a hallgatag macska naplója

Nézzük, mik voltak tavaly!

JANUÁR:

-          Artemis (kis csalódás, A marsi sokkal jobban tetszett….)

-          Szabadnak születtem (Shirin Ebaditól, Iránról – marha érdekes volt, de nagyon letaglózó)

Bár ne kéne. De hát ez van, tavaly decemberben életemben negyedik alkalommal rám támadt a hüvelygomba. Négy alkalom, négy különböző ok, sorba veszem őket ezennel:

Első eset: pasitól.

2019. január 1. van, ezúton is boldog új évet mindenkinek! Holnap már megint munkanap van, és mint minden szabadságom végén, megint azon töprengek, hová a fenébe rohant el ENNYIRE az idő, ilyen gyorsan??!

Mintha csak ma lett volna, hogy dec. 20. volt, szabim második napja, sok rohanással, vásárlással, Orsival forraltborozással és Öccsel beszélgetéssel.

Megvan az oka, hogy mostanában inkább egyedül szilveszterezek, itthon, sörrel, salátával, horrorfilmekkel. Nyilván ez a legtöbb embernek fura, mert ilyenkor mindenki az utcára tódul vagy vad bulikba, de én általában fordítva vagyok bekötve, amikor mindenki vidul, akkor komorabb vagyok (pláne, ha két nap múlva munkanap).

Tudom, tudom, mitől lehetne nekem fárasztó a karácsony előtti időszak, amikor egyedülálló vagyok és se kutyám, se macskám. De mégis fárasztó. Annyira nem voltam szabin, és betegen is dolgoztam, hogy év végére TÍZ nap szabim maradt. Ebből ötöt kivehettem a karácsonyi időszakban. Most három napja vagyok szabin, és elég rohangálós napok voltak. 

Nagyon rossz vendéglátó vagyok… Több oka lehet ennek, elsősorban az, hogy gyerekkoromban nemigen jött vendég hozzánk. Ünnepekkor a nagyszülők, oszt’ ennyi. Osztálytársak, haverok már csak tinikoromban, akkor is nagyon ritkán. Amióta saját szobám, most meg saját albérletem van, azóta meg az van, hogy egyszemélyes a háztartásom. Mindig van itthon annyi, amivel kihúzom addig, míg újra lemegyek vásárolni (kávé, pár falat kaja, szappan, WC-papír); de ha hirtelen beesik valaki…

Tessék!! Mindig szarik valamit a kutya, hogy valamelyik volt kolléganőmet idézzem… Pont elég stresszes volt az elmúlt pár hónap, reméltem, hogy legalább a decembert úgy-ahogy kihúzom újabb idegesítő tényező nélkül, erre most ez.

Szívem szerint már nem is mentem volna újabb plazmaadásra decemberben, de a legutóbbi pont a 49. volt, így gondoltam, inkább még idén lezavarom az ötvenediket is. Próbáltam olyan időpontot kigondolni, amikor talán nincs tömeg, így lett a péntek délután 15.00 óra.

Annak ellenére, hogy szerencsésen túlestem a lakásfestésen, ami nagy mumusom volt már majd’ egy éve, az ősz – ami pedig a kedvenc időszakom – mégis elég nyomottan telt.

Elsősorban pont azért, mert Faterra annyira lehetett számítani a lakásfestés, meg egyáltalán a legtöbb macerás alkalom idején. Simán kinyitotta az ablakokat, amiket én nem mertem 3 évig, megjavította az eldugult mosdót stb.; úgy általánosságban gyakorlatilag őrá számíthatok vészhelyzet esetén.

Szeptember közepén végre eljött a festés, amitől majd’ egy éve rettegtem. Miután letisztáztuk, hogy kettesben csináljuk Faterral, és hogy az erre a célra gyűjtögetett pénz több mint elég lesz a cuccokra, kicsit megkönnyebbültem.

Hogy miért nem, arra egy csomó válaszom van, de most az egyszerűség kedvéért leírom a legutóbbit, ami tulajdonképpen egy remek összefoglalása a randizós élményeimnek. Egyfajta esszencia :-D

Az év utolsó négynapos nyaralása teljesen ideálisan telt, minden körülmény kellemes és barátságos volt, leszámítva, hogy a pszichés nátha, ami a lakbéremelés másnapján tört rám, végig kitartott.

Hát, ez a dolog már régóta lógott a fejem fölött, úgyszólván két éve rettegek minden lakbérfizetés előtt. Igaz, csak részben a lakbéremelés miatt, mert többnyire azért izgulok, hogy egyáltalán eszükbe jutott-e, hogy ma megyek, vagy nem találnak-e ki még olyan faszságot, mint tavaly a festés stb.

Hálistennek, az idei zalakarosi nyaralásnál nem volt olyan gondom, mint tavaly.  Egyébként nagyon ideálisan telt. Augusztus 21-én indultunk, tehát előtte 3 napig volt időm pihenni. Előző este a tűzijátékot a rakpartról néztem… Nagyon jó volt, csak marha hangos.

Marha régen nem írtam naplót (blogot), és igazán nincs rá mentségem….

Nem szép tőlem, hisz mikor elkezdtem, magamban megfogadtam, hogy majd rendszeresen írok, ha nem is mindennap. Mindennap nehéz is lenne – meló után, hajjaj, örülök, hogy élek – de legalább hétvégenként összeszedhetném magam. De egyszerűen legyőzött a lustaság, illetve annyi minden történt, hogy tulajdonképpen mindenről írhatnék legalább 3 oldalt, ahhoz pedig idő, energia és ihlet kell(ene), hogy nekiüljek.