a hallgatag macska naplója

  Három napja volt a 15. plazmaadásom, és 60 kg voltam. OK, hogy cipővel-nadrággal együtt, és hogy két napig annyi vizet ittam, mint állat, a cipőm pedig az MBT, ami önmagában is egy kiló, de azért mégis sokkoló volt látni ezt a 60 kg-t a papíromon.

  Rég foglalkoztat ez a téma, persze, mert jó sokáig érintett voltam benne. Szóval, mikor olvasom a sok fikázást, hogy „felnőtt harmincasok még mindig otthon laknak! Borzalom!” – nagyjából magamra veszem és felháborodok rajta. OK, most már több mint két éve egyedül élek albérletben, de

  Mint oly sokszor, most is „fáziskésésben” vagyok lelkileg: amíg a nyaralás idején fejben még nem teljesen tudtam elszakadni a melóhelytől, most pedig, az itthon töltött hetem alatt lélekben még mindig a füredi szállodaszobában voltam, balra a tó, jobbra a hegyek …

  Pont a napokban gondoltam – már nem is tudom, milyen összefüggésben –, hogy betöltöttem a 39-et, de még soha nem tört el semmilyen csontom. Erre ma úgy belerúgtam az ágy lábába, hogy azonnal éreztem, valami nagyon rossz történt a bal kislábujjammal.

  A nyaralás bár baromi jó volt – és túl gyorsan vége lett –, de mégis kettős érzelmeket ébresztett bennem. Egyrészt közben már előre sajnáltam magam amiatt, hogy két héttel később újra dolgoznom kell. Másrészt sokszor akaratlanul is

  Most olvastam egy francia thrillert, ahol ellopják egy nő táskáját, és elhűlve látja az elkövető, hogy mi minden van benne: kézkrém, hajlakk, rúzs, törlőkendő, kutyaeledel, halott német katona stb. … Ezt a hülyeséget egyébként több könyvben meg filmben is viszontláttam már

  Nagy ívben tojok a focira, beleértve az összes világversenyt is és abban a magyar válogatott esetleges részvételét. De most a MAC-ban valami óriáskivetítőn vetítik a meccseket, és noha ez engem abszolút nem befolyásolna, de olyan tippeket kaptam, hogy inkább ne fussak a Szigeten, most, amikor

  Csak Neville-t tudom idézni a Titkok kamrájából, amikor elkapták a frissen befogott kelta tündérmanók … hát engem meg ezek az arrogáns vén kurvák találnak be és kóstolgatnak, akikkel a melóhelyen körbe vagyok véve

  Június 5., 6., 7. Micsoda fárasztó és kellemes napok! :-) Eleinte úgy volt, hogy részben jó, részben rossz lesz: vasárnap koncert, hétfőn lakbérfizetés, kedden plazmaadás. Persze a lakbérfizetés miatt idegeskedtem, a többi OK. Ehhez képest bejött még pár fontosabb, és egyértelműen jó mozzanat is.

  Hát, végül is elértem, amit egy hónap híján három éve akartam :-) Te jó ég, ilyen régen volt!? A mostani helyzet: lapockáig érőnél hosszabb, de derékig érőnél még rövidebb, full egyenes, elöl-hátul hosszú.

  Olyan ügyesen elterveztem a nyaralásig esedékes plazmaadásaimat! Most csütörtökön egy; utána kezdődik a menstruáció, kb. péntektől vasárnapig; aztán a 13-i héten még egy plazmaadás, a 20-ig hátralévő napokban pedig SOS bikinidiéta,

  A Facebookot, meg elődjét, az Iwiwet úgy tekintettem, hogy barátok, rokonok, régi osztálytársak stb. gyűjtőhelye. Kollégából csak azokat vagyok hajlandó „befogadni”, akikkel jóban vagyok (most pl. Bogi, Orsó stb.), de alapvetően nem kedvelem, ha munkahelyi ismerősök jelölnek be.

  Tegnap (megint!) rájöttem, miért rühellek orvoshoz járni. Az éves orvosi alkalmasságim volt. Előzőleg tüdőszűrés (fizetni kellett érte 1.700-at, amit viszont nem helyben, hanem a másik épületben, egy buszmegállónyira lehetett csak befizetni

  Nem tudom, hogy bírják a folytonos nyüzsgést az olyan nonstop pörgő emberek, amilyen én sosem voltam … Én speciel nagyon szeretem, ha meló után épp nem kell semmit csinálnom, sehová se mennem, csak hazajövök, megkajálok, és egy jó könyvvel vagy filmmel elvackolódom.

  Az utolsó előtti plazmaadáskor direkt rohadt sok vizet ittam, hogy meg ne ismétlődjön az azelőtti rosszullét. Nem is volt semmi gond, csak 58 percig tartott, míg lejött a 700 ml.