Nem is tudom, minek írom le ezt, amikor már több hete történt… Na de ez a naplóm, az érdekes dolgokat pedig beleírom.
A harmadik plazmaadás november 24-én, kedden volt, azon a kedden, amelynek előestéjén megdöglött a telefonom. Ezen a napon telefon nélkül voltam!!
Tegnap este megint mentem lakbért fizetni. Azaz csak mentem volna!
Kiderült, hogy noha minden lakbérfizetésnél stresszelek – hol kicsit, hol jobban –, még mindig jobb az, mint amikor a tulajdonos házához odaérkezve lepattanok a bezárt kapuról. Mert tegnap ez történt! :-(
Mínusz 3 fok volt, esett a hó és hideg latyak volt. Odamentem a megbeszélt időre, felcsöngettem a kaputelefonon. Semmi. Még egyszer csöngetek, semmi. OK, volt már ilyen, hogy elbambultak és nem hallották a kapucsengőt, vagy rossz volt a kapucsengő.
Megcsörgetem a lakás vonalas telefonját. Semmi. Hát jó … Felhívtam a nyanya mobilját, hátha szomszédolni ment vagy a kisközértbe, és elfelejtette, hogy mostanra beszéltük meg.
Hát a nyanya fel is vette, végre. Hol vagyok? Mondom, hát itt a kapu előtt.
Ajjaj, az baj, mert ők nincsenek ott. (Ó, hogy az a kurva kaporszakállú!!) Ők most mindketten kórházban vannak. (Wtf! Már megint? Még mindig?) A ’srác’ emiatt, ő meg amiatt. Jaj, hát nekem elfelejtettek szólni, hát bocs.
Mondom, OK, mikor jöjjek vissza? Holnap?
Na, hanem inkább a jövő héten. Mondjuk hétfőn.
OK – ismétlem jó hangsúlyosan, akkor JÖVŐ HÉTFŐN UGYANEKKOR! Ja és jobbulást!
… Ezek után a jeges latyakban káromkodva indultam tovább a szüleimhez, gyalog, mert a busz, ami egyenesen odavinne, pont fél perccel a pofám előtt ment el, és a jeges latyakban nem szoktam busz után futni.
De miért kell a más idejével és idegeivel szórakozni?! Mi a f***ért rohanok én a munkából a tömött buszon, a jeges hidegben több tízezer forint kápéval a táskámban, amire egész munkanap alatt veszettül vigyáztam, ha egyszer itthon sincsenek? Mert, ha a mobilt fel tudja venni a néni és tud rajta beszélni, akkor azért nem hiszem, hogy szívátültetésről lenne szó.
Minden lakbérfizetéskor megbeszéljük a következő alkalmat azzal, hogy akinek közbejön valami, az szól a másiknak! Most mért kell nekem még egyszer visszamásznom, amikor minden hónapban annyira rühellem a lakbérfizetést, és annyira várom, hogy végre túl legyek rajta (és lássam, mennyi kápém maradt)!
Különben az én hibám – gondoltam gyaloglás közben – miért is nem csörögtem ide még munkából elindulás előtt? De hát magamból indulok ki, és fel sem tételeztem, hogy egy fix megbeszélt időpont csak úgy sutty, eltűnik valakinek a naptárjából, ja tényleg, bocsi, megbeszéltük, ja de hát közbejött valami. Ja, hogy szólni kellett volna? Ja bocs ….
De amitől levert a víz, az az, hogy mi lesz neadjisten, ha valami tartósabb vagy súlyosabb betegségek lesznek? Itt ez a 80 éves nyanya az 50 éves fiával, ha mindkettő lerobban, mi lesz velem, az albérlővel? Mármint nem a lakbér a baj – azt félreteszem és egy összegben odaadhatom –, és nem is a közös költség, amit én is fizetgethetek, mert van rá csekkem. De a villany- és a gázszámla csekkjei hozzájuk mennek!! Ezen már egyszer aggodalmaskodtam novemberben, és decemberben már úgy tűnt, hogy megoldódik ez a gond, mert úgy volt, hogy a ’srác’ már akkor hazatér a kórházból. Erre nemhogy nem tér haza, hanem még a néni is bevonul! De az isten szerelmére, mi lesz az én csekkjeimmel?
Ha esetleg meghalnának, akkor hogy veszem fel a kapcsolatot az örökösökkel, akikről azt sem tudnám, kik azok, és hol találhatók, és ők sem tudnak engem; csak szépen jönnek a számlák az albérletemről a tulajdonos lakásába, amik vagy befizetésre kerülnek, vagy nem …
Egyszerűen hihetetlen. Mit csinálnak ilyenkor, mondjuk, albérletben élő családok, akik egy darab egyedülálló embertől bérlik a lakást, ha az hirtelen lerobban vagy meghal? Kéne valami ügynökség, akihez fordulni lehetne ilyenkor csekkfizetés végett.
Most a frász tör ki jövő hétfőig; de akkor már okos leszek és indulás előtt odacsörgök. Nemtom, mi lesz, ha ez a helyzet tovább folytatódik …
(u.i.: tudom, hogy nem vagyok valami empatikus, de én sajnálom őket, azonban most a saját napi létemről van szó, hogy ébredek-e arra egy reggelen, hogy nem tudok villanyt gyújtani, mert azt kikapcsolták. Vagy nem tudok főzni, mert a gázt kapcsolták ki, nemfizetés miatt. Szóval ezekért valahogy jobban aggódom. Ráadásul a néni egy nyugdíjas orvos, biztos vannak olyan kapcsolatai, amik révén jól rendbehozzák őket. Csak történne ez meg mielőbb, mindnyájunk érdekében!)
Mindent elolvasott könyvet csak egyszer írtam fel, tehát ha valamit először júniusban olvastam, aztán később még egyszer decemberben, az a decemberi listán már nem szerepel újra.
Mivel lusta vagyok a blogot rendesen vezetni, így már az új okostelefont valójában három hete beüzemeltem, és mostanra már tök megszoktam. Na de először! …
Ha a 2015-re előirányzott 1.000 kilométer futást teljesíteni akarom, akkor még 20.184 métert kell futnom idén. Még négy nap van hátra az évből (a maival együtt); nem lenne sok a 20 km, de sajnos új futási gonddal találkoztam úgy két hete: térdfájással.
A telefon egyik pillanatról a másikra hirtelen megdöglött, minden előzetes jel nélkül. Hétfőn meló után rátettem a töltőre, közben netezgettem, aztán este ránéztem a telóra, hogy feltöltött-e már. A kijelző sötét. Gondoltam, valamiért kikapcsolt, és nyomtam a bekapcs. gombot, de semmi. Kinyitottam, kivettem az aksit, visszatettem, de semmi.
Kisöcsém elköltözése tegnap. Vackul indult a nap, de aztán a végére egész jó lett. Eleve hogy induljon egy vasárnap, amikor 6.00-kor fel kell kelni, hogy 8.00-kor elindulhassak, mert 9.00-ra beszéltük meg a találkát a város egy távoli pontjára?
A hétfők persze mindig szar napok, de ez a mostani olyan különösen az volt, hogy egyszerre többféle rémes dolog is összejött! Ritka az ilyen.
Elsősorban Barbi rettentő betegen jött be, minden baja volt. Tudtam, hogy a hét további részében már nem fog jönni; mindig ezt szokta betegségkor, bejön megmutatni magát, aztán kalap, kabát. Még jó, hogy erre a hétre nem terveztem szabit, sem plazmaadást.
Az első plazmaadás tapasztalataira építve már okosabban készültem fel a másodikra. Csak egy hibát követtem el: az egy hét szünet kevés volt, nem a szervezetemnek, hanem a vénámnak. Ez a mínusz 10 %, a többi teljesen jól ment.
Szóval, elhatároztam a plazmaadást,és nekifogtam súlyt növeszteni. Ami nem egyszerű, holott annak hittem. A másik nagyobb gond a vérnyomásom növelése volt, ami mindig probléma.
1. állomás: előzetes orvosi vizsgálat. Időpontot telefonon kellett kérni, mert egyrészt sokan vannak, másrészt nem öt perc az egész.
Elhatároztam egy ideje, hogy plazmát fogok adni. Rég kacérkodtam a gondolattal, de mindig elvetettem, mert hiába adnak érte pénzt – naná, hogy főleg ez motivál –, ha idegileg valszeg kevéssé bírnám, hogy 40-45 percig egy tű legyen a csápomban…
A héten valamelyik nap leájultam a Szigetre futni. Már elhatároztam, hogy amíg bírom, futok párszor hetente. Elég sokan vagyunk kint, ami számomra marha meglepő, mert 20.00 óra előtt a hőség miatt neki sem fogok, ráadásul nyár van. Azt hittem volna, hogy minden futó bulizik vagy nyaral. De nem, tök sokan futnak!
Na szóval, a holland rajongók (áldja meg őket az ég!) felpakolták a netre a teljes Tell Vilmos kalandjai sorozatot (eredeti címe: Crossbow), amiért 1992-93-ban nagyon odavoltam, illetve nemcsak én, hanem az egész osztály! :-) Lányosztály voltunk, a soriban pedig sok jó pasi volt.
A július vegyes volt. Természetesen a legrosszabb, hogy dolgozni kellett, és míg a szabi / nyaralás időtartama kb. 5 percnek tűnik utólag, az azóta munkában töltött egy hónap most olyan, mintha vagy fél éve tartana már.
Jó, most konkrétan arra gondolok, hogy ’menstruálni’, mert épp aktuális a téma, csak ezt mégsem akartam a címbe írni…
Ma kezdődik a nagy hőségriadó, ami napi 1-2 fokos emelkedéssel elvileg majd szerdán tetőzik (38 fok – nyilván: árnyékban). Nekem pedig pont most kezdődik a ciklusom :-(
