a hallgatag macska naplója

Szerdai akciós mozinap a Sugárban, a Thor – Sötét világ, amit meg kellett néznünk Katival, mert 1. ő még nem látta, de szeretné, 2. én pedig láttam már, de úgy alakult az ízlésem, hogy muszáj volt megnéznem még egyszer.

Azért szerda, mert akkor olcsó, azért a Sugár, mert az közel van Katiékhoz, nekem meg mindegy, és azért délután 17.00, mert csak akkor vetítik. Kati fél ötig dolgozna, de elkéredzkedett negyedkor, én pedig 15.25-kor indultam el otthonról, hogy négyre odaérjek. Átveszem a lefoglalt jegyeket, aztán majd shoppingolok egy órácskát. Úgyis kell egy égszínkék Rimmel körömlakk (is).

A lefoglalt jegyek átvétele fontos tényező volt, mert egy kis teremben vetítik a filmet, tehát ha netán nem érnék oda időben, még a végén nem lesz helyünk, pedig már teljesen rákészültem, hogy megtekintjük végre egy értő női nézőtárssal, aki ugyan inkább Thorért van oda, én pedig Lokiért, de legalább nem veszünk össze rajtuk :-)

Fél négykor a metró bejárata le volt zárva. Nem jár a metró, pótlóbusz van helyette. (Már megint?!) De csak a Deák térig, onnan már jár az igazi metró.

Amilyen állat voltam, naivan felszálltam a metrópótlóra a Moszkva téren, ahelyett hogy felpattantam volna a Combinóra. Hozzászoktam a hétvégi pótlóbuszhoz, ami végigszalad a Tabánon, majd át Pestre és kész… Na, ez nem így volt, mert most minden kimaradt megállót útba kellett ejtenie. Szóval leszáguldott a Batthyány térig – eddig oké –, aztán át a Margit-hídon. Itt már érezhető volt a csúcsforgalom, kissé kezdtem ideges lenni, látva az autóáradatot… De sebaj, még háromnegyed négy sincs, isteni szerencse, hogy ennyivel korábban elindultam, ami pedig igazán nem jellemző rám… A busz szépen befordult a Honvéd utcába, és ott laaaassssssaaaaaan totyogott a 15-ös busz mögött, ami minden bokorban megállt. De nekünk ugyebár a Kossuth téren is meg kellett állnunk, így baktattunk mögötte. A Kossuth tértől a Deákig már konkrétan lépésben mentünk. Kicsit kezdtem befeszülni, mert azért az idő haladt… de sebaj, majd felpattanok a metróra, az pedig huss, ott van az Örsön tíz perc alatt!

Tíz percbe telt csupán az, hogy a Kossuthtól a Deákig elérjen a busz. Tízmillió autó volt az úton. Komolyan idegeskedtem. Na végre aztán megállt a Deák téren, be is mondta a sofőr, hogy innentől jár a metró.

Én kipattantam a buszból, és szó szerint futottam az aluljáró felé. Futottam lefelé a mozgólépcsőn is, aztán mikor megérkeztem a peronra, majd’ megállt a szívem, mivel úgy ötezer ember ácsorgott ott. Egyértelmű volt, hogy minimum tíz perce nem jött metró, ami csúcsforgalomban igenis hosszú idő.

És főleg annak, akinek fél ötre az Örsön kell lennie, mozijegyet átvenni!... Átsuhant az agyamon, hogy talán ha elfutok az Astoriáig, addigra már a metró elviszi ezt a tömeget, és én egy megállóval előrébb vagyok. De az új csizmámban mégsem akartam sokat rohangálni, ezért megkérdeztem az ott szobrozó BKV-st, hogy mégis, fog-e jönni a metró, és mikor? Válasz: gázolás volt, de most majd fog jönni, csak nem tudni, mikor, mert ez a számítógépes vezérlés elég érdekesen indítja a szerelvényeket. OK, de hát ha egyszer mégsincs metró, és itt áll ez a tízezer ember, akkor miért nem jár a pótlóbusz egészen végig? Hát, ő azt nem tudja…

Agyvérzés kerülgetett. Semmiféle közlekedési alternatívát nem tudtam, amivel fél ötre a Deáktól az Örsre eljuthatnék. Komolyan ezért fizetek több mint százezer forintot az éves BKV-bérletemért?! Közben 16.05 lett. Az embereket már nem engedték le a mozgólépcsőn, mert a peron megtelt. És akkor egyszer, végre, nagy nehezen meghallottam, hogy jön egy metró, a mi irányunkból! (Mert az ellenkező irányba vidáman nyargaltak a metrók, miközben mi ott vártunk).

Tudtam, hogy az elsőre nem fogok felférni, de sebaj – gondoltam – nyilván most majd percenként lövik ki a metrókat, kettőt sem pislogok, már itt is a következő. Majd azzal elmegyek. Lószart, mama… Szép kényelmesen, mintha vasárnap délután lenne, jó sok perc múlva betotyogott a következő metró, de én még arra sem fértem fel, viszont ekkor elbaktattam a peron elejére – annyi hely már volt –, hogy érkezéskor kilőhessek és esetleg még sprintelve eljutok a Sugár moziig…

Akkor nagy nehezen megérkezett végre a harmadik metró, erre felfértem, de már tömve volt. Azért két BKV-s biztonsági ember felszállt még az első ajtóhoz, csak hogy még többen legyünk, mert csinálni nem csináltak semmit, csak vigyorogva nézték, ahogy a kétségbeesett emberek tülekednek. Nyilván az én mozijegyem apróság volt ahhoz képest, hogy valaki esetleg a távolsági buszát vagy a vonatját késte le ugyanakkor.

A metró olyan lassan ment, mint vidéki nénike a templomba, ráadásul kényelmesen állt minden megállóban hosszú percekig, aztán a végén az Örs előtt a nyílt pályán is megállt még percekre pihenni.

Felmerült bennem, hogy valaki meg akarja akadályozni, hogy a Thort megnézzük, talán egy másik megszállott rajongó; és ez az illető lepénzelte a BKV-t, hogy a metróm lehetőleg ne érjen el időben az Örsre. Komolyan, ha ezt előre tudom, isten bizony nekivágok biciklivel.

No de aztán mégiscsak megérkeztünk, én kipattantam a kocsiból és mint a nyúl, repesztettem a Sugár felé, ott fel a mozgólépcsőkön – amik pont az épület másik végén vannak, mint a mozi – aztán futás a mozipénztárhoz. Már percekkel elmúlt fél, de a pénztáros srác még kiadta a lefoglalt jegyeinket. Fú, nagyon megkönnyebbültem! ….

Ezek után elmentem pisilni, nézelődtem a boltokban, aztán odaálltam a mozi elé, de Kati még nem volt sehol. Ha negyed ötkor elindult, akkor már úgy ért a Deákra, hogy jártak a metrók, akkor meg miért nincs még itt?

16.55-kor rácsörögtem, hogy hol van? Hát – felelte – amikor a Deákra ért, még nem engedték le az embereket a peronra, és így ő most még csak az Astoriánál tart.

Nyugalmat erőltettem magamra és mondtam, hogy sebaj, addig még ideér, mert úgyis rengeteg reklám megy még a film előtt. Ezek után vártam. Kiszámítottam, hogy kábé mikorra érhet az Örsre Kati metrója, és ő mennyi idő alatt teszi meg a távot a metró és a Sugár mozi között, beleszámítva a mozgólépcsőt vagy liftet is. És baromi hálás voltam, amiért már a Sugár is kezd elkurvulni és ugyanúgy 10+ perc reklámot nyomatnak, mint az összes többi multiplex…

Kati 17.16-kor érkezett meg (a hagyományos lépcsőn gyalog fel, futva). – A filmet egy kis stúdióteremben játszották, ami már le volt zárva kordonnal, a kordont félrelöktük, feltéptünk egy ajtót, ami azonban a gépház volt, becsuktuk, kizárásos alapon feltéptünk egy másik ajtót. Itt Anthony Hopkins magyarázta, hogy a sötét elfek mit csináltak annak idején az asgardiakkal. Hurrá, ez a moziterem! És még csak két perc telt el a filmből! Mivel bal hátul ültünk, és jobb elöl volt a bejárat, át kellett másznunk egy sor emberen – bocsibocsi – aztán végre letoccsantunk a sötétben a helyünkre, kabátokat félreraktuk, én gyorsan Kati fülébe magyaráztam az az egy mondatnyit, amiről lemaradtunk, és még csak ekkor jött a főcím. Hála az égnek a sok reklámért, soha többé nem fogom szidni ezt a gyakorlatot!

… A főcím után rögtön jött az én gyönyörű Lokim, a zöld szemeivel, és szócsatába bonyolódott Hopkinsszal, a papájával. Teljesen elolvadtam a jelenettől, mert mindkettőt imádom, főleg mégis Lokit és azt az imádnivaló pimaszságot, amivel a királlyal dumált.

… Érdemes megfigyelni, hogy a szimpátiám irányának és mértékének változásával a sovány, sápadt gazember, akit első, Bosszúállók-beli megpillantásakor legszívesebben jól pofon vágtam volna, hogyan alakul át vonzó, karcsú fiatalemberré, akit nemhogy nem pofoznék fel, hanem ellenkezőleg :-)

Ennek ellenére a film első tíz percében mi azért még leginkább a közlekedésen füstölögtünk, Kati a fülén szedte a levegőt, én pedig a fogaimat csikorgattam, de úgy, hogy az első sorba is elhallatszott.

De aztán a film kárpótolt. Ugyan mi csillapíthatná le jobban a dühöngést, mint Thor, amint félmeztelenül fürdik? (Mert deréktól lefelé biztos tiszta maradt. De hát ez nem felnőttfilm.) És az én Lokim, akinek minden jelenete egyszerűen csodás, a kedvencem mégis az, amikor totál szétesve, kibomlott hajjal, mezítláb ül a cellában a falnál. Amikor pedig a két testvér együtt volt jelen a vásznon, akkor a nézőtéren mindketten szabályosan doromboltunk :-)

És hát a legutolsó jelenet, ami egyszerűen zsírkaraj. Mikor a király átváltozik, és kiderül, hogy igazából végig a halottnak hitt Loki volt az. Most már csak arra lennék kíváncsi, vajon mi történt a kircsivel? … Hmm… valószínűleg semmi kellemes. (Ha valaki olvassa ezt, aki még nem látta a filmet és szeretné, akkor elnézést a spoilerekért :-)

A mozi után végre leeresztettünk, pisiltünk és beültünk az Árkád kajás részébe vacsizni és dumálni még egy órácskát. Kidumáltuk a családi dolgokat, valamint a Thort. Össznépi rököny, mikor szembesültünk vele, hogy ’83-as, illetve ’81-es születésű a két szépfiú. Na de hát ez csak akkor akadály, ha kinézetre is fiatalabbak nálunk, ez pedig egyelőre nem áll fenn ;-) Sőt amelyik nős a kettő közül, annak a felesége 7 évvel idősebb. Engem úgysem ő érdekel, hanem a másik, aki momentán szabad. Hol az útlevelem, repülök Londonba… :-)

Ami nem is nagy kunszt, mert ahogy a nap tapasztalatai megtanítottak rá, Londonba, de akár még Asgardba is simán könnyebb eljutni, mint a Moszkva tértől az Örsig BKV-val…

Ma nagyon tökös voltam :-)

Reggel arra ébredtem, hogy lemerült a telefonom, holott alig három napja töltöttem fel. Úgy lemerült, hogy már ki is kapcsolt. Igazán alig használom a telefont, napi 1-2 sms az átlagom, beszélni meg perceket szoktam vele, marha ritkán. Még csak egyéves ez a görény, de már háromnaponta kell tölteni az aksit!

Mostanra annyira elegem volt ebből a gyakorlatból, hogy úgy döntöttem, veszek egy új aksit, előbb-utóbb úgyis végleg bedöglik ez a tetves. A használati utasításból kinéztem, hogy milyen fajta kell, és bementem a plázába.

Az egyik telefonboltban szimpatikusvolt az eladó, viszont hárman álltak előttem, és ehhez nem volt idegem. A másik helyen nem volt senki, és egy aranyos srác volt az eladó. Kértem aksit, és adott egy új, gyári Nokia töltőt, ötezer forintért.

Hazamentem, kivettem a régi akkumulátort és betettem az újat. Be akartam kapcsolni a telefont, de semmi. Hm, a srác ugyan azt mondta, hogy háromnegyedig van töltve, hagyjam lemerülni és utána 12 órán át töltsem, de biztos mégsincs háromnegyedig töltve. Nosza, tegyük a töltőre.

rátettem a töltőre, vártam tíz percet, majd megpróbáltam bekapcsolni. Továbbra sem reagált, de a töltés jele legalább megjelent rajta. De ezzel még nem megyek sokra… További tíz perc után sem akart bekapcsolni a telefon, mire visszacseréltem a régi aksit és mentem még egy kört – ugyanis a vásárlásokat intézem még mindig, több hullámban.

Mikor a második kör bevásárlásról hazatértem, megint beraktam az új aksit a telefonba, és megint megpróbáltam bekapcsolni. Semmi. Töltőre tettem, vártam, nyomtam a bekapcsoló gombot, semmi. Vártam még, hátha csak lassan tér magához, ki tudja, meddig állt a fiókban…. de a telefont semmi módon nem lehetett bekapcsolni. Párszor kivettem meg visszatettem az akkut, hátha az érintkezéssel van baja, de a régi aksival érdekes módon rögtön mindig életre kelt.

Utálok boltokban reklamálni, és nem is szoktam, igaz, ügyelek rá, hogy lehetőleg ne is kelljen. Marhára ideges vagyok, ha bármiféle emberrel beszélnem kell kellemetlen ügyekben. Most is, ha ez az aksi mondjuk ezer forintba került, talán azt mondom, hogy tanulópénz, és annyiban hagyom…. De ötezer forintot, a fene enné meg, mégsem hagyhatok veszni!

Szokásos nyúl viselkedésemmel ellentétben most jól felhúztam magam, felvettem a harci pofámat, de előre tartottam tőle, hogy a gyerek majd letagadja, hogy ott voltam, vagy hogy ez az az aksi, amit ő adott, és bizonyítsam be, vagy nem akarja visszaadni a pénzt stb., szóval rám jött a „baszd meg a kalapácsodat!”-hozzáállás :-) Már fogalmaztam magamban a fogyasztóvédelemnek írandó panaszlevelet, annyira biztos voltam benne, hogy le leszek pattintva.

A boltba érve mégis inkább normális hangot ütöttem meg, egyrészt mert nem volt ott senki – ezt szeretem –, másrészt az eladó srác éppen kajált, és mikor elővezettem a problémámat, még nálam is megszeppentebbnek tűnt. Mondtam, hogy nem működik a teló az új aksival, nincs-e valami gomb, amit nem nyomtam meg, vagy nem rosszul tettem-e be az akkumulátort (habár annyira hülye mégsem lehetek, hogy a használati útmutatóból kipuskázva is elrontsak egy akkumulátor-behelyezést).

Szerencsére a srácnak sem működött. Beraktuk a régit – azt magammal vittem bizonyításnak –, azzal pöpec volt. A srác elővett egy másik vadiúj gyári aksit, hogy talán az előző volt rossz. Berakta, töltőre tette, de ezzel még a töltést sem jelezte ki. Szerencsétlen teljesen meg volt lőve, mert ilyent még nem látott (én sem. És most mi lesz a telefonommal?)

De a lényeg, hogy mikor látszott, hogy nem lesz semmi, akkor pedzettem, hogy talán cseréljük vissza a pénzt az aksira, mire a srác telefonált a főnökének, és tőle is ezt az ötletet kapta – ha más megoldás nincs –, úgyhogy odaadtam a blokkot, ő pedig visszaadta az ötezer forintot, én pedig köszöntem és eljöttem.

Ez csak azért egy kisebbfajta mérföldkő nekem, mert annyira hozzá vagyok szokva, hogy átvernek, és annyira nem szoktam kiállni az igazamért, hogy az ilyen, hogy visszamegyek a boltba, reklamálok, és mikor nem működik a cucc, visszakérem – és visszakapom!!! – a pénzt, nálam egy páratlan eset. Persze ez nem feltétlenül jó…. Mindenesetre jó érzéssel jöttem el, mert nem vesztettem pénzt, van egy még épp hogy működő aksim (a régi…), és mert egy határozott, jogérvényesítő embernek éreztem magam egy ideig :-)

… Persze most továbbra sincs új aksim, a régi egyre szarabb, és fogalmam sincs, honnan szerezzek újat, mert mi van, ha a következő boltban nem veszik vissza a rosszat. Vagy talán ott a helyszínen próbáljam ki? Na mindegy, ez a jövő zenéje, most egyelőre örülök a határozottságomnak :-)

Fejlemény: annyira kell új akkumulátor, és annyira ráálltam, hogy mindenképpen szerzek még karácsony előtt, hogy másnap elmentem egy másik boltba, ott vettem egy új aksit, amit azonban ott a helyszínen betetettem a telefonba és kipróbáltuk, de azért rákérdeztem a garanciára is, ami van, és fél év. Most tehát van új aksim! Végre nem kell majd háromnaponta tölteni, miközben alig használom! J Illetve, remélem, hogy az új aksi ezt jelenti…

Azt gondoltam, egyedül csak nekem lehet ilyen perverz és egyedi ízlésem, hogy a Thor 2.-re Thor-rajongóként megyek be, de Loki-rajongóként jövök ki. Erre ahogy végigolvasgattam a vonatkozó fórumokat, sőt cikkeket, kiderült, hogy tízből tíz írás Lokit tartotta jobb karakternek és Tom Hiddlestont jobb színésznek (ez a kettő egyébként kétségtelen), sőt még a Thor-képregényrajongó keménymag szimpátiája is jóformán fele-fele arányban megoszlik a két karakter között..

Kicsit megkönnyebbültem, hogy nemcsak én látom így ezt a dolgot, ugyanakkor elszégyelltem magam, amiért azt képzeltem, hogy nekem valami csodálatos, egyedi látásmódom van, hogy ilyen ügyesen felismerem a sárban a gyémántot :-)

A lényeg a lényeg, kezdtem érezni a jelekből, hogy valószínűleg Tom Hiddleston a következő kedvenc színészem. Ilyenkor az jön, hogy listát írok a beszerezhető filmjeiről és indulok a MediaMarktba.

Ezen a ponton már el is akadtam, mert a fiúnak viszonylag kevés filmje van, ami DVD-n kapható, sőt van, amit nem is lehet megszerezni Magyarországon. Ez persze nem baj, nyáron már tapasztaltam, hogy bármit bárhonnan megszerezhetek, ha felkeresem azt a derék boltot, amely az Amazonról rendel nekem. De Hiddleston-filmeket mostakarok! A Thort és a Bosszúállókat leszámítva mindössze egyetlen film van itthon, amiben azonnal megtekinthettem úgy is, hogy nem Loki, és ez az Éjfélkor Párizsban.

Lekornyadtam már a gondolatra is. Szégyellem bevallani, de az utóbbi évek Woody Allen-filmjeit igen nehezen bírom :-( A többségükön bealszom, mert unalmas értelmiségiek fárasztó nyavalygása az egész. Az Éjfélkor Párizsbant most mégis végignéztem – beletekerve – Hiddleston miatt, aki F. Scott Fitzgeraldot játszotta benne, és jó is volt őt látni, azonban nettó öt percet szerepelt összesen. Még jó, hogy nem direkt ezért, most vettem meg a filmet, hanem apámnak tavaly karácsonyra.

Mivel erősen vizuális alkat vagyok, főleg ha pasikról van szó, nem semmi élmény volt a fekete, hosszú hajú, gonosz mosolygású, látványos ruhákat viselő, ravasz Loki után ebben a filmben látni a fickót: szürke öltöny, nyakkendő, lenyalt haj (fúúj! szerintem az 1920-as években egyetlen pasi sem nézhetett ki jól!), cigi, karikagyűrű; és a saját vörösesbarna, hullámos haja. Ez amúgy borzasztóan tetszik, nagy újdonság számomra, mert ő az első pasi – mind az életben, mind filmen – akire jólesik ránézni, és egyben vörös(es) hajú. – Most a Weasley-ket ne számítsuk ide :-)

Tehát ez az öt perc jólesett, de kissé kevés. Ezenkívül a leginkább megszerezhető filmje a Hadak útján, azt azonban csak végszükségben fogom megvenni (bár lehet, hogy majd eljön ez a pillanat is). Ebben ugyanis Tom csak úgy húsz percet szerepel, aztán meghal. Valamint nem vagyok hajlandó szomorú lovas filmet nézni!! Főleg olyant, amit Spielberg rendezett, aki sajnos szintén lefelé tendál számomra, vagyis egy giccsgyáros lett, szívből sajnálom, de nekem már az E. T. is túl nyálas volt, én a Cápát vagy a Párbajt tekintem ideális Spielberg-filmnek. Erre megcsinálta ezt a „Lassie hazatér, csak lóval” témájú Hadak útjánt, John Williams állandó jellegű tettestársával, aki meg könnyfacsaró zenéket ír hozzá. Na nem!

Én már kibőgtem a tüdőmet a Marley és én filmen, a Hacsi filmen, a Marley & én könyvön, a Kutyák a rendelőmben és az Enzo c. könyveken, sőt még a Szabadítsátok ki Willyt c. filmen is bőgtem, mert nem hittem, hogy egy nagy batár bojlertestű bálna képes lenne megríkatni, de képes volt. Ezek után képzelem, Spielberg és Williams mit hozott össze egy lóval, akiknek amúgy is olyan nagy barna kidudorodó szomorú szemük van. Nem nézek bánatos állatos filmet, amíg annyira ki nem leszek éhezve Hiddlestonra, hogy mégiscsak muszáj lesz…

Ezenkívül lesz még valami vámpíros filmje – teljesen ideális! – de csak jövőre, ki tudja mikor; meg van az Örvény, aminek magyar címe is van, szerelmes film is (ahh!), csak épp sem DVD-n nem kapható, sem semelyik tévécsatorna nem játssza. Hát akkor hogy?

Szerencsére Kati is és Barbi is ajánlottak több ingyenes filmletöltő oldalt, majd rávetődöm ezekre. Eddig lusta voltam, vagy reméltem, hogy talán a békés út (= legális DVD) is járható.

Valami olyan Tom-film kellene, mint az Állomásfőnök, amiben egy abszolút főszereplő van, és az szinte minden jelenetben ott van, legfeljebb két mondatot pofáznak egymással rajta kívül a többiek, és nem tudsz úgy beletekerni abba a filmbe, hogy ne legyen ott a főszereplő. Hát ez egyelőre vágyálom. Persze az is baj, hogy Hiddleston sokat játszik inkább színházban, ami nagyon derék, de én jobb szeretem, ha a kedvenc színészeim inkább filmekben játszanak, mert azt beszerezhetem és bármikor megnézhetem, míg egy színdarabot pár évig játszanak, aztán volt, nincs. Főleg akkor idegesítő ez a tendencia, ha külföldiről van szó, mert attól nekem itt Budapesten nem lesz jobb, hogy Tom Hiddleston Londonban játszik valamelyik színházban (legfeljebb az, hogy örülök, amiért nem a Hangyák a gatyában 2.-ben játszik).

Szívem szerint odamennék, és a fülénél fogva szelíden lehúznám a színpadról és áthúznám a kamerák elé :-D

Ja igen: a vöröses haján kívül még abban is újdonság, hogy ő az első kedvencem, aki négy évvel fiatalabb nálam!

Természetesen rengeteg nálam fiatalabb színészt nagyon bírok (az első, aki eszembe jut, a 20 éves Szamosi Donáth az Equusból); vagy Drogo a Trónok harcából, meg egyáltalán bárki, aki 1977 után született. De olyan személyes, szívbéli kedvenc, aki színészként is, pasiként is erősen bejövős, az eddig csak egyetlen volt, egy másik Tom (ez valami járvány), Tom Hardy, ő viszont normális ember módjára szintén 1977-es, csak épp szeptemberi. Tehát ez jóformán nem is korkülönbség. Alig néhány hét… rajtam még meg sem száradt a magzatvíz, mikor ő megszületett, tehát egyszerűen nem is tekintem „nálam fiatalabb kedvenc”-nek :-)

[Hogy elkalandozzak, Hardyt a generációnk egyik legjobb színészének nevezik – én az „egyik” szót talán el is hagynám – és ahogy a decemberi VOX-ban olvastam, négy vagy öt filmje is lesz jövőre. Hurrá!! :-) Viszont ez esetben a négy évvel fiatalabb Tom Hiddleston már egy másik generáció kell hogy legyen. Talán színészek és filmek tekintetében a „generáció” szó csak két-három évet jelent. Mert DiCaprióra is mondanak ilyesmit, aki viszont ’74-es, tehát szintén nem a mi generációnk, a ’77-eseké. Világos!]

Szóval három évvel és nyolc hónappal fiatalabb nálam, és mégis bejön mint pasi. Ezt még szoknom kell, hogy most már a nálam szignifikánsan fiatalabbak is felnőtt férfiak, és a „nálam x évvel fiatalabb” az azt jelenti, hogy harminchárom éves, ami már egyáltalán nem kölyök kategória.

Csak azért megyek el személyes irányba, mert mivel nemigen férek hozzá filmekhez, amikben Hiddleston játszik, ezért a neten kerestem vele pár interjút, hogy legalább nézegethessem. Így most a színészi kvalitásairól (Lokit leszámítva) nem tudok bővebben nyilatkozni. Az interjúkban viszont nagyon kedves, közvetlen, okos, aranyos srác benyomását keltette, végtelenül rokonszenves volt. Az első interjúban, amit találtam, afféle Kész átverés módján mindenféle beugratós, rázós kérdéssel ugratták, ő meg csak aranyosan nézett, kicsit értetlenül, hogy mi van most, de nem csapott oda és nem küldte el az édesanyjukba a riportereket, majd a végén mind együtt röhögtek. (Lehet persze, hogy utána ordítozás volt, vagy gyíkká változtatta őket, ki tudja, mi ragadt rá Lokiból :-)

Aztán egy tévéinterjúban bejátszottak egy részletet valami Unicefes jótékonysági felvételből, ahol Afrikában kicsi fekete gyerekekkel foglalkozott, tutujgatta és a karjába vette őket. Fiú létére. Ez nagyon tetszett – nagyon el tudok lágyulni, ha egy pasas gyengéden bánik kiskutyával vagy kisgyerekkel. Persze lehet, hogy naiv vagyok, és csak megrendezett felvétel, meg imázsépítés, de ő – még? – nem olyan világsztár, hogy a jótékonysággal villogjon; hanem még ’kicsi’, amitől sanszosabb, hogy őszinte.

Aztán volt még egy interjú, ahol az Örvényről beszélt, ami ugye szerelmes film. – Hogy miért nem lehet hozzáférni és megnézni! – Ehhez az interjúhoz egy kommentelő csak ennyit fűzött: „Voice-porn!”

Igaza van :-) Olyan szép, lágy, mély hangja volt, és olyan tisztán beszélt, hogy egy csomó szót még az én angoltudásommal is megértettem belőle, a hangja pedig kifejezetten elandalított.

Hihetetlen, hogy ezeket írom, mivel mégiscsak Lokiként láttam a legtöbbször, aki se nem megbízható, se nem aranyos, a magyar szinkronhangja pedig kifejezetten kamaszos, ami jól illik a karakterhez, de tök más, mint valójában.

… Ezek után holnap megyünk Katival (Thor-rajongó – most még) megnézni a Thor 2.-t, szerdai akciós napon. De furcsa lesz!

* aki pedig a címben szereplő idézetet netán nem ismerte fel, az nem látta elégszer a Bosszúállók emlékezetes, sírva röhögős jelenetét :-D

Ezen a héten szabin vagyok. Miután végül is nem mentünk Erdélybe, megmaradt tíz napom, amit mind kiírtam, de csak a felét veszem ki fizikailag, most. A másik felét eltartalékolom jövőre, és majd lecsúsztatom, amikor szükséges.

Istenem, fantasztikus 5.30 helyett 8.30-kor kelni – pontosabban: ébredni, mert a felkelés mindig félórával későbbre esik, mivel addig még olvasgatok az ágyban :-) Nyugodtan reggelizhetek másfél órán keresztül, mert sehonnan nem fogok elkésni. Ez a második napja a szabadságnak, és eddig még anyám sem zavart be a reggeleimbe: hétfőn ugyanis 10.30-kor kelt, addigra én azért már végeztem, ma pedig 9.00-kor már el is húzta a csíkot valamerre, és egészen kora délutánig nem tért haza.

Eredetileg a karácsonyi bevásárlások miatt szoktam néhány napot kivenni így december elején, mert már november közepén is képtelenség hétvégén és délután vásárolni, akkora a tömeg. Ezt úgy értem, hogy akkor még egyáltalán nem ajándékot akartam venni, csak simán tusfürdőt meg kenyeret, de már akkor is pankrációzni kellett a boltokban. Decemberben pedig pláne csakis hétköznap 14.00 óra előtt lehetséges nyugodtan bemenni egy üzletbe, körülnézni és vásárolni, anélkül hogy 519 embert kellene kerülgetni és 45 percet sorbaállni a pénztárnál.

Szóval, eredetileg vásárlás miatt veszem ki ezeket a napokat, de most ebben az évben nem lesz valami nagy karácsony, annyira kevés a pénz és ami van, az is inkább másra kell, tehát inkább nem költünk felesleges baromságokra, hanem csak jelképes ajikat veszünk, illetve kápét adunk (annak, aki azt kérte). És nekem már úgyis annyira kevés megajándékozni való ismerősöm van, hogy igazán nem kellett volna öt teljes napot kivenni ezen kevés ember ajándékvásárlására. Ezért most ez a szabi nekem leginkább a szusszanásról szól :-) Késői kelés, esténként szunyateák és alkoholmentes sör, ráérős szörfölgetés a neten.

Ma délelőtt például, míg egyedül voltam otthon, gyümölcssalátát készítettem és a díványon heverészve ettem meg, miközben beraktam a Tenkes kapitánya DVD-t. Apámnak vettem, de ő egyelőre még ki sem bontotta, tehát majd én. Imádom ezt a filmet, és a főcímzenéjétől extázisba szoktam esni! :-) Olyan rövid epizódokból áll, hogy reggelizés, illetve most kora este vacsorázás közben már több mint a felét ledaráltam. Mostanában miért nem lehet ennyire jó filmsorozatokat készíteni? (Magyarországon.)

Tegnap megírtam és feladtam a karácsonyi lapokat – ezekből sincs már sok – aztán vásárolgattam egy-két ajándéknak való apróságot a DM-ben (5.000.- Ft). Délután Kati barátnőmmel találkoztunk, és két és fél órát beszélgettünk a palacsintázóban. Azon vettem észre magam, hogy nem vagyok annyira élénk és eleven, mint a korábbi találkozásunkkor, amikor egymás szájából téptük ki a szót. Csak otthon jöttem rá, hogy biztos mert mostanában jóval kevesebb kávét iszom és azt is minél korábban befejezem. Ez jót tesz a szívemnek és az alvásomnak, viszont lehet, hogy a szellemem kevésbé sziporkázó.

Ma egészen kora délutánig itthon voltam, Tenkes kapitányát nézve és olvasgatva. A 64-es betegnapló kivégezve, a Megtorlást darálom most, hogy kölcsönadhassam sógornőmnek karácsonyi olvasásra. Terveket készítettem, hogy kinek mit kell / lehet még venni. Apám szinte „kész van”, anyámnak még csak apróságot vettem, Évi néninek már csak egy könyv hiányzik – a metrón ülve jöttem rá, mi lenne az ideális –, Tesómék pedig borítékot kértek, amihez nem kell túl sok gondolkodás. Kísérő apróságot kellett még hozzávenni, de a délután folyamán ez is meglett.

Ja és még Barbinak is kellene ajándék, de ő sem „nagy ügy” olyan szempontból, hogy sokat nem kell agyalnom rajta. Sajnos nyilván cigi is lesz benne. Végül is úgyis megvenné magának, és akkor már inkább ajándékba adok neki egy dobozzal…

A borítékot különben ésszerű ajándéknak tartom. Most, ha valaki spórol valami drágább dologra, akkor miért ne kérhetne (és kaphatna, ugye) kápét, mi a fenéért kellene x összegért tusfürdőt és bonbont venni az illetőnek, csak mert „a pénz nem ajándék”? Egyetlen gond van vele – az ajándékozó szempontjából – hogy egy több ezer forintos ruhát vagy filmet esetleg megszerezhetek sokkal olcsóbban (teszem azt leesett egy teherseprűről vagy száz forintért vettem, mert az előző tulaj full legatyásodott), de a pénzt nem lehet ilyen trükkökkel felhabosítani, az bizony annyi, amennyi a borítékban van :-)

A saját listámat is megírtam. Idén csupa apróság szerepel rajta. Ami nagyobb horderejű lenne (mint a csizma), azt úgyis megveszem magamnak előbb-utóbb, most mit terheljem a családomat olyasmivel, hogy „vízhatlan csizma” vagy „most megjelent thriller”? Ezeket megveszem, az apróságokat pedig listára tettem, így én is kapok ajándékot, ők is tudnak mit venni, és mindenki örül.

Talán gyerekes dolog kívánságlistát írni, pedig én pont hogy gyerekkoromban nem tettem ilyent, csak az utóbbi években. De muszáj volt! mert korábban szinte sosem azt kaptam, amit kértem… Mindig elmagyaráztam a szüleimnek, hogy ez kéne vagy az kéne, erre kaptam valami egészen mást, például olyan könyveket, amiket tíz éve alatt egyetlenegyszer sem nyitottam ki, miközben amit igazán szerettem volna – pl.: Remény rabjai – azt én vettem meg magamnak, hogy szentestén biztosan olvashassam. (Azt mondjuk kár volt, mivel a kötetből pont a Légzőgyakorlatba olvastam bele, és rémületemben éjjel háromig nem mertem elaludni azon a karácsonyon.)

Szóval, egy idő óta szépen összefoglalom, hogy mire vágyom, azt leadom a családnak és ők abból szemezgetnek. Még így is van, hogy nem értenek a szép szóból :-) Pl. a Fekete hattyút hiába kértem többször egymás után, soha nem vették meg nekem, így valamelyik születésnapra egyedül ezt kértem. Akkor nagy nehezen elmentek egy MediaMarktba és megvették végre a 999.- Ft-os DVD-t – hogy addig miért nem lehetett? … Pedig ez igazi ajándék volt, azóta már vagy ötször megnéztem, kívülről fújom.

Idén tényleg nincs különösebb vágyam, egy krimit a biztonság kedvéért már meg is vettem, hogy legyen olvasnivalóm. Csizmám már van, mi más kellene még?

Hosszú vívódás után megvettem a téli csizmát. Múlt hét szerdán történt, tovább már nem lehetett halogatni, mert esőt meg havazást jósoltak, nekem pedig szó szerint nem volt mit felvennem, ami vízálló, meleg és munkahelyre is hordható, lévén az egyetlen jó vízálló csukám a (szürke-világoszöld színű) túracipőm, ami félcipő.

Öcsém javasolta, hogy nézzem meg a Josef Seibel márkaboltot a Teréz körúton, mert ott a cipő még olyan, amilyennek lennie kell, garancia is van rá, és a fő döbbenet: van direkt vízálló téli patkójuk. Én utánanéztem a neten a Josef Seibelnek, és már akkor aggódni kezdtem, mikor láttam, hogy a honlapjukon lévő katalógusban nem szerepelnek árak.

Ha valahol nem írnak árat, az csak azt az egyet jelentheti, hogy kurva drága. De én ekkor már eljutottam arra a pontra, hogy „az isten rohassza meg az eget, hogy nem lehet egy valamirevaló téli csizmát kapni, és minden munkanapomat az idokep.hu aggodalmas reggeli böngészése határozza meg”! Más cipőboltot nem is ismerek hirtelen, amit ismerős ajánl. Az árról pedig annyit, hogy ha cigiznék, annyit költenék a cigire, hogy abból a pénzből kb. kéthavonta tudnék venni egy-egy jobb csizmát.

Szóval szerdán elmentem a Josef Seibelbe, és rögtön megláttam azt a csizmát, amit kinéztem magamnak a honlapról. Fekete, cipzáras (a fűzős bakancsokat utálom, és a nyelvük mindig elcsúszik); munkába is hordható, de még akár színházba is, nadrághoz. És ami a fő, a Top Dry Tex matrica ott csüngött rajta. Nem is tépelődtem sokat, hanem kértem az eladót, hogy hozzon belőle 38-ast nekem.

Ezekben az előkelő ruhaboltokban nagyon jó érzés, hogy a vacak ruházatom ellenére sem néznek ki, hanem udvariasak és segítőkészek, mert feltételezik, ha már egyszer ott vagyok, nyilván meg tudom fizetni azt a patkót. Az MBT-imet is így vettem, és kellemes élmény volt. Mindazonáltal sokkal jobban szeretem az önkiszolgáló boltokat. Továbbá ez a bolt, amennyire körülnéztem benne, tele volt egyszerűen álomszép cipőkkel, amikről sütött, hogy kényelmesek, puhák, és akár két napot is gyalogolhatok bennük megállás nélkül úgy, hogy meg sem érzem. Ha milliomos leszek, csak ilyen helyeken veszek cipőt!

Felpróbáltam a csizmát, nagyon kellemes volt, csak az eddig rajtam lévő – szakadt … - bakancshoz képest kicsit szűknek éreztem. A bakancs ugyanis jó lötyögős, sízoknival is belebújhat az ember. De a hölgy megnyugtatott, hogy ez a legszélesebb modell, amellett bőr, és viselés során tágulni fog jó fél centit. Továbbá 100 %-ig vízálló, nem fog beázni. Ezek után megvettem a csizmát.

Egyrészt borzasztó boldog voltam, másrészt viszont úgy éreztem magam, mint aki embert ölt. Harmincezer forintot adtam ki egyetlen pár csizmáért, miközben emberek és kutyák éheznek az országban! … De végül győzött az öröm. Gyerekkorom óta nem volt olyan csizmám, ami meleg és kényelmes, és nem ázik be (mint ezt már többször írtam), és istenem, ha most végre megint egy ilyenem lenne, de boldog lennék…

A csizmát élesben csak szombaton vettem fel, mivel az: 1. munkanap, 2. hetedike, ami a szerencseszámom, 3. Editke szabadságon van és nincs láb alatt, 4. utána Faterral moziztunk. Ideális nap egy új patkó kipróbálásához.

A csizmát reggel fél nyolckor vettem fel, este negyed hétkor vettem le, és ennyi idő alatt sem fájdult meg a lábam. Sőt borzasztó kényelmes volt. Leszámítva, hogy önkéntelenül is igyekeztem óvatosan lépni benne, mert a drága és igazi bőr csizmát úgy tiszteltem, hogy szinte magázva mertem csak hozzászólni. A vízállóságról még nem tudok nyilatkozni, mert három szem hó esett aznap összesen.

Tesóm azóta javasolta, hogy kenegessem igazi cipőkrémmel, meg tartsam sámfán. Ezt a két dolgot szintén meg kellett vennem, mivel eddig nem voltak (illetve sámfám volt valamikor, de úgy tűnik, kidobtam. Egy túl keskeny cipő tágításához vettem, de a cipőt végül kénytelen voltam elajándékozni, ezért a sámfa sem kellett a továbbiakban. Sebaj, van új.)

Olyan ez az előkelő csizma, mint mikor veszünk egy pedigrés palotapincsit százezerért, és akkor még tízezreket kell költeni chipre, oltásra, fodrászra, kutyakajára, közben pedig csak reménykedhet az ember, hogy a buta kis dög nem dugja a nyelvét a konnektorba és fordul fel két héten belül, hanem legalább idővel behozza azt a sok ráköltött pénzt :-)

Továbbra is tart a növényi olajos időszakom. Miután a sárgabarackmag-olaj ilyen prímán bevált, vettem egy jojobaolajat is, ami majdnem azonos összetételű, mint az ember arcán termelődő természetes faggyú, és teljesen beszívódik a bőrbe, valamint – ami nekem nagyon fontos – szabályozza a faggyútermelést, magyarán a zsíros bőrt hosszú távon mattítja.

Egy hétig használtam a jojobaolajat – azt elfelejtettem, hogy tök sokáig eláll avasodás nélkül, nem megy tönkre és nem kell hűtőben tárolni – és nagyon kellemes volt tőle a bőröm, tényleg szép matt és egységes lett. Persze várjuk meg a menstruációt, amikor megőrülnek a pattanástermelő hormonjaim… De már olyan hideg van, és a fűtés meg a kinti hőmérséklet miatt olyan száraz lett az arcom (!), hogy a jojobát kevésnek éreztem. Igen, 36 évesen, fűtési időszakban már nem is olyan zsíros a bőröm… Van ugyan egy bontatlan Mannaszappanos sheavajam, de annak még nem akartam csak úgy nekirontani, hanem inkább elővettem a régebbről megmaradt gránátalma-olajat, ami érett bőrre való, anti-ageing meg effélék, és már használtam, de akkoriban még őszi időjárás volt és a gránátalma túl sok volt a bőrömnek.

Hát most, a +3 fokban kiszáradt arcbőrömre a vizes kézzel felvitt gránátalma-olaj úgy húsz perc alatt szépen felszívódott, reggelre pedig úgy megitta a bőröm, mintha soha ott sem lett volna. És szép feszes is lett a bőr. Igaz, ez az Aromaxos gránátalma-olaj nem 100 %-osan csak a gránátalmát tartalmazza, hanem E- és C-vitamin van még benne.

Szintén Aromaxos csipkebogyó-olajam is maradt még régebbről, amit szintén használtam pár napig, és nem volt rossz, viszont mitesszereket csinált. Ezért – mert kidobni nem volt szívem – egyszerűen elhasználtam testápolónak. Leheletnyit macerás felvinni egy kis barna üvegből a lábszáramra egy olajat, amit alapvetően cseppenteni kéne, és nem egyszerű belőni a mennyiséget, de csak sikerült, és mostanra a csipkebogyó is elfogyott, mint testápoló.

A gránátalma is elfogyott (nyugodjék békében), most tehát használatban van a jojobaolaj, a sárgabarackmag-olaj és az Avène Triacnèal, bár ez utóbbit igazából hetek óta nem használtam, mert olyan száraz volt a bőröm, hogy nem akartam még tovább szárítani, hiába van benne kellemes glikolsav, ami szépen hámlasztja a bőrt, mert retinaldehid, ami segít új bőrsejteket csinálni. Valahogy egyik este sem érzem úgy, hogy most ezt kéne felrakni… talán, majd ha jön egy melegebb nap, amikor kicsit megizzad az arcom, vagy ha kijön megint egy pár pattanás.

Továbbá lesz még a sheavaj, majd ha úgy érzem, hogy itt az ideje megkezdeni :-) Karácsonykor pedig jön az argánolaj, amire már régóta fenem a fogam, és amikor Tesómnak masszázsolajat vettem születésnapjára, nem bírtam ellenállni, és a masszázsboltban megvettem magamnak is az argánt. Amit tulajdonképpen karácsonyi ajándéknak szántam magamnak… Az is baromi jó a bőrnek, de azt még egyáltalán nem használtam, illetve csak kipróbáltam a könyökhajlatomban, nem vagyok-e allergiás rá. (Nem! :-)

Szóval jojoba & sárgabarack & sheavaj  & Triacnèal, és pár hét múlva argánolaj is. Ilyenkor szoktam sajnálni, hogy nincs két, vagy inkább négy-öt arcom, hogy párhuzamosan, egyszerre próbálhassak ki minden finomságot! :-)

Az első Moziünnep, valamikor … hát nem is emlékszem, pontosan melyik évben, de a lényeg, hogy akkoriban még az előző év sikerfilmjeit vetítették újra féláron vagy még olcsóbban. És nem ősszel volt, hanem nyár elején. Az Egy fiúról-t például így néztem meg a Lurdyban.

Később aztán a moziünnepet áthelyezték szeptember végére, négynapos lett, és nem a régi filmeket hozták elő, hanem egyszerűen az akkor futó moziműsort lehetett megnézni sokkal olcsóbbért. Ennek megvolt az a hátránya, hogy zsákbamacskák voltak a még tök ismeretlen filmek, és nem nagyon tudhattuk, mibe futunk bele, de  300 (500, 600, stb.) forintért végül is megéri… Annyira csak nem nyúlhatunk mellé.

A Moziünnep fénykorában Anikó barátnőmmel jártunk ezekre. Nagyon komolyan csináltuk :-) Először is, mindketten beterveztünk két nap szabadságot minden évben a moziünnep első két napjára (csütörtök-péntek). Neki diplomás rendőrként, nekem diplomás köztisztviselőként elég sok nap szabadságunk volt.

Eleinte elkövettük azt a hibát, hogy az előadások előtt próbáltunk jegyet venni a filmekre, de látva az iszonyatos tömeget, a pankrációt a jegypénztáraknál és a több esetben az orrunk előtt elfogyó jegyeket, egy idő után stratégiát váltottunk. Szemmel tartottuk az internetet, és abban a pillanatban, ahogy kitették a moziműsort, azonnal lázasan tervezni kezdtünk. Összeállítottuk a négy nap programját, figyelembe véve a filmek hosszát és a következő film kezdési időpontját, valamint hogy lehetőleg ebédelni is legyen időnk déltájban. Mikor kész volt a műsorterv, valamelyikünk – általában én, aki a város belsejében dolgoztam – elment és megvette a négy napra való összes jegyet.

Így a négy nap alatt vihogva néztük a százméteres sort a pénztárnál, és dicsértük magunkat az előrelátásunkért, melyet persze a tapasztalat érlelt meg :-)

Eleinte váltogattuk a mozikat, később azonban egy adott napon egy adott helyszínen maradtunk, technikai és kényelmi okokból. Az utolsó években például végig a WestEndben moziztunk, mert az félúton van kettőnk között, és mert ott van minden: DM, kaják, tetőterasz, söröző, és közért is, ahol megvehettük egy százasért az ásványvizet, és nem kellett 380 Ft-ot fizetni érte a mozi büféjében :-)

A szépséges Moziünnepes napok úgy kezdődtek, hogy hajnali nyolc-kilenckor összetalálkoztunk az adott helyen, és reggeliztünk, vagy legalábbis ittunk egy kávét (vagy legalábbis én mindenképpen). – Mivel ekkoriban a cafeteriánk is istenkirály volt, és sok kajajegyet kaptam, ezért nem kellett otthonról hozott párizsis zsömlét eszegetni, hanem jó kis főzelékfalós, Don Pepés és más hasonló főzött kajákat ettünk. És a reggelit a Mekiből, ami ugyan szemét, de a reggeli kajáikat és a halas szendvicsüket nagyon szeretem :-)

Miután a reggelitől magunkhoz tértünk, kezdődhetett a filmezés. Alapesetben a következő kezdési időpontokkal: 10.00, 12.00, 14.00, 16.00. Ezeket variálgattuk. Este hat utáni előadásra többnyire nem mentünk el, hanem a négyórás film után inkább már csak söröztünk, és közben kibeszéltük a filmeket. Vagy a 14.00 órás film a gyakorlatban 15.00 órás lett, hogy tudjunk ebédelni. De nagyjából négy filmet toltunk le egy nap, egy ebédszünettel. Ez tizenhat filmet jelentett egy Moziünnep alatt, de volt, hogy többet is sikerült.

Voltak filmek, amiket egyszerűen nem láttam volna, ha nem Moziünnepen nézzük meg. Ilyen pl. a Wall-E, a Rém rom, a Fel!, a Pippa Lee négy élete, Az admirális. Ezekből az első három nagyon kedves animációs, a Pippa Lee nagyon kedves és komoly női film (az xpressnél most kaptam meg ajándékként a DVD-t :-), Az admirális pedig közepesen fárasztó orosz film.

Az Eredetet és a Trópusi vihart másodszorra Moziünnepen láttam. De egyszerűen képtelen lennék felsorolni az összes ilyen filmet, olyan rengeteg volt belőlük. És még a vackabb filmeket is könnyebb volt elviselni, mert csak pár száz forintot buktunk rajta.

Van film, amire egyáltalán nem emlékszem, ez a G.I. Joe; és van, ami annyira vacak volt, hogy egyszerűen kimentünk róla az utolsó tíz percnél (Varázslótanonc). De nem azért, mert rossz volt, hanem mert a szomszéd teremben kezdődött a Karatekölyök, amire be akartunk lógni, mivel a WestEnd mozijában csak a bejáratnál van jegyellenőrzés, a termek ajtajánál már nem :-)

Ilyenformán két filmet láttunk ingyen, a Karatekölyök volt az egyik, a Nagyfiúk volt a másik. Ez utóbbi annyit is ért, amennyit költöttünk rá, de így, hogy beszöktünk a terembe, nagyon kellemesen szórakoztunk rajta.

Az utolsó film végétől, kb. este hattól úgy este kilenc-tízig sörözgettünk, aztán szétoszlottunk és másnap reggel kezdődött elölről az egész. Hétfő reggel fáradtan, de csillogó szemmel mentünk dolgozni :-)

Azt persze soha nem árultam el a munkahelyen, hogy csütörtök-pénteken moziztam, mert még a végén nem engedtek volna szabadságra a következő évben ;-)

Hasonló műfaj volt a Mozifanatikusok Éjszakája, amin csak kétszer vettem részt – azt hiszem, ez nem is volt minden évben – szintén nagyon élvezetes, bár fárasztóbb dolog. Az volt a lényege, hogy 2.000 Ft-ért lehetett venni egy karszalagot, amivel aztán este hattól reggel hatig annyi filmet lehetett megnézni, amennyit csak bírtunk. Természetesen volt egy éjszakai moziműsor, és ez alapján próbáltunk menetrendet készíteni. Sajnos az az egy hátránya volt, hogy teremnyitáskor a jelenlévő háromszáz ember egyszerre bezúdult, így vagy be sem jutottunk, vagy ha igen, nem mindig tudtunk egymás mellé ülni.

Az első alkalommal a Lurdy Házban voltunk, és úgy emlékszem, a Red Bull szponzorálta a rendezvényt, és lehetett egész olcsón vodka-Red Bullt venni. Ez a Red Bull tartott ébren minket :-) Persze vittünk magunkkal zöld vagy fekete teát, és azt iszogattuk elalvás ellen.

Ez az egy hátránya volt az éjszakai mozizásnak, hogy éjszaka tartották, tehát az ember háta mögött már állt egy ébren töltött – rosszabb esetben végigdolgozott – teljes nap, és még ezután „kell” fenn maradni tizenkét órát. Úgy rémlik, mindkét esetben péntekről szombatra virradó éjszaka volt. Vagyis dolgoztunk. Sok kávé fogyott akkoriban.

A fáradtság nagyon érdekesen jött ki az emberen, én például hajnali négykor már alig bírtam nyitva tartani a szememet, de nem is annyira az álmosságtól, hanem fizikailag, mintha kiszáradt volna a szemem, hiába csöpögtettem műkönnyel. És a lábam is bizsergett.

Egyik évben az utolsó filmbe, a Bolondok aranyába bele is bóbiskoltam kicsit, aztán mikor pár hónap múlva már kifutó filmként ötszáz forintért meg lehetett nézni, akkor újra beültem rá, és akkor szembesültem vele, hogy tulajdonképpen a film egyharmadát átaludtam! :-)

A Nem vénnek való vidéket is (én másodszor) Mozifanatikusok Éjszakáján láttuk. Hiba volt, bár rohadt jó a film (főleg Javier Bardem), de tök lassú, és gyakorlatilag nincs benne zene. Éjszaka nem ezt kell nézni, hanem valami pörgős akciófilmet vagy vígjátékot, ami jól ébren tartja az embert.

… Azóta Anikóval megszakadt a kapcsolat, és a moziünnep is megdöglött egy időre, amikor a Cinema City átvette a Palace mozikat. De úgy látszik, nagy volt rá az igény, mert tavaly októberben látom ám a Pesti Estben, hogy megint Moziünnep!

Sajnos, akkoriban volt az, hogy szeptember elejétől október végéig nem volt gáz a házunkban, és minden meleg ruha, hársfatea, vastag zokni és mamusz ellenére pont a Moziünnep hétvégéjén úgy megfáztam, hogy egyedül a pénteki Elrabolva 2.-re vettem előre jegyet, de annyira rosszul voltam, hogy nem bírtam elmenni rá (sem azelőtt, sem azóta nem fordult elő, hogy megvásárolt mozijegyet veszni hagytam volna). Szombaton pedig anyámat terveztem elvinni a Hotel Transsylvaniára, ami animációs vígjáték, hogy apámnak addig pár óra nyugta legyen otthon. És pont a Transsylvania volt az az egyetlen film, amit a forgalmazója nem engedett akciós áron vetíteni! :-(

Tehát a tavalyi Moziünnep mérlege: egy megvásárolt akciós jegy, amire nem mentem el, és két teljes árú, amire elmentünk ugyan, de annyira szarul voltam, hogy jóformán a halált kívántam a moziteremben :-(

Az idei, októberi Moziünnep sem volt túl sikeres: a csütörtöki napot kihagytam – hogy szabadságot már nem vettem ki rá, az evidens –, csak pénteken néztem meg a Fogságbant, ami iszonyú jó volt, csak a légkondi miatt kissé fáztam a végére.

Szombat délelőtt 2kaliber (ezt kár lett volna kihagyni, Denzel Washington miatt főleg), délután pedig Időről időre, Faterral. Ez utóbbi alatt kezdtem már érezni, hogy szúr az orrom… De vasárnapra már előre megvettem a jegyemet a Hajsza a győzelemért-re (másodszor) – és olyan isten nincs, hogy előre megvásárolt jegyet – megint… – veszni hagyjak. Így tehát megnéztem ezt, aztán hazajöttem kúrálódni, feleslegesen, mert hétfő estére már olyan megfázás tört ki rajtam, hogy kedden-szerdán otthon kellett maradnom.

A fátum üldöz ezzel a Moziünneppel. Vagy nincs egyáltalán, vagy ha van, akkor én rendszerint megfázom akkorra. Mindegy, az ideinek azért pozitív a mérlege, mert a Fogságban egy szuper thriller volt; az Időről időre nagyon édes romantikus film (Bill Nighy!!! :-), a 2kaliber aranyos akcióvígjáték (Denzel! :-), a Hajsza a győzelemért, hát, mindent elmond róla az, hogy én kétszer megnéztem. Jó, azt is hozzá kell tennem, hogy Chris Hemsworth és Daniel Brühl nélkül nem néztem volna meg kétszer, mert nekem ők adták a savát-borsát, de mindenképp jó volt.

Nem alszom valami jól. Általában sem, de az utóbbi egy-két hétben pláne. Ördögi kör: kialvatlanul kelek, fáradt vagyok napközben, ezért a kelleténél eggyel több kávét tolok, hogy ébren maradjak napközben, ettől viszont nem tudok elaludni (vagy csak jóval később), és kialvatlanul kelek fel, és így tovább…

Ezért megint csak csökkentettem a koffeinbevitelt, és megpróbálom kibírni a napot a reggeli kávé + tea, és munkahelyi kávé + tea (tehát összesen két kávé és két zöld / fekete tea) kombóval. Tulajdonképpen kibírható, ha nem ledöntöm a kávékat, hanem csak szép fokozatosan kortyolgatom.

A kávét nemcsak az alvászavar miatt kell csökkentenem, hanem a szívem érdekében is, mert noha a szívbillentyű-marhaságommal nem szoktam törődni és alapvetően nem is okoz problémákat, de az utóbbi két hétben, amikor a munkahelyen a kollégák hoztak ki a sodromból, otthon meg anyám, többször is szúrt a szívem. Igaz, hogy Barbi is ugyanezt állította, szóval lehet, hogy csak valami front van, ami a szívre hat, vagy pedig mindketten idegesek és fáradtak vagyunk, és így jön ki rajtunk. Mondjuk Barbi cigizik is.

Próbáltam esténként teákat inni vagy gyógynövényes tablettát, végszükségben pedig egy-egy szem altatót, és ezek használtak is eleinte, de pl. mikor már ötödik este ittam a szunnyasztó teakeveréket, akkor már nem hatott annyira. Úgyhogy most megpróbálkozom azzal, hogy nem szedek be semmi ilyesmit.

Nem is az a bajom, hogy nem tudok aludni, mert tudok, csak valahogy a minősége sokkal vackabb, és rendszeresen magamtól felébredek 4.59-kor, holott az ébresztő 5.30-kor amúgy is megszólalna. És felszínesen alszom, nem azzal a jóféle, mély, pihentető alvással. Ha étkezési hasonlattal akarnám megvilágítani, olyan, mintha két hete McDonald’s-os gyorskajával táplálkoznék, és tulajdonképpen jól is laknék vele, de azért ez mégsem az igazi becsületes étel.

Sokszor álmomban sem tudok lazítani, és előfordult, hogy álmomban Editkével veszekedtem, mert az istennek sem volt hajlandó megcsinálni valami egyszerű melót, amit nekem kellett összegyűjtenem mindenkitől (ez egyébként valós helyzet volt, de az életben, miután sürgető mailt küldtem neki úgy, hogy másolatban megkapta a főnök is, rögtön ideadta a cuccost. De az álom még egy nappal előtte történt).

Persze most már keveset futok, nem biciklizek és a hideg miatt viszonylag keveset vagyok szabad levegőn, biztos ezek is okai a rossz alvásomnak. De most már két hete tart ez az időszak, most már csak vége kell hogy legyen. És most fog megjönni a menstruációm, ami általában leszívja az energiáimat és többnyire jól alszom, valamint talán a feszültségem is csökken majd, így reménykedem, hogy javul a helyzet…

Az elmúlt hét mérlege: totális téli punnyadás. Talán fényhiányos depresszió van rajtam, és/vagy fáradt vagyok és rég voltam (egy napnál hosszabb) szabin, nem tudom, de tök magam alatt voltam. Illetve még most is, csak talán mostanra már egy picit jobb. Múlt hétfőn nagyon összebalhéztunk anyámmal – miért is kellett belemennem egy születésnapi ajándékról szóló megbeszélésbe, amikor előre éreztem (tudtam!), hogy ordítás lesz belőle?

A melóhelyen a sok kis sunyi meló felgyűlt, ha egyet kilőttem, mindig bejött helyette egy újabb. Editke kurvára idegesít – bár ez sem újdonság –, ahogy most már majd’ minden szabad percét nálunk tölti és vidáman óbégat, mivel elmúlt a hangszálgyulladása. Sajnos. A mamája, akivel egyedül él (na, ezt nem csodálom) a múlt héten kórházba került, ezt mindenki sajnálta, aki ismeri a mamát, aki jó fej. Ez azonban nemhogy javított volna a helyzeten, hanem ellenkezőleg, mert most Editke kb. az összes melóját lepasszolta vagy egyszerűen nem csinálta meg, így határidők csúsztak, és szólni sem lehet a főnöknek, mert 1. a főnök szereti őt, 2. „meg kell érteni, neki most kórházban van a mamája”.

Hogy csak egy példát említsek, valaki felhívott (engem) 9.58-kor, hogy Editkét keresi, aki halálosan fontos szakmai visszahívást kért 10.00-ig, de nincs a helyén, micsináljon ő most??

Hát tényleg nem volt a helyén, 9.10-kor kiment szépen a kórházba a mamához, és csak 11.00 felé tért vissza. Hogy addig mi lesz az ő ügyfeleivel, akiket ő hívott, az kit érdekel, dögöljenek meg a többiek.

Nem embertelen vagyok, és a mamát természetesen sajnálom, de Editkét szívből leszarom, és kíváncsi vagyok, hogy ha nekem lenne ilyen súlyosabb fajta magánéleti problémám, és ebből kifolyólag egy héten át mindennap két-három órára lelépnék az irodámból, vajon hány másodperc után kezdenének sikoltozni, hogy „Miért üres a titkárság?!”

Tegnap névnapot ünnepeltünk össznépileg. Utálom az ilyesmit, pláne ha kötelező. Rozika, a főnökhelyettes volt az ünnepelt, én adtam neki csokit és tusfürdőt (ezt is csak azért, mert ő is felköszöntött engem névnapomkor, különben nem köszönteném, mert nem vagyunk jóban). De sajnos Rozika hozott otthonról sült húst meg zsírt, és vett jóféle házikenyeret, és délben össze kellett röffenni a tárgyalóban, hogy együnk.

Én nem bírok enni tíz kolléga közepette, pláne jóízűen. Még esetleg akkor, ha Mari és Rozika nincsenek jelen, de így tök nem volt étvágyam. Sőt Editke is beesett – továbbképzés szünetében – amitől aztán még az éhhalál szélén is letenném az ételt, mert ő rohadtul gusztustalan jelenség.

Szóval az ünneplésből az lett, hogy mindenki más jóízűen ette a sülthúsos zsíros kenyeret és a savanyút, és vidáman locsogott, én pedig elrágcsáltam egy pogácsát a sarokban és merev arccal néztem magam elé. – Én nyomatékosan mondtam Rozinak, hogy majd őrzöm az irodát és a telefont, miért nem hagyott békén?…

Még ami nyomaszt: a leltár. Papíron már nem én vagyok a leltárfelelős, de a gyakorlatban még mindig én csinálom. Első körben úgy volt, hogy január 31. a kisértékű leltár leadása – asztalok, székek stb. –, erre a hivatalos levélben már december 1. volt a határidő. Egyszerűen nincs most időm ezzel foglalkozni. Tavaly december 31. volt a határidő, akkor lelkiismeretesen végigmentem minden szobán – olyankor, amikor a lakója épp nem volt ott – és minden vonalkódot leolvastam. Idén, pláne december 1. előtt, már senki nem megy el szabira, tehát láb alatt lesznek, és nekem eszemben sincs Marikat meg Editkéket kerülgetni, amíg hason kúszva nézegetem az íróasztalok aljára suvasztott vonalkódot.

Ezért fogtam a tavalyi leltárívet, és arról másolgatom át apránként a tételeket. Pont letojom, hogy ha nem felel meg a valóságnak. Csak nem vittek haza az emberek egy íróasztalt vagy fiókos szekrényt tavaly óta?

És még, ami miatt morcos és rosszkedvű vagyok: itt a hideg. OK, nyilván tudtam, hogy közeleg a tél, de most már sötét is van délután, amit különben szeretek pedig. Mégis, most rossz, mert ahogy hazaérek, úgy érzem, hogy este van, sötét, le kell feküdni, és semmihez nincs már energiám. Pedig simán futhatnék a parkban, hisz még csak negyed hat van, de nem bírom rávenni magam, hogy átöltözzek és visszamenjek a hideg sötétbe. Azért hétvégeken futok, most szombaton például megdöntöttem a 3 körös rekordomat (25:05-ről 25:00-ra javítottam). Viszont a biciklizést felfüggesztettem.

Ezenkívül hideg is van. Már kénytelen voltam elővenni az ágymelegítőt a legutóbbi lepedőcsere alkalmával, és most már lefekvés előtt mindig bekapcsolom, sőt olykor már éjszaka is kell. – El sem tudom mondani, mekkora találmány ez az ágymelegítő, amiről nem is tudnék, ha Tesómék nem tájékoztattak volna róla, hogy van ilyen. Öt éve vettem a sajátomat, amikor hirtelen nagyon lehűlt az idő szeptemberben, és megfáztam, aztán egy hétvégén át izzadtam az ágymelegítővel és meggyógyultam. Azóta télen használom, miközben lekapcsolhatjuk a fűtést, így én nem fázom, viszont a gázszámla sem növekszik.

Most már csak 0-+3 fok van odakint. Tegnap fáztam az irodában, ma már jobb volt. Talán mert kialudtam magam, és mert a bakancsot vettem fel. Tegnap ugyanis a csapadék miatt nem vehettem fel a bakancsot, ami pedig melegítené a bokámat, azonban mivel eleresztett a ragasztása, prímán beázik. Így tegnap az MBT-met hordtam, ami nem ázik be, viszont csak félcipő. Ma nem esett, csak hideg volt, ezért felvettem a bakancsot.

Tehát most van: 1. beázós bakancs, 2. beázós csajos csizma, 3. nem beázós MBT félcipő, 4. nem beázós vékony talpú fűzős félcipő. Csak még fizetésig húzzam ki valahogy ezekkel a lábbelikkel, az első dolgom lesz elmenni túraboltba vagy valami márkásabb cipőboltba, és ha kell, szótagolva magyarázom az eladónak, hogy MELEG és VÍZHATLAN csizmát / bakancsot adjon nekem, leszarom, mi van ráírva, de valami Gore-Tex vagy Dry-Tex legyen, belül pedig bélelt, a talpa ne legyen papírból, és minimum két év garanciát akarok rá!

Hihetetlen, hogy már évek óta nem járok el télen kirándulni, de még a városi szelídebb latyakos sem bírja ki egy-két szezonnál hosszabb ideig egy átlagos patkó. Talán Erdélyben kellett volna csizmát vennem. Lefogadom, ha Csíkszeredában azt mondom egy cipőbolti eladónak, hogy „Olyan téli csizmát szeretnék, ami vízhatlan!”, kiröhögne, hogy miért, talán van másmilyen is?

Sógornőm a keresztkérdésemre azt válaszolta, hogy neki túrabakancsa van. Hát, ha nem találok többé-kevésbé elegánsnak kinézőt, akkor asszem én is túrabakancsban fogok bejárni az irodába, és hogy ki mit gondol erről, arra magasról teszek!

… Szabira kéne mennem, vagy elutazni valami wellness-szállodába egy hétvégére, ami kevés pénzbe kerül, és fűtenek, mint az állat, mert most is itt ülök az elvileg fűtött szobámban, és mégis hideg az orrom meg a kezem, pedig dupla zokni, mamusz, polárnadrág és polárfelső van rajtam :-(

Egy héten belül négyszer voltam moziban :-) Mind a négy film csalódás volt: kettő negatív, kettő pozitív értelemben.

Vasárnap: Last Vegas. Fater javasolta, hogy nézzünk meg valami vígjátékot, és hirtelen csak ezt találtam. Szinkronos, vígjáték, de a lényeg a négy főszereplő: De Niro és Morgan Freeman – ennyi elég ahhoz, hogy bármit megnézzek – valamint Michael Douglas (aki a Túl a csillogáson óta színészileg megnőtt a szememben) és Kevin Kline, akit már csak a Hal neve Wanda miatt is bírok („Ne nevezz ostobának!”).

Sajnos mindezek ellenére a film gyenge közepes lett. Az ötletből és a szereplőgárdából sokkal többet ki lehetett volna hozni, de a forgatókönyv vacak volt, és túl sok lett a fárasztó poén. Azért voltak remek dolgok, pl. De Niro pofonja, vagy Morgan Freeman ablakon keresztül való szökése :-), sőt Freeman még táncolt is, amitől rögtön felmerült bennem, hogy milyen kellemes lehet vele táncolni…. Persze csak lassút, mert a., ő negyven évvel idősebb, b., én meg béna vagyok.

Hétfő: Metro Manila. Magyarázta a VOX is, a Pesti Est is, hogy milyen érdekes, végre egy fülöp-szigeteki film, ami úgy kezdődik, mint egy szociodráma, de ne ijedjünk meg, mert a közepétől átvált pörgős rablómoziba, nagy csavarral a végén! Engem ez megvett, meló után be is ültem az Urániába.

Hát a film úgy kezdődött, hogy szimpatikus fiatal nagyon csóró filippínó család majd’ éhen hal vidéken, ezért felmennek Manilába, ahol próbálnak munkát találni és megélni. Vártam, hogy jöjjön már a rablós fordulat, de az istennek sem jött. Az ember kereste a munkát, az asszony lesütött szemmel ölelgette a gyerekeket, a gonosz nagyvárosi emberek folyton átverték őket (már eltelt egy óra a filmből). Na, akkor nagy nehezen a pasi kapott munkát, valóban egy pénzszállító cégnél. Felcsillantam, hogy végre!... De nem. A pénzszállítós kolléga csak fosta a szót húsz percig a fickónak, hogy milyen rémes meló ez, hogy a régi társát a szeme előtt lőtték agyon, és a rablások meg minden…. Már alig volt hátra valami a filmből. Na és ekkor valóban bekövetkezett némi kis rablás és lövöldözés, és aztán, az utolsó tíz percben lett is fordulat, de egyáltalán nem akkora, amivel kecsegtettek (a Hatodik érzék poénjához merték hasonlítani!). Fogcsikorgatva mentem ki a moziból. – Persze ha úgy nézzük, hogy tulajdonképpen egy becsületes ember és családja küzdelméről szólt a film, akkor egy tisztességes művészmozi, de nekem nem ezt mondták, hanem izgalmas rablás ígéretével csalogattak be a moziba, tehát tulajdonképpen át lettem verve.

Még leginkább annak örültem, hogy az Uránia nagytermében néztem meg, ahol évtizedek óta nem voltam, és ahol az Interjú a vámpírral-t láttam még 1993-ban, ami életreszóló élmény volt abban a gyönyörű, elegáns, tükrös falú moziteremben.

Péntek: Eltitkolt életek. Svéd krimi, Camilla Läckberg ötödik regényéből, ami pont még nem jelent meg magyarul. Az első négyet mind olvastam, így érdekelt ez a film is, ha másért nem, hát a szereplők és a helyszín miatt. Faterral néztük, a Művész moziban. Semmi jóra nem számítottam, mert mindenhol azt írták, hogy közepes, meg hogy uncsi…

Ehhez képest végre pozitívan csalódtam. A főszereplő házaspár teljesen megfelelt a könyvben leírtaknak, a történet ügyesen haladt, a többi színész is jó alakításokat nyújtott, a filmzene pedig jóformán izgalmassá tette a sztorit. Egyedül a végső leszámolás, ez a „lecsallak a pincébe és ott rád fogom a pisztolyt” volt egy kissé elcsépelt, de nem lehet minden tökéletes. Még mindig inkább egy jó film öt gyenge perccel, mint egy gyenge film tíz jó perccel (ld. Metro Manila).

Szombat: Thor – Sötét világ. Képregényfilm, pláne folytatás, hát igen, ezt meg kell magyaráznom :-)

A jó képregényfilmeket szeretem, de nem mindegyiknek adok esélyt, amióta ilyen rohadt drágák a mozijegyek. Tavaly tavasszal jött a Bosszúállók, amit dicsértek a nézők, de én szkeptikus voltam egy olyan filmmel, amiben nem egy, hanem sok képregényhőst zsúfolnak össze (köztük Scarlett Johanssont, akitől allergiás kiütéseket kapok), tehát nem néztem meg. De a rajongók csak veszettül dicsérték tovább minden filmes fórumon. Végül, mikor már 999.- Ft volt, megvettem DVD-n.

És ekkor beláttam, hogy mégiscsak moziban kellett volna megnéznem. Egyszerű kis sztori, de szuper látvány, rendezés és forgatókönyv, és ami a lényeg: az összecsődített szuperhős-karakterek és a köztük lévő viszonyok olyan remek kis helyzeteket és humorokat csempésztek a filmbe, hogy már pusztán csak a humorfaktor miatt is bőségesen megérte volna az 1.500 Ft-os mozijegyet. („Jó anyád tudja, hogy ruháit viseled?” :-D) Még Johansson is elviselhető volt. Mindebből most csak annyi a lényeg, hogy Thor karakterét itt láttam először.

Persze Thornak is volt már egy külön filmje, amit szintén nem néztem meg moziban. De ezek után megvettem DVD-n :-) … és beláttam, hogy érdemes lett volna moziban nézni :-D

Be kell vallanom őszintén, a Thor-filmet főleg azért akartam látni, mert a címszereplő Chris Hemsworth egész egyszerűen egy kényeztető csemege a női szemnek, rohadtul jóképű, dögös és szexis, miközben édes-aranyos is, ugyanakkor nem rossz színész (ez a Hajsza a győzelemért-ből végképp kiderült), és még humoros is, erről a Thor sok vicces, jópofa jelenetéből meggyőződhettem. Mellesleg a Thort Kenneth Branagh rendezte (amit szégyenszemre csak a DVD borítójából tudtam meg), Thor papáját pedig Anthony Hopkins játszotta. Kellhet-e ennél több? Ha ez utóbbi két tényt előbb tudom, fix, hogy megnéztem volna moziban.

Hogy mindenképp jó film legyen a Thor, az 1. rész cselekménye Thor és gonosz tesója, Loki közötti ellenségeskedésből fakadt; ahogy később szintén Loki volt a Bosszúállók főgonosza. Amivel abszolút egyet tudtam érteni, mert Loki valami isteni jó karakter. (Próbálom nem belelovalni magam :-)

Lokit elnézve határozottan örültem, amiért a saját öcsém csak kismértékben fárasztó, de legalább hátat lehet fordítani neki anélkül, hogy kést szúrna belém. Képernyőn jó nézni az ilyen vízihulla arcú, ármánykodó egyént (mint Loki, nem mint az öcsém), de az életben, belegondolni is rossz, brrrrr….. De pont ezért remek ellenpontja Thornak.

Tehát ezek voltak az előzményei a szombati mozimnak.

A Thor 2. története egyszerű volt, mint a faék, de a látvány, a karakterek és a humor itt is mindent vitt. Több jeleneten betojtunk a röhögéstől, Hopkins királyi volt (kéne nekem is egy olyan vagány szemkötő); a bunyók nagyon derekasan megcsinálva. Én leginkább Thort és Lokit akartam látni, szerencsére jó sokat szerepelt mindkettő, és szuper jeleneteik voltak. Chris Hemsworth-t klónozni kellene, és osztogatni a hölgyek között; szó szerint doromboltam (na jó, halkan), amikor megjelent. Sajnos az az egy probléma van vele, hogy 1983-ban született, vagyis hat évvel fiatalabb, de ez igazán alig észrevehető. Eldugnám a személyimet előle, és sosem jönne rá :-)

Viszont mind a karaktert illetően, mind színészileg Loki volt a jobb. Rohadt jól megírt szerep, egy baromi jó fiatal színésszel, aki egyébként színpadon játszik Shakespeare-t meg más komoly dolgokat (két interjúba botlottam bele Tom Hiddlestonnal az utóbbi egy hétben, innen tudom). És olyan jól kiegészítik és ellenpontozzák egymást a kedves bátyjával a filmben, hogy öröm volt nézni, akármelyik volt épp jelen. Áh, tiszta öröm és szórakozás volt ez a film! :-)

A VOX ebben a hónapban egy dupla interjút hozott le Chris Hemsworth-szel és Tom Hiddlestonnal, ezt most újra elolvastam a film után, és nagyon tetszett, hogy ezek civilben nagyon szeretik egymást.

A film úgy fellelkesített, hogy délután futottam hét kört, 1:03 alatt, ez az eddigi leggyorsabb hét köröm… Mindig felspannolnak a pörgős akciófilmek, ahogy már idén előfordult egyszer.

Azon kaptam magam, hogy a három összetartozó filmen (Thor 1-2., Bosszúállók) morfondírozva nem is annyira Thor, hanem inkább Loki jár a fejemben. Ilyen perverz az ízlésem, mindig jobban tetszenek a gonoszok… Lehet, hogy majd ez a fiatal csávó lesz a következő kedvenc színészem? (Loki szerencsére 1981-ben született, tehát csak négy évvel fiatalabb nálam, ami egyben azt is jelenti, hogy idősebb, mint Thor, hehe…) Mert nem az lesz a Kedvenc, aki helyes vagy becsületes, hanem az, aki minduntalan eszembe jut, és most úgy egy napja állandóan ez a Loki gyerek jár az eszemben.

… Most az lesz a következő fázis, hogy utánanézek, milyen filmekben szerepelt eddig Hiddleston, és azok beszerezhetők-e DVD-n :-) Hacsak holnapra ki nem alszom a dolgot :-)

Ezen a héten úgy éreztem magam, mint mikor valamiféle idegenek kísérleteztek Janeway kapitánnyal, és a dopaminszintjét piszkálták, amitől iszonyú dühös volt állandóan. Vagy egyszerűbben, mint Michael Douglas az Összeomlásban. Ha lett volna lőfegyverem, talán én is öldökölni kezdek.

Kedden volt a mélypont. A melóban is sok határidős anyag összejött, de elsődlegesen mégis a kollégák kúrták fel az agyamat. Van ugye a havi munkaterv jelentés: az elmúlt egy hónapban mit hajtottunk végre a munkatervből. Ez egy pontokba szedett hosszú feladatlista. A saját részemet két perc alatt megcsinálom, a szakmai részt kinyomtatom és odaadom Rozinak, a szakmai vezetőnek, a pénzügyes részt kinyomtatom és odaadom Editkének, a pénzügyes vezetőnek. Ebből aztán szépen összeáll a havi jelentés, amit továbbítok az ostoba Tódornak, aki a sajátjukkal kiegészítve továbbítja még Feljebb.

(Természetesen, mivel Tódorka szellemi képességeiben sem a főnök, sem én nem bízunk maradéktalanul, amikor e-mailen megküldöm neki az anyagot, egyidejűleg titkos másolatban megküldöm az igazi Címzettnek is, hátha ő elfelejti vagy elrontja. Így minden hónapban látja a Címzett, hogy a mi részünk az oké.)

Rozi megcsinálta a saját részüket, de már az első pontnál észrevettem, hogy noha október 15. és november 15 közötti időszakról kell beszámolni, ő lazán beírt olyasmit, ami szeptember 26-án történt.

Ezután végig kellett mennem az egész szakmai részen – amihez semmi közöm –, és egyesével ellenőrizni, van-e még további hiba. Ez sem lendített a hangulatomon, de Editkén durrant el igazán az agyam: ő ugyanis visszacseszte a kinyomtatott munkatervet (mint mondtam, ez egy pontokba szedett tételes feladatlista), de se be nem jelölte, amit megcsináltak, se ki nem húzta, amit nem csináltak meg, hanem úgy kézzel odavésett négy mondatot az első oldalra, a továbbiakból pedig egy, azaz egy pontot bekarikázott.

Kérdeztem tőle e-mailben, hogy látom, a 40. pontot bejelölted, akkor az összes többi negyvenkilenc pontot mind kihúzhatom?

Válaszolt: ja nem, a ’folyamatos’ feladatokat nem írta oda, de azok természetesen mennek.

Laikus szemmel is láttam, hogy az összes, „folyamatos határidejű feladatok” címszó alatt szereplő feladatot tuti nem hajtották végre az elmúlt egyetlen hónapban, legalábbis fixen észrevettem vagy ötöt, amiről tudom, hogy nem volt olyasmi. De ezek után már nem akartam újra csak Editkével kommunikálni, így a főnöknek adtam az ő anyagát, hogy nézze már át, mert én nem kapok normális választ.

…. Itt jegyzem meg, hogy egy hónappal korábban pontosan ugyanezt játszotta el Editke, amikor csakis azért mentem be betegen 14-én, hogy ezt a rohadt jelentést elküldhessük 15-ig – akkor sem volt képes tisztességesen válaszolni, és akkor is a főnök diktálta nekem az ő dolgait… Szóval érthető, hogy totálisan eldurrant az agyam az istenverte rusnya kurvától, mert még azt sem mondhatom, hogy halálra dolgozza magát és azért nincs ideje erre a vacakra – OK, én is jól tudom, hogy hülyeség, de ha egyszer le kell adnunk ezt a jelentést, akkor kell, nem én találtam ki –, mert ugyanakkor másfél órákat pofázik magánügyben, marha ráérősen. De ha én kérek tőle valamit, akkor mindig meg akar halni.

Sőt hogy biztosan beleférjünk a határidőbe, már hétfőn, tizenegyedikén szétosztogattam a munkatervet, hogy négy nap alatt mindenképpen megcsinálhassuk. Ehhez képest tizenötödikén, pénteken reggel tudtam csak elküldeni Tódornak, mivel a Főnök megírta Editke helyett a pénzügyes anyagot, de persze ő sem tudta az ezer dolga közepette két perc alatt megcsinálni, tehát várnom kellett. Miután megkaptam, összeszerkesztettem az egészet, aztán mailen elküldtem a főnöknek, hogy nézze már át, tuti jó-e, mert Rozi és Editke (illetve őhelyette a nem pénzügyes főnök) adatszolgáltatásaira enyhén szólva sem építenék sziklát, és talán vetni kéne rá még egy utolsó pillantást, mielőtt továbbítjuk Tódornak (és egyidejűleg a Címzettnek).

Csakhogy tizennegyedikén még esemény volt a hivatalban, ami késő estig eltartott, így a főnök csak tizenötödikén reggel tudta végleg átnézni az anyagot, Editke is és én is ott ültünk a  háta mögött, és a főnök „Volt ilyen ebben a hónapban?” kérdéseire felváltva felelgettük – egymásnak odaszúrogatva –, hogy „Én ilyent nem írtam be” (Editke), illetve „Semmiféle választ nem kaptam erre, ezért azt írtam be, amit tudtam” (én).

Végül tizenötödikén reggel ment el az anyag, a hülye Tódor már előző napon nyektetett miatta. Hihetetlenül dühös voltam Editkére, erre a visszataszító ribancra, mert cseszik segíteni nekem, ami két percébe telne, holott neki van saját szobája, amit magára csukhat, ha nyugiban dolgozni akar, és van két beosztottja, akiknek szétoszthatja a melót.

De ez még csak az egyik dolog volt, ugyanis szintén kedden és szerdán írtam még egy másik jelentést, amihez ugyanúgy az összes kolléganőtől kellett válaszokat és anyagokat begyűjtenem. Editkétől ezúttal is e-mailben kérdeztem szép értelmesen, bővített mondatokban megfogalmazva három dolgot, mire ennyi válasz jött: „szia, a decemberi kgy.-n  lesz”.

Bazdmeg, melyik? És mi van a másik kettővel!?????

De csak annyit válaszoltam, hogy „És a működési engedélyekkel (1. kérdésem) mi van?”

Válasz: „ja, azok a Rozihoz tartoznak”.

Ez hihetetlen, hogy mindent harapófogóval húzzak ki a rohadt kurvájából, miközben saját irodája van, marha sok szabadideje van, hivatali mobiltelefonja van, személyi bére van (= főnök kedvence), mely utóbbi egy államtitkáréhoz közelít, de mikor én kérdezek tőle valamit – és nem valami személyes kedvességet, hanem munkát –, akkor ilyen félszavakat ereget, mintha még ő tenne szívességet!

Ebédszünetben egyszer fel is álltam és otthagytam az irodát, amikor Rozi és Editke és a főnök és Tündi és még egy külsős kollegina is ott hemzsegett az irodában (= a titkárságon), mindegyik egyszerre beszélt a fejem fölött, jó emelt hangon, hogy jól hallják egymást, és magasról szart bele mindegyik, hogy én mondjuk úgy egy kicsit dolgozni szeretnék és mondatokat fogalmaznék.

De még ez sem lett volna elég egy majdnem-idegösszeroppanáshoz, csakhogy Rozika is odatette magát. Ő a szakmai vezető, a főnök helyettese, hatvan körüli, marha rosszindulatú, és mindenki azt várja már egy éve, hogy eltakarodjon nyugdíjba. Szakmailag ugyan penge, de ez a szakma nem egy ritkaság, kábé húsz ugyanilyent találnánk a helyére, ha végre elhúzná a bélését. Engem nem zavarna, mert nekem nem főnököm, viszont a beosztottjaiba ahol lehet, belerúg, és cseszegeti őket; kivéve a tirpák Marit, mert az a barátnője, viszont a Mari munkáit – mármint amihez egy picit is gondolkodni kell – is a másik két lánynak adja, vagy ő maga csinálja meg őket, mivel a Mari síkhülye.

Barbinak Rozi a közvetlen vezére, ahogy nekem a főnök, ebből következik, hogy őt is cseszteti. Ha Barbi és én váltunk két mondatot, ami nem munka, holtbiztos, hogy odacsoszog és valami kimutatást akar, vagy csak megszólal, hogy „Barbiiiiiiiiiiiiiiiii! Gyere ideeeeeeeeeee!” és ad neki valamiféle melót, ami tíz perce még nem kellett, de most, hogy netán az időjárásról merünk beszélgetni, hirtelen nagyon kell. – Ez a szokása is csak azért dühít, mert tisztán a rosszindulatából fakad, és nem abból, hogy ez munkahely és dolgozzunk. Ugyanis, ha a Mari jön be és leül nála, akkor háromnegyed órát is kényelmesen eltársalognak arról, hogy mit főztünk, mit ettünk, és ma mit főzünk és mit eszünk, valamint mit csinálnak a gyerekek és mit kell bevásárolni a hétvégére, és hogy mi lesz a mai ebéd. De ha bárki más folytat magánbeszélgetést – akár csak két percig is – azt Rozi képtelen elviselni és azonnal közbe kell avatkoznia.

Ezen az átkozott keddi napon, amikor a fentebb felsorolt események már amúgy is felcseszték az idegeimet, délelőtt elkezdtem mesélni Barbinak, hogy fizu után vettem egy jó kis halványrózsaszínű rúzst, mert annyira tetszett a színe, aztán hazamentem vele és láttam, hogy egy pont ugyanilyenem van már a fiókban :-) Épp azért vettem meg, mert annyira tetszett, csak elfelejtettem, hogy már van ilyenem, jellemző. Szóval ezt a történetet meséltem Barbinak, amikor – a sztori közepén! – odajött Rozi, és persze rögtön akart valami sürgős-fontosat a Barbitól, amely dolog eddig szóba sem került…

Délután Orsi jött és mesélte, hogy mit akar venni a férje szülinapjára, aztán továbblocsogtunk vásárlásokról, és én neki is elkezdtem mesélni a rúzsos sztorit, és már ott tartottam, hogy „és akkor hazamentem, és látom ám…”, amikor odacsoszogott Rozi, és megszólalt: „Szavad ne feledd, de ez kéne meg az kéne….”

Na, ekkor kaptam komolyan ideggörcsöt, szerencsére „csak” abban nyilvánult meg, hogy felkaptam a szabadságos tömböt, sarkon fordultam, döngve becsaptam magam mögött az ajtót és átmentem vele az épület másik felén lévő személyzeti osztályra.

Közben a saját hülyeségemet átkoztam, mert többször is megfogadtam már, hogy ha Rozi a közelben van, NEM mondok SEMMI magánjellegűt, mivel ilyen eset már előfordult, de az, hogy egy nap alatt kétszer is belepofázzon a szavamba, még nem.

Persze ironikus, hogy amikor Barbi valamiért nincs bent, és Rozinak viszont vágya támad pár emberi szóra, mondjuk ebéd utáni kávézáskor, akkor – jobb híján – velem akar cseverészni, de erről ezentúl ne is álmodozzon.

Szóval Editke kétszer és Rozi kétszer; valamint egész nap főzött kávét ittam a szokásos nescafé helyett, szinte éreztem, ahogy az egekbe kúszik a vérnyomásom (nekem!!!). A nap végére komolyan aggódni kezdtem, nehogy agyvérzést kapjak. – Most, hogy hétvége van és viszonylag nyugodtan írok erről, már persze nehéz visszaidézni, de komolyan, ölni tudtam volna, vagy legalábbis tiszta erőből összerugdalni a két átkozott ribancot.

A keddi napnak még ekkor sem volt vége, mert következett még egy éjszakai felvonás is. Este ittam ugyan nyugtató teát és bevettem két erős macskagyökeres tablettát, de éjfélkor mégis felébredtem, és nem éreztem jóleső álmosságot, ezért a Palackpostát olvasgattam (dán krimi). Ami viszont annyira jó volt, hogy egészen végig elolvastam, ekkor már éjjel 2.00 volt, és ekkor aludtam el újra fél hatig, úgy-ahogy…

Okulva a keddi tapasztalatokból, szerdán (és csütörtökön, és pénteken is :-) már csakis nescafét ittam, abból is lehetőleg keveset, valamint orbáncfű teácskát vittem be magammal és azt is iszogattam, ami nagyjából lenyugtatott, de Rozival és Editkével egyetlen szót sem váltottam a hét hátralévő részében. Különben kettős fronthatás is volt, valószínűleg még ez is rátett egy lapáttal. Mindenesetre nagyon örültem, hogy létezik orbáncfű tea, mert anélkül igazán nem tudom, mi történt volna.

Nagyon elégedett vagyok, mert már öt vagy hat napja teszek esténként sárgabarackmag-olajat az arcomra, és nem idegesíti a bőrömet, sőt kifejezetten szép lesz tőle. Most megint visszatért a „növényi olajat az arcomra!”-időszakom :-)

A sárgabarackmag-olaj ügye Tesómmal kezdődött, aki felvilágosított róla, hogy hülyeség az almamagot kidobni, mert sok B17-vitamin van benne, ami jó a rák ellen, ezért sokkal helyesebb dolog a magot inkább megenni.

Mivel mostanában már magasról teszek a nettilalomra, a munkahelyen unalmas perceimben utánanéztem ennek a vitaminnak, és tényleg – többnyire – jókat írtak róla, aki pedig nem, az az esetleges ciántartalmat és a mesterségesen előállított B17-vitamint hibáztatta. Na de az almamagban csak nincs cián – tudom, mert megettem belőle még aznap egy csomót –, sem pedig mesterségesen nem állítják elő. Egy cikk pedig azt írta, hogy a sárgabarack magjában van a legtöbb B17-vitamin, ezért tök hasznos, ha azt is eszünk. De sárgabarack már nemigen elérhető, különben is macerás hozzáférni a magjához a csonthéj miatt.

Tiszta szerencse,  hogy létezik sárgabarackmag-olaj is, ami belsőleg ugye tele van a B17-tel, meg jó a vérkeringésnek, és este fogyasztva altató hatású (á! ez a nekem való cucc!); külsőleg pedig jót tesz a bőrnek, főleg ha gyulladt meg érzékeny, idézem: ”óriási az A-vitamin tartalma (erről minden kencemániás tudja, hogy az a retinol), ezért hihetetlenül jó a vízhiányos, öregedő, valamint az érzékeny bőrre. Megnyugtatja a száraz, illetve a gyulladásos bőrt.” stb.

Mondanom sem kell, hogy az első adandó alkalommal betértem az első nagyobb bioboltba, ahol vagy húszféle ilyen növényi olaj kapható, és megvettem a sárgabarackmag-olajat :-) Végül is, én már a 36 évemmel öregedőnek számítok, a bőröm pedig érzékeny is, időnként gyulladt is, a szám körül száraz, evidens, hogy kell nekem egy ilyen olaj…

Az az igazság, hogy már korábban is kísérletezgettem növényi olajakkal a pofámon, de hosszú távon nem váltak be, valószínűleg mert nem volt türelmem kivárni, míg egy-egy darab kifejti a hatását, vagy túl sokféle kencét használtam, és ezek összezavarták egymás hatását, vagy akkoriban még nem néztem utána kellő alapossággal az adott cucc hatásának, és nem a megfelelőt vettem.

Most olyan fáradt és lusta voltam, hogy nem váltogattam a krémeket, hanem ezen a héten minden este csak a sárgabarackot kentem az arcomra. Kivéve azt a két éjszakát, amikor menstruáció előtti (és Szamos-trüffel falása utáni) ronda pattanások ütköztek ki rajtam, mert akkor Sudocremet kentem fel, ami két alkalom után helyrepofozta. Ezen a héten tehát a ritkán használt Sudocremről is megtapasztaltam, hogy szépen megnyugtatja és szárítja a bőrt, amikor az éppen meghülyült és gyulladt vagy pattanásos.

A sárgabarackolajból 3-4 cseppet tettem a képemre, jó alaposan belemasszíroztam; további cseppeket a nyakamra, mert az is van és az is öregszik; és őszintén meglepődtem, mikor alig negyedóra után láttam, hogy már be is itta a bőröm. Másnap reggel még jobban meglepődtem, amikor szép sima arccal ébredtem. Pedig rohadtul érzékeny, vacak fajta bőröm van, és ekkor még a nem teljesen elmúlt pattanások is ott voltak.

A szám feletti rész olyan száraz, hogy az utolsó három napban oda már gránátalma-olajat tettem (nem, ezt nem most vettem, hanem már pár hónapja, csak még nem kezdtem használni :-) A gránátalma ugyanis direkt anti-ageing, és vízhiányos bőrre való, meg antioxidáns és hasonlók, magyarán még többet tud, mint a sárgabarack. Ez is nagyon bejött, mármint hamar beszívódott, és nem allergizált. – Eddig. De már három napja kenem, és még mindig semmi … majd meglátjuk egy hét múlva.

Szóval most örülök. – Jó, mindig örülök, ha valami új arckrém vagy testápoló kerül a birtokomba, és kiderül róla, hogy jó vétel volt :-) – De ha hosszú távon beválik a sárgabarack meg a gránátalma, akkor legalábbis részben átállok a növényi olajokra, amivel kitolhatom a profibb (és drágább) krémek megvásárlását, mert hiába istenkirály a Bioderma Sensibio családja, ha a 40 ml krém 4.000 Ft körül van. De lehet, hogy csak az emlékezetem szépít, és még többe kerül. Attól persze még megveszem, mert az a legjobb krémem, de nagyon örülnék neki, ha nem kettő, hanem mondjuk négyhavonta kellene csak újat vennem.

Meg aztán ha belegondolok, a növényi olajban nincs semmiféle tartósítószer, sőt mivel mindegyiknek van belsőleges pozitív hatása, még meg is lehet őket enni, ami a Biodermáról nem mondható el :-)

Nagyon egyszerű lesz: ugyanaz, mint a netes kommentelők 99 százalékáé:

1. Megérdemelte.
2. Perry Masont a gazdának.

Nem írom le az érveimet, egyrészt most fáradt vagyok hozzá, másrészt csak felcseszném az agyamat, harmadrészt, mert minden érvet, amivel a véleményemet alátámasztanám, már mások leírtak helyettem a neten. Akit mégis érdekel, olvassa el bármelyik vonatkozó cikk kommentlistáját, ott lesz köztük az én összes érvem.

Talán annyit külön megemlítenék – hátha idetéved valami illetékes – hogy szomorú, amikor saját kézbe kell venni az igazságszolgáltatást, mert a rendőrség konkrétan tojik a többször meglopott emberekre; amikor azért javulnak a bűnözési statisztikák, mert 1. az áldozat már feljelentést sem tesz, mert úgysem történik semmi, vagy 2. ha mégis elmegy a rendőrségre, maguk a rendőrök beszélik le a feljelentésről.

Amikor pedig valakinél végül elszakad a cérna, és megpusztul egy addig is teljesen feleslegesen létező drogos tolvaj, akkor hirtelen rögtön ott terem tizenöt rendőr hóttkomoly képpel…. na, neeeee!

Most nincs kedvenc színészem. Ilyen állapot ritkán fordul elő velem, úgy 1990 óta mindig van valaki, aki „A” kedvenc. – Persze Robert De Niro mindenekfelett, de ő inkább olyan állandó, mondhatni, mint a nap az égen.

Az Aktuális Kedvenc az, akit kinyomozok a neten, megveszem az életrajzát, felhajtom az összes elérhető filmjét, és lehetőleg minden nap, vagy minden második nap nézek valamelyik filmjéből legalább egy-egy jelenetet, különben nyugtalanul hálok. Esetleg kicsit azonosulok egy-egy vonásával, például, svéd sört veszek (ha svédről van szó), vagy utánaolvasok az amerikai rabszolgák történetének (ha feketéről van szó), vagy az örményeknek (ha örmény származásúról van szó), esetleg ugyanolyan ékszert kezdek hordani, mint az illető, vagy olyan színűre festem a hajamat. (Még jó, hogy zöld hajú fickó sosem volt kedvenc színészem, de a feketétől a szőkéig már minden színű voltam.) A családtagjai nevét is megtanulom, ha ez a neten közzé van téve, igazából nem is szándékosan, hanem egyszerűen csak mert jó a névmemóriám, és egy (több) feleség/élettárs meg egy (két, három stb.) gyerek keresztnevét megjegyezni nekem elég egyszerű feladat.

Sajnos, csapodár típus vagyok – nem az életben! :-) – és az Aktuális szavatossága általában lejár egy éven belül, átlagosan nyolc-tíz hónap után, de nem azért, mert meguntam szegényt, hanem mert jön a soron következő Aktuális…

Úgy egy hónappal ezelőttig még Anthony Perkins volt az aktuális kedvenc, de csak mostanában tudatosult bennem, hogy már nem az! Nem azt mondom, hogy ha hirtelen itt lenne, kitessékelném a szobából – bár erősen csodálkoznék –, vagy nem nézném meg szívesen bármelyik filmjét (jó: a jobbakat), vagy ne sajnálnám, amiért olyan relatíve fiatalon meghalt.

De hirtelen nem is emlékszem, mikor néztem bele utoljára valamelyik filmjébe, sőt késztetést sem éreztem rá. Végig sem olvastam az életrajzát, amit pedig én rendeltem meg és egy másik rajongó kemény munkával fordított le nyáron. Sőt, időtlen idők óta nem léptem be a Facebook-csoportunkba, pedig a négy-öt fős keménymag része vagyok, de … nem is tudom, mit írjak. És tök lelkifurdalásom van a lányok miatt, akik annyi energia ráfordításával hozták létre azt a csoportot, én meg – az egyik törzstag – így eltűntem. De tényleg nem jut eszembe olyan téma, amit már ki ne tárgyaltunk volna, vagy amiről újat tudnék mondani, és ha nem jön spontánul a jóízű locsogás a fórumon, akkor mi értelme van?

Azért persze nagyon bírom Anthonyt (minden kedvencemet bírom), és aki ezt olvassa, annak a lelkére kötném, hogy legalább a Psychót, de inkább a Phaedrát és a Szereti ön Brahmsot? is mindenféleképpen nézze meg egyszer az életben, mert ezek igazi gyöngyszemek, amik olyanok, mint a kutya: lehet nélkülük is élni, de minek? :-)

Különösen szomorú, hogy Tonyt nem váltotta le új kedvenc, hanem egyszerűen csak elmúlt a hevületem iránta. Sajnos, arra gyanakszom, hogy – bármennyire is liberális vagyok –, ez annak köszönhető, hogy biszexuális volt. Ez most jó rohadtul hangzik, tekintve, hogy noha egyes kisebbségekkel egyáltalán nem vagyok toleráns, de speciel a melegekkel mindenképpen (mert mit ártanak nekem? semmit a világon), és rokonom is van, aki az. És ha a gyerekem netán az lenne, hát azt is elfogadnám, még ha nem is örülnék tiszta szívből.

De nő vagyok, és a kedvenc színészem ezért legyen férfi! Nem azt mondom, hogy a fogával harapja ketté a piszkavasat, vagy fél kézzel megállítson egy lokomotívot, de legalább ne a pasikat nézze meg elsőnek az utcán. Komolyan, olyan sok meleg pasiba futottam bele mostanában akár így filmes-színész fronton, akár az életben (tágabb munkahelyi környezet, és nem is rokonszenves alakok), hogy újabban már kimondottan felüdülök, ha egy férfiról azt hallom, hogy barátnője van, vagy a felesége nem csak alibi. (Persze csak ha egy kicsit is tetszik az illető, mert ha valami antipatikus fickóról van szó, akkor tőlem nyugodtan felfordulhat.)

Bűntudatom is van, hogy ilyesmi miatt ejtem Tonyt, mert épp elég rémes dolog lehetett melegnek lenni az ötvenes-hatvanas években, amit akkor még titkolni is kellett. Pedig ha ő így volt boldog? Ha később születik és most lenne fiatal, akár össze is házasodhatna fiúkkal. Bár szerintem sokkal jártunk az eredeti verzióval, hiszen így megnősült és gyerekei is születtek.

Szóval, én azért közel érzem magamhoz még mindig, de inkább úgy, mintha a tesóm lenne (remélem, a tesóm nem olvassa ezt, és ha olvassa, nem érti félre :-) Sőt még balkezes is volt, amit akkoriban szintén rossz dolognak tartottak, ezért plusz empátiát érzek iránta. De azért most már nem „A” kedvencem… ami kicsit elszomorít, azért is, mert nem lépett a helyére senki következő, egyszerűen nincs most kedvencem.

… Viszont a Psychót ebben a hónapban leadják az egyik művészmoziban. Arra az előadásra –  a fent leírtaktól függetlenül – én akkor is elmegyek, ha a fene fenét eszik is, ha addig meghalok, akkor kiásom magam a sírból és a szemfedélbe csavarva megyek el, de nekem a Psychót látnom KELL mozivásznon!!! :-)

Komolyan elgondolkoztam, nem lehet-e, hogy tényleg fog az átkom? Persze nem igazi átokra gondolok, de akkor is… Nyáron már történt efféle, most pedig újra, amikor Editke – akit nehezen viselek – egy hét külföldi szabadság után visszajött és a hétfői napja 80 %-át nálunk töltötte azzal, hogy az élményeit mesélte kajabálva minden arra járónak, időnként megszakítva a szokásos ordító röhögésével. Olyan rohadtul ráért, hogy alig töltött némi időt a saját irodájában, alapvetően hozzánk telepedett és folyamatosan hangokat adott ki magából.

Én azt gondoltam, amit mindig ilyenkor: „Ó, bárcsak hallgatna már el, kussoljál már, legyél már egy kicsit csöndben, húzzál már el innen” …, de semmi.

Másnap reggel aztán bejött, és nem volt hangja. Egyetlen nap alatt rátört a hangszálgyulladás! Én először össze sem kapcsoltam a dolgokat, csak délután esett le, hogy előző nap folyamatosan azt kívántam, bár fogná már be végre azt az ordító pofáját.

Biztos nincs összefüggés, de azért egy kicsit hátborzongató. De be kell vallanom, nagyon jólesett Editke hangszálgyulladása, nem mintha a mások szenvedésében lelném örömömet, hanem mert most végre néhány napig kellemes csönd volt, mert ő akart ugyan beszélni, de nem tudott, csak ilyen Donald kacsa-hápogás jött ki a száján, ami már egyáltalán nem volt zavaró.

Barbi is hozzám hasonlóan érez az üggyel kapcsolatban, és javasolta, hogy következő feladatként próbáljak meg sok pénzt megidézni, jutalom vagy utcán talált, tömött pénztárca formájában. Én próbálom. Ha már a Megtorlás, a Hold és ez a hangszálgyulladás ilyen pikkpakk bejött, talán a zsebünket is teletömhetem, pusztán agyi energiával :-)