás után érteni megtanuljak, de írásban sem könnyű. Az egyszerű, jelen idejű, kijelentő módú olasz mondatokat többnyire megértem, de ha magyarról kell olaszra fordítani valamit, soha nem sikerül szabályosan. Ha pedig a jelentől eltérő bármi más igeidővel kerülök szembe, totál meg vagyok lőve. Talán a passato prossimo, azaz a közelmúlt megy úgy-ahogy, de az összes többi múlt idő tök homály, nem beszélve a kétféle jövő időről meg kedvencemről, a congiuntivóról. Ez a dolog a kötőmód: „bizonyos esetekben kijelentő mód helyett kötőmódot használunk”. Miért? Csak.
Egy másik nyelv logikája számomra teljesen érthetetlen, legyen bármilyen egyszerű. Megjegyzek ezt-azt, de úgy érzem, soha nem fog teljesen sikerülni. Szóval igazából csak afféle agytornaként foglalkozom az olasszal, meg pusztán azért, hogy elhenceghessek vele másoknak. A legnagyobb sikerélményem, amikor elolvastam A boltkóros férjhez megy c. regényt olaszul, és kb. megértettem, miről van benne szó. Már csak azért is csíptem ezt a regényt, mert jelen időben van írva, nem kellett a mindenféle múltakkal szenvednem.
Szerdán meló után a Corvinban néztem a Bolygó neve halált. Bármilyen hülyén hangzik, még sosem láttam egyhuzamban. Eszméletlen jó volt, majdnem kettéestem az izgalomtól! Amúgy meg teltház volt, holott a legnagyobb teremben vetítették.
Hazaérés után lefeküdtem, de az AXN-en épp kezdődött egy eleinte izgalmasnak tűnő film, ami aztán sajnos vacakká változott, de akkor már nem akartam abbahagyni. Így végül későn aludtam el, de még másnap is tele voltam adrenalinnal a Bolygó neve miatt, és csütörtökön végül megint, másodszor lefutottam a 10,4 km-t, méghozzá egy perccel gyorsabban, mint hétfőn.
A hosszú futástól teljesen felpörögtem és egyáltalán nem voltam álmos, ami nem is volt baj, mert valamelyik tévécsatornán vetítettek egy minisorozatot, amire azért voltam kíváncsi, mert szerepelt benne az a fickó, aki majd a Szürke ötven árnyalatának a főszereplője lesz. – Innentől persze semmi tekintélyem nem lesz az esetleges olvasók előtt :-) – Szóval éjjel 1.00-ig tartott volna az ún. történelmi sorozat – egyhuzamban adták –, de én csak 23.00-ig néztem, mert az is bőven elég volt, mert igen vacak volt a színvonala. Szerencsére a srác azért ennivaló volt, én magam is elfogadnám, ha hirtelen itt találnám a szobámban (kacsintás és enyhén pedofil vigyor – azért pedofil, mert Jamie Dornant lecsekkoltam ma az imdb-n, és 1982-ben született, vagyis öt évvel fiatalabb nálam. De most már a szemem sem rebben, sok ilyen fickó tűnik fel újabban.)
Pénteken is futottam, ’csak’ egy szokásos 5,2 km-t, ami azonban a csütörtöki 10,4 után nem volt épp könnyű. Így rekordot dönteni sem tudtam, mindössze a szokott átlagos időeredményemet hoztam.
Az az igazság, hogy a hétköznapi futásokkor nem szoktam igazán komolyan megerőltetni magam. Nem szeretem, ha ezerrel ver a szívem és ki akar ugrani a gyomrom. Mindig csak úgy futok, hogy kellemesen érezzem magam, legfeljebb csak kicsit megtiportnak. Ezzel ugyan nemigen lehet időeredményeket javítani, de majd mire versenyre kerül a sor, biztos gyorsabb leszek. Vagy nem, de kit érdekel?
Fő, hogy mostanra már könnyen bírom a futást, jót tesz a hangulatomnak, meglepően sok az energiám és nem feszülnek rajtam a farmerjeim! :-)
Szombaton Faterral újfent fürdőbe mentünk. Most pontosan félórával a délutáni nyitás előtt odaálltunk a bejárathoz, és így elsők lettünk, de már rögtön utánunk állt négy indiai turista csaj. Mire elérkezett a 15.00, kb. negyvenen várakoztak. A jó kis kellemes fürdés úgy kiszívta az erőmet, hogy ezek után nem voltam futni.
Ma pedig vasárnap van, hajat mostam, esik a havas eső, és gyakorlatilag minden felgyülemlett melót és feladatot ma délután kell/kellett megcsinálnom, tehát ezért nem futok :-) Többek közt ezt a bejegyzést is most írom, miközben már kitakarítottam, és épp a sötét mosás megy. Az olaszt előszedem és nézegetem kissé, a futást átteszem holnapra.
Az a baj, hogy igazán hidegben nem jó futni, amikor lefagy a terep, és a rakparton még pár fokkal hidegebb van, mint a városban. Pedig akkor kéne futni szociológiai szempontból, mert akkor kevés turista csatangol a területen. Majd meglátom. Eddig 55 km-t futottam a januárra beütemezett 83,3-ból (havonta ennyit kéne az évi ezerhez), érdekes lesz a hátralévő mennyiséget lezavarni a hátralévő januári napokban …
