No, március 1-től életbe lép a rabszolgatörvény. Hogy konkrétan nálunk, a közszférában mi lesz, arról tisztességesen még senki nem mondott semmit, csak a pletykák mennek, illetve a főnök megnyugtató megjegyzése, miszerint „egyelőre senkinek nem fog CSÖKKENNI a bére”, mint azt már írtam.
Öcsém azt állította nemrég, hogy nekem a lételemem az aggódás, nem találom a helyem, ha nincs min aggódni. Ebben mondjuk van valami, tényleg szinte folyton aggódom. De nem öncélúan! Az nem úgy van, hogy reggel felkelek, hogy „Úristen, min aggódhatnék ma?!” Hanem reggel felkelek, minden OK, aztán napközben így vagy úgy, beüt a ménkű, ami akármi lehet, de aggodalmat kelt bennem. Jelen esetben ez a megdöglött bojler.
Megint lomtalanítás lesz a környéken, két napig járkálhatok a dzsuvát kerülgetve. Mindig ez van, két nappal a szigorúan meghirdetett határidő előtt kirakják a sok szart, de már akkor sincs egy közterület-felügyelő sem az utcában, hogy az idő előtt kipakolókat megbüntetné, holott a plakáton ekkora betűkkel ki van írva, hogy SZIGORÚAN és csakis akkor, és korábban nem, mert a helyszínen főbe lövik az ilyen embert!! De betartatni, azt nem.
Anyámnak van az a mániája, hogy semmit nem dob ki.
De komolyan, szerintem a használt vécépapírt is megtartaná, ha rájönne, hogyan hasznosítsa. Önmagában nem rossz dolog ez, minek pazarolni és jó dolgokat elszórni, de a mutter már átesik a ló túloldalára. Az üres testápolós flakonokat is megtartja, hogy „jó lesz az még valamire”, meg ilyesmik. A tévé rögzítőjén még rajta van a tavaly október 5-i Híradó, mert azt még egyszer visszanézi
Gyerekkori traumatikus emlékek a szép 1980-as évekből…. :-D
Kiskoromban sokszor fájt a torkom, így hatéves koromban kitalálták, hogy ki kell venni a mandulámat. Majd akkor nem fog fájni a torkom. És ha már engem műtenek, hát Öcsémnek is vegyük ki egy füst alatt.
Együltő helyemben betoltam egy egész négysajtos pizzát, a második keresztnevem névnapjának tiszteletére :-D Ritka élvezet ez nekem! Nagyon szeretem a pizzát, mármint az olyan komolyabb, finom, vékonytésztás, minőségit, nem a 199.- Ft/szelet aluljárósat, bár éhhalál ellen az is megteszi.
… meg szárnyal a gazdaság meg effélék, még van, aki elhiszi, amikor ezt hallja a köztévén vagy olvassa a Lokálban. Az a vicces, hogy a személyes tapasztalatok tök mást mutatnak, jó lenne észrevenni, számolni és elgondolkodni.
Ha egyszer miniszterelnök leszek, sok minden másképp lesz. Például elsőként betiltom a focit :-D – vagy legalábbis 99 %-kal csökkentem az állami támogatását. De viccen kívül, azon sokat gondolkodtam már, hogy kvázi kötelezővé kellene tenni a szavazáson való részvételt, meg a véradást.
Ma megint vettem egy Nesti Dante-szappant… Ezek azok a gyönyörű csomagolású, többnyire 250 grammos szappanok, amik főleg bioboltokban találhatók. Már régebben is vettem egyet-egyet, de az utóbbi fél évben valahogy rájuk kattantam, és muszáj volt beszereznem egy csomó félét. Már elhasználtam ősszel egyet, nyáron egy radírozósat, most pedig fürdéshez a fekete szappant használom, kézmosáshoz meg a Dolce Vivere Romát.
Két hete halogatom ezt az írást. Okos, szép kis Salátánk, utolsó négylábú családtagunk eltávozott közülünk. Tiszta szomorúság vagyok, és a lelkifurdalás is gyötör, mert a halála előtt már jó ideje nem találkoztam vele, pedig nagyon szerettem az állatkát…
Eredetileg a téli szünetben akartam elmenni egy teljes véradásra – amikor napközben is ráérek –, de technikai okok miatt mégsem lehetett.
Röviden: utálok telefonon beszélni.
Van kivétel, Öcsémet például mindig felveszem, illetve ha valamiért elmulasztottam, akkor rögtön visszahívom, de hát vele beszélni jó.
De úgy általánosságban rühellem a telefonálást.
Nézzük, mik voltak tavaly!
JANUÁR:
- Artemis (kis csalódás, A marsi sokkal jobban tetszett….)
- Szabadnak születtem (Shirin Ebaditól, Iránról – marha érdekes volt, de nagyon letaglózó)
Bár ne kéne. De hát ez van, tavaly decemberben életemben negyedik alkalommal rám támadt a hüvelygomba. Négy alkalom, négy különböző ok, sorba veszem őket ezennel:
Első eset: pasitól.
2019. január 1. van, ezúton is boldog új évet mindenkinek! Holnap már megint munkanap van, és mint minden szabadságom végén, megint azon töprengek, hová a fenébe rohant el ENNYIRE az idő, ilyen gyorsan??!
Mintha csak ma lett volna, hogy dec. 20. volt, szabim második napja, sok rohanással, vásárlással, Orsival forraltborozással és Öccsel beszélgetéssel.
