Tulajdonképpen sikerült a fogyás. Nagy vonalakban már korábban leírtam a stratégiát. Nem a „nem eszem semmit és egy hét alatt lefogyok 5 kg-t” vonalat követtem, mert most – 43 évesen – tartós fogyást akartam, amit utána tartani FOGOK.
És a korlátaimmal is tisztában voltam, ezért nem azt mondtam, hogy „semmi cukor, semmi fehér liszt, semmi zsír”, mert tudom, hogy azt sem bírnám.
Jól megszívtam a köcsög ProBono miatt. Szabin voltam, takarítottam, vásároltam, aztán délután nekifogtam a munkahelyi vizsgákat megcsinálni, mert idén megint kitalálták, hogy a saját belső vizsgával meg kell csinálni a tűz-munkavédelem, meg IT-adatbiztonság házi vizsgákat.
Online lehet ezeket teljesíteni, így itthon akartam megcsinálni, mert december volt és szorított az idő.
Újabb tartalmas vasárnap Öcséméknél, sok Zéténnyel töltött idővel. Hajnali 8-ra mentem, percre pontosan megtervezve a reggeli menetrendet a tízpercenként járó járművekkel, amikkel el kell érnem a félóránként járó HÉV-et, ez sikerült is. Rögtön a reggelizésbe csöppentem, így meg is lett a második reggeli, valami isteni padlizsánkrémmel és ami a fő, kávéval!
Az ostobenkó főnököm valamikor a múlt héten küldött egy kör e-mailt, hogy ő tegnap csináltatott Covid-tesztet és sajnos pozitív lett, így most két hét karantén, vigyázzunk magunkra. Ezt úgy, hogy előtte egy órával még tartott egy összeröffenést. (Szerencsére rajtam volt maszk. Rajta nem.)
Már két hónapja megírhattam volna ezt a posztot, de akkor még nem volt publikus, azóta pedig nekem nem jött ki úgy a lépés…. Szóval a lényeg, hogy újabb Öcsém-baba fog születni, ezúttal kislány!! Vagyis unokahúgom lesz! :-)
Ezt szeptember közepén mesélte Öcsém – az Allee Freiben, tudom, mert aznap ittam a tojáslikőrös lattét, – de akkor még egy szót sem szólhattam senkinek és nem is akartam, babonából.
Az ősz folyamán mindenképp el akartam még menni Sopronba, de sose jött össze. Mikor már úgy volt, hogy majdnem, akkor vasúti vágányzár volt, ezért helyette Szegedre mentünk. Aztán eltelt október, a vasút helyreállt és megállapodtunk Dórival, hogy akkor most!, november elején Sopron!
Már ki is néztem a szombati menetrendet, de akkor jelentették be a szigorításokat – még az előzőeket, a röhejes éjféltőli kijárási tilalommal –, mire Dóri aggódott, hogy inkább fújjuk le az utat…
Megkaptam az influenzaoltást. Előzőleg aggódtam, hogy hogy reagál majd a szervezetem, meg hátha tünetmentes covidos vagyok stb., de egyelőre – 2 nap után – egész jól vagyok. Maga az oltás folyamata azonban érdekesre sikerült.
Este 17.15-kor kellett az utcán várnunk a bezárt rendelő előtt a mutterral. De halálpontosan ám!, mert csak minket fognak stikában beengedni. Én már jó előre ott voltam és láttam, hogy többen is várakoznak így, még mielőttünk. Szóval ez a szokásos eljárás.
Engem üldöz ez a tetves M3 felújítás! Az északi szakaszt akkor csinálták, mikor az előző helyen laktam, azt ki tudtam kerülni felszíni HÉV- és villamosközlekedéssel. Most máshol lakom, most az M3-as középső szakaszán járok melózni, hát nem azt túrják fel most meg!
Úgy néz ki, holnap kapok (közönséges) influenzaoltást. Kicsit aggódom… Tíz éve nem kaptam semmiféle oltást, akkor a H1N1 ellen beoltattam magam, mert az a hír járta, hogy tüdővérzést okozHAT, az ilyesmit pedig nem szeretem. Nem lett semmi bajom, sem az oltástól, sem a H1N1-től egyébként.
Hetek óta most van először, hogy péntek délután nem rohanok el Tesómékhoz, Zéténnyel játszani. Öcsém ezt kérdésre válaszolva közölte; én addig tépelődtem, hogy minek is örülnék jobban, menni vagy nem menni?... Pusztán fizikailag néha bizony fárasztóak az ilyen péntek délutánok, nem is annyira az ottlét miatt, hanem az oda-vissza utazás 3-3 átszállással, előtte a melóból hazarohanni, hogy játszós farmert húzzak, felkapjam az ajándék fügét és betoljak egy gyors rántottát indulás előtt.
Már unalmas leírni, hogy minden ünnep/szabadság/hosszú hétvége milyen gyorsan eltelik, de tényleg most is ez történt az október 23-26-i szünetemmel. Pedig igazán voltak benne események, és mégis, egyszercsak hétfő este lett, és morcosan készítettem be a kávét kedd reggelre…
Megrökönyödve vettem észre október vége felé, hogy valamiért sokkal kevesebb pénzem maradt, mint kellett volna!
Fejben „félretettem” egy összeget az éves bérlet árára, valamint karácsonyra, és ami azon felül van, vagyis a havi fizetés megmaradt része, egyáltalán nem annyi volt, amennyinek a hónap ezen szakaszában lennie kellene. Duzzogtam magamban, és igazságtalannak éreztem ezt a dolgot, mivel egyáltalán nem tékozoltam valami nagyon. Egyszer ettem csak pizzát, a hosszú hétvégén, szusit is mindössze egyszer, azt is a Sparban leakciózva, és csak egy kis tálkával…
Egy nap szabit vettem ki, mert a nagy spórolás miatt viszonylag „sok” napom maradt, már ha az évi 23 napból maradhat „sok”…
Nem terveztem semmi különöset, csak pihenést, lógást, de mivel nem terveztem elutazást, az utolsó percben arra gondoltam, bejelentkezem napközbeni plazmaadásra. Olyankor csak nincsenek olyan sokan, mint munka után; odaszaladok, végzek egy óra alatt, és kerestem pénzt meg vásárlási utalványt.
… Nem tudom, mikor fogom kitenni ezt a posztot, mert a buzi blog.hu szarakszik, az istennek sem enged be a saját blogom admin felületére azzal a felhasználónévvel és jelszóval, amit 2013 óta használok… Ezt már eljátszották egyszer, érdekes módon pont mióta az Index megszűnt. Mondjuk akkor másnap be tudtam lépni. Ma este vagy 25 ízben nem sikerült. Ha még párszor elcigánykodják ezt, megyek egy másik blogfelületre, az kurvaisten!
Ezt leszámítva, ez a hét pont (és igazából erről akartam volna írni, ha a blog.hu baszakszásán fel nem húzom magam) olyan volt, mint egy átlagos napom: vackul, nyögvenyelősen kezdődött, de egészen pöpecül fejeződött be.
Olyan marha hirtelen lett vége a nyárnak, hogy szinte fel sem ocsúdtam, és máris október van!! Egész szeptemberben csak azon álmélkodtam, hogyhogy máris szeptember van, erre már az is elmúlt :-D
Mostanában az ősz a kedvenc évszakom, de azért szomorkodás fogott el, amikor beköszöntött a szeptember. Az elmúlt nyár kellemes perceire gondoltam és búslakodtam.
