a hallgatag macska naplója

  Az utóbbi időben két cikket is olvastam a Facebookon, mindkettőt megosztottam, amelyek az introvertáltakkal való helyes bánásmódról szóltak. Én természetesen az vagyok, nem kicsit, hanem nagyon, és igazából már nagyon régen idegesít, hogy egyfajta kulturális elnyomás van velünk, introvertáltakkal…

  Múlt héten olvastam egy cikket a neten, hogy Baranyában egy állami gondozott roma kislányt akart örökbe fogadni egy leszbikus pár. Már tök kóserül haladt az ügy, amikor az utolsó percben hirtelen „leszóltak fentről”, hogy hát hé, hóóó, hát nemá’, hogy Baranyában melegek gyereket kaphassanak!

  Pont egy év múlva fog lejárni a tíz évvel ezelőtt megkötött életbiztosításom. Már alig várom, hogy felvehessem a lejárati pénzt – persze ha nem halok meg addig, mert akkor Öcsém jár jól –, de már most sündörög a nyomulós biztosítási ügynök, hogy „találkozzunk”, meg majd „ő ismerteti a…

  Rég foglalkoztat ez a téma, persze, mert jó sokáig érintett voltam benne. Szóval, mikor olvasom a sok fikázást, hogy „felnőtt harmincasok még mindig otthon laknak! Borzalom!” – nagyjából magamra veszem és felháborodok rajta. OK, most már több mint két éve egyedül élek albérletben, de

  A Facebookot, meg elődjét, az Iwiwet úgy tekintettem, hogy barátok, rokonok, régi osztálytársak stb. gyűjtőhelye. Kollégából csak azokat vagyok hajlandó „befogadni”, akikkel jóban vagyok (most pl. Bogi, Orsó stb.), de alapvetően nem kedvelem, ha munkahelyi ismerősök jelölnek be.

  Tegnap (megint!) rájöttem, miért rühellek orvoshoz járni. Az éves orvosi alkalmasságim volt. Előzőleg tüdőszűrés (fizetni kellett érte 1.700-at, amit viszont nem helyben, hanem a másik épületben, egy buszmegállónyira lehetett csak befizetni

  Miután a népszavazástól való rettegés miatt hirtelen visszaállt a normális rend, elmentem vásárolni az Árkádba.

  Szerencsésen túlvagyok az e havi lakbérfizetésen. Simán ment, a tulaj volt otthon, már nem volt annyira benyugtatózva, mint a múltkor.

  Csípem ezt a márciust, egész laza kis hónap volt… Március 15-i hosszú hétvége, + nekem még utána a szabi, aztán pedig a húsvéti hosszú hétvége. Ki tudtam kapcsolódni a hétköznapokból és pihenni kissé.

  Ez nem friss sztori, de nagyon a bögyömben van, tehát le kell írnom. Már februárban ki volt írva a plazmaközpontban, hogy csak az adhat plazmát, aki az elmúlt évben legalább egyszer teljes vért is adott.

  Ezen már sokat töprengtem. És most leírom. Tehát ha épp nincs senkid és párt keresel, akkor alapszabály, hogy legyen pozitív és vonzó a kisugárzásod, mert akkor fogsz bevonzani valakit. OK, de hogy legyen pozitív a kisugárzásod?

  Noha iszonytatóan utálom a tömeget, mégis kimentem szombaton az állatvédelmi tüntetésre.

  Tényleg nem tudom eldönteni, melyik lehet a célravezetőbb. Sokszor szoktam udvariasan hazudni, aztán lelkifurdalásom van, hogy hazudtam. De most hétvégén két ízben is őszinte voltam udvariatlanul, akkor meg az a baj…

  Pénteken újra elhatároztam, de ezúttal véglegesen, hogy a jövőben, ha valami vásárlásommal kapcsolatban kíváncsiskodni vagy okoskodni kezd egy eladó, azt mondom neki, hogy nem nekem lesz, hanem egy kolléganőmnek, és nem tudok róla semmit.

  Ezentúl nem fogok minden plazmaadást leírni, csak ha volt valami érdekes. Ennél volt. Elsősorban mert ez az 5., amire plusz 2.000.- Ft-ot, összesen 5.000.-t fizetnek. Ez az ötezer most eléggé kellett, mert a fizetés e hónaptól később jön, és az előzőt decemberben kaptuk. Szóval, január utolsó…