a hallgatag macska naplója

Már furcsa, ha úgy telik el egy napom, hogy nincs tű a vénámban :-) Mint aki a Trainspottingban él.

Tényleg nem tudom eldönteni, melyik lehet a célravezetőbb. Sokszor szoktam udvariasan hazudni, aztán lelkifurdalásom van, hogy hazudtam. De most hétvégén két ízben is őszinte voltam udvariatlanul, akkor meg az a baj…

Pénteken újra elhatároztam, de ezúttal véglegesen, hogy a jövőben, ha valami vásárlásommal kapcsolatban kíváncsiskodni vagy okoskodni kezd egy eladó, azt mondom neki, hogy nem nekem lesz, hanem egy kolléganőmnek, és nem tudok róla semmit.

Egy ilyen pokoli nap után, mint a hétfői volt, már csak jobb következhetett. Aznap éjjel alig bírtam aludni a dühtől, de Orsi vigasztalt mailen, hogy legalább telefonáltam és nem mentem oda potyára.

Ezentúl nem fogok minden plazmaadást leírni, csak ha volt valami érdekes.

Ennél volt. Elsősorban mert ez az 5., amire plusz 2.000.- Ft-ot, összesen 5.000.-t fizetnek. Ez az ötezer most eléggé kellett, mert a fizetés e hónaptól később jön, és az előzőt decemberben kaptuk. Szóval, január utolsó hetében az 5. plazmaadásomból szándékoztam megélni.

Ezt komolyan mondom, hogy nem hiszem el!! Február 1., hétfő, mára beszéltük meg a lakbérfizetést; már napok óta parázok, hogy mostanra kijött a pszichiátriáról a tulaj és vajon mennyire lesz elmebeteg. Ja, és mert a fizetésünk most már csak 5-én vagy 10-én jön, így le kellett vennem az összes fizetendő összeget és jócskán mínuszban vagyok.

Roppant kellemes élmény. Péntek délutánra tettem, hogy másnap tudjak henyélni. A harmadik ugyanis kedden volt, elég szar időszakomban, és másnap egész nap fáradt meg dezorientált voltam.

Időben érkeztem, a pulzusom-vérnyomásom-hőmérsékletem rendben volt. A súlyom 58 kg% Igaz, ebben benne van a téli bakancs is.

Második nekifutásra végre sikerült befizetnem a lakbért. De volt eszem, és ezúttal odatelefonáltam elindulás előtt.

Ma fél éjjel nem aludtam, nem szándékosan, de folyton eszembe ötlöttek a mostani munkahelyi bajok.

A főnök eltakarodott ugyan január elejétől, így 85 %-kal csöndesebb és nyugodtabb a közvetlen környezetem, de így is vannak bajok. Most éppen az alábbiak:

Csütörtökön korábban slisszolhattam el (kölcsönösségi alapon, előző nap Barbi). Indulás előtt még belepillantottam a Hírkeresőbe, és ott állt egy hír, hogy „Meghalt Alan Rickman”.

Nem, nem, ez valami gonosz kacsa lehet, gondoltam, de végigpörgettem az oldalt és minden hírportálon ott volt, és akkor már tudtam, hogy igaz :-(

Nem is tudom, minek írom le ezt, amikor már több hete történt… Na de ez a naplóm, az érdekes dolgokat pedig beleírom.

A harmadik plazmaadás november 24-én, kedden volt, azon a kedden, amelynek előestéjén megdöglött a telefonom. Ezen a napon telefon nélkül voltam!!

Tegnap este megint mentem lakbért fizetni. Azaz csak mentem volna!

Kiderült, hogy noha minden lakbérfizetésnél stresszelek – hol kicsit, hol jobban –, még mindig jobb az, mint amikor a tulajdonos házához odaérkezve lepattanok a bezárt kapuról. Mert tegnap ez történt! :-(

Mínusz 3 fok volt, esett a hó és hideg latyak volt. Odamentem a megbeszélt időre, felcsöngettem a kaputelefonon. Semmi. Még egyszer csöngetek, semmi. OK, volt már ilyen, hogy elbambultak és nem hallották a kapucsengőt, vagy rossz volt a kapucsengő.

Megcsörgetem a lakás vonalas telefonját. Semmi. Hát jó … Felhívtam a nyanya mobilját, hátha szomszédolni ment vagy a kisközértbe, és elfelejtette, hogy mostanra beszéltük meg.

Hát a nyanya fel is vette, végre. Hol vagyok? Mondom, hát itt a kapu előtt.

Ajjaj, az baj, mert ők nincsenek ott. (Ó, hogy az a kurva kaporszakállú!!) Ők most mindketten kórházban vannak. (Wtf! Már megint? Még mindig?) A ’srác’ emiatt, ő meg amiatt. Jaj, hát nekem elfelejtettek szólni, hát bocs.

Mondom, OK, mikor jöjjek vissza? Holnap?

Na, hanem inkább a jövő héten. Mondjuk hétfőn.

OK – ismétlem jó hangsúlyosan, akkor JÖVŐ HÉTFŐN UGYANEKKOR! Ja és jobbulást!

… Ezek után a jeges latyakban káromkodva indultam tovább a szüleimhez, gyalog, mert a busz, ami egyenesen odavinne, pont  fél perccel a pofám előtt ment el, és a jeges latyakban nem szoktam busz után futni.

De miért kell a más idejével és idegeivel szórakozni?! Mi a f***ért rohanok én a munkából a tömött buszon, a jeges hidegben több tízezer forint kápéval a táskámban, amire egész munkanap alatt veszettül vigyáztam, ha egyszer itthon sincsenek? Mert, ha a mobilt fel tudja venni a néni és tud rajta beszélni, akkor azért nem hiszem, hogy szívátültetésről lenne szó.

Minden lakbérfizetéskor megbeszéljük a következő alkalmat azzal, hogy akinek közbejön valami, az szól a másiknak! Most mért kell nekem még egyszer visszamásznom, amikor minden hónapban annyira rühellem a lakbérfizetést, és annyira várom, hogy végre túl legyek rajta (és lássam, mennyi kápém maradt)!

Különben az én hibám – gondoltam gyaloglás közben – miért is nem csörögtem ide még munkából elindulás előtt? De hát magamból indulok ki, és fel sem tételeztem, hogy egy fix megbeszélt időpont csak úgy sutty, eltűnik valakinek a naptárjából, ja tényleg, bocsi, megbeszéltük, ja de hát közbejött valami. Ja, hogy szólni kellett volna? Ja bocs ….

De amitől levert a víz, az az, hogy mi lesz neadjisten, ha valami tartósabb vagy súlyosabb betegségek lesznek? Itt ez a 80 éves nyanya az 50 éves fiával, ha mindkettő lerobban, mi lesz velem, az albérlővel? Mármint nem a lakbér a baj – azt félreteszem és egy összegben odaadhatom –, és nem is a közös költség, amit én is fizetgethetek, mert van rá csekkem. De a villany- és a gázszámla csekkjei hozzájuk mennek!! Ezen már egyszer aggodalmaskodtam novemberben, és decemberben már úgy tűnt, hogy megoldódik ez a gond, mert úgy volt, hogy a ’srác’ már akkor hazatér a kórházból. Erre nemhogy nem tér haza, hanem még a néni is bevonul! De az isten szerelmére, mi lesz az én csekkjeimmel?

Ha esetleg meghalnának, akkor hogy veszem fel a kapcsolatot az örökösökkel, akikről azt sem tudnám, kik azok, és hol találhatók, és ők sem tudnak engem; csak szépen jönnek a számlák az albérletemről a tulajdonos lakásába, amik vagy befizetésre kerülnek, vagy nem …

Egyszerűen hihetetlen. Mit csinálnak ilyenkor, mondjuk, albérletben élő családok, akik egy darab egyedülálló embertől bérlik a lakást, ha az hirtelen lerobban vagy meghal? Kéne valami ügynökség, akihez fordulni lehetne ilyenkor csekkfizetés végett.

Most a frász tör ki jövő hétfőig; de akkor már okos leszek és indulás előtt odacsörgök. Nemtom, mi lesz, ha ez a helyzet tovább folytatódik …

(u.i.: tudom, hogy nem vagyok valami empatikus, de én sajnálom őket, azonban most a saját napi létemről van szó, hogy ébredek-e arra egy reggelen, hogy nem tudok villanyt gyújtani, mert azt kikapcsolták. Vagy nem tudok főzni, mert a gázt kapcsolták ki, nemfizetés miatt. Szóval ezekért valahogy jobban aggódom. Ráadásul a néni egy nyugdíjas orvos, biztos vannak olyan kapcsolatai, amik révén jól rendbehozzák őket. Csak történne ez meg mielőbb, mindnyájunk érdekében!)

Mindent elolvasott könyvet csak egyszer írtam fel, tehát ha valamit először júniusban olvastam, aztán később még egyszer decemberben, az a decemberi listán már nem szerepel újra. 

Mivel lusta vagyok a blogot rendesen vezetni, így már az új okostelefont valójában három hete beüzemeltem, és mostanra már tök megszoktam. Na de először! …

Ha a 2015-re előirányzott 1.000 kilométer futást teljesíteni akarom, akkor még 20.184 métert kell futnom idén. Még négy nap van hátra az évből (a maival együtt); nem lenne sok a 20 km, de sajnos új futási gonddal találkoztam úgy két hete: térdfájással.