a hallgatag macska naplója

Szombat este felhívott Öcsém, hogy nem-e megyek-e velük másnap túrázni? Mondtam, hogy nem, mert a vasárnapot már precízen megterveztem: hajnalban futás, aztán takarítás, aztán hajmosás, mert az már 4. napos volt és úgy állt, hogy a csövesek is sikoltozva elfutottak volna tőle; aztán vásárlás hétfőre. De végiggondoltam, hogy másfél hét múlva indulnak Horvátországba és addig még úgyis kell találkoznunk üzleti ügyben, és én úgyis felkelek hajnalban futni, szóval rögtön meggondoltam és mondtam, hogy OK.

Itt a nyári időszámítás, egyre korábban világosodik, és mint minden évben, most is be vagyok rágva a madarakra :-D A kis nyamvadtak, ahogy a hajnal legeslegelső sugarát megpillantják, azonnal elkezdenek csipogni! De miért?!

Még sosem volt külön melltartóm a futáshoz, egy hete vettem az elsőt. Több éve futok, de eddig elvoltam nélküle… Télen eleve a pamut alsótrikómat hordom a hosszúujjú és polárfelső alá, nyáron meg egy fekete topot szoktam a pólóm alatt hordani, ami nem látszik át, viszont nem is tart semmit – de ugyan mit is tartson –, és nem is akadályoz a mozgásban.

Ez a hét már előre fárasztónak ígérkezett: hétfőn lakbérfizetés, kedden találkozás Barbival, szerdán plazmaadás. Éreztem, hogy marha fáradt leszek. Jó, Barbival találkozni persze sirály, de ő fél ötig dolgozik és előre tudtam, hogy nem egy órát fogunk dumálni (így is lett), És még másnap a plazma.

Mindenki, aki ismer, tudja, hogy a legfontosabb hobbim az olvasás. Hatéves korom óta talán nem is volt olyan nap, hogy legalább egy oldalnyit el nem olvastam volna. És ritkán, de előfordulnak olyan kivételes könyvek, amik baromira érdekelnek, de vastagok, és valami okból x időn belül végeznem kell velük. Nemrég volt a harmadik ilyen, ha jól emlékszem.

A lényeget illetően nincs bennem habozás, innen mindenképp le fogok lépni. Csak asszem, nem most azonnal – ahogy egy hónappal ezelőtt terveztem –, hanem mégiscsak megvárom a jubileumi pénzemet.

Tudom, ez gyengeségnek meg időhúzásnak tűnik mások számára, de én nem egészen így érzem. Először is, 25 éve szívok ebben a köcsög közszférában – ami eleinte még egész jó munkahely volt, de ahogy telik az idő, mindig egyre szarabb lesz – hát hadd kapjak már érte rohadt kéthavi pénzt!

Minden szünetnél elmondom, hogy milyen marha gyorsan eltelt…. hát ez a mostani is ilyen. Pedig nem csináltam semmi extrát, csak lazultam, így azt gondoltam, majd hosszabbnak tűnik, de nem!

Életem első „hivatalos” 10 km-es futása minden ellenkező előjel ellenére remekül sikerült. Mármint persze magamhoz képest :-)

A szombat délelőtti depresszióm napközben enyhült; egyébként is általában reggel és délelőtt vagyok a legnyomottabb.

Letelt a táppénz. Hét közben kicsit nyugodtabb voltam, aztán ahogy közeledett a hétvége (= futóverseny) és utána a rettegett hétfő, úgy tért vissza a szorongás. Mivel fizikailag elég jól voltam, nem volt ürügy, hogy tovább kiírassam magam, bár a doki tulajdonképpen felajánlotta. De mégsem lehetek betegácsiban a végtelenségig…

A csütörtöki balhé csomó energiámat elvitte, pénteken emiatt egyrészt nyugodt voltam, de másrészt meg mélyen kétségbeesett. Szerencsére sok meló volt, annyira, hogy még Dóri távozása miatt sem volt időm szomorkodni. Meló után pedig azonnal hazarohantam, és indultunk Öcsémékhez Faterral.

Két éve óta először táppénzen vagyok a héten, aminek a múlt heti balhé az előzménye. Próbálom viszonylag röviden leírni (tudom, mindig hosszú vercsogás lesz, ha így kezdem, de mit csináljak).

Az ostoba főnökünk miatt történt az egész. Múlt hétfőn még áradozott, hogy milyen jól ledolgozta az osztály a hátralékot. Ezt senki nem vette komolyan, mivel mi, értelmes emberek, tudjuk, hogy 1., ez csak ideiglenes siker, országos szerv lévén napok alatt érkezik majd annyi új akta, hogy megint el leszünk úszva, 2., ha mégis jól állunk, majd a jóindulatú főosztályvezető ránk sózza a társosztály hátralékát, mint legutóbb.

Öcsémék jól javasolták, hogy egészen precízen kell megfogalmazni a kívánságainkat. Én az e heti lakbérfizetés reggelén fohászkodtam is konkrétan, hogy menjen minden rendben a lakbérrel, legyenek otthon, hamar végezzek, és szépen vegyék tudomásul a bojlerügy lezárását és a havi részletekben való törlesztést, amit kitaláltam. Ne kérjék el a fénymásolt számlát meg egyáltalán, menjen simán az egész! 

Dóri szobatársam egész múlt héten beteg volt, én szerencsére nem kaptam el tőle. De aztán csütörtök délután valahogy kezdtem vackul lenni – nem megfázás jött rám, ami neki volt, hanem valahogy totál elfogyott az energiám, gyenge voltam egyáltalán a helyemen ülni, alig bírtam ezt-azt molyolni a munkaidő végéig.

Fura dolog történt, egy kollégám elkérte a telefonszámomat. Azért fura, mert az illető az egyetlen pasi az osztályunkon, és kb. tíz mondatot váltottunk összesen eddig.

Úgy döntöttem, most már komolyan muszáj beszerezni és felrakatni egy új bojlert. De még nem hétfőn. Vasárnap volt a Vámpírok Bálja, fél tizenkettőkor kerültem ágyba, és 4.20-kor már keltem – tudtam, hogy hétfőn meló után arra sem lesz már eszem, hogy a nevemet leírjam.