Úgy tűnhet, hogy relatíve keveset írok a pici unokaöcsikémről, ami nagy tévedés. Éjjel-nappal gondolok rá, napközben sokszor nézegetem a kis fotóit teljesen ellágyulva :-) Majdnem jobban szeretem, mint Öcsémet, illetve Öcsémmel egyelőre több közös témánk van, mert Zétényke még nemigen beszél, szóval az ő gondolatait nem ismerem annyira.
Végre vettem új futócipőt. Pedig már kezdtem azt hinni, hogy a futócipő megvehetetlen, mint a habkő a Ketten Párizs ellenben.
Nem voltak nagy igényeim, ez életem negyedik futócipője, marha sokáig hordom őket. Nem futok ultramaratont vagy kétnaponta húsz kilométereket, csak 5-10 km-t heti max. két-háromszor.
Ezt most csak tömören fogom leírni…. nincs erőm, sem kedvem cifrázni vagy kielemezni az érzéseimet, teljesen ki voltam borulva és még most is egyszerre vagyok nagyon szomorú és nagyon dühös.
Szóval március eleje óta várjuk az új kinevezést, ami már a rabszolgatörvény alapján készült, és tartalmazza az új bérünket meg esetleg a szabadságot is.
A blog az utóbbi időben a klasszikus napló formáját ölti. Például most leírom a hetemet, már csak magamnak is. A hétfőn ugye nagyon szerencsésen túlestem. Mivel iszonyú későn feküdtem le és 4.18-kor keltem, a Lavazza és a napközbeni fekete tea úgy-ahogy életben tartott, de azért kedden meló után már nem mentem sehová, csak haza, betettem egy mosást, átutaltam a számláimat és nyolckor lefeküdtem, hogy valamennyire kialudjam magam.
Sokszor van, hogy ami rettenetes napnak ígérkezik és rémesen félek tőle, az végül egészen normálisan alakul. A mostani hétfőtől például iszonyúan stresszeltem. Annyira, hogy tudtam belül, olyan rémes már igazán nem lehet, amennyire én tartok tőle.
És összességében egész elviselhetően alakult. Ebben nagy szerepe volt a Lavazza kávénak, abban pedig Öcsémnek :-D
Egyébként is utálom a hétfőket, utálom a lakbérfizetési napokat, utálom a koránkelést és a negatív irányú változásokat, holnap pedig jóformán minden együtt vár rám, amit utálok: a., hétfő, b., lakbérfizetés, c., tulaj fejébe verni, hogy új bojler kell, d., 6.30-as munkakezdés, e., nyaralási szállásfoglalások, mert az nem megy olyan simán idén, mint eddig :-(
42 leszek a nyáron és azzal kell szembesülnöm, hogy már engem is érint ez a probléma :-(
Vannak jó dolgok 40 felett, például rövidebb a menstruáció, és nem kell tépelődnöm, fessem-e a hajamat, mert muszáj festeni :-D Valamint, ha megtudják, hány éves vagyok, (egyelőre) mindenki azt mondja, hogy nem is nézek ki annyinak. De a legtöbb dolog azért kevésbé jó. Kell már szemránckrém. De ezt még leszarnám, de ez a súlygyarapodás idegesítő…
Korábban is feltűnt már, filmekben (Agymenők, Leonard), vagy igazi ismerősöknél is, hogy bizonyos kor fölött már ott a pocak, vagy nőkön már nem M-es a gatya, hanem L-es. Olvastam is, hogy ez már csak így van, lelassul az anyagcsere, sőt kevesebb kalóriára is lenne szükség, tehát kevesebbet kellene enni. Engem eddig nem annyira érintett a probléma, de most valahogy az utolsó pár hónapban mintha teltebbnek, asszonyosabbnak – nem a jó értelemben – érezném magam. És ez kiakaszt!
Kezdjük azzal, hogy igazságtalan. Egyáltalán nem eszem többet, mint három éve. Sőt, igyekszem visszafogni magam – jó, nem valami nagyon, de iszom zöld teát, és a fél tábla csoki/nap helyett lehetőleg csak 1 csíkot eszem meg. Futni, gyalogolni ugyanannyit járok, mint három éve. De mégis, olyannak érzem a testemet, mintha naponta betolnék egy tábla Milkát, és öt métert sem gyalogolnék.
Tudom, hogy van egy alap alkata az embernek, én sosem voltam valami sovány, illetve csak 12,5 éves koromig. Azóta van ez a hülye körte alakom :-( Szóval nem várhatom el, hogy két kézzel átfogható combom legyen, de azért kikészít, hogy nem viszek be több kalóriát, de mégis úgy néz ki, mintha azt tenném!!
Régebben, például mikor az előző munkahelyemen baszogattak az ellenszenves kolleginák, és elment az étvágyam a stressztől, lötyögött rajtam a – régi, szoros – farmer, és simán lement pár hét alatt 2-3 kiló. Most is rám szállt a főnök ősszel, akkor is lement ugyan valamennyi, de talán ha 1 kg? Vagy annyi sem.
Igenis eszem gyümölcsöt meg zöldséget, azt persze túlzás lenne állítani, hogy napi két almán és egy répán élek, mert nem. De reggelire például évek óta nem eszem semmi kenyérfélét, csak a tejeskávét, teát, pár gerezd narancsot meg egy kis sajtot vagy túrót. Napközben elosztva eszem kisebb szendvicseket és kora este a főtt kaját, utána zöldség (ami most épp kígyóuborka). Édességet pedig napi 1 adagot, ami ma egy Szamosos linzer volt.
Ettől mért kéne úgy kinézni, mint egy háromgyermekes német háziasszonynak?! :-D
Csak azért nem feszül rajtam nagyon a farmer, mert az új 38-as gatyáimat a C&A-ban vettem, ahol tapintatosan egyre nagyobb gatyákat csinálnak, de nem méretezik át, így lehet az, hogy a mostani 38-as az tkp. öt évvel ezelőtti 40-es ;-D Ez kedves gesztus a C&A-tól, de saját magamat sajnos nem tudom becsapni, és ha ráülök a vécére és látom a merő hájból álló combomat, vagy bekenem magam a testápolóval és ott az úszógumi a medencecsontomon, hát akkor nem vigasztal a C&A kedvessége :-(
A lábamon persze van egy csomó izom is, hisz a futás meg a gyaloglás erősít, de még erre jön rá a háj, tehát vastag a patám. Ehhez képest a karom hülye vékony lenne, ha pár hónapja nem fogtam volna neki karra gyúrni a Fegyencedzéssel, így már plazmaadáskor feszül rajta a mandzsetta, ami korábban nem volt.
Alapvetően lusta vagyok, ezt is tudom. Szívesen üldögélek itt a jó kényelmes forgószékben és netezek, vagy blogokat/hírportálokat olvasgatok, vagy a fotelben olvasgatok egy jó könyvet. De azt senki nem állíthatja, hogy 0-24-ben csak tunyulnék. Igenis gyalog járok fel az ötödikre, simán legyaloglok pár megállót, ha belefér az időmbe, és heti párszor azért kimegyek futni. Hétvégéken legalább az egyik nap beiktatok egy nagyobb gyaloglást, ami minimum egy óra (ma speciel majdnem három órát gyalogoltam, egy hatalmas kört a városban, majdnem rosszul lettem, bár nem a gyaloglástól, hanem hogy alig vittem vizet, és leesett a vérnyomásom).
Mondjuk a másik oldalról az is igaz, hogy szeretek enni. Mit csináljak, olyan finom ételek vannak. De túl sokat nem eszem egyszerre, mert nem bírja a gyomrom. A legártalmasabb ételt, a Lay’s csípős csirkeszárnyas chipset csakis olyan napokon eszem – ez szigorú szabályom –, amikor másnap nincs meló, vagyis péntek és szombat. Csokiból próbálom a jó minőségű keserűcsokit preferálni. A melóhelyen sajnos stresszevés jelei mutatkoznak….. Pár hete figyeltem meg, hogy miután megeszem a reggeli, első szendvicset, rögtön megkívánok egy másodikat is (de NEM eszem meg!). Úgy érzem, mennyire jólesne még egy ilyen pirított kenyér kenőmájjal. És viszonylag hamar ácsingózni kezdek a következő szenya után. Ez azért van – ezt Dórival már levezettük –, mert a munka unalmas, fárasztó, és a kajálás inkább amolyan pihenés, kikapcsolódás. Tehát nem magára a kajára, hanem valami változatosságra vágyunk. Ezt alátámasztja az is, hogy hétvégén simán kibírok három-négy órát is evés nélkül, míg odabent két óra után már rámozdulok a kajára.
Már az Anonim Túlevők oldalát is felkerestem a neten, és igyekszem megfogadni néhány szabályukat.
Tehát ez van most. Nagyon elkeserítő érzés. Az az egy vigasztal, hogy mások még rosszabbul állnak :-) Ez nem szép tőlem. De például Kati barátnőm már 80 kg fölött van – évek óta! –, nála azért jobb formában vagyok. Dóri is 60 kg. De Orsi sajnos volt már 49 is, amikor ősszel rettentő sokat futott, holott még két évvel idősebb nálam. Szóval, maradéktalanul ez sem vigasztal.
A fő probléma, hogy nem igazán bírom/akarom (?) csökkenteni a bevitt kajamennyiséget…. Tényleg nem eszem sokat a szó klasszikus értelmében, de ezt is le kéne csökkenteni pl. 10 %-kal egy tartósabb fogyáshoz, ez meg nemigen megy. Ha van egy adag kaja, azt sajnos megeszem. Esetleg elteszem estére, de megeszem…. És amikor mégis sikerül 3 tojás helyett 2 tojásból sütni rántottát, akkor sincs semmi – többször előfordult –, mert annyi kevés a változáshoz.
Talán valami filmsztár-diéta kéne, a napi három keménytojás és más semmi, de sajnos az most már nem menne. Már vackabb a gyomrom, a hosszabb éhezést nem bírnám, így ez kilőve.
A legrosszabb, hogy nem csak a seggem nagy és a combom vastag, hanem már a hasam is előrejön!! Na, ez eddig sosem volt. Mindig úgy volt, hogy ha picit kevesebbet eszem, a hasam szépen visszahúzódik a helyére. Na, most nem. Már nekem is igazgatnom kell az övemet, hogy a köldököm alatt vagy fölött legyen-e, mert bárhol lesz, szorít L Talán ha megint elkezdenék plankot csinálni, akkor javulna a helyzet, mert az erős hasizom szépen kordában tartaná a pocakot. Lehet, hogy ezt fogom tenni! Csak persze akaraterő kéne hozzá…
… Egyébként a kevés alvás is lehet ludas, ugye 4.35-kor kelek és ez még korábbra húzódik hétfőtől, az alváshiány pedig okozhat súlygyarapodást, mivel korán lefeküdni többnyire nem bírok, miután bagoly típus vagyok. Ezt most jól megindokoltam :-DD
No, március 1-től életbe lép a rabszolgatörvény. Hogy konkrétan nálunk, a közszférában mi lesz, arról tisztességesen még senki nem mondott semmit, csak a pletykák mennek, illetve a főnök megnyugtató megjegyzése, miszerint „egyelőre senkinek nem fog CSÖKKENNI a bére”, mint azt már írtam.
Öcsém azt állította nemrég, hogy nekem a lételemem az aggódás, nem találom a helyem, ha nincs min aggódni. Ebben mondjuk van valami, tényleg szinte folyton aggódom. De nem öncélúan! Az nem úgy van, hogy reggel felkelek, hogy „Úristen, min aggódhatnék ma?!” Hanem reggel felkelek, minden OK, aztán napközben így vagy úgy, beüt a ménkű, ami akármi lehet, de aggodalmat kelt bennem. Jelen esetben ez a megdöglött bojler.
Megint lomtalanítás lesz a környéken, két napig járkálhatok a dzsuvát kerülgetve. Mindig ez van, két nappal a szigorúan meghirdetett határidő előtt kirakják a sok szart, de már akkor sincs egy közterület-felügyelő sem az utcában, hogy az idő előtt kipakolókat megbüntetné, holott a plakáton ekkora betűkkel ki van írva, hogy SZIGORÚAN és csakis akkor, és korábban nem, mert a helyszínen főbe lövik az ilyen embert!! De betartatni, azt nem.
Anyámnak van az a mániája, hogy semmit nem dob ki.
De komolyan, szerintem a használt vécépapírt is megtartaná, ha rájönne, hogyan hasznosítsa. Önmagában nem rossz dolog ez, minek pazarolni és jó dolgokat elszórni, de a mutter már átesik a ló túloldalára. Az üres testápolós flakonokat is megtartja, hogy „jó lesz az még valamire”, meg ilyesmik. A tévé rögzítőjén még rajta van a tavaly október 5-i Híradó, mert azt még egyszer visszanézi
Gyerekkori traumatikus emlékek a szép 1980-as évekből…. :-D
Kiskoromban sokszor fájt a torkom, így hatéves koromban kitalálták, hogy ki kell venni a mandulámat. Majd akkor nem fog fájni a torkom. És ha már engem műtenek, hát Öcsémnek is vegyük ki egy füst alatt.
Együltő helyemben betoltam egy egész négysajtos pizzát, a második keresztnevem névnapjának tiszteletére :-D Ritka élvezet ez nekem! Nagyon szeretem a pizzát, mármint az olyan komolyabb, finom, vékonytésztás, minőségit, nem a 199.- Ft/szelet aluljárósat, bár éhhalál ellen az is megteszi.
… meg szárnyal a gazdaság meg effélék, még van, aki elhiszi, amikor ezt hallja a köztévén vagy olvassa a Lokálban. Az a vicces, hogy a személyes tapasztalatok tök mást mutatnak, jó lenne észrevenni, számolni és elgondolkodni.
Ha egyszer miniszterelnök leszek, sok minden másképp lesz. Például elsőként betiltom a focit :-D – vagy legalábbis 99 %-kal csökkentem az állami támogatását. De viccen kívül, azon sokat gondolkodtam már, hogy kvázi kötelezővé kellene tenni a szavazáson való részvételt, meg a véradást.
