Az albérlet felmondása óta eltelt idő rendkívül hullámos hangulatban telt. Először megkönnyebbültem, hogy túl vagyok rajta. Aztán lassanként elöntött a rémület – mert rájöttem, hogy egész januárban terveztem a felmondást, és hogy mit kell csinálni (kaució, zárcsere stb.) de az az egész még csak „az én fejemben zajlott”, hisz a másik érdekelt fél nem tudott róla.
De most már tudja a tulaj – és a rokonsága – is! A rémület azért jött rám, hogy most ők mit fognak lépni. Ahogy már sokszor írtam, annak biztos örülnek, hogy lépek, na de hogy a kauciót lakom le, az biztos kiakasztja őket. Lelki szemeimmel már láttam, ahogy az elmebajos tulaj baltával üldöz végig a folyosón, a nője pedig biztatja, hogy „adjál neki, Töhötöm!”
Ez persze csak sarkítva :-D De azt el tudom képzelni, hogy összeül a család és valami sunyiságot „forralnak ellenem”. Már semmin nem csodálkoznék. Az esküvőjük után egy hónappal volt tízezer forintos lakbéremelés, mit ad isten, tiszta véletlenül éppen akkor – ezek után nyilvánvaló, hogy a nő átúszná az áradó Dunát is húsz forintért.
Például kitalálják, hogy színarany kandeláberek meg 300 cm átmérőjű plazmatévék voltak a lakásban, amik most nincsenek (és persze nem is voltak). Ahogy átnéztem a lakás átvételekor kapott papírokat, volt is közte egy „leltár”, amiben fel is volt sorolva egy csomó cucc, aminek kb. a fele ha itt van. Mármint úgy, hogy beköltözésemkor is csak a fele volt meg. Na, ezen nagyon ideges lettem, de Fater és Öcsém is azt javasolta, hogy dobjam ki a picsába ezt a papírt, így összetéptem és lehúztam a vécén.
Napközben váratlanul még mindig rám tör néha a sírógörcs, de az orbáncfüvet már abbahagytam, mert minek. De délutánra általában valamennyire javul a hangulatom.
A fenti aggályok mellett ugyanakkor néha tök kellemes érzéseim is voltak. Ez most egy új kezdet, máshonnan fogok melóba járni, más lesz a futóterepem, noha nem szeretem a változásokat, de lehetne rosszabb is. És milyen remek lesz, ha végre nem lesz az életem része a tulaj meg a mohó családja. Nem kell a hónap utolsó napjait gyomorgörcsben töltenem, hogy mi lesz lakbérfizetéskor; otthon lesznek-e, nem felejtették-e el, támadt-e a tulajnak megint valami hülye ötlete stb. …
Elkezdtük a leendő lakásomat rendbe pofozni. Elég koszos volt, úgyhogy takarítottunk Faterral rendesen, és már több szatyor cuccot is áthurcoltunk. Így most már kezd otthonos lenni, hogy az én könyveim, ruháim vannak jelen :-)
Persze van bonyodalom is, hisz Fater azt adta be anyámnak, hogy a lakó csak február végén költözik ki onnan, viszont nekem már vannak ott cuccaim, így Fater most megmondta anyámnak, hogy már e héten kimegy a lakó, és én már vittem is oda cuccokat, akkor meg anyám azon kezdett izgulni, hogy miért egyedül cipelek – Fater valamiért ezt mondta neki –, még meghúzom a gerincemet a súlytól. Hogy az isten rohassza meg ezt a sok kavarást.
Aztán további építő jellegű viták is voltak, pl. Öcsémmel. Én, ugye, lelakom a kauciót, amiből ha a lakbért és a rezsit is levonom, még mindig marad kb. 19.000.- Ft. Tesóm is és Fater is rákérdezett, hogy mi lesz azzal a 19 rugóval, azt náluk hagyom?
Ez egy nagyon speciális kérdés, mert szívem szerint visszakérném ezt a lét. De tudom, hogy fizikailag már kurvára elköltötték és egészen a felmondásomig álmukban sem jutott eszükbe, hogy létezett olyasmi, hogy kaució (egyébként olvasom fórumokon, hogy sok bérbeadó a kaucióra azt hiszi, hogy az valami születésnapi ajándék neki, vagy kedveskedés az albérlőtől… nemtom, hol élnek). Másrészt ha tényleg ki akarják pofozni a kecót az új bérlő beköltözéséig, akkor azt a 19 rugót arra rá lehet költeni.
Meg aztán próbálom elképzelni, ahogy aszondom nekik: „Igaz, ebben a hónapban egy kanyit sem kaptatok, de most még ráadásul fizessetek nekem 19 rugót…” :-D
Sőt még azt is mondtam tesómnak, hogy esetleg adok nekik egy tízest, ha nagyon pampognának, hogy azzal betömjem a szájukat. Tesóm erről hallani sem akart. De nekem az ösztönöm azt súgta, hogy ha fizikailag látnak egy tízezrest, a 0 Ft helyett, akkor talán befogják és nem óbégatnak nekem. Ez olyan, mint mikor Sheldon odaadta a virslit a rá támadó kutyának.
Úgyhogy most nem tudom eldönteni, hogy ebben a kérdésben az ösztönömnek higgyek, vagy tesómnak, vagy Faternak. Még meg kell ezt rágnom.
Sajnos az ügyvéd, akinél jártam, sok témában teljesen megnyugtatott, viszont egy dolog volt, amivel meg rám hozta a frászt, és ettől félek a legjobban; de erről most nem fogok írni, nehogy még a végén önbeteljesítő jóslattá váljon, hogy mitől fosok igazán, aztán mondjuk ezt a blogot olvassa a tulaj valamelyik pereputtya és pont azt lépik meg… Majd leírom valamikor később.
Tesómmal még azon is volt vitánk, rögtön a felmondást követően, mikor már megkönnyebbültem, hogy végre ezen is túlestem, hogy szerinte kérjek meghatalmazást a lakás visszaadásához/átvételéhez. Mivel a szerződést a vénasszony írta alá (a qrva anyját a tulajnak, aki az anyját meg a nőjét küldözgeti maga helyett, soha többé ilyen szarcsimbóktól nem bérelek lakást, az kurvaisten) – a vénasszony pedig az ajtóig is alig bír elbotorkálni, tehát tuti, hogy nem fog idejönni a lakást visszavenni tőlem. Ergo a tulaj jön, azzal viszont nem vagyok szerződésben, mert a banyával vagyok. De viszont mégiscsak ő a tulaj, amellett a lakást anno tőle vettem át! Hívjam fel őket, hogy írjon meghatalmazást a banya a tulajnak.
Mondtam, hogy tutira nem fogom felhívni őket, már így is biztos szétdurran az agyuk (kaució! nincs lakbér!), és különben is gyomorgörcsöm lesz, ha csak eszembe jutnak, és amellett ezek soha semmilyen papírt nem írnak, minden aláírnivalót én írok helyettük. (A lakbérről is csak az első, 55 rugóról van szerződés, mert lusta volt a fickó újat írni, holott telefonon említettem neki ezt is, na de most már nincs aktualitása. De eljátszom a gondolattal, hogy ha itt maradnék, 55-öt fizetnék hónapokig, míg össze nem eszkábálnak egy új szerződést :-DDDD Asszem, jól járnék, mintha Palkovics lennék a Várban.)
Akkor írjak nekik tértivevényes levelet, bele egy üres meghatalmazást. Mondom, és ha jön a tulaj a nőjével és nincs nála a meghatalmazás? Kilökdössem a lakásból? Akkor álljak a lakás előtt már korábban, és ha jönnek, meghatalmazástalanul, már be se megyünk a lakásba. Mondom, és akkor mikor fogom leadni azt a tetves lakást? Karácsonykor?
De Tesóm nagyon szilárdan érvelt, hogy én a nyanyával vagyok szerződésben, és ennyi erővel akárkinek leadhatnám a lakást; amiben igaza is van, na de nem akárkinek adnám le, hanem a tulajnak, akitől mellesleg átvettem annak idején. Azt nem hiszem, hogy ebben érdekellentét lenne köztük, és a 85 éves, utolsókat rúgó banya számon kérne majd engem, hogy miért nem neki adtam vissza a lakást. Hisz már lassan a nevére sem emlékszik.
De tényleg fogalmam sem volt, hogy mi lehet meghatalmazás ügyben a megoldás! Menjek vissza az ügyvédhez tizenötezerért feltenni neki egy egyszerű kérdést? Így beírtam egy netes jogi fórumra a kérdést. Ott meg azt írták, hogy csakis a tulajnak adhatom vissza, sőt ha annak idején a nyanyának nem volt meghatalmazása, akkor érvénytelen eleve a bérleti szerződés.
Hát a tököm leszakad. Nem hiszem el, hogy ennyi macera legyen ezzel a szarsággal. Végül magamban meghánytam-vetettem és úgy döntöttem, nem kérek meghatalmazást a saját felelősségemre, nem mintha nem lenne alapja, de a banya majd azt sem fogja aláírni, hisz ezt a „nem írok alá semmit” mantrát jól bemagolta. És akkor ott állok, mint fasz a lakodalomban, szemben a tulajjal meg a nőjével, hogy „de nem adom vissza a lakást, amíg Erzsi néni alá nem írta!!” és akkor mi lesz? Az idők végezetéig állunk így?
A másik ok meg, hogy ha még egy tértivevényes levelet írok nekik, félek, hogy felbasszák az agyukat és ők is elmennek ügyvédhez, aki egyrészt mondhatja, hogy nem is kell meghatalmazás, másrészt mondhatja nekik azt a dolgot is, amivel az én ügyvédem megijesztett engem. Arra pedig kurvára semmi szükség!
Míg ezen tépelődtem, folyamatosan jártunk takarítani és pakolni a leendő lakásba. Már rengeteg cuccot átvittünk, de még mindig egy csomó van, holott adományba is leadtam egy rakással, és az ősök lakásába is átvittem jó sokat, amiket nem használok/olvasok mindennap.
Közben még utoljára pizzáztunk itt a jelen albérletemben Dórival, és azon keseregtünk, miért nem bírunk egy normális állást/pasit találni. A találkozót közvetlenül követően Öcsémmel volt találkozónk (20.20-kor, miután 4.30-kor keltem, nem igazán voltam már a topon) – aki számon kért, hogy miért nem keresek közben új állást is. Pont ez hiányzott abban a hangulatomban. Megint csak elmondtam, hogy nem bírok KÉT dolog miatt stresszelni egyidejűleg. Mire ő, hogy mások 3 gyerek mellett járnak egyetemre. Hát, én nem ez a típus vagyok, én örülök, hogy ha a pakolás/költözködés/albérlet miatti idegeskedés után reggel legalább a megszokott normális melóhelyemre mehetek be, ahol minden embert ismerek és tudom, mi fog történni aznap. Persze nem innen akarok nyugdíjba menni én sem, tutira lelépek innen, de nem most. De Öcsém csak kötötte az ebet a karóhoz, őszintén szólva mérges is voltam rá akkor. Mondtam, hogy de hát én nem vagyok egy 50 évig egy melóhelyen rostokoló ember, nekem igenis ez a hatodik munkahelyem! Mire rávilágított, hogy csak kétszer mondtam fel én, a többi helyről mind kirúgtak.
Na ez igaz ugyan, de kurva rosszul esett. Meg kérdezte, hogy végül is mihez akarok kezdeni?! Így 16 óra ébrenlét után már marhára nem volt agyam az ilyesmihez. Pont most kell ezt?? Mondtam, hogy nemtom. Gondolkoztam, nem jutott eszembe semmi. (Ez így is van.) Mire lemondóan nézett. Mire én hazamentem és egyszerre voltam dühös és szomorú, tele lettem önsajnálattal és bőgtem, mert nem bírok addig állás után járni, amíg ez a fasz költözködés be nem fejeződik – már így is heti több estén nyugtatót szedek be –, ugyanakkor persze hogy Öcsémnek igaza van, mert eltékozolom az életemet, de micsináljak, ha komolyan nem tudom, mihez akarok fogni. Az alkatomhoz valami irodai, fix meló való, de szívem szerint nem biztos, hogy azt csinálnám, hanem helyette valami más izgalmasat, ami viszont a., nemtom, hogy mi, b., nemtom, hogy jól fizetne-e.
A legjobban pedig az nyomasztott, hogy Öcsém esetleg lemond rólam, mint reménytelenről, ahogy az ősökről már lemondott, mert rájuk tényleg nem lehet számítani. Félek, hogy most majd én is ebbe a selejt kategóriába kerülök náluk, és ki leszek taszítva a családból.
Hogy valamelyest lendítsek az önbecsülésemen, az egyik napon már lefutottam két Szigetkört (10,6 km), mert mégiscsak közeledik a Vivicittá. Sikerült is, persze nem valami gyorsan, de akkor is! És megpróbáltam a napi édességadagot is lejjebb vinni, mert rémes, hogy rám tapadnak a kilók újabban.
A gyomorszájam is iszonyúan fájni kezdett a múlt héten, mert minden nap későn feküdtem le és napközben a 2 kávén kívül még egy zöld és egy fekete teát is megittam, szépen elosztva. Így bírtam energiával, viszont a gyomrom rohadtul fájt. Elhatároztam, hogy drasztikusan lecsökkentem a koffeint és max. napi kettőt iszom meg. Már három napja csinálom, hát nem a legkönnyebb, de azért elvagyok… Az hajt, hogy egy időben simán elvoltam egy db reggeli kávéval egész nap.
A telefont éjszakára repülőre szoktam tenni, de napközben már nem – és már nem hordom a diktafont sem magammal –, de már kezdtem tűnődni, hogy talán írjak sms-t a tulajnak, mert a hülye fejével elfelejtette, hogy leadom a lakást? És melyik nap legyen? Aztán hívott egy ismeretlen szám, de nekem rémlett, hogy ez a tulaj nőjéé lesz, mert kb. úgy festett, mint amiről a felmondás után a nem fogadott hívásom volt. Egész normálisan beszélt – no ne dőljünk be a látszatnak – arról, hogy felfogták a felmondásomat, és van egy szekrény, amit ide akarnak hozni, és mikor lehetne. Mondtam az időszakot, amit megjelöltem a felmondásban is (addig még itt lakom és itt vannak az értéktárgyaim is, ugye).
Mi ez a mánia a szekrényekkel ezeknél… Úgy tervezem, hogy először átadom nekik a lakást, aztán szarakodjanak ők a szekrényekkel. Mert ugye előtte el kell vitetni innen az üreset. Hja, most majd rájönnek, hogy meló is van az ilyesmivel, nem csak szólunk a lakónak, hogy „intézd csak el”, mint a bojlert.
El is mentettem a tulaj nőjének számát, konkrétan így, hogy „Tulaj nője” :-D Ugyan most normálisan beszélt, de én azért nem nyugodtam meg. Ezer százalékig biztos vagyok benne, hogy az egész baranyai csürhéjük összegyűlt és adták a hülyébbnél hülyébb tippeket, hogy micsoda gonoszság a kauciót lelakni, meg mi az, hogy nem fizettem lakbért, meg ne hagyják stb., és ezekkel majd szembe kell néznem aznap. Persze olvasom az önsegítő könyvet és tudom, hogy nem szabad reaktívnak lenni, azaz a mások viselkedésére reagálni és hagyni, hogy az befolyásoljon, és ezt az agyammal tudom is, de mit csináljak, mégis aggaszt a dolog. És gyűlölök mindenféle konfliktust. És most, mikor itt ülök a laptop előtt nyugodtan, simán le tudnám rendezni a tulaj nőjét és az egész családját pár jól megválasztott mondattal, de élesben…. Még a telefoncsörgésre is úgy elkezdett verni a szívem, mintha a Terminátor üldözött volna, holott egy telefonbeszélgetésről volt szó, az irodámban.
Momentán a „második” észak-koreai könyvet olvasom, és közben szégyellem magam, mert nevetséges, hogy – ezt a könyvet olvasva! – egy albérlet átadásán parázok. Idővel majd biztos röhögni fogok ezen az idegeskedős időszakomon, de most még benne vagyok, és nem tudhatom, mi fog történni. Mert lehet, hogy tök simán megy minden és nem fognak ugrándozni, sőt nyilván remélem, hogy ez lesz, sőt ez a legvalószínűbb. De ugyanakkor ott van a lehetőség, amitől fosok, meg egyáltalán a feszült vagy konfliktusos helyzet. Én magam is tehetek megjegyzéseket, amiket nem kéne („majd a Kati szerez új bérlőt, jól ért a befektetésekhez. Hát ezt meg hogy érted? Hát, Töhötöm, néztél te már tükörbe? Hehe… :.D”)
De lehet, hogy ráadásul a hormonjaim szórakoznak, mert közeleg a menopauza? Na ez meg a másik, napközben nemcsak az albérlet miatt érzem rémesen magam, hanem a családi dolgok miatt is, félek, hogy Öcsém „elengedi a kezemet”, ugyanakkor az ősökre egyre kevésbé lehet számítani. Öregednek, feledékenyek, süketülnek. Nem érzem, hogy támasz lenne a hátam mögött. Szerencse, hogy a koffeinmegvonás és az álmosság miatt úgy le vagyok tompulva, hogy momentán nem is tudok igazán idegeskedni emiatt.
… Nem tudom, mikor tudok legközelebb írni – elvileg a napokban már átköltözöm, és ott elvileg van internet, de ha mégsem, akkor pár napba biztos beletelik, míg bekötik.
