a hallgatag macska naplója

Állati ciki történt. Lepattintottam egy srácot. Nagyjából mindig ez történik, már ha hagyom, hogy hozzám szóljanak. Összesen max. egy perc volt, de annyira jellemző, hogy muszáj leírnom.

Hihetetlen, hogy nyaralás közben mennyire gyorsan rohan az idő, és máris megint itthon vagyok, holott mintha csak most indultunk volna el… Nyolc nap Balaton, szállodaszobák, friss levegő, hűvös (naná, milyen legyen nyaraláskor?), és mire épp belejöttem volna, már vége is lett.

Most jövök rá, hogy a május egyébként is egy rémes hónap volt. Pedig remekül indult, aztán romlott, a közepén volt egy nagy krízis, aztán az utolsó napon a családi csapás.

Tesómék elváltak. Most már több mint két hete tudom, teljesen ki vagyok borulva… Jó, mostanra már hozzászoktam a gondolathoz, de akkor is. Egyszerűen nem is tudom igazán elhinni. Mintha az én életem egyik szeletének is vége lenne. Ez  az egy rész volt teljesen jó az egész életemben, és most ennek vége.

Ma tényleg borult a bili. Fáradt vagyok, rosszkedvű; január óta csak két napot voltam betegácsiban és mindössze KETTŐ napot igazi szabadságon. Zsuzsi kéthetente egy-két napokat kivesz és egy teljes hétig már beteg is volt; Barbi pedig – mint az köztudott – négy-öthetente eljátssza a „Ma nem tudok jönni”-vel kezdődő, két hétig tartó otthonmaradós magánszámát.

Eredetileg klasszikus naplónak szántam ezt a blogot, amibe az ember naponta vagy max. 2-3 naponta ír, de rájöttem, ez valahogy nem megy.

Mikor valami történik, mikor megfogalmazom magamban, mit érzek vagy mit akarok, akkor épp napközben van, melóban vagyok vagy tömegközlekedésen, nincs körülöttem gép, sem időm nincs írni.

Sokat röhögök mostanában, mert mióta már elég hosszú a hajam, gyakran utánam fordulnak a pasik az utcán. Nagyon vicces: megmosom a hajat, a pofámba lógó részt felgumizom, kimegyek az utcára, a szél meglebbenti a hajat, aztán a pasik már bambulnak is felém, mintha Julia Roberts lennék vagy mi.

Megfogadtam, hogy a Midicittá lefutása után megcsinálom az adóbevallást, elmegyek tüdőszűrésre, elmegyek vért adni. Ebből kettőre mindenképp sor került volna (adóbevallás muszáj, tüdőszűrés pedig az időszakos foglalkozás-eü. alkalmassági miatt muszáj, ami május végén esedékes).

Minél jobban stresszelek előtte, annál jobban sikerülnek a dolgok. E régi tapasztalatom a Midicittán is bejött.

14.30-kor kezdődött a 7 km-es futam. Faterral megbeszéltem, hogy jóval korábban, 13.00-kor találkozzuk a szigeti bejárónál,

Pár óra múlva kezdődik a Midicittá, és már napok óta síkideg vagyok. Az utolsó két éjszakán pocsékul aludtam, rémálmaim voltak; most éjjel a fejem is fájt (de éjszaka nem szedek be Algopyrint). – Szerencsére most, reggel, már jobban vagyok; kajáltam, beszedtem egy fél Algót, és most jobb…

Gyerekkoromban csak csesztettek folyton, hogy „lusta vagyok számolni”, meg effélék. Tényleg sosem ment, és marhára nem is érdekelt a matek, de nem is értettem belőle szinte semmit, max. amennyit logikusan be lehetett magolni. Az érettségin csak a számológép és a felügyelő matektanár segítségével mentem át (kettessel).

Utálom a nyári időszámítást… Főleg amikor elkezdődik, és egy órával kevesebbet aludhatok. Ma például vagy kilencszer nyomtam le a szundit. Tegnap későn feküdtem le, mert volt a 21 Jump Street, amit már rég látni akartam, és annak mire vége lett, addigra tulajdonképpen a szombati napnak is.

Ma van az első zárvatartós vasárnap. Én, ahogy korábban már elhatároztam, betértem a sarki Sparba, mert az világörökségi területen van, és mert gyűlölöm, ha bárki bele akar ugatni, hogy mikor vásároljak és mikor ne.

Nagyon elégedett vagyok, ma kipróbáltam a guaranát és nagyon bejött! :-) Pedig már egyszer kóstoltam, és akkor nem volt semmi extra. Már két hete megvettem, csak a hasmenések miatt halasztgattam a kipróbálását.

Szóval a guarana a koffeinhez hasonló növényi izé, ugyanúgy élénkít, mint az, csak nem a gyomorból szívódik fel, hanem a vékonybélből, tehát később kezd hatni.

Furán kettős érzéseim vannak. Egyrészt itt a tavasz, és ettől valahogy jókedvem van, pedig nem vagyok az a tavaszvárós fajta ember – de most valamiért ez van. Másodszor viszont a melóban kissé összecsapnak a hullámok a fejem fölött, azt sem tudom, mihez kapjak…

Bár lódítok, mert igazából nem is érdekel. A múlt héten, na akkor rohadt idegbeteg voltam, de most mintha nyugtatót szednék :-) Szerintem azért, mert mostanra megjött a menstruációm, míg a múlt héten még előtte voltam. A hormonok, bizony.

Hétfőn, nem elég, hogy lakbérfizetés volt, ami mindig stresszel, utána meg anyámhoz mentem szülinapozni és marha későn kerültem ágyba – szóval fárasztó nap volt – tehát hétfőn hallottam a hírt, hogy egy hét múlva megszűnik a rakparton futás lehetősége :-(

Jó, eddig is minden bajom volt vele, mert rengeteg arra a turista, mert szép a kilátás, meg a bicikliseket is kerülgetni kellett, és sokszor keskeny az út, de az mégiscsak itt van az utca végében. Három perc séta és kezdhetek futni; 35 percen belül megvan az 5 km, három perc vissza és már meg is vagyok. 

És eddig is feltúrták már az elejét, szóval az eredetileg 5.600 méteres táv - konkrétan az utcám végéből indulva - lerövidült először 5.200, majd 5.000 méterre, és egyre többet kell talpalni, hogy elkezdhessem a futást, mert egy fél méter széles sávon járnak a népek most a rakpartom elején, összezsúfolva gyalogos, biciklis, futó; és mellesleg jön oldalról a villamos is.

Ezentúl mehetek a Szigetre, ami remek futóterep, de gyalog 20 perc oda az út. És tavasszal majd annak a feltúrását is folytatják, mert ősszel persze csak a pesti oldalt újították fel. És nem csak arról van szó, hogy oda-vissza 40 perc az út, és akkor még futok ott 35 percet, ha pedig duplázom, akkor 1 óra 10 percet. Hanem nyáron muszáj inni egy pohár vizet futás előtt, na most ez pont akkor fog leérni, mikor odaérnék a Szigetre. Ha nem iszom, akkor pedig kiszáradok. A pisilést még ki tudom védeni kevés ivással, na de ha hirtelen rámjön a hasmenés, mint újabban sokszor!

A rakparti futásoknál még meg tudtam őrizni a kontrollt hazaérkezésig, de a 20 percre lévő Szigetnél?... Bár az is igaz, hogy többnyire a hajnali, kávéivós futásoknál volt efféle vészhelyzet.

Ja, és jön majd a nyár, amikor csakis hajnalban lehet futni, mert estefelé a.: világos van éjfélig, és én szégyenlős vagyok úgy futni, b.: minden tele van turistával, vagy magyar, de szintén tömegesen ténfergő emberrel, és úgy meg pláne nincs hangulatom futni.

Még elmehetnék a szüleim utcája végén lévő parkba, ahol rekortán futópálya van, de oda busszal kell menni, a buszhoz bérlet kell, a bérlethez a kis övtáska kell, amit utálok, mert hajlamos kinyílni a csatja, és különben is nyomja a hasamat; ha lazítok a szíján, akkor meg lötyög futáskor. A fogaim köz mégsem vihetem a bérletet.

Az utolsó két edzésemet már itthon bonyolítottam, futócipőben, helybenfutással, egyszer 46:03, egyszer 55:01 percig. Ezek durván 7, illetve 8 egész valamennyi km-ek. Ez is valami…. Emberlepte terepre most nem volt erőm kimenni, az egyik irányban építkeznek, a másik messze van, különben is épp megvan.

A nyári, hajnali futásokat nem lehet a Szigeten bonyolítani, mert tele lesz részeggel meg hajléktalannal 4:45 körül a terep. Lehet, hogy elveim ellenére az utcán fogok futni, megállapítok egy durván 5 km-es kört és ott fogok kocogni a flaszteren… Istenem, mért kell feltúrni a közelben lévő futóterepet, pont mikor elszánom magam a sportolásra, vagy miért nem hozzák 800 méterrel közelebb hozzám a Szigetet!

Ez a probléma nyomaszt most három napja. Még mindig jobb, mintha igazi komoly dolgokon tépelődnék, úgyhogy szívesen elnyammogok rajta.