a hallgatag macska naplója

Életem első „hivatalos” 10 km-es futása minden ellenkező előjel ellenére remekül sikerült. Mármint persze magamhoz képest :-)

A szombat délelőtti depresszióm napközben enyhült; egyébként is általában reggel és délelőtt vagyok a legnyomottabb.

Letelt a táppénz. Hét közben kicsit nyugodtabb voltam, aztán ahogy közeledett a hétvége (= futóverseny) és utána a rettegett hétfő, úgy tért vissza a szorongás. Mivel fizikailag elég jól voltam, nem volt ürügy, hogy tovább kiírassam magam, bár a doki tulajdonképpen felajánlotta. De mégsem lehetek betegácsiban a végtelenségig…

A csütörtöki balhé csomó energiámat elvitte, pénteken emiatt egyrészt nyugodt voltam, de másrészt meg mélyen kétségbeesett. Szerencsére sok meló volt, annyira, hogy még Dóri távozása miatt sem volt időm szomorkodni. Meló után pedig azonnal hazarohantam, és indultunk Öcsémékhez Faterral.

Két éve óta először táppénzen vagyok a héten, aminek a múlt heti balhé az előzménye. Próbálom viszonylag röviden leírni (tudom, mindig hosszú vercsogás lesz, ha így kezdem, de mit csináljak).

Az ostoba főnökünk miatt történt az egész. Múlt hétfőn még áradozott, hogy milyen jól ledolgozta az osztály a hátralékot. Ezt senki nem vette komolyan, mivel mi, értelmes emberek, tudjuk, hogy 1., ez csak ideiglenes siker, országos szerv lévén napok alatt érkezik majd annyi új akta, hogy megint el leszünk úszva, 2., ha mégis jól állunk, majd a jóindulatú főosztályvezető ránk sózza a társosztály hátralékát, mint legutóbb.

Öcsémék jól javasolták, hogy egészen precízen kell megfogalmazni a kívánságainkat. Én az e heti lakbérfizetés reggelén fohászkodtam is konkrétan, hogy menjen minden rendben a lakbérrel, legyenek otthon, hamar végezzek, és szépen vegyék tudomásul a bojlerügy lezárását és a havi részletekben való törlesztést, amit kitaláltam. Ne kérjék el a fénymásolt számlát meg egyáltalán, menjen simán az egész! 

Dóri szobatársam egész múlt héten beteg volt, én szerencsére nem kaptam el tőle. De aztán csütörtök délután valahogy kezdtem vackul lenni – nem megfázás jött rám, ami neki volt, hanem valahogy totál elfogyott az energiám, gyenge voltam egyáltalán a helyemen ülni, alig bírtam ezt-azt molyolni a munkaidő végéig.

Fura dolog történt, egy kollégám elkérte a telefonszámomat. Azért fura, mert az illető az egyetlen pasi az osztályunkon, és kb. tíz mondatot váltottunk összesen eddig.

Úgy döntöttem, most már komolyan muszáj beszerezni és felrakatni egy új bojlert. De még nem hétfőn. Vasárnap volt a Vámpírok Bálja, fél tizenkettőkor kerültem ágyba, és 4.20-kor már keltem – tudtam, hogy hétfőn meló után arra sem lesz már eszem, hogy a nevemet leírjam. 

Úgy tűnhet, hogy relatíve keveset írok a pici unokaöcsikémről, ami nagy tévedés. Éjjel-nappal gondolok rá, napközben sokszor nézegetem a kis fotóit teljesen ellágyulva :-) Majdnem jobban szeretem, mint Öcsémet, illetve Öcsémmel egyelőre több közös témánk van, mert Zétényke még nemigen beszél, szóval az ő gondolatait nem ismerem annyira.

Végre vettem új futócipőt. Pedig már kezdtem azt hinni, hogy a futócipő megvehetetlen, mint a habkő a Ketten Párizs ellenben.

Nem voltak nagy igényeim, ez életem negyedik futócipője, marha sokáig hordom őket. Nem futok ultramaratont vagy kétnaponta húsz kilométereket, csak 5-10 km-t heti max. két-háromszor.

Ezt most csak tömören fogom leírni…. nincs erőm, sem kedvem cifrázni vagy kielemezni az érzéseimet, teljesen ki voltam borulva és még most is egyszerre vagyok nagyon szomorú és nagyon dühös.

Szóval március eleje óta várjuk az új kinevezést, ami már a rabszolgatörvény alapján készült, és tartalmazza az új bérünket meg esetleg a szabadságot is.

A blog az utóbbi időben a klasszikus napló formáját ölti. Például most leírom a hetemet, már csak magamnak is. A hétfőn ugye nagyon szerencsésen túlestem. Mivel iszonyú későn feküdtem le és 4.18-kor keltem, a Lavazza és a napközbeni fekete tea úgy-ahogy életben tartott, de azért kedden meló után már nem mentem sehová, csak haza, betettem egy mosást, átutaltam a számláimat és nyolckor lefeküdtem, hogy valamennyire kialudjam magam.

Sokszor van, hogy ami rettenetes napnak ígérkezik és rémesen félek tőle, az végül egészen normálisan alakul. A mostani hétfőtől például iszonyúan stresszeltem. Annyira, hogy tudtam belül, olyan rémes már igazán nem lehet, amennyire én tartok tőle.

És összességében egész elviselhetően alakult. Ebben nagy szerepe volt a Lavazza kávénak, abban pedig Öcsémnek :-D

Egyébként is utálom a hétfőket, utálom a lakbérfizetési napokat, utálom a koránkelést és a negatív irányú változásokat, holnap pedig jóformán minden együtt vár rám, amit utálok: a., hétfő, b., lakbérfizetés, c., tulaj fejébe verni, hogy új bojler kell, d., 6.30-as munkakezdés, e., nyaralási szállásfoglalások, mert az nem megy olyan simán idén, mint eddig :-( 

42 leszek a nyáron és azzal kell szembesülnöm, hogy már engem is érint ez a probléma :-(

Vannak jó dolgok 40 felett, például rövidebb a menstruáció, és nem kell tépelődnöm, fessem-e a hajamat, mert muszáj festeni :-D Valamint, ha megtudják, hány éves vagyok, (egyelőre) mindenki azt mondja, hogy nem is nézek ki annyinak. De a legtöbb dolog azért kevésbé jó. Kell már szemránckrém. De ezt még leszarnám, de ez a súlygyarapodás idegesítő…

Korábban is feltűnt már, filmekben (Agymenők, Leonard), vagy igazi ismerősöknél is, hogy bizonyos kor fölött már ott a pocak, vagy nőkön már nem M-es a gatya, hanem L-es. Olvastam is, hogy ez már csak így van, lelassul az anyagcsere, sőt kevesebb kalóriára is lenne szükség, tehát kevesebbet kellene enni. Engem eddig nem annyira érintett a probléma, de most valahogy az utolsó pár hónapban mintha teltebbnek, asszonyosabbnak – nem a jó értelemben – érezném magam. És ez kiakaszt!

Kezdjük azzal, hogy igazságtalan. Egyáltalán nem eszem többet, mint három éve. Sőt, igyekszem visszafogni magam – jó, nem valami nagyon, de iszom zöld teát, és a fél tábla csoki/nap helyett lehetőleg csak 1 csíkot eszem meg. Futni, gyalogolni ugyanannyit járok, mint három éve. De mégis, olyannak érzem a testemet, mintha naponta betolnék egy tábla Milkát, és öt métert sem gyalogolnék.

Tudom, hogy van egy alap alkata az embernek, én sosem voltam valami sovány, illetve csak 12,5 éves koromig. Azóta van ez a hülye körte alakom :-( Szóval nem várhatom el, hogy két kézzel átfogható combom legyen, de azért kikészít, hogy nem viszek be több kalóriát, de mégis úgy néz ki, mintha azt tenném!!

Régebben, például mikor az előző munkahelyemen baszogattak az ellenszenves kolleginák, és elment az étvágyam a stressztől, lötyögött rajtam a – régi, szoros – farmer, és simán lement pár hét alatt 2-3 kiló. Most is rám szállt a főnök ősszel, akkor is lement ugyan valamennyi, de talán ha 1 kg? Vagy annyi sem.

Igenis eszem gyümölcsöt meg zöldséget, azt persze túlzás lenne állítani, hogy napi két almán és egy répán élek, mert nem. De reggelire például évek óta nem eszem semmi kenyérfélét, csak a tejeskávét, teát, pár gerezd narancsot meg egy kis sajtot vagy túrót. Napközben elosztva eszem kisebb szendvicseket és kora este a főtt kaját, utána zöldség (ami most épp kígyóuborka). Édességet pedig napi 1 adagot, ami ma egy Szamosos linzer volt.

Ettől mért kéne úgy kinézni, mint egy háromgyermekes német háziasszonynak?! :-D

Csak azért nem feszül rajtam nagyon a farmer, mert az új 38-as gatyáimat a C&A-ban vettem, ahol tapintatosan egyre nagyobb gatyákat csinálnak, de nem méretezik át, így lehet az, hogy a mostani 38-as az tkp. öt évvel ezelőtti 40-es ;-D Ez kedves gesztus a C&A-tól, de saját magamat sajnos nem tudom becsapni, és ha ráülök a vécére és látom a merő hájból álló combomat, vagy bekenem magam a testápolóval és ott az úszógumi a medencecsontomon, hát akkor nem vigasztal a C&A kedvessége :-(

A lábamon persze van egy csomó izom is, hisz a futás meg a gyaloglás erősít, de még erre jön rá a háj, tehát vastag a patám. Ehhez képest a karom hülye vékony lenne, ha pár hónapja nem fogtam volna neki karra gyúrni a Fegyencedzéssel, így már plazmaadáskor feszül rajta a mandzsetta, ami korábban nem volt.

Alapvetően lusta vagyok, ezt is tudom. Szívesen üldögélek itt a jó kényelmes forgószékben és netezek, vagy blogokat/hírportálokat olvasgatok, vagy a fotelben olvasgatok egy jó könyvet. De azt senki nem állíthatja, hogy 0-24-ben csak tunyulnék. Igenis gyalog járok fel az ötödikre, simán legyaloglok pár megállót, ha belefér az időmbe, és heti párszor azért kimegyek futni. Hétvégéken legalább az egyik nap beiktatok egy nagyobb gyaloglást, ami minimum egy óra (ma speciel majdnem három órát gyalogoltam, egy hatalmas kört a városban, majdnem rosszul lettem, bár nem a gyaloglástól, hanem hogy alig vittem vizet, és leesett a vérnyomásom).

Mondjuk a másik oldalról az is igaz, hogy szeretek enni. Mit csináljak, olyan finom ételek vannak. De túl sokat nem eszem egyszerre, mert nem bírja a gyomrom. A legártalmasabb ételt, a Lay’s csípős csirkeszárnyas chipset csakis olyan napokon eszem – ez szigorú szabályom –, amikor másnap nincs meló, vagyis péntek és szombat. Csokiból próbálom a jó minőségű keserűcsokit preferálni. A melóhelyen sajnos stresszevés jelei mutatkoznak….. Pár hete figyeltem meg, hogy miután megeszem a reggeli, első szendvicset, rögtön megkívánok egy másodikat is (de NEM eszem meg!). Úgy érzem, mennyire jólesne még egy ilyen pirított kenyér kenőmájjal. És viszonylag hamar ácsingózni kezdek a következő szenya után. Ez azért van – ezt Dórival már levezettük –, mert a munka unalmas, fárasztó, és a kajálás inkább amolyan pihenés, kikapcsolódás. Tehát nem magára a kajára, hanem valami változatosságra vágyunk. Ezt alátámasztja az is, hogy hétvégén simán kibírok három-négy órát is evés nélkül, míg odabent két óra után már rámozdulok a kajára.

Már az Anonim Túlevők oldalát is felkerestem a neten, és igyekszem megfogadni néhány szabályukat.

Tehát ez van most. Nagyon elkeserítő érzés. Az az egy vigasztal, hogy mások még rosszabbul állnak :-) Ez nem szép tőlem. De például Kati barátnőm már 80 kg fölött van – évek óta! –, nála azért jobb formában vagyok. Dóri is 60 kg. De Orsi sajnos volt már 49 is, amikor ősszel rettentő sokat futott, holott még két évvel idősebb nálam. Szóval, maradéktalanul ez sem vigasztal.

A fő probléma, hogy nem igazán bírom/akarom (?) csökkenteni a bevitt kajamennyiséget…. Tényleg nem eszem sokat a szó klasszikus értelmében, de ezt is le kéne csökkenteni pl. 10 %-kal egy tartósabb fogyáshoz, ez meg nemigen megy. Ha van egy adag kaja, azt sajnos megeszem. Esetleg elteszem estére, de megeszem…. És amikor mégis sikerül 3 tojás helyett 2 tojásból sütni rántottát, akkor sincs semmi – többször előfordult –, mert annyi kevés a változáshoz.

Talán valami filmsztár-diéta kéne, a napi három keménytojás és más semmi, de sajnos az most már nem menne. Már vackabb a gyomrom, a hosszabb éhezést nem bírnám, így ez kilőve.

A legrosszabb, hogy nem csak a seggem nagy és a combom vastag, hanem már a hasam is előrejön!! Na, ez eddig sosem volt. Mindig úgy volt, hogy ha picit kevesebbet eszem, a hasam szépen visszahúzódik a helyére. Na, most nem. Már nekem is igazgatnom kell az övemet, hogy a köldököm alatt vagy fölött legyen-e, mert bárhol lesz, szorít L Talán ha megint elkezdenék plankot csinálni, akkor javulna a helyzet, mert az erős hasizom szépen kordában tartaná a pocakot. Lehet, hogy ezt fogom tenni! Csak persze akaraterő kéne hozzá…

… Egyébként a kevés alvás is lehet ludas, ugye 4.35-kor kelek és ez még korábbra húzódik hétfőtől, az alváshiány pedig okozhat súlygyarapodást, mivel korán lefeküdni többnyire nem bírok, miután bagoly típus vagyok. Ezt most jól megindokoltam :-DD