a hallgatag macska naplója

Vasárnap elmentem vásárolni, az Árkádba, mert ott van minden bolt, és 15.00-ig nyitva is vannak. Hajmosás meg minden miatt tök későn indultam itthonról. 11.30-kor szálltam fel a földalattira, amin EGY ember volt! Velem együtt kettő.

A költözés után, de még a koronavírus-vészhelyzet előtt a gondolataimat főleg az új lakás kötötte le. Egyébként is nagy esemény egy költözés, főleg úgy, hogy nem vettem ki szabit, hétfőn ugyanúgy mentem dolgozni, és a melóhelyen nem meséltem róla senkinek.

Különösebben nem foglalkoztam a koronavírussal, amíg szerdán el nem rendelték a veszélyhelyzetet. Akkor egy kicsit megborultam, mert az első, ami tudatosult bennem, hogy a mozikat is bezárják!

Durván elsápadtam, mert a Hang nélkül 2.-től kezdve az Emmán át Kémecskémig csomó film volt, amit márciusban nézni akartam, Katival vagy Dórival vagy csak úgy. Meg eleve maga a mozizás élménye!... De aztán pár nap múlva hallottam, hogy korlátozottan bár, de mégis nyitva lesz legalább a Cinema City, de addigra már átgondoltam, hogy talán pár hétig igazán halaszthatom a mozizást.

Az albérlet hivatalos visszaadása nagyjából úgy zajlott, ahogy előzetesen elgondoltam. És tkp. mindenben nekem volt igazam: meghatalmazás nem kellett, zárcsere kellett, és valamin balhézni fognak, de pont nem azon, amire gondolnék; valamint hogy valamennyi pénzt tutira kérni fognak.

Ezekről az élményekről azon frissiben kellett volna írnom, hogy spontán legyen, de akkoriban nem bírtam még tovább foglalkozni velük, mint ahogy megtörténtek. Így csak most írok, amikor már nem spontán, viszont most már sírógörcs és kézremegés nélkül tudok visszaemlékezni, fásultan.

Szóval a költözés elhatározása után, de még az albérlet tényleges felmondása előtt elmentem egy igazi ügyvédhez, mert volt pár kérdésem, amire az istennek sem tudtam saját választ találni.

Már több hónapja fontolgatom, hogy abba kéne hagynom a hennás hajfestést, és visszatérni a vegyi hajfestékhez…. Csúnya gondolatnak tűnik egészségi és környezetvédelmi szempontból, de két nyomós okom van rá. 

Egy hete volt a költözés, de mintha egy hónap telt volna el azóta. Csomó új dologhoz kellett hozzászoknom és elég fáradt vagyok. Na de most leírom magát a költözést, mert még a végén elfelejtem :-)

Szombat délelőtt hálistennek Öcsémék rövid családi túrázásra hívtak, ami nagyon jó volt, mert kissé elterelte a figyelmemet és mert úgyis rég találkoztam velük. Felszedtek a lakás előtt – a régi lakás előtt, ami útbaesik a Pilis felé – aztán felmentünk Csobánkáig kocsival. A kocsiban Zétényke mellett ültem hátul, aki már egyre okosabb és borzasztóan édes volt.

Ritkán van ilyen, de most nagyon berágtam Faterra, ráadásul két nap alatt kétszer!! Úgyis cafatokban lógnak az idegeim az utóbbi időben, erre még ő is kiakaszt.

Legutóbb írtam, hogy miféle macerák vannak a költözéssel, többek között az a meghatalmazás, amit vagy kellett volna kérni a szerződést aláíró banyától, vagy nem; de az istennek sem kaptam konkrét választ sehonnan (illetve totál ellentmondó válaszokat kaptam). Végül úgy döntöttem, nem kérek, már csak azért is, mert addigra eltelt az idő, és ha kértem volna, akkor azt nyilván ajánlott elsőbbségi tértivevényes levélben, üres meghatalmazás mintával, mert ezek maguktól nem írnak semmit - tehát jóval korábban, hogy fel is fogják meg ki is töltsék.

Az albérlet felmondása óta eltelt idő rendkívül hullámos hangulatban telt. Először megkönnyebbültem, hogy túl vagyok rajta. Aztán lassanként elöntött a rémület – mert rájöttem, hogy egész januárban terveztem a felmondást, és hogy mit kell csinálni (kaució, zárcsere stb.) de az az egész még csak „az én fejemben zajlott”, hisz a másik érdekelt fél nem tudott róla.

De most már tudja a tulaj – és a rokonsága – is! A rémület azért jött rám, hogy most ők mit fognak lépni. Ahogy már sokszor írtam, annak biztos örülnek, hogy lépek, na de hogy a kauciót lakom le, az biztos kiakasztja őket. Lelki szemeimmel már láttam, ahogy az elmebajos tulaj baltával üldöz végig a folyosón, a nője pedig biztatja, hogy „adjál neki, Töhötöm!”

Bármilyen vacakul alakulnak a dolgok, azért mindig van pár dolog, ami feldob. Például a család, a futás, a jó kávé, vagy a két kedvenc hobbim, a könyvek és a filmek. És van három különösen kedvenc filmem, amiket „a hangulatos filmek” gyűjtőnéven nevezek magamban :-D

Igyekszem tömören leírni, most úgyis holtfáradt vagyok és ezért remélem, nem jövök indulatba írás közben… Szóval, sikerült az albérlet felmondása. Sikerült?.... Hát mondhatni.

Egész januárban egy merő stressz voltam, Remotivval indítottam minden reggel és még így is többnyire sírógörcsöm volt, ami csak úgy 10.00 tájban múlt el. Épp ezért a Remotivot abba is hagytam a napokban, mert minek fogyjon a bogyó, ha azzal együtt is sírógörcsöm van.

Önkéntelenül már hetek óta hasonlítgatom a két lakást, a mostanit (elhagyandó albérlet) és a leendőt, ahol már laktam. Tulajdonképpen egész jó ez az összehasonlítás…. mert először arra gondoltam, mennyivel rosszabb helyzetbe kerülök, de igazából nem is annyira. Csomó szempontot vettem figyelembe, úgymint:

Én alapvetően nem szeretek hazudni, de van, hogy néha az igazmondás nagyobb galibát okoz, és ezért ha nem is konkrétan hazudok, de legalábbis csúsztatok vagy részigazságokat mondok… Öccsel emiatt sok vitánk volt, mert szerinte egyáltalán nem lenne szabad sosem hazudni vagy igazságot eltitkolni, amiben erkölcsileg igaza is van, viszont ő nem szokott olyan helyzetekbe keveredni, mint én.

Kalandos volt az elmúlt hétvége, amit tökre tudnék élvezni, ha nem lennék fizikailag ennyire kialvatlan, és nem lenne a lakásfelmondási stressz.

Szombaton volt a családállításos program, így pénteken Öcséméknél aludtam. Ez már eleve jó volt, főleg hogy volt időm előtte hazamenni, kajálni, csomagolni. Öccsel a városban találkoztunk és kocsival mentünk ki, tehát még dumálni is tudtunk útközben, mert jó hosszú volt az út (péntek délutáni csúcsforgalom).

Vagyis az, ahová most fogok majd visszaköltözni. Sok évvel ezelőtt már laktam ott, mivel ez Fater lakása, amit a szülei örökségéből vett. „Albérlet”, mert fizettem érte, kb. annyit, mint az ellátásom fejében akkor, mikor otthon laktam.

Én akkoriban nem is igazán akartam elköltözni, az ősök szinte meglepetésszerűen vittek el minket és mutatták meg a lakást.