a hallgatag macska naplója

   Dóri szobatársam egész múlt héten beteg volt, én szerencsére nem kaptam el tőle. De aztán csütörtök délután valahogy kezdtem vackul lenni – nem megfázás jött rám, ami neki volt, hanem valahogy totál elfogyott az energiám, gyenge voltam egyáltalán a helyemen ülni, alig bírtam ezt-azt molyolni a…

   Elő szokott velem fordulni, hogy történik valami, akármilyen eset, és rémesen sül el; aztán később szinte ugyanaz a dolog megismétlődik, és akkor már tök jó. Most speciel kettő ilyen jut eszembe, a másodiknak van aktualitása:

  Ezt a nyavalyát eddig megúsztam. Május 9-én vagy 10-én azonban – ekkor költözött ki Carmela az irodánkból, majd arról is írok – elkezdett viszketni a szemem. A költözködés miatt sok por volt, nem is zavart a dolog. De minél jobban viszketett, annál jobban dörzsöltem, és…

  Úgy látszik, minden májusban kell kennie egy hétvégnek, amikor pocsékul vagyok…

  Na, szerencsésen túlestem a Midicittán. Ami idén csak 5 km volt, és a Margitsziget helyett a Városligetben rendezték. Mivel utálom azt a totyogást a hatalmas tömegben az utolsó rajtzónában, nevezéskor behazudtam magam az eggyel gyorsabb szakaszba:

  Olvastam nemrég egy írást a neten, valami pincérféle írhatta, és az volt a lényege, hogy dögöljön meg, aki nem ad borravalót, mert az nekik jár, és ne gondoljuk, ha szervizdíj is van, hogy az az ő borravalójuk, mert az nem az, hanem nekik még ezen felül tessék adni…

  Aki követi a blogot, az tudja, hogy nem szokásom plazmaadáskor rosszul lenni, eddig igazából csak egyszer fordult elő. Illetve volt két-három kisebb alkalom is, amikor gyorsan koncentráltam valami másra és jobb lett. De most pénteken

  Mostanra előállt az a vicces helyzet, hogy a vérnyomásom nagyjából normális – mióta radikálisan csökkentettem a koffeint! –, viszont  a pulzusom magas, mint állat. A héten voltam a 18. plazmaadáson. Mindent megpróbáltam, hogy alacsonyabb legyen a pulzus: reggel 6.00-kor nyeltem le az utolsó adag…

  Mi a franc lehet a szívemmel?? Most már tényleg kezdek kissé aggódni. Nyugalmi helyzetben sem nagyon megy 80 alá. Legalábbis az utóbbi hetekben, mióta mérem. Van, hogy fekszem az ágyban, semmi gond nincs, olvasgatok vagy épp félálomban ébredezem, de a szívem úgy csinál, mintha az 5. kilométert…

  Sikerült, sikerült végre újra beleférnem a 38-as farmerbe! :-) Igaz, igaz, hogy jó négy hét után. De legalább nem volt egészségtelen, gyors fogyás. A júliusi, 15. plazmaadásnál 60 kg-ot mértek, a derékbőségem 75 cm, a csípőbőségem 102 cm volt. Csak a laza kényelmes nyári gatyák jöttek…

  Mint oly sokszor, most is „fáziskésésben” vagyok lelkileg: amíg a nyaralás idején fejben még nem teljesen tudtam elszakadni a melóhelytől, most pedig, az itthon töltött hetem alatt lélekben még mindig a füredi szállodaszobában voltam, balra a tó, jobbra a hegyek …

  Pont a napokban gondoltam – már nem is tudom, milyen összefüggésben –, hogy betöltöttem a 39-et, de még soha nem tört el semmilyen csontom. Erre ma úgy belerúgtam az ágy lábába, hogy azonnal éreztem, valami nagyon rossz történt a bal kislábujjammal.

  Tegnap (megint!) rájöttem, miért rühellek orvoshoz járni. Az éves orvosi alkalmasságim volt. Előzőleg tüdőszűrés (fizetni kellett érte 1.700-at, amit viszont nem helyben, hanem a másik épületben, egy buszmegállónyira lehetett csak befizetni

  Az utolsó előtti plazmaadáskor direkt rohadt sok vizet ittam, hogy meg ne ismétlődjön az azelőtti rosszullét. Nem is volt semmi gond, csak 58 percig tartott, míg lejött a 700 ml.

  Szerdán annyira kiborultam, és olyan rémes hidegfronti rosszullétem volt, migrénnel és émelygéssel, hogy már aznap este eldöntöttem, csütörtökön nem megyek be.