HTML

a hallgatag macska naplója

Ezt személyes blognak szánom ("csak én és a világ angolul beszélő része tudhatja" :-). Lusta vagyok kézzel írni a naplót, a tinta is elmosódik egy idő után. Olyasmiről írok, ami velem történik, vagy ami arról jut eszembe. Tekintve, hogy főállású, (harmincas) negyvenes irodai patkány vagyok, borítékolhatóan nem lesz 007-es szintű a feszültségfaktor: könyvek, filmek, munka, család, töprengés.

Friss topikok

Négy nap net nélkül

2014.10.26. 11:26 csendes macska

 

Négy napig nem volt netem, szörnyű időszak volt! :-( Hétfőn itthon maradtam csúsztatásos-szabadnapos betegállományban a vasárnapi hányós nap után. Csak a biztonság kedvéért. Ugyan már nem voltam annyira rosszul reggel, de mivel vasárnap szó szerint minden kijött belőlem, marha gyengének és vitaminhiányosnak éreztem magam, és aznap amúgy is pont elegen hemzsegtek az irodában. Gondoltam, nagyon jól elvannak nélkülem is.

Tíz óra felé lekúsztam a közértbe némi kifliért, aztán szunyáltam, olvasgattam, és 13.30 körül beléptem a gmailembe kommunikálni a kollégákkal. Írtak is a lányok, hogy Orsi névnapját ünneplik csapatostul (újabban ez a csapatos névnapünneplés divat lett, amit nem mindenki csíp – de ez most mindegy). Erre még válaszoltam, aztán mikor böngészgettem volna tovább, megszakadt a netkapcsolat.

OK, van ilyen. Szépen ledőltem szunyálni, de ébredés után sem volt net. Gondoltam, biztos a modem idegeskedik. Kihúztam, visszadugtam; a gépet is többször újraindítottam, de semmi. Kora este aztán a tévét is bekapcsoltam, de hangyák háborúja volt ott is.

Na banyek! Ekkorra már tudtam, hogy a UPC-s kábellel lehet valami, mivel mindkettő onnan megy. Akár takarítás közben is kiránthattam valamit, de a hétfői betegszabi alatt nem álltam neki takarítani, vasárnap pedig felváltva hánytam és aludtam, még csak meg sem fordult a fejemben a takarítás.

Rémes volt net nélkül, hogy nem tudok e-mailt váltani a rokonokkal és kollégákkal, nem tudok utánanézni a holnapi időjárásnak stb. De, gondoltam, valami UPC központi hiba lehet, majdcsak megjavítják, mondjuk reggelre, különben kitör a parasztgyalázat a környéken.

No de reggelre sem volt net, sem tévé. A modem szokott 7 fénylő pöttyöcskéjéből csak 4 égett, az „Online” pedig sötét volt. Mivel ekkor – kedden – már igen jól éreztem magam, bementem dolgozni. (Az igazsághoz tartozik, hogy már hétfő délutántól egész jól voltam, de egy regenerálódó napot talán csak megengedhetek magamnak én is?)

Szóval bementem, és a benti gépemen rögtön reggel írtam egy hibabejelentő e-mailt a UPC-nek. … Vicces módon pár órával később hívott egy nő, a UPC-től – gondoltam, milyen rendesek, hogy azonnal telefonon keresnek a hibaelhárítás végett. De nem, csak valami új csomagot kínálgatott. Pont most!! Majdnem elküldtem a francba, hogy egyelőre egyáltalán nincs netem, jobb lesz, ha békén hagy.

Hazamentem, és még akkor sem volt sem net, sem tévé. Ezért azonnal sarkon fordultam és indultam az ügyfélszolgálatra. Ott teljesen rendesek voltak, felvették (most már szóban is) a hibabejelentést, lefixáltunk egy szerelőt péntekre. Mivel másnap szerda volt, és nem akartam folyton elkéredzkedni, csütörtökön pedig ünnepnap. De mondták, hogy valószínűleg addig magától is helyreáll a hiba.

Nem állt helyre. Tévé nélkül még simán meglennék, elvégre mi van a tévében, amit nézni érdemes? Nem sok minden. Na de a net!! Hogy ne nézhessek jó kis blogbejegyzéseket, ne nézhessek utána egy könyvnek vagy filmnek, ne lássam a moziműsort, az időjárásjelentést, és persze ne válthassak e-maileket! :-(

Van, aki nem bír meglenni nagy csoportos társaság vagy diszkó nélkül, én meg faszán elvagyok egyedül egy jó könyvvel, de igénylem azt a minimális kapcsolattartást a külvilággal, amit a net nyújt. Főleg, ha fizetek is érte.

Az október 23-i ünnep is így telt el, könyvvel, kölcsönkapott DVD-t nézve – szerencsére DVD-lejátszóként még funkcionál a számítógép –, mintha a XIX. században élnék. Nemzeti ünnepeken lehetőleg ki sem megyek az utcára. Most takarítottam, mert péntekre vártam a szerelőt, nem akartam, hogy pormacskák között kússzon a madzagok után. (Eközben netkábelt nem rántottam ki.)

Pénteken az ősökhöz voltam hivatalos ebédre, de egy órával korábban mentem, hogy futni tudjak az utca végi, rekortános futókörrel ellátott parkban. Mivel most már nemcsak a Szigetet túrják fel, hanem épp az „én” rakpartomat is, szóval a futási útvonalaim jelentősen leszűkültek :-(

A parkban futás remek volt, mert senki sem volt rajtam kívül, mivel esett az eső. Engem ez nem zavart különösebben, de mégis abbahagytam 3500 m után, mert a hasam zavaróan fájni kezdett, és nem akartam volna megint hányni. Felmentem, lezuhanyoztam, megettem a családi ebédet; megsasoltam minden fontosat a neten, amitől négy napja el voltam zárva, aztán rohantam haza ezerrel, mert ezek a szerelők nem egy fix időben jönnek, hanem négyórás intervallumokban. Az enyém 16.00 és 20.00 között volt várható. Éppen 15.55-re estem be az ajtón.

Leültem keresztrejtvényt fejteni – hja, az ember találékony lesz a szabadidő eltöltését illetően, ha nincs internet –, olvasgattam a Runner’s Worldöt, és nem mertem inni, hogy ne kelljen pisilnem, míg itt a szerelő. Vannak ilyen hülye dolgaim…

Végre aztán megjött a szerelő. 19.00-kor. Ha ezt tudom, nem rohanok állat mód haza. Persze akkor biztosan 16.00-ra érkezett volna. Jóformán végig se mondtam a problémát, ő már eltávozott az egy emelettel lejjebb lévő kapcsolószekrényhez (eddig azt sem tudtam, hogy van ilyen). Én a lakásban maradtam, és szemmel tartottam a tévét meg a modemet. Öt perc után bejött a tévéadás, aztán szép lassan a modem fényei is sorra kigyúltak. Ráugrottam az egérre és behívtam a Gmailt. Bejött. Hurrá! És juhéj!! :-)

A szerelő megmagyarázta, hogy valami elosztó romlott el, amibe azonban csak az én madzagom volt bedugva, ez az oka, hogy senki más nem lázadozott a házban rajtam kívül. Király!

Hivatalosan nem került pénzbe a javítás, de én azért a szerelő kezébe tuszkoltam az ezrest. Utólag ezért szidtam magamat: mi a fenének adtam neki egy ezrest? Hó vége van, és még mindig akad pár dolog, amire költenem kell. Hogy ne menjünk messze a „jön a szerelő”-témától: jövő héten valami gázbiztonsági ellenőrzés is lesz a házban, az is kétezer lakásonként. Kajálnom is kell. Megjelent az új Nesbo-könyv is. … Na de mindegy, a szerelő végül is korrektül dolgozott és majd legközelebb is örömmel jönnek, ha borravalót adok. Vagy ezzel áltatom magam. Persze, ne legyen rá szükség.

Most van net, de rájöttem, hogy nem is használom olyan intenzíven :-) Inkább csak a tudat kell, hogy akárminek utánanézhetek, aminek akarok. Így azért jobb.

 

 

 

 

 

komment

Címkék: internet

Vasárnapi gyomorbaj és növényi hajmosás

2014.10.20. 18:00 csendes macska

 

Szombaton munkanap volt, de engem elengedtek kora délelőtt, cserébe azért, hogy pénteken végig őrködtem, akkor pedig mások mehettek haza. Hazajöttem pihenni kicsit, aztán anyámat sétáltattam jó hosszan – sárkányeregetés –, ettünk egy szelet pizzát és én este még egy franciadrazsét meg egy deci vörösbort a Barbitól kapottból.

Erre vasárnap reggel úgy ébredtem, hogy iszonyúan fájt a fejem és émelyegtem. A legrosszabb fajta migrénjeim szoktak így kezdődni, ez meg most ráadásul a gyomromat is akarja! Nosza, összekészítettem pár falat reggelit, amivel bevehetem az Algopyrint.

Sajnos az Algopyrin a pár falattal együtt tíz perc múlva kijött belőlem, és ezután minden étellel és itallal ez történt. Ittam fél pohár kamillateát, tíz perc múlva kihánytam. Még vizet sem lehetett inni, mert rájöttem, hogy tíz perc múlva még a tiszta víz is kijön belőlem.

Nagyon szar volt, mert így nem vehettem be gyógyszert és a fejem továbbra is iszonyúan fájt (még ez is). Továbbá hajat kellett volna mosnom a shikaki növényi hajmosó porral, amire már nagyon készültem, ráadásul ezt eléggé hamar, mert Fatert vártam, aki 11.00 körül volt várható egy monitorral a számítógéphez.

Tízkor – miután kihánytam az aktuális korty vizet – nekiálltam vizet forralni a shikakaihoz. Nagyon kíváncsi voltam erre az izére, miután már sok jót olvastam róla a neten. Sokkal lelkesebb lettem volna, ha nem vagyok totál legyengülve a tápanyaghiánytól és ha nem kell attól félnem, hogy a művelet közben újra elhányom magam.

A leírás szerint kb. 2 evőkanál port kell forró vízzel elkeverni úgy, hogy tejföl állagú legyen; ez nekem sehogy sem sikerült, túl híg lett a pempő. Így tettem bele még némi port. Sötétbarna, üledékes izé lett az eredmény. Ezután bevizeztem a hajamat és vártam, hogy kicsit kihűljön a shikakai. Aztán a kád fölé hajoltam – a gyomrom!! – és szépen felvittem a hajamra a barna vackot, eleinte kézzel, a maradékot pedig csak úgy rálöttyintettem a hajamra. Jó alaposan bedörzsölgettem, kicsavartam – barna szemcsés víz csöpögött a kádba – és egy rákcsattal összefogtam. Elég ocsmány lett, de nem csüggedtem, mert olvastam a neten, hogy ennek bizony így kell kinéznie.

Tíz perc hatóidő után leöblítettem a shikakait, és meglepődtem, mert teljesen kijött a hajamból, ami viszont tökéletesen tiszta lett és valahogy dúsabbnak tűnt. Mármint, miután megszáradt. Vizesen csak egy összetapadt közönséges vizes haj volt, de két óra száradás után igazán nagyon szép lett, selymesnek érződik és dúsnak látszik a tükörben. Azóta eltelt egy nap, és még mindig nagyon szép! :-) Majd ha több tapasztalatom lesz, újra írok a fejleményekről.

A nagy növényi hajmosási erőlködésben ittam egy kis vizet, ami hiba volt, mert 11.30-kor rám jött az újabb öklendezés. Faternak természetesen pont ekkor kellett telefonálnia! :-) Elég ciki telefonbeszélgetés volt, mert két hányásroham között kellett szavakat kipréselnem, amikor pedig ő beszélt, akkor én néha hánytam közben. Szerencsére utcáról hívott és nemigen észlelte.

És különben azért hívott, hogy meghúzta a lábát és nem jön. Ritkán mondok ilyent, de most nagyon örültem ennek. <- Mármint hogy nem jön.

Így lefeküdtem 12.00-kor csak úgy keresztbe az ágyon, aztán 15.30-kor ébredtem magamtól. Próbálkoztam a sovány túró-kifli-alma-kamillatea menüvel, egy-egy falatkát mindenből, és ez úgy látszott, működik. Ezen felbátorodva C-vitaminporos vizet is ittam, mert a szokásos vitaminjaimból egyet sem tudtam beszedni reggel. Ez viszont hiba volt, 18.45-kor az almával együtt visszajött a C-vitaminos víz is.

Este még nem voltam képes eldönteni, jöjjek-e dolgozni reggel, vagy sem. Beállítottam a szokásos fél hatos ébresztőt. De éjjel vacakul aludtam, bárhogy tettem a fejemet, fájt a nyakam és a fejem. Ha jobbra fordultam, fájt, ha balra fordultam, fájt, ha hanyatt feküdtem, akkor fájt a legjobban. És folyton féltem, hogy ha felkelek, megint hányok, mint tegnap. Így aztán az ébresztőt tovább állítottam 7.50-re, akkor pedig betelefonáltam a munkahelyre, hogy mára kiveszek egy szabit.

Az itthon töltött hétfő biztos jó hatással van rám, mert már délután kettő van és nem hánytam. Igaz, csak falatkákat kajáltam. A közértbe muszáj volt lemennem kifliért és borsmenta-teáért, de még azt is megúsztam.

Tűnődöm, hogy mitől tört rám ez a hirtelen vasárnapi gyomorbaj. Leginkább az idegeskedésre, az időjárás-változásra (szerdán jön valami vad lehűlés) meg a kezdődő menstruációra gyanakszom. Esetleg a múlt vasárnapi futás miatti idegesség csak most, koncentrálva csapott le rám… De az is lehet, hogy egyszerűen csak túl sok mindenfélét zabáltam össze az elmúlt időszakban. Vagy az epém. Vagy mindez egyszerre.

 

komment

Címkék: betegség evés haj

Futóverseny előtti síkideg

2014.10.11. 13:06 csendes macska

 

Biztos nem normális, hogy úgy készülök erre a 3,2 km-es futóversenyre, mintha a bostoni maraton lenne vagy az olimpia, és külön tévékamera venne csak engem, élő egyenes adásban a világ összes nézője részére. Minduntalan lepereg a szemem előtt, ahogy eldördül a rajtpisztoly – vagy mivel indítják ezeket a futásokat? –, mire a mezőny ezerrel elvágtat mellettem, mint a fenékbe lőtt gepárdok, én pedig ott vonszolódom mögöttük a 6:30-as tempómmal.

Magamhoz képest egész komolyan készültem a futásra. Például próbáltam gyorsítani a tempómon (így lett 6:30/km – kérem nem röhögni!!) Önmagam számára meglepő, hogy ha nem a szokott, kényelmes, lassú kocogásommal futok – amivel igen sokáig bírom –, hanem fokozom a tempót, na nem megdöglésig, csak úgy erős lihegésig, még akkor sem halok meg, hanem tulajdonképpen úgy is sikerül 4-5 km.

Szerencsére találtam a neten egy kalkulátort, amivel kiszámolható a futósebesség, amit perc/km-ben szoktunk mérni. Ez magamtól nem sikerülne, mert az időt 60 másodpercekben kell számolni, míg a kilométer 1000 méterből áll, szóval, mire én összeegyeztetném a perceket a méterekkel, akár számológép segítségével is, már el is múlna a verseny.

A Margitszigetet, amit korábban 37, 35, 36 perc alatt futottam, párszor sikerült 34:15, illetve 33:58 alatt lefutni. Ez utóbbi esetben a sebességem 6:25. A Sziget 5,3 km, folyamatosan ilyen hosszan ilyen gyorsan futni tőlem egész szép teljesítmény.

A Szigetet sajnos most nem tudom használni épp a futóút felújítása miatt, így visszatértem a rakpartra, ahol nyáron, hajnalonként futottam utoljára. Elfutok innen a harmadik hídig és vissza. Ez összesen kb. 5,6 km. Sajnos most ősszel még tele van turistával ez a szakasz, és két zebra is van útközben, de azért lehet futni.

A rakparti 5,6 km-t korábban 38:40, 39:15, 37:58 stb. alatt futottam. Az utóbbi hetekben igyekeztem belehúzni, így összejött egy 35:41, 35:26 is, tegnap este 36:03 volt (de akkor két egymás követő napon futottam, az nem számít).

A leggyorsabb eredményem pedig, amire büszke vagyok, az 35:11 volt, de úgy, hogy odafelé teljes erőbedobással futottam, a fordulópontot elértem 16:55-nél (korábban ez 19:00, jobb esetben 18:30-nál volt!), majd visszafordultam, de újabb egy km után meg kellett állnom és sétálnom vagy egy percet, és még így is 35:11 lett!! Az igaz, hogy miután megálltam, komolyan attól féltem, hogy ott az utcán, a turistacsoportok közepette fogom kihányni a belemet. Szerencsére erre nem került sor.

Tök sokat lépcsőzök is az állóképesség végett, és mivel nem az elsőn lakom, ez azért jó edzés. Már csak azért is jó, mert így nem kell idegenekkel egy liftben utaznom. Hja, néha jól jön az antiszociálisság :-)

Szóval magamhoz képest egész jó formában vagyok, de azért mégiscsak nagyon ideges vagyok a futóverseny miatt. Még rémálmaim is vannak. A múlt héten azt álmodtam, hogy futok, futok, de olyan lassítva megy csak, mintha víz alatt futnék, vagy mintha erős szél tolna vissza. Ma éjjel pedig álmomban ott voltam a versenyen, és mikor elindultam, azt vettem észre, hogy nem a futócipőm van a lábamon, hanem az otthoni papucsom. Cipőt felvenni már nincs idő, el kellett döntenem, hogy papucsban vagy zokniban fussak-e. Lerúgtam a papucsot és zokniban futottam, ami szar volt, mert kavicsos, murvás volt a terep, ráadásul valami eszelős szervezte a futóversenyt, és az útvonal kis falusi házak kertjein vezetett keresztül. … Ezen a ponton szerencsére felébredtem.

Még attól is félek, hogy majd rám jön a hasmenés vagy a szélgörcs. Jól meg kell fontolnom, hogy ma miket egyek! :-) És azon is aggódom, hogy nehogy pisilnem kelljen futás közben – az nagyon rémes! –, de azt sem tehetem meg, hogy nem iszom előtte, mert akkor 1., kiszárad a szám, 2. jelentősen romlik a teljesítményem. Bár ezt a területet már kikísérleteztem: előtte kb. 1 órával nem iszom, majd közvetlenül futás előtt fél-egy pohárral. Ja, és persze falat csoki vagy banán. Vajon melyik lenne jobb? A csoki tömény energia, viszont maszatos leszek tőle. És magnéziumtabletta!

Orsi férje és fia is ott lesznek, mármint az indulók között. Ezen azért nem aggódom, mert ők majd úgyis elhúznak ezerrel, csak a mögöttük felszálló porfelhőt kell legyezgetnem magam előtt. Maga Orsi szegény pedig beteg volt egészen e hét közepéig, tehát futni sem nagyon volt, tehát megvan az elméleti esélye annak, hogy talán nem lesz sokkal gyorsabb, mint én. Ami csak azért lenne ciki, mert ő két évvel idősebb nálam – noha öttel fiatalabbnak néz ki –, és két gyereke is van; és noha belőlem aztán teljesen hiányzik a versengés, de az nem esne jól a hiúságomnak, ha egy kétgyerekes, idősebb nő jelentősen gyorsabb lenne, mint én. (Uhh, remélem, ezt nem fogja olvasni. Nem szemétségből írom, mert tényleg kedvelem Orsikát :-)

Bár, ha gyorsabb lenne, akkor is mi van? – Van egy elméletem a „negatív felkészülésről”. Ezt vizsgák előtt is szoktam alkalmazni. Tömören: „Na és mi lesz, ha nem sikerül? Semmi.” Nekem nem szokásom az eszelős győzniakarás, vagy megfelelni vágyás, örülök, ha épp nem vagyok utolsó. A legtöbb vizsgámnál is úgy állok neki, hogy: remélhetőleg sikerül, de ha nem, még mindig van két uv-lehetőség. Miért kéne a legjobbnak lenni? Annak csak pofára esés a vége.  – Ezzel a hozzáállással aztán többnyire elértem, hogy annál azért jobb voltam, mint ahogy előzőleg gondoltam.

Most ugyanez van a futásnál is. Végiggondoltam, hogy 37 éves létemre úgy-ahogy jó formában vagyok, de ha nem, azt meg tudom magyarázni az ülőmunkával és a szívbillentyűmmel. Valószínű, hogy legalább néhány nálam idősebb és rosszabb kondiban lévő nő is indul ezen a futáson. Férfiakat nem számítom, azoknak hosszabb a lábuk és különben is gyárilag izmosabbak.

Nekem mindössze arra kell törekednem, hogy lehetőleg ne legutolsónak fussak be (már csak azért sem, mert Fatert is odahívtam, aki viszont olyan győző-mániás típus, és neki rosszul esne látni, ha én vagyok az utolsó). Szépen tartanom kell egy kibírható, erős, de nem megdöglős tempót, aztán az utolsó pár száz méteren rákapcsolni, mint állat, és azt a néhány hatvanas nyugdíjast, akik még a közelemben vannak addig, lehagyni :-)

Különben van egy tényező, ami kissé megnyugtat. (A fent leírtak fényében képzelem, mi lenne enélkül!)

Orsival már egy hete átvettük a rajtcsomagjainkat a nevezés helyszínén. Ebben volt póló, aztán az a papírizé, amit biztosítótűvel a hasunkra tűzhetűnk, meg más apróságok. De a nő csak úgy odaadta nekünk, nem kérdezve, melyikünk kicsoda, sőt odaadta az Orsi családtagjainak rajtcsomagjait is, ott sem kérdezve rá a személyazonosságokra. Ami azért furcsa, mert a futóversenyeken valami chip van a rajtszámokon, amik az ember adataihoz kapcsolódnak, innen lehet később tudni, hogy pontosan ki pontosan mennyi idő alatt futott. Na most az Orsi meg az én csomagom tök egyforma, a pólóméretünk is azonos, csak úgy elosztottuk egymás közt. Az irodában pedig tanulmányoztuk a biztosítótűs rajtpapírt, hogy hol van a chip? És hol van a rajtszám? De sehol sem volt. Én úgy gondoltam, azt majd a helyszínen osztogatják, de hát akkor mi értelme volt előre odaadni a rajtcsomagokat?

Végül Orsi felhívta a BSI-t hogy nekünk nincsenek rajtszámaink, és hogy van ez? Mire kiderült, hogy valóban nincs rajtszám, sem időmérés (!), sem chip, mert ez nem futóverseny, csak „Reggeli Futás”.

Juhéj!! Állatira megkönnyebbültünk, mert így kisebb rajtunk a nyomás, nem kell attól félnünk, hogy Kovács Béláné az 1942-ben születettek közül három perccel megelőz minket. Mármint megelőzhet, de azt ki fogja tudni, ha egyszer nincs chip? :-)

Persze nem mintha ezen infó birtokában most már nem akarnék úm. „teljes erőbedobással küzdeni”, ha már ennyit idegeskedtem és szenvedtem miatta, de akkor is pszichésen remek érzés, hogy „ez nem verseny”! :-))

Azért még mindig van egy olyan félelmem, hogy holnap reggel kimegyek a helyszínre, és ott meglát egy szervező (aki maga is kétnaponta maratont fut):

- Hát TE mit keresel itt?

- Futni jöttem.

- Te???! Hehehehehe…. :-D

komment

Címkék: futás

Fizetés utáni lista alakulása

2014.10.10. 23:00 csendes macska

 

Megjött a fizetés, eltelt vagy tíz nap is azóta, nézzük, mi lett a listámmal!

1. Runner’s World: megvettem. Nem ment könnyen, mert az egyik újságosnál nem volt, a másik standon ugyan ott volt az újság, de nem volt ott az eladó. Végül a harmadik helyen sikerült megvennem. Külön ciki, hogy túl sok benne a „r” betű, amellett nem tudom, érthető-e az angol kiejtésem, vagy fél év múlva majd úgy kérjem, hogy „Van az a szuper futómagazin, ami most jelent meg…” Mindegy, fő, hogy megvan.

2. Nők Lapja Psziché: megvan. Sőt azóta kijött még egy száma, és az is megvan :-) Az a témája, hogy mi számít megcsalásnak? Hát ez már csak fontos téma.

3. J. R. Ward vámpírkönyvei: nem. Nem költhetek mindenféle „talán jó lesz”-könyvekre… (De azért Orsi névnapi ajándékával egyidejűleg megrendeltem egy Észak-Koreáról szóló könyvet magamnak, de az nem a könnyű szórakozásról, hanem a komoly külpolitikai érdeklődésről szól.)

4. Pilates könyv: nem. Van itthon streching könyv, azt is alig vettem még elő.

5. Jojoba olaj: nem. Van még argánolaj, sárgabarackmag-olaj, sheavaj, a jojobát eltolom novemberre. Ha meg tudom állni addig…

6. Brokkolimag-olaj: nem. És inkább utána sem nézek, hogy tulajdonképpen mire is jó.

7. Méz: vettem, de nem a rózsaszínű krémmézt, hanem csak valami közönségest, boltból. A rózsaszínnek utánajárni lusta voltam, viszont a megfázás megelőzésére kell a méz, így ez lett, punktum.

8. Hajporok: vettem amlát és shikakait. Nagyon izgatott vagyok, hogy kipróbálhassam őket! :-) Az egyetlen ciki az volt, hogy elég ótvar környékre kellett mennem átvenni, és tisztára elfelejtettem, hogy a második keresztnevemet adtam meg rendeléskor (amiben nincs „r”), és mikor alá kellett írnom az átvételt, a környék okozta sokk miatt nem figyeltem és rutinból az első keresztnevemmel írtam alá (amiben van „r”) – de még időben észbe kaptam és mögé biggyesztettem a második keresztnevemet is. Bár most meg úgy néz ki a szitu, mintha nem tudnám, hogy hívnak.

9. Faith In Nature levendulás sampon: megvettem. De még nem próbáltam ki.

10. Vichy Dry Touch fényvédő: nem. Még nem kezdtem neki a retinolos kencének, sőt most újra napsütéses idők jönnek, talán elhalasztom pár nappal. Addig pedig ki fog tartani a régi Avéne.

11. Grapefruit-csepp: nem. Van helyette fokhagyma, méz, C-vitaminpor, csipkebogyó-tea.

12. Sörélesztő-tabletta: nem. Van kovaföld-kapszula, az remélhetőleg pótolja.

13. Vámpírok Bálja-jegy: természetesen a fizetés napján ez volt az első tétel, amit beszereztem, amint kinyitott a könyvesbolt, ahol színházjegyeket is árulnak!! :-) Most már csak azon imádkozom, hogy Géza aznap ott legyen, ahogy a szereposztásban áll, nem úgy, mint tavaly.

14. Így neveld a sárkányodat 2. DVD: sajna úgy látom, októberben még nem jelenik meg :-( Bár így megmarad 3.000.- Ft-om :-)

15. Fehér isten DVD fele: dettó.

16. Orsi és Barbi névnapok: Orsi már letudva. Vicces, hogy Barbival szövetkezem Orsi névnapja ügyében, Orsival pedig Barbi névnapja ügyében, és fejben kell tartanom, melyiküknek mit vettünk már meg, és ki hol tart az anyagiakkal :-)

17. C-vitamin por: megvettem.

18. Új skandináv krimi: megvettem, nem volt rossz, de nem is épp a legjobb. Szerencsére felesben vettük Faterral.

19. Fehér (francia manikűrhöz való) körömlakk: megvettem, sőt kétszer is, mert amit elsőre vettem, azt valahogy megváltoztatták, és ocsmány lett. Tegnap ezért beszereztem egy másikat. Saját kárán tanul az ember, vagy hogy van a mondás…

20. Citromfű tea: van. Bár pár napja nem ittam, annyira elványadtam a futásoktól és a reggeli bágyadtságtól, de érdekes módon bírtam cérnával a napot.

21. Egér: mostanában mintha megjavult volna, talán megijedt, hogy le akartam cserélni. Így egyelőre marad a régi. Már csak spórolásból is.

22. Vateráról az antikvarium.hu-ról előrendelt két könyv: azóta előrendeltem még a futásról szóló Monspart Sarolta-könyvet is (miért nem lehet ezeket boltban kapni??). De a Vateráról lusta voltam megrendelni. Ezzel pénzt is spórolok, lustaság fél egészség.

23. Musical Plusz: nem. Lesz ugyan halloweeni, Géza ott is lesz, de már csak a hátsó sorokba voltak jegyek, pedig a hangulat végett az ilyen eseményeknél viszonylag elöl szeretek ülni.

24. Gázalátét / lángelosztó: megvan! :-) Ebédszünetben beszabadultam egy Vasedénybe, és véletlenül hármat is vettem. Miért nem árusítják több boltban ezeket a kis izéket?

25. Teavíz-hőmérő: nem. Eddig nem láttam egy boltban sem – igaz, nem is kerestem nagyon – és úgyis majd csak novemberben kell, addig kell pihentetni a hajat hennázás előtt.

26. Kerámiatál: dettó.

27. Olaj: egyelőre nem. Van még a régiből, sőt lehet, hogy október végéig kihúzza.

 

Ezenkívül még el kell utalnom a számláimat is, amit még nem tettem meg, mert az UPC számlája még mindig nem készült el. Majd ha az is meglesz, akkor egyszerre. És ha a számlák elutalásra kerültek, akkor tudom megállapítani, hogy sokat vagy keveset költöttem-e októberben; persze figyelembe kell venni, hogy a hónapnak még több mint a fele hátravan.

 

 

 

komment

Hol cikibb lakni?

2014.10.09. 18:27 csendes macska

 

37 évesen albérletben lakni egyedül, annál már csak egy cikibb dolog van: 37 évesen a szüleinkkel lakni otthon. Mármint ezt gondoltam eddig, mivel szégyellnivaló tény volt ez, amit lehetőleg nem is vallottam be másoknak, vagy csak úgy, hogy „a szüleimNÉL lakUNK”, mintha többen lennénk, mondjuk rajtam kívül valami pasi is. Mert az összes ismerősöm, aki nem költözött el otthonról, magához költöztette a Bélát/Juliskát, és akkor az máris nem ciki dolog lett, hanem nagycsalád, többgeneráció, együttélés, egyik nap anyu főz, másik nap én, a macskát meg felváltva etetjük, szóval egy überfrankó dolog.

Na de nekem nincs pasim, és kétséges, hogy ha lenne is, kibírná-e anyámmal félóránál hosszabb ideig. Így elköltöztem a jó kis albérletbe, ezt is hosszú noszogatás után, mivel félek a változásoktól. Most majd önálló, felelősségteljes nőnek fognak gondolni – hittem én –, aki vállalja a külön háztartás vezetésének felelősségét, és nem éretlen felnőttnek, aki csak ott lakik a mamahotelben.

De nem!

Tapasztalok olyan hangokat – jó, elsősorban anyámtól, és Évi nénitől, aki a kilencvenediket tapossa –, hogy ez így is nem olyan jó. „Hát, te tudod” – mondják, és olyasmi arcot vágnak, minta tizenhét éves lennék és hat hónapos terhes.

Anyám közölte, hogy amíg albérletben lakom, „tulajdonképpen a semmiért fizetsz”. Nem is tudom. Szerintem egy 36 négyzetméteres, jó helyen lévő, futóútvonal közeli, emeleti lakásért a bérleti díjam nem sok; arról nem beszélve, hogy mi van azokkal, akik vidékről jönnek Pestre és muszáj nekik albérletben lakniuk? A semmiért fizetek?? Hát ez nagyon kifacsart, anyám-szerű megfogalmazás…

Olyan aggodalom is van, hogy „most, hogy anyám nem főz rám, majd elhanyagolom az étkezést és tönkremegy a gyomrom”. Azért ez sem így van. Persze hogy nincs a hét minden napján Sztroganoff-bélszín meg rántott libamáj, hisz össze kell húznom a nadrágszíjat, főzni is csak kevéssé tudok, és az energiát is sajnálom a nagy főzicskélésekre. De azért normálisan kajálok. A mai ebéd például hagymás rántotta volt egy fél kiflivel, utána 1 paradicsom és 1 paprika. Ezzel mi a baj? Reggelire pedig kenőmájas, fél kifli, tejeskávé, alma, 1 paprika.

Néha több egymást követő napon eszem ugyanazt, ha pl. veszek egy kiló csirkemellfilét, és nyilvánvalóan nem fogy el egy nap alatt. Na és? Ha pedig épp van pénzem – jellemzően hó elején – akkor néha veszek egy jó gyrost a sarkon. 600.- Ft, tele van zöldséggel, hússal, jó kis vékony tésztába tekerve. Utána egy sportcsoki, és megvolt az étkezés. Tényleg nem értem, miért gondolják, hogy aki egyedülálló, az csakis állott pizzán vagy házhoz szállított kínain, vagy konzervgulyáson élhet.

Fizetem a számláimat, mosok, takarítok, bevásárolok, ügyelek rá, hogy mindig legyen WC-papír meg tej, szóval tényleg nem értem, mi lenne a baj. Talán a van rajta sapka / nincs rajta sapka esete ez. Mindenesetre amíg a fizetésemből megtehetem, maradok :-)

komment

Címkék: vélemény evés pénz lakás

Lakbérfizetés után

2014.10.07. 09:00 csendes macska

 

Túl vagyok egy újabb lakbérfizetésen. Ez nem normális dolog, hogy mindig ilyen ideges vagyok ilyenkor… Utólag én is elemzem magam, és csóválom a fejemet; de előtte izgulok, és csak nézem az órámat, hogy „két óra múlva ilyenkor már túl leszek rajta”..

Én megyek a tulajhoz minden hónapban, ő megmutatja a befizetett csekkeket, és akkor én odaadom a lakbért, a közös költséget meg a rezsit. Szerintem elviselhető összeg (ahhoz képest, milyen szuper a kéró). És mivel mindig túlbiztosítom magam és egy tízessel többet viszek, utána már mindig boldog vagyok, hogy mennyi pénz megmaradt :-) (Apró örömök.)

De azt marha nehezen bírom, ha a tulaj vagy a mamája, mert néha csak ő van otthon, beszélgetni akar velem. Kedves mindkettő, de én csak fizetni akarok és elhúzni onnan. Legszívesebben azt mondanám: „Nem érdekel, kérlek, ne beszélj hozzám, mutasd meg a csekkeket, aztán hadd fizessek és mehessek haza!”

A mama tényleg kedves nő, csak már elég idős, és talán egy egészen leheletnyit szenilis, de mindenesetre ráér és nem érzékeli, hogy én mielőbb elhúznék onnan. A tulaj is rendes ürge, de ez a ’negyven felett is egyetemre járunk’ típus, szórólapokat meg kis könyvecskéket ad, amik egyáltalán nem érdekelnek. Az sem érdekel, amit a mama mond. Illetve emberileg együttérzek egy idős nő aggályaival (mi lesz velem, mi lesz a fiammal, ha én már nem leszek stb.), de ezt csak itthonról, biztonságos távolból, mert ha face to face érzelmeket nyomnak kvázi idegen emberek az arcomba, attól én lefagyok és kurva kínosan érzem magam.

A családom az  persze más, de hát ők nem családtagjaim; igazából semmi közöm hozzájuk, csak a lakásukat bérlem, így nem lehetek udvariatlan velük.

A legszívesebben utalnám a lakbért; küldjék el az összeget és én átlövöm. De asszem, az adózás szempontjából nem kóser (havonta meghatározott összegek tűnnek fel a folyószámlán egy magánszemélytől, nocsak! – és ne áltassuk magunkat a banktitokkal). És én is jobb szeretem látni a szememmel azokat a csekkeket.

Így aztán minden hónapban megyek, és minden hónapban imádkozom, hogy csak gyorsan túl legyek rajta. A múlt hónapban a nénivel találkoztam, és fizetés után még negyedórát beszélt hozzám, én meg kínmosollyal hallgattam. Ezért ebben a hónapban azért imádkoztam, hogy inkább a fiával találkozzam. Ez be is jött, azonban most meg ő beszélt hozzám és hívogatott előadásokra, valamint megszórt prospektusokkal. De komolyan! Üzleti viszonyban vagyunk, miért nem lehet tőlem elvenni a pénzt és békével elengedni… Én sem barátkozom a mozipénztárossal, csak annyit akarok tőle, hogy ideadja a jegyemet és elvegye érte a pénzt. (Bár pénz nélkül is ideadhatja a jegyet, ha akarja ;-)

… Vagy én vagyok az antiszociális, és a tulajdonos meg a bérlő haverkodni szoktak, csak én gondolom rosszul? Nem tudom, mi az etikett. Csak azt tudom, hogy legszívesebben motoros futárral küldeném el a pénzt. De én ilyen vagyok, azt hiszem, ha másoktól bérelném a lakást, akkor is kínban lennék. Vannak olyan szerencsés albérlők – netes fórumokon olvastam – akik nem is találkoznak a tulajjal, közvetítőirodán keresztül fizetik a lakbért. De jó lenne! Száraz üzleti biznisz, mint a fodrásznál, én levágom a hajad, te kifizeted az árát. Hmmmm… Na jó, ne akarjunk mindent, most e hónapra kifizettem a részemet, egy hónapig nyugodtan alhatok, legalábbis ez ügyben.

 

 

 

 

 

komment

Címkék: vélemény pénz lakás

Ritka, de őszinte mosoly

2014.10.02. 10:00 csendes macska

 

Ma elég ingerült napom volt, úgyhogy levezetésként kiírom magamból ezt a témát, ami régóta idegesít.

Van ez a süket duma, hogy „a magyarok nem mosolyognak”, meg „rossz nézni reggel az utcákon azt a sok komor arcot”. Hát én ebből a szempontból tipikus magyar vagyok. De most komolyan: pl. hétfő reggel munkába menet mégis mitől mosolyogjon az ember?! „Ó, milyen jó, hogy vége a hétvégének! Most megint mehetek öt napig a számítógépet bámulni és a hülye ügyfelekkel beszélni, ráadásul a főnököm is cseszegetni fog!”

Nekem már az is elég ok a rosszkedvre, hogy 8.00-kor már bent kell lennem az irodában, holott a biológiai órám szerint épphogy felébredni kellene olyankor. A jó gondolatok, amiktől mosolyogni lehetne, hazafelé jutnak az ember eszébe. De azért én ilyenkor sem mosolygok látványosan, mert a nyilvános helyen való vigyorgás nem az én műfajom.

Szerintem, ha valaki egyfolytában mosolyog, ott valami baj van. Az én elméletem szerint az állandóan mosolygó emberek alapvetően négy fő kategóriára oszthatók:

1. Őszinte. (Őket udvariasságból veszem előre, mert szerintem ők a legkisebb csoport.)

2. Szed valamit.

3. Hülye.

4. Hazudik.

Akinek nem inge, ne vegye magára; illetve ha valaki sértőnek érzi a csoportosításomat, sorolja magát nyugodtan az 1. csoportba! :-)

Részletesebben:

1. Őszinte: Nem is igényel magyarázatot. Amikor valami jó jut eszembe, ha boldog vagyok; találkozom valakivel, akit szeretek (ember, kutya, mindegy), látok valami aranyosat az utcán, finom ételt kóstolok, kedves kolléga jön be, jó filmet/színdarabot látok, tetszik az új hajszínem, elmúlt a megfázásom, sikerült lefutnom 10 km-t stb. … Ha, például, Tesóméknál kiszállok a kocsiból, és a bolond fekete kutya boldogan rohan felém, az részemről az őszinte mosolygás iskolapéldája. Igazából a négy közül csak ennek a kategóriának kellene léteznie.

2. Valami antidepresszánst vagy hangulatjavítót vagy szteroidot szed állandóan, emiatt aztán örökösen vihorászik, mint akit b*szni visznek. A felületes ismerősök számára ez „milyen jópofa csaj”, nekünk viszont, akik folyamatosan látjuk és kénytelenek vagyunk együtt dolgozni vele, rohadtul idegesítő.

3. Aki annyira sötét, hogy ez leplezendő, felszögez a pofájára egy állandó, ostoba vigyorgást, mint Rejtő írta: „fagyott kirakatbábu-mosoly”-t. Azt hiszi, ezzel jó benyomást kelt, pedig inkább ijesztő. Ha kérdést szegeznek neki, a mosoly lehervad (bármilyen kérdésről legyen szó). Hülye kollégánk, Barom Tódor tipikusan ez a kategória, látni kellene, olyan, mint egy karikatúra. Legszívesebben beszúrnám ide a fotóját :-D

4. A kényelmetlen családi vendégségi mosoly, valamint ilyen a politikus, bolti eladó, ügyfélszolgálatos is. „Segíthetek?”-mosoly. Valójában az ügyfelet / állampolgárt / rokont a fészkes fenébe kívánja, enyhébb esetben csak lesz*rja, de ilyen-olyan okokból, saját jól megfontolt érdekében akár, muszáj jópofiznia vele.

Én igyekszem csakis akkor mosolyogni, ha az 1. kategóriás esetről van szó. Sajnos a munka közben kénytelen vagyok a 4. mosolyt is bevetni, ha valami fontos ember jön, akit utál mindenki, de tőle függ, hogy mekkora létszámleépítés lesz.

Vannak kombinált mosoly-esetek is, mondjuk, ha venni akarok egy könyvet és az előadóval beszélek, akkor az eladó ugyan nem érdekel (4.), viszont a könyvet szeretném (1.), és ehhez az eladón keresztül vezet az út. Avagy, ha egy agyondolgoztatott Tesco-pénztárosnál fizetek, aki egyáltalán nem érdekel (4.), de emberileg sajnálom szegényt, mert rohadt kevés pénzért végez nagyon szar melót, ezért legalább én legyek kedves vele, és akkor mégis rámosolygok (1.), hogy legalább kicsit jó napja legyen szegénynek. Ugyanezért mosolygok a Metropolt osztogató srácokra: nekem kell az újság, és ők meg ott állnak és dolgoznak (1. – 4. átmenet).

Ha alkoholt iszom, akkor pedig belecsúszom a 2. kategóriába, habár az időnkénti piálás mégsem ugyanaz, mint a folyamatos erőltetett feldobottság, ami a környezet számára állati fárasztó. Arról nem beszélve, hogy idejét sem tudom, mikor ittam utoljára.

Biztos vannak emberek, akik állandóan az 1. mosoly kategóriában leledzenek, például a Dalai Láma és hasonlók, de én személyesen elég kevés ilyent ismerek…

Később egy másik cikket is olvastam a magyar mosolygás témájában, és ott aztán leírták, amit én is teljesen így gondolok: igen, a magyarok ritkán mosolyognak, de akkor őszintén. Na, ez is így van! Én, ha egy kollégámra rámosolygok, akkor az illető biztos lehet benne, hogy őt tényleg kedvelem. A többiek véleménye pedig mitől érdekeljen? Sokkal fárasztóbb erőltetni és megjátszani a „hű de jól vagyok!”-hangulatot (Gyalog galopp! :-), amit valójában nem érzek.

komment

Címkék: vélemény

Majd fizetés után...

2014.09.29. 18:31 csendes macska

 

Szinte minden hónap végén eljön az az idő, amikor már csak a létfenntartáshoz elegendő pénzem marad. Ilyenkor szoktam listát írni, hogy miket kell majd vennem, ha már lesz fizetés. Most valamiért elég hosszú lett a lista…

De mindent meg tudok magyarázni! :-)

Nem fontossági sorrendben, nézzük:

1. Runner’s World: nincs mit magyarázni rajta, a sirály futómagazin őszi száma megjelent. Félévente jelenik meg – egyértelműen kell.

2. Nők Lapja Psziché: nem mindig veszem meg, de a mostani szám érdekesnek tűnik.

3. (?) J. R. Ward vámpírkönyveiből az első kötet: hmm, hosszú vámpíros könyvsorozat – az Alkonyat nem tetszett, talán ez. Bírnék még egy jóféle könyvsorozatot a Harry Potter után. De kérdőjeles, mivel nem létszükséglet, és könnyen lehet, hogy ez a 2.500 – 3.000 Ft már nem fog beleférni a keretembe.

4. (?) Pilates könyv: ez valami jó kis jógaféle torna, de ahhoz én szégyenlős vagyok, hogy emberek közé menjek csoportba tornázni, viszont ha könyvben leírják a gyakorlatokat, az pont nekem való. De lehet, hogy nem veszem meg, mivel a jógakönyvvel is úgy jártam, hogy megvettem, aztán alig alkalmazom. Valamint eddig is jól megvoltam pilates nélkül, talán a jövőben is megleszek.

5. Jojoba olaj: hát ez egyértelmű. Nagyon jó a bőrnek, szépen beszívódik, már próbáltam, nem is drága, igen sokáig elég. Volt is egy üveggel, de valamiért egyszer csak kicsúszott a kezemből a mosdó fölött és összetört, a jojoba pedig odalett :-( Eddig nem pótoltam, mivel argán és sárgabarackmag-olajam is van, de most úgy érzem, kell a jojoba :-)

6. Brokkolimag-olaj: hmm, erről valamelyik hajas szépészeti oldalon olvastam, hogy jót tesz a hajnak. Még utána kell olvasnom, mert nem emlékszem kristálytisztán. De, mivel van argánolajam, meg a Khadi szuper vitalizáló hajolaja is, lehet, hogy ezt mégsem veszem meg.

7. (?) Méz: nem akármilyen, hanem az a rózsaszínű, málnás-marcipános krémméz, amilyent Erdélyben vettem. Itthon a szememmel még nem láttam, de webáruházban lehet kapni. De, mivel enélkül is megvoltam 37 évig, nem biztos, hogy veszem a fáradságot netes mézboltokba regisztrálni és pénzeket kiadni rá.

8. Hajporok: talán a Khadi gyógynövényes hajmosó porát nem veszem meg, mert az picit drága, de amla és shikakai por kapható majdnem féláron kapható több webáruházban, és az is állati jót tesz a hajnak; és hogy kipróbáljam az ilyesmit, arra talán jó lesz a félárú amla is.

9. Faith In Nature levendulás sampon: ez hagyományos, de bio, és mivel Öcsikém is dicsérte, de a netes közönség is, és csak 1.700 Ft, és több helyen kapható – ami nem webáruház – ezért valószínű, hogy ezt tényleg megveszem. Zsákbamacska persze, mert az én makacs hajam egyes samponokat tök jól bír, másoktól bedurcul, de reménykedjünk.

10. (?) Vichy Dry Touch fényvédő: nemsokára kezdem a retinolos kencét használni éjszakára, ahhoz kell a fényvédő. És noha még van a szokásos Avéne-ből, azt valamiért marhára nem lehet kapni mostanában gyógyszertárakban, csak ha megrendelem, ami még plusz egy ezres. Ezt a Vichyt meg dicsérték. Eddig elvből nem vettem Vichyt, de talán adni kéne neki egy esélyt … de egyelőre még van a régiből. Szóval, lehet, hogy ezt még elhalasztom.

11. Grapefruit-csepp: ez egyértelmű. Itt a hűvös őszi idő, kell a megelőzés.

12. Sörélesztő-tabletta: egyértelmű. Haj, bőr, köröm. Habár 1.200 Ft, és esetleg kiválthatnám közönséges étkezési élesztővel, de abban nincs sör ugyebár.

13. Vámpírok Bálja-jegy: hát ez totálisan egyértelmű! :-) Június óta nem láttam Bált, erős megvonási tüneteim vannak, amellett ez nem is októberi pénz, hanem egy előzetes beruházás decemberre. És nem egyedül mennék, hanem Orsika is látni akarja, szóval egy közös, kollegiális, kulturális misszióról van szó! :-)

14. Így neveld a sárkányodat 2. DVD: ez szót sem érdemel. Nem élhetek nélküle, már most is alig bírom ki.

15. Fehér isten DVD fele: Faterral vesszük meg felesben. Ez családi beruházás. Amellett ennyivel igazán támogathatjuk a magyar filmművészetet (még akkor is, ha a kutyaszínészek nagyságrendekkel felülmúlták az emberszínészeket, de ez most nem filmkritika…)

16. Orsi és Barbi névnapok: ez egyértelmű. Mindkettejüknek most lesz, ajándékok kellenek. Persze többen vesszük, így mindenki csak ’beszáll’.

17. C-vitamin por: kb. egy hét múlva elfogy. A leggazdaságosabb C-vitaminforrás, ár/érték arányban lebontva egy bizonyos bioboltban a legolcsóbb (Öcsikémnek ezúton is kösz a tippet) – tehát októberben már muszáj beszereznem a következő adagot.

18. Új skandináv krimi: Hát tehetek én róla, ha megint megjelent egy?! És ezt is felesben vesszük Faterral!

19. Fehér (francia manikűrhöz való) körömlakk: ez az a tompa, opálos fehér árnyalat, ami mindenhez megy, és ha nem tudom még, mit fogok felvenni aznap, ezt kenem fel, mivel mindenhez megy. A régi már totál beszáradt, hiába rázom minden reggel, mint Krisztus a vargát. Természetes, hogy új kell.

20. Citromfű tea: szálas otthonra, filteres a munkába. Az orbáncfű mellett a másik természetes nyugtató, ami nem altat el. Stresszes időszakban nélkülözhetetlen. Amellett annyira nem is drága.

21. Egér: alig egyéves a „régi”, viszont egyszer leesett valami takarításkor, és most vacakol. Kattintani simán lehet, de ha ki akarok jelölni valamit, az félórás munka és hajtépés, mert soha nem oda megy, ahová én akarom. Szóval kell, na. A legolcsóbb.

22. (?) Vateráról az antikvarium.hu-ról előrendelt két könyv: a béke-Nobel-díjas iráni hölgy Iránról szóló könyve és a boltban beszerezhetetlen, Asperger-szindrómás kölykökről szóló könyv. Sehol nem lehet kapni őket, ezért antikvarium.hu-n előjegyeztettem ugyan, de azt még lusta voltam megnézni, hogy Vaterán kapható-e? Mert ha igen, megvetethetem Barbival. De az sincs ingyen, és amíg csak liter tejre és két kiflire van pénzem, ezzel nem foglalkozhatok. Lehet aztán, hogy ejtem is, és megvárom, míg majd az előjegyzésemre befutnak, valamikor.

23. (?) Musical Plusz: talán, ha lesz valami jó kis musical-est, mondjuk a halloweeni, de csakis akkor, ha Egyházi Géza is ott lesz. (Arra persze nincs garancia, hogy ő fixen ott is lesz, hisz már kétszer jártam úgy, hogy felszívódott menet közben.) Tehát kérdőjeles.

24. Gázalátét / lángelosztó: az a kis izé, amit a gázra kell tenni, és akkor nem borul fel a kávéfőző. Én ugyan nescafét iszom, de egyszer bevillant, hogy úgy innék rendes kávét is néha. Erre Barbi nekem ajándékozta a saját elfekvő kávéfőzőjét, amit nem használ (mert kifekszik a koffeintől), de kidobni sem akarta. Vettem is hozzá igazi kávét, azonban mikor főzni akartam, szembesültem vele, hogy a kávéfőző talpa kicsi, a gáz rácsa nagy, a gázrózsa pedig domború, így semmiképp nem tudtam ráhelyezni a kávéfőzőt a gázra. Már futottam pár kört boltokban ilyen kis gázalátétért, de egyelőre nem kaptam. És most már el is tolom fizetésig, ezt a pár napot kibírom.

25. Teavíz-hőmérő: ez majd a hennázáshoz kell. Bizonyos hőfokon kell a vizet ráönteni a hennára. De hogy se túl forró, se túl hideg ne legyen, ahhoz mérni kell, és a szobahőmérő erre nem jó, mert 50-90 fok közt kell valahol lennie. De, mivel novemberig kell várnom a hennázásra, ezt is eltolhatom még egy hónappal.

26. Kerámiatál: szintén a hennás hajfestéshez. A bekevert hajfestéket melegen kell tartani, és azt javasolták, hogy kerámiatálban kotyvasszuk, az tartja a hőt. Láttam is ilyent viszonylag olcsón.

27. Olaj: nem létszükséglet, mert van még a közönséges napraforgóolajból. Hogy marha egészségesen éljek, vettem nemrég extra szűz olívaolajat, és nagyon büszke voltam magamra. Míg valaki meg nem mondta, hogy abban nem jó sütni, az inkább csak salátákhoz való. Szóval kell valami sütőolaj, rántottához stb. Azért majd még utánaolvasok, hátha mégiscsak jó ez a sütéshez is.

Hát egyelőre ezek a feltétlenül szükséges, fizetés után beszerzendő eszközök :-) De a fizetés még vagy két nap, addig lehet, hogy bővül a lista…

Összegeket nem számoltam, annyira azért nincsenek erős idegeim.

 

 

 

 

 

komment

Címkék: vásárlás pénz

Futókör-rekonstrukció: a legjobbkor!

2014.09.25. 06:00 csendes macska

 

Február vagy március óta lebegtetik, hogy így fel lesz újítva a margitszigeti futókör, úgy fel lesz újítva a margitszigeti futókör. Mindig valamelyik hónap elejére ígérték, így minden hónap elején idegesen indultam futni – ha oda, és nem a rakpartra mentem –, hogy vajon most kell-e szembesülnöm a lépegető exkavátorokkal meg a szotyizó-füttyögő munkásokkal?

No de hálistennek jó magyar hivatalnok-szokás szerint marhára nem történt semmi, az illetékes építkezési gittegylet vicces, önfényező blogján volt minden, csak egy konkrét és halálbiztos időpont nem. Így feltételeztem, hogy nem is lesz semmi sem az egészből, ami különben nem is zavart volna. Én már pontosan megtanultam, hol hiányzik a rekortán és hol van felkunkorodva (sok helyen, bizony), és szinte már álmomban is végig tudnám futni azt a szigetkört, mivel az utóbbi tíz-húsz futást már csak ott bonyolítottam.

Pénteken Orsival beiratkoztunk az október 12-i futásra (amit azóta is lajhárfutásnak becézek magamban :-) Épp egész jó formában vagyok; gondoltam, jól rágyúrok azokra a szigetkörökre, két hét alatt szépen feltornászom magam annyira, hogy talán mégsem én leszek a saját kategóriámban az utolsó helyezett az október 12-in.

Erre mit látok tegnap a hírportálokon!? „Megkezdik a futókör felújítását!!”

MOST! Nem februárban meg márciusban, amikor ígérték! Nem nyáron, amikor a tízezer turista meg a hőség miatt úgysem ott futottam! Nem télen, amikor befagy az ember segge! Neeeeem, dehogyis: a legtökéletesebb futóidőben, két héttel életem első versenye előtt!!

Az isten szakajtsa rájuk az égboltot! Az elmúlt négy év nem volt elég, most az önkormányzati választás előtti utolsó másodpercben kell nekifogni feltúrni a város legnépszerűbb futóútját, amely mellesleg hozzám tíz perc kocogva és tizenöt perc gyalog; és aminek már minden szegletét szépen kiismertem, és az egyetlen gumis pálya a közelemben.

Úgy kiakadtam, mert annyira tudtam, hogy ha valami fontos van – például: 37 évesen rászánom magam egy futóversenyre –, akkor hót ziher, hogy abban a pillanatban fognak neki feltúrni azt a szerencsétlen pályát (arról nem beszélve, hogy bármibe lefogadnám, hogy el fognak húzódni azok a munkálatok, mint a röhejes Várkert Bazárnál, és a három hónap káoszból négy vagy inkább hat hónap is lesz).

Gyűlölöm a változásokat! (Lehet, hogy mégis Aspergerem van, akármit mond is a sógornőm.) Azt akarom, hogy ha van egy futópályám, ÉS két hét múlva versenyezni fogok, akkor azt a futópályát hagyják addig békén, ha már több mint fél évet csúsztak eddig is!

Azt meg pont letojom, hogy majd milyen szép lesz, mert lehet, hogy nem is lesz szép, és különben is én mostakarom.

… Alternatívákat kell keresnem. Most vagy három napig nem aktuális, mert menstruálok, és azalatt nem futok :-)

Futhatnék megint a rakparton. A nyáron a hőség és az éktelen gyalogosforgalom miatt rászoktam, ugye, a hajnali futásra ott, amikor szinte totál néptelen volt a terep. Kivéve azt a hülye szabadtéri diszkót, ahonnan pont hajnalban özönlöttek kifelé a kölykök, de az mostanra biztosan bezárt, hiszen hálistennek, jelentősen lehűlt az idő.

De most viszont nem kelhetek fel hétköznap 4.30-kor, hogy munka előtt fussak, mert 6.00-kor kel fel a nap. Előtte gyakorlatilag éjszaka van. És még ha valamiért tudnék 6.00-kor futni, akkor meg már munkába menő emberek zavarják meg a lelki nyugalmamat.

Visszaállhatnék a rakparti esti futásokra, ahogy idén tavasszal kezdtem, de ahhoz még nincs elég hideg. A nyári turisták már hazatakarodtak, de a városnézős őszi turisták még mindig itt vannak, és ezeket nem zavarja a sötét meg a hűvös, kabátot vesznek, oszt ott lófrálnak seregekben a keskeny rakparton, vakuval fotózkodnak, az út jobboldalán pedig ott a bicikliút. Nem beszélve a villamosról, ami szintén ott megy el, és emberek szállnak le-fel róla. (Ha még nem tűnt volna fel: azt szeretem, ha futás közben minél kevesebben néznek.)

Sőt a futóutam ott vezet el a röhejes Várkert Bazár előtt, ahol a fene se tudja, most mi van, lehet, hogy a rakparton is kitaláltak valami baromságot, ami miatt nem lehet végigfutni a távomat…

Visszatérhetnék a régi parkomba, a családi lakástól két percre. Ott az utca mindkét végén van egy-egy park. Az egyikben évek óta futottam – a régi, jól bevált kb egy kilométeres parkom – de ott rengeteg a sétáló, állandóan; többek közt ezért is örültem, hogy más terepen futok most. A másik park futóútját épp most újították fel, szép rekortánnal, nagyon kellemes lehet ott futni. Csakhogy mindkettőnek egy hátránya van: ez esetben a családi lakásban kellene átöltöznöm és onnan indulni futni, valamint oda visszatérni utcai ruhát venni; és ez azt jelentené, hogy anyámmal kell beszélnem. Vagyishogy ő beszél hozzám, márpedig ő sosem hagyja abba a beszédet, szerintem heteken át folyamatosan bírna dumálni, levegővétel nélkül. Olyan kurvára elfáraszt, ha hallgatom, mintha még egyszer annyit futottam volna.

Igazából az albérletbe költözés után egy darabig úgy volt, hogy hazajárok futni, a szokott parkomban a szokott távomat, és onnan jövök haza, de anyám állandó pofázása minden esetben annyira kimerített, hogy inkább áttértem a rakpartra, illetve a Szigetre.

Tehát a hazai pályák kilőve. – Esetleg hátizsákban vinném magammal a futócipőt, a parkban egy padon átvenném, aztán vissza az utcait, és hátizsákban futnék? Jaaaaj…. Nem vagyok én éticsiga, sem Zsákos Frodó…

Marad a rakpart. Remélem, jó hűvös lesz, és a turistaseregek inkább a romkocsmákban csoportosulnak a következő két hétben. Úgy megszoktam mostanra a Szigetet, ahol – ha már szerencsésen eljutottam a rekortánig – a futók futnak, senki nem andalog az út közepén, nem röhögcsél, tesz megjegyzéseket a másikra, füttyög, hanem mindenki szépen a maga dolgával törődik, békén hagyja a másikat kocogni, és az idején igyekszik javítani vagy meditál vagy akármivel elfoglalja magát fejben futás közben.

Az isten izélje meg ezt az építkezést pont most. Murphy a köbön, legalábbis nekem, és nekem a saját szempontjaim számítanak, akár tetszik, akár nem :-P

 

komment

Címkék: vélemény futás kiborulás

Rohangálós hétfő

2014.09.23. 18:29 csendes macska

 

Mára iszonyatos lehűléseket ígértek, meg jégesőt, zápor-zivatart, ezért hosszúujjúban mentem, kis sállal, és vittem magammal egy polárfelsőt is, hogy ha az irodában nagyon hideg lenne, viszont a fűtés – szokás szerint – még három napig nem lesz beindítva, akkor ne fagyjak meg.

Ehhez képest délelőtt picit borús volt, de egy csepp eső sem esett, délutánra meg a nap is kisütött. Térdzokniban és a hosszúujjúban egyáltalán nem fáztam, a polárfelsőt meg ugyanúgy hoztam haza a szatyorban, ahogy bevittem…

Iszonyat ingerült voltam reggel. Részben, gondolom, a menstruáció miatt. Aztán meg majdnem két hétig egyedül voltam: Zsuzsi szabin (három hétig), Barbi meg egész múlt héten, és még előtte is négy napig beteg volt. Én egyedül tartottam a frontot. Miért van az, hogy hármunk közül mindig én maradok egyedül huzamosabb időkre?! Nem mintha most olyan állati sok meló lenne, hanem 1. minden telefon nekem kell felvennem, és ha egyszerre két vonal csöng, az egyik úgy is marad; 2. ha valahová el kell rohannom, ügyeletes kell állítanom magam helyett (aminek senki nem örül); 3. ha kimegyek kajáért, pontosan számon van tartva, meddig vagyok távol, mert nincs ott a másik, aki őrködik; 4. az összes hülye kolléga engem fáraszt minden hülyeségével.

Ez utóbbi viselt meg leginkább. Az igazán hülye kollégákból relatíve kevés van – összeszámolva őket: úgy négy darab – de azok mindegyike egyszerre irritáló és ostoba, ráadásul mindegyik azt képzeli, ő tojta a spanyolviaszt. A legegyszerűbb dolgokban is hozzám jönnek segítségért, de úgy, mintha valami királyi kegy lenne tőlük, hogy én ezt megcsinálhatom nekik. A legbunkóbbja (a paraszt Mari, természetesen) pedig még meg sem köszöni. Soha.

Na szóval annyira tele lett már a tököm ezzel a felállással az utóbbi két hétben, és még menstruálok is, és egyáltalán nem volt biztos, hogy Barbi ma bejön, hogy síkideg voltam reggel. Na de szerencsére bejött, a feladatok felét ő csinálta, és a kollégák hálistennek az ő nyakára másztak ma, nem az enyémre. Így én is megnyugodtam egy idő után, 12.00-t követően pedig egész jó hangulatom lett.

Rohangálós nap volt, de nem ám munkaügyben :-) Orsi szülinapja volt a múlt héten, amit Barbi – a fő szervező – távollétében csak úgy tessék-lássék ünnepelhettünk, nagy banzájt nem is csaptunk, mert nem mindenki tudta, hogy egyáltalán szülinap van. Az egyik ajándéka, egy könyv, csak péntektől volt átvehető a webáruházban.

Ez volt az első, amiért ma elrongyoltam. A webáruház ügyfélszolgálata nem épp a legelőkelőbb környéken van. Ezért mindig felöltöm a totál antiszociális pofát, a lehető legzordabban nézek, és gyanakvóan összehúzott szemöldökkel méregetem a környezetet. mindezidáig nem is próbáltak kirabolni (talán ijesztőbb voltam, mint a rablók. Persze ez maradjon is így :-)

A könyvet átvettem, majd sipirc vissza. Ugyancsak Terminátor-pofával. Ezután alig félórám maradt a következő bizniszig: Barbi által Vaterán eladott könyvet kellett átadni. Illetve ő engem kért meg, hogy szaladjak már le a sarokra. A múlt héten már lebonyolítottam egy ilyen üzletet, odaálltam a Rossmann elé, az ügyfél jött is pontosan, én odaadtam a könyvet, ő odaadta a pénzt.

Most is nekivágtam. Pontosan akkor, mikor Orsi – megkésett szülinapi ünneplésül – meghozta a nekünk szánt gyrosokat… Összefutott a nyál a számban, de gondoltam, öt perc múlva itt leszek, a gyros kibírja addig.

Odaálltam a Rossmann elé, fogtam a kezemben az enyhén szólva is könnyen felismerhető, háromkilós könyvet, és vártam. Öt perc, tíz perc, semmi. Negyedóra után kezdtem már kissé ideges lenni. Megvártam egy-két buszt, hátha busszal érkezik az ügyfél. Semmi. Talán nem vagyok észrevehető?! De, egy rohadt nagy könyvvel a Rossmann bejáratától egy méterre álldogáló ember azért feltűnik.

Húsz percig álltam, mint szarvas a reflektorfényben, végül felhívtam Barbit. Ő felhívta a vevőt. Nem volt egyszerű, mert annak meg a száma nem az volt, amit megadott. De végül sikerült. Kiderült, hgy a vevő kétszáz méterrel odébb, egy DM előtt állt. A kettő között van egy sarok, ezért nem látni oda. Menjek át a DM-hez.

Átmentem – ekkor már félórája vártam, a gyros holtbiztosan kihűlt -, a vevő szerencsére ott volt, és miután tisztáztuk egymás személyazonosságát, a könyv és a pénz gazdát cserélt, és rohantam vissza az irodába.

Ott fogadott a kihűlt gyros és Barbi. Kiderült, hogy valahogy Barbi kutyulta össze a helyszínt, az ügyfélnek DM-et írt, de nekem Rossmant mondott, ha jól értettem, de ezen a ponton már nem érdekelt annyira, inkább enni akartam.

A gyros kihűlt, de nem volt energiám megmikrózni. Magamra csuktam az egyik üres iroda ajtaját és felfaltam. Csapás: még csak nem is volt különösebben jó :-(

A harmadik menés már késő délután, szintén Barbinak, szintén elvaterázott cucc, de ezt szerencsére postán kellett feladni, ami viszonylag könnyebb, mint helyszínt egyeztetni és ott vadidegen ügyfelet megtalálni.

A múlt héten is több ízben kellett hosszabb időkre kislisszolnom az irodából, szerintem azt gondolják a kollégák, hogy házhoz menő prostituáltként keresek egy kis pluszpénzt…

Munkaidő végére már egészen magamhoz tértem, szokás szerint. Majd’ minden hétfőn megfogadom, miután éjszaka rosszul aludtam vagy keveset, hogy most bizisten hamar hazajövök, korán ágyba bújok és jól kialszom magam… aztán délutánra majdnem mindig felébredek, kitisztul a fejem, és hangulattól függően elmegyek futni / mosok / netezek, amivel eltelik az este; és még ezután fürdeni kell és fogat mosni, szóval ugyanolyan későn fekszem le, mintha nem döntöttem volna el, hogy korán fogok.

Ma nem futok a menstruáció miatt (és holnap sem). El kéne pakolni a ruháimat a szárítóról, miközben fél szemmel nézem a Jóbarátokat, aztán ha sikerül hamar megfürdenem, akkor elvileg nincs akadálya a korai alvásnak. Hacsak persze az ágyban el nem kezdek valami izgalmasat olvasni, és akkor pont ugyanolyan későn alszom el, mintha el sem határozatm volna a korai alvást…

 

 

 

 

komment

Címkék: időjárás könyvek munkahely kiborulás

Allergiahelyzet

2014.09.21. 18:23 csendes macska

 

Szeptember közepe is elmúlt, és most jövök rá, hogy alig voltak allergiás tüneteim a nyáron. Néha elkezdett vackabb lenni a helyzet, de úgy emlékszem, összesen csak max. három-négy alkalommal kellett gyógyszert bevennem.

Először, amikor határozottan allergiás orrfolyás-tüszkölés-orrviszketés tört rám, méghozzá pont aznap, amikor délután fodrászhoz készültem. Hát ugye a fodrásznál nem lehet ötpercenként orrot fújni, mikor az ember le van takarva azzal a hajvágó nejlonnal. Másnap is beszedtem egyet, mert akkor meg két Szigetkört készültem futni – futottam is – és gondoltam, hogy nem jó az, amikor ott a bokrok között tör rám a tüsszögőroham.

Valahogy amióta nem kezdem el szedni rögtön augusztus elsején a gyógyszert, mintha fokozatosan visszahúzódtak volna a tüneteim. Azért minden évben volt vagy egy hét, amikor kellett szednem, mert máshogy már nem ment. Az idei az első év 1998 óta, amikor három tablettával megúsztam. (Eddig. Még mindig tart a szezon.) – A parlagfű koncentrációja még mindig „extrém” az Időkép szerint, én pedig ma pl. tök jól elvagyok, egyet sem tüsszentettem, az orrom sem folyik, sőt ami a legjobb, nem is viszket. Mert az orrfolyást zsepivel vagy orrspray-vel el lehet mulasztani, de mikor úgy viszket, mintha folyamatosan tollseprűvel cirógatnák, az pokoli.

Vagy pszichésen húzódott vissza az allergia, mióta kvázi ’leszarom’, vagy úgy megerősödött az immunrendszerem a futástól, sok C-vitamintól, kálciumtól, hogy magától is legyőzi. Vagy éppen hogy a gyógyszer elhagyása erősítette meg a saját immunjaimat?

Na mindegy is, a lényeg, hogy a 2014-es évre – lekopogom – talán ilyen szép könnyen megúsztam az allergiát, nem mondom, hogy teljesen tünetmentesen, de azért tök elviselhető volt a nyár, mármint allergia szempontból mindenképpen.

 

 

komment

Címkék: allergia

Hajreformok

2014.09.19. 10:00 csendes macska

 

Amióta növesztem a hajat – tehát már több mint egy éve –, a hajtéma elég központi kérdés lett az életemben. 

Már maga a növesztés is kisebb macerákkal jár, ebből az első:

1. A frufru. Tizennégy éves koromban volt utoljára egységesen hosszú hajam, azóta vagy rövid, vagy frufrus hosszú. Most a frufrut is növesztem, hogy majd egy lendülettel összefogható legyen az egész. De nem könnyű… A homlokom fölötti hajak úgy gondolják, hogy ők még mindig frufruk, és függőlegesen belelógnak a pofámba. Eleve nem túl magas a homlokom, sőt egy forgó is van ott, amitől konkrétan előre felé nő a haj. Minden hajmosáskor vitatkozom a volt frufrukkal, hogy ők most már a „teljes haj” részei, tessék belesimulni a többi tincs közé, de nem és nem akarnak. Ha az utcán hátulról vagy oldalról fúj a szél, a lehető legzavaróbban belefolyik a haj az arcomba. Igazság szerint már majdnem állig ér elöl, a fülem mögé tehetném, de úgy meg úgy nézek ki, mint Dózsa György a régi ábrázolásokon, a relatíve alacsony homlok miatt. Még nem elég hosszú, hogy összegumizzam, folyton pántot használni meg nem akarok, mert akkor nem lélegzik alatta a hajhagyma. A helyzetet nehezíti, hogy:

2. a minél egészségesebb hajápolás jegyében pár hónapja már nem használok hajformázókat. Minősített esetben, pl. színház, egy kis lakkot, de az a maximum. Szóval a hajat megmosom és ahogy megszárad, olyan lesz, mivel

3. hajszárítót sem használok, mert az sem tesz túl jót a hajnak. Igaz, a fodrászom tett erre egy nem túl dicsérő megjegyzést (kvázi elvárás lenne, hogy egy nő haja legyen mindig „beszárítva”).

Hajszárítás és hajformázók nélkül elég öntörvényűen viselkedik a hajam, vagyis olyan lesz, ahogy éppen megszáradt, a frufru pedig vagy belelóg a pofámba, vagy néha azért szép esése is van, és akkor úgy-ahogy kinéz valahogy.

4. Abbahagytam a szilikonos samponok használatát, mert az nem kedvező a hajnak. Most érzem ugyan, hogy egészségesebb kissé a hajam, azonban a vége szárazabb (a szilikon vékony réteggel vonja be a hajszálakat, azonban a szilikon alatt nem tud lélegezni a hajszál, ezért is hagytam abba). Ettől a haj vége kissé töredezettnek és száraznak tűnik. A fodrász azt javasolta, használjak hajvégápolót. Vettem is egy Alverdét, használtam is, de a harmadik napon full csapzott és zsíros lett tőle a hajam – továbbajándékozásra fog kerülni.

5. Próbálok ritkábban hajat mosni. Olvastam, hogy igazából elég akkor megmosni, ha a., viszket, b., szaga van. Én a szagát nem érzem (szinte semminek), viszketni meg hát elkezd a negyedik nap körül, de addigra már éppen vállalhatatlan is lesz. Tehát most, hogy már nincs kánikula, és az Alverde koffeines samponjával mosom, jobb esetben négynaponta mosok hajat, ami nálam igazán derék teljesítmény. Vannak persze olyan csodalények, mint Barbi vagy a sógornőm, akik egy hétig vagy tíz napig is kibírják mosás nélkül, de engem akkor már nem engedne be az őr a munkahelyre, mert hajléktalannak néznének.

6. Próbálok natúr, vagy legalábbis minél kevesebb káros bizbaszt tartalmazó sampont használni. Momentán az Alverde koffeinesét, de vettem nagyon gyengéd babasampont is (nem a Baba márkájút, hanem DM sajátmárkás babasampont, amiről roppant kedvező véleményeket olvastam. Felhasználói vélemények előzetes olvasása nélkül már nem is veszek kozmetikumot :-) De lehet, hogy majd előszedem a régi Lush szilárd sampont és teszek vele egy próbát, illetve Öcsikém is javasolt pár biosampont. 

Igazából a Manna is egy szép, becsületes bio dolog volt, de azt egészen egyszerűen képtelenség volt leöblíteni, még 20-30 perc alatt is, úgyhogy az ugrott. Állítólag az a titka, hogy festetlen, natúr hajra készülnek az ilyen dolgok. Ebben lehet valami, mert Sógornőm haja festetlen, és neki teljesen beválik. De mégsem, mert Barbinak is beválik, aki viszont festi a haját, ami ráadásul ugyanolyan sima, vékony szálú, mint az enyém. … Szóval a Mannaszappan-sampon egy misztikum.

7. Vizes hajat nem szabad törölni, sem kifésülni. Ez az egyik legszórakoztatóbb :-) Mostanában megmosom a hajamat, rátekerem a törülközőt öt percre, aztán leszedem, és próbálom kézzel úgy-ahogy eligazgatni a tincseimet. Én nem tudom, ki találta ki ezt a nemfésülős elvet (helyes dolog amúgy, mert vizesen gyengébb a haj, és könnyen kihullik, szóval egyetértek vele) – na de az én hajam sima, egyenes, és ha nem fésülöm ki, akkor nagyon érdekesen fest. OK, hogy szép laza, még enyhén hullámos is, na de egy sima hajnak választék kell, ahol kétfelé esik, ez pedig az én fejemen mostanában olyan, mint az ökörhugyozás. Ahová leestek a vékony kis tincsek, ott száradnak meg, az egyik erre, a másik arra. A frufrumat próbálom kézzel még vizesen hátraegyengetni – ld. az 1. pontot – de a frufru nem akarja az igazat, és ha vizesen még meg is marad hátrafelé, ahogy elkezd száradni, idővel szép lassan előreesik. 

Szóval az egészségesen mosott-szárított hajam most kissé lapos, összevissza áll, némileg fénytelen is. Ezeket nem értékelem negatívumként, mert tudom, hogy idő kell, hogy megszokja az új bánásmódot, és különben is tetszik, hogy már vállig ér és összességében egyáltalán nem néz ki rosszul :-)

8. Olajos pakolás. Miután a nem kimosandó hajvégápoló nem vált be, ezért olajos pakolásra tértem át, de ez egészen friss fejlemény. Van itthon kókuszolaj (-zsír? Ugyanaz), és argánolaj, bár az utóbbit az arcomra szoktam tenni. Mindkettő jó hajra is. A legutolsó hajmosás előtt félórával összepacsmagoltam a kókuszzsírt és pár csepp argánolajat a tenyerembe, összemancsoltam vele a hajamat – csupa hajszál és olaj lett a mosdó –, aztán feltekertem, rákcsattal rögzítettem, és félóra után megmostam. Egészen szép lett, és selymes, hajbalzsam nélkül is!

A másik olajos pakolás, amit 24 órával ezelőtt használtam először, a Khadi nevű márkának a vitalizáló hajolaja. Nagyon sokféle olaj van benne, és hajnövesztésre, hajhullás ellen jó. Az ára miatt vacilláltam, de végül egy szédült pillanatban megvettem, és tegnap próbáltam ki először. Csak néhány cseppet kell a fejbőrbe, aztán a hajvégekre masszírozni, és ez egész jól sikerült is, mert az üveg szája cseppentős. Zuhanysapkát tettem a fejemre és abban aludtam. Reggel hajmosás. Most szép selymes a hajam, a hajhullás elleni és hajnövesztős hatása nyilván később jelentkezik majd. – Nem igazán olcsó, hanem inkább ellenkezőleg. De a 2,5 deci sokáig elég lesz, ha tényleg ennyire spórolósan fel lehet kenni. 

9. (A legfontosabb): Vegyi hajfestés abbahagyása. Át fogok térni a hennázásra, bizony!

… Ez nem tudom, hogy honnan jött! A hajammal kapcsolatos döntéseim roppant hirtelen jönnek: levágatom, megnövesztem, vörösre festem stb. Most talán az győzött meg, hogy hullik a hajam, és úgy vélem, hogy a sok éves vegyi festés miatt. De valójában nem is tudom, hogy tényleg „hullik”-e a hajam vagy ez a normális hajveszteség, csak mivel már hosszú, jobban észreveszem?

Arra gondoltam tehát, hogy abbahagyom a festést. De mivel a jobb halántékomon őszülök, és különben sem tetszik a hajam természetes, egérszínű, sötétbarna színe (kb. olyan, mint Katie Holmesé), ezért valamiféle színezést mégiscsak alkalmaznom kell. Gondolkoztam a kimosható színezőkön is. De aztán utánaolvastam a hennának – rengeteg cikk, blogbejegyzés, még videóblog is van a neten a témáról, hálistennek – és egyre szimpatikusabb lett a dolog!

Mondjuk először eltántorított, hogy a henna a., csakis vörösre színez, b., macerás: forró vízzel bekeverni, állni hagyni fél napot, aztán felkenni és órák hosszat fent hagyni… Lehet barna hajszínt is elérni növényi festékekkel, ilyenkor először hennával kell festeni, majd utána indigóval. Tehát ezt a hosszú macerát kétszer is végig kellene csinálni. 

Ezen a ponton majdnem elvetettem a növényi hajfestés gondolatát, de ekkor olvastam a Khadi nevű, fentebb már említett márkáról, amelynek több színű festékei vannak, a henna és az indigó különféle arányú keverékével (minél több az indigó, annál barnább-feketébb, és ha a henna több, annál vörösebb). Ezekben a festékekben már előre össze van keverve a növényi gezemice, „csak” fel kell ereszteni megfelelő hőmérsékletű vízzel – de az ne legyen se túl forró, se túl hideg: na, ez  is szép munka lesz majd –, felkenni a hajra, és nem is kell olyan sokáig fent hagyni, elég egy-két órán át is. 

Ez teljesen vegyszermentes és természetes, és nagyon jót is tesz a hajnak; hacsak épp nem vagyok pont a hennára allergiás. De hát a henna mégsem parlagfű, miért lennék ilyen peches pont én? Ami a legjobban tetszett, az egyik cikk megfogalmazta, hogy a henna és indigó tulajdonképpen hajápoló gyógynövények, amik úgy mellesleg még színeznek is, vagyis olyan a dolog, mintha hajpakolást tennénk fel, aminek pozitív „mellékhatása”, hogy vörös/barna/akármi leszek!

Ez a megfogalmazás marhára tetszett. Írták, hogy a henna baktérium- meg gombaölő, csökkenti a hajhullást, a korpásodást, növeszti a hajat. 

Macerássága mellett az az egyetlen hátránya, hogy a vegyi festés után várni kell vagy három hónapot, míg rámegyünk a hennával, mert a festék és a henna összeveszhet, amitől akár le is törhet a haj. Igaz, többen írták, hogy ők csak pár hetet vártak és semmi bajuk nem lett, de én nem merek kockáztatni, mert mi van, ha pont az én hajam fog letörni, amilyen mázlim van általában. 

Így most várok. Augusztus 16-án festettem utoljára a hajat – alig pár napra rá döntöttem el a hennázást, szóval … tényleg hirtelen ötlet volt :-) – most már egy hónap letelt. Kissé már látszik a lenövés, de nem túl zavaró. A festett hajam kellemes világosbarna, nekem tetszik. Már megvettem a Khadi világosbarna henna-indigó festékét, noha még két hónapig nem használhatom, de azért jó érzés látni, hogy ott áll a polcon :-) És mivel a hajon át, a hajfestékből, sok méreganyag felszívódik, ezért most, hogy nem festem, úgy érzem – vagy azt beszélem be magamnak –, hogy most éppen méregtelenedik a szervezetem.

De alig várom, hogy végre befessek egy próbatincset a növényi festékkel!! Ááá, hogy fogom kibírni novemberig…! Nagyon türelmetlen vagyok (de annyira azért nem, hogy a három hónap letelte előtt kipróbáljam).

 

komment

Címkék: haj hajnövesztés

Önbizalom-növelés

2014.09.12. 13:00 csendes macska

 

Éves szűrővizsgálat, fül-orr-gégészet.

Az orvos nézi a tavalyi leletemet:

- Látom, magának van egy kis orrsövényferdülése.

Belenéz az orromba.

- Nem is olyan kicsi! …

 

:-)

komment

Liftmizéria

2014.09.09. 20:27 csendes macska

 

Amikor komoly dolgokról beszélek, a hallgatóságtól megkapom, hogy folyton aggódom és mindig idegeskedek; amikor az apróbb bajaimról, a hallgatóság vihogva meglapogatja a hátamat, hogy „irigylem a problémáidat”. Szóval sehogy sem jó! :-) Íme itt egy könnyedebb.

Picit kezd elegem lenni a liftből. A régi lakás az ötödiken volt, volt is a házban lift. Egy darab. Vagy foglalt volt, vagy nem; vagy működött, vagy nem. Elég gyakran elromlott, ilyenkor gyalog kellett felmászni az ötödikre – nagybevásárlás után ez nem annyira kellemes – de mindig hamar megjavították. Néha pedig nyitva hagyták az ajtaját a negyediken, mert ha nem csukódik be teljesen az ajtó, akkor nem jár a lift, így én mászhattam fel az ötödikre lábbal.

Olykor valamelyik Juliska néni tartotta az ajtót, amíg „még egy utolsó szót” váltanak Mancika nénivel, ami akár negyedórát is igénybe vehetett, de ilyenkor kicsit ordít az ember és jó esetben egyből elengedik.

Szóval az sem mindig fenékig tejföl, ha van lift a házban.

Ezért voltam boldog, amikor elköltöztem az albérletbe – szintén ötödikre –, és láttam, hogy itt három lift is van! Plusz egy teher, de az nem számít. Tiszta királyság: ha az egyik lift foglalt, jön a másik; ha két lift foglalt, jön a harmadik, pikk-pakk, álom lesz a házon belüli közlekedés!

Aha… Először is a liftek megállnak máshol is, nemcsak ahová én akarok menni. Ez meglepett, mert a régi házban ha valaki bent volt, az uralta a liftet. Itt nem: ha az ötödikről le akarok menni, szépen megáll még a negyediken is, kiscsalád beszáll; megáll a harmadikon, Rózsi néni beszáll … Akár gyalog is lejöhettem volna ennyi erővel.

Hívni sem lehet könnyen. Látom, mozgásban van egy lift; szeretnék lejutni, hívom. Nem történik semmi. Majd ha a hetediken meg a hatodikon végeztek a lakók, majd akkor feljön az az egy mozgásban lévő lift. A másik kettő egykedvűen malmozik a földszinten és esze ágában sincs feljönni értem. Értem én, hogy energiatakarékosság, de hát ennyi erővel lehetne csak egyetlen lift is.

Most nemrég felújították a lifteket, ez külön öröm volt, mert egyszerre mindig csak kettő járt, amíg a harmadikat szerelték. Elméletben! A gyakorlatban egyet szereltek, egy nem reagált semmire, és csak a harmadik járt. Értelemszerűen az egész hatalmas ház rengeteg lakója mind azt az egy liftet használta. Lefelé mindig lépcsőztem ebben az időszakban, pedig magassarkú szandálban vagy körömcipőben nagyon vacak lefelé lépcsőzni.

Na, aztán mostanra befejeződött a liftek felújítása! Érdekes lett az eredmény. Jó esetben: hívom a liftet, az észbe kap, laaaaassssssan elindul felém. Megáll, eldalolja a teljes Kék Duna keringőt, aztán kinyitja szépen az ajtót – már ennyi idő alatt két emeletet megtettem volna lábbal –, én beszállok, ő becsukja az ajtót és elindul lefelé. De a negyediken Pista bá megnyomta a gombot! Lift megáll, eljátssza a teljes Kék Duna keringőt, lassan kinyitja az ajtót, Pista bá beszáll, lift becsukja az ajtót, lassan megindul lefelé. Néha előfordul, hogy még a harmadikon is be akar szállni Rozi néni. Ilyen reggeleken, mire a lifttel leérek a földszintre, gyalog tulajdonképpen már a metróban lehetnék. De ki tudja ezt előre?

De ez még az ideális állapot. Most, mikor nyaralásból hazajöttünk apámmal, a sok poggyásszal beszálltunk a földszinten és feljöttünk az ötödikre. Nyitom ki az ajtót, hát tök más a folyosó festése. Egy hét alatt átfestették a fali mintát? … De a lakásszámok sem stimmelnek. Hopp, a hatodikra jöttünk! Sebaj, vissza a liftbe, megnyomjuk az ötöst. Nem csinál semmit. Megnyomjuk a négyest. Lemegy a negyedikre és ott megáll. Na most gyorsan az ötös gombot! Elindul felfelé, átszalad az ötödik emeleten és újra megáll a hatodikon! (Megjegyzem, nem hívta ott senki.)

Olyan is volt, hogy hívtam, jött, zölden kiírta, hogy igen, ő az ötödiken áll! De a belső ajtót zárva tartotta. Mondom, OK, ha már itt vagy, beszállnék. Semmi. Nyomom a gombot, nem történik semmi. Rángatom, semmi. Egyszerűen nem nyitott ajtót nekem. Átmentem a mellette lévő lifthez, hogy azt hívjam. Az meg sem moccant, mivel „látta”, hogy a kolléga már elindult a hívásomra. Megyek a harmadik lifthez, most már csúnyán káromkodva. A harmadik lift sem reagál a hívásomra, minek, hiszen az első már itt van! Ja, az első, ami továbbra sem nyit ajtót.

Az már nem a liftek hibája, hogy nagyon nem szeretek másokkal egy liftben utazni. Megszoktam a régi házban, hogy ha beszálltam, a lift az enyém. Különben is zavarba jövök másoktól, aztán meg, ha nem egy ember száll be, hanem kettő vagy három, akkor roppant zsúfolt lesz az amúgy nem nagy lift. Ezért ha már állnak az ötödiken a lift előtt, akkor mindenképpen gyalog megyek le. Úgyszintén a földszinten is, ha már áll valaki ott, én megnézem a postaládámat vagy elindulok felfelé gyalog (de csak az elsőig, ott hívom a liftet és azzal megyek fel :-)

Főleg a rosszkedvű reggeleken, jellemzően hétfőn nem bírok embert látni velem egy légtérben. Beszállok, örülök, milyen szupi, hogy nincs itt senki más, erre egy emelettel lejjebb direkt beszáll mellém valaki. Hát nehéz ilyenkor udvariasnak lennem.

Futás után lifttel jövök felfelé – olyankor már az sem zavar, ha más is van ott, annyira kidöglöttem – mert még öt emelet felfelé, és infarktusom lesz. De a legcikibb, amikor futás előtt, lefelé megyek lifttel, és odaesz a fene másvalakit…

… Futás előtt spórolok az erőmmel, és még inkább spórolok a bélrendszert felrázó, esetlegesen hasmenést okozó lépcsőn szaladással, amióta több ízben – igaz, hogy kávé/koffein után – épp hogy hazaértem a futásból, mielőtt kitört volna a parasztgyalázat. Magyarán nem akarok még a tulajdonképpeni futás előtt is kocogni, ha nem muszáj, amikor tudom, hogy most megyek még 5 km-t lefutni.

De sajnos előfordult, hogy hajnali fél ötkor indultam futni – lefelé – lifttel, és beszállt mellém a negyediken egy láthatólag kemény fizikai munkára induló munkásember. Hát ez iszonyú ciki szituáció volt… Hogy én, a hobbifutó, lifttel megyek lefelé; holott ő munkásember, aki már dolgozni igyekszik :-)

Erről mondjuk kivételesen tényleg nem a lift tehet. Ki a fene hinné, hogy hajnali fél ötkor rajtam kívül még másvalaki is elhagyja a házat??

De a liftjeink tényleg fárasztóak. Mostanában már felfelé is sokszor jövök gyalog, szóval végső soron hasznom is van belőle, mert fittebb leszek.

komment

Címkék: vélemény lakás

Csapongó nyaralási beszámoló

2014.09.02. 09:00 csendes macska

Szeptember 1. van. Engem ez nem zavar, mert nem megyek iskolába, sőt dolgozni sem, mivel ma még csúsztatok :-)

Igazi szeptember elsejei idő van: hűvös, esős. A fürdőszobát és a konyhát takarítom – jó kis hosszú, késői reggeli után –; a szobát tegnap már megcsináltam, de az egész lakást egyszerre végigtakarítani nem volt lelkierőm.

Pénteken tértünk haza a nyaralásból. Aznap bezzeg 28 fok volt és szikrázó napsütés, csak hogy az ember szívét fájdítsa!

A nyaralás kellemes volt, csak szokás szerint baromi gyorsan eltelt. Pedig mikor szombaton délután megérkeztünk a szállodába, hirtelen azt sem tudtam, mivel fogjuk elütni ezt a hat napot – olyan hosszúnak tűnt előzőleg. Aztán jártunk egy csomó helyen, kirándultunk Badacsonyban, Tihanyban, Szigligeten; fürödtünk a zalakarosi termálfürdőbe (tízéves korom óta először), sőt még a Balatonban is úsztam. Az idő tipikusan utószezoni volt: váltogatták egymást a napsütéses, 26-28 fokos és az őszies napok. Szerencsére a kirándulásokat sikerült mindig a szebb napokra időzíteni.

Én természetesen menstruáltam – mikor, ha nem nyaraláskor!? – így az első napokban nem fürödtem, aztán tamponnal igen; de a Balatonban ez nem okozott gondot. Viszont Zalakaroson szerdán jártunk, amikor a menstruáció még habozott, elmúljon-e vagy sem. Elég ciki volt: utálok tamponnal úszni, és kényelmetlen is, viszont a víz kristálytiszta volt, így nem mertem kockáztatni, nehogy a többi fürdőző észrevegyen valamit…. Végül a strandolós délután közepén a menstruáció abbamaradt, így már felszabadultan élveztem az utolsó órát, amiből is félórát a szabadtéri, de fedett meleg termálvízben töltöttünk, mert pont eleredt az eső, és félórán át szakadt.

Ez nagyon király élmény volt. Az összes strandoló rémülten elszaladt, mikor leestek az első esőcseppek, viszont vagy húsz bátrabb ember bevette magát a termálmedencébe, és a tetős rész alatt ázott. Még aludni is tudtam volna, olyan jólesett a meleg víz és az eső hangja, csakis azért nem aludtam, mert időközben állatira megéheztem és alig vártam, hogy az eső elálljon, átöltözhessünk és hazamehessünk, ami még szintén jó félóra volt.

Végiggyalogoltuk a sajkodi kirándulóutat, amit Öcsémmel hármasban már a kilencvenes években megtettünk. Akkor véletlenül keveredtünk arra valahogy – gyalog – most pedig tudatosan leraktuk a kocsit Sajkodon, és besétáltunk az erdőbe. Fater idővel vissza akart fordulni, de én nógattam, hogy milyen szép az erdő – tényleg az volt – így aztán csak mentünk tovább, addig, amíg el nem értünk egy nagy útjelző táblához. Ott kiderült, hogy voltaképpen már a turistaút felén is túljutottunk, vagyis már közelebb van a Club Tihany, mint Sajkod. Így továbbmentünk. Az út bevezetett az erdőbe, hol lejtett, hol emelkedett, és háromnegyed óra múlva megérkeztük a tihanyi révhez.

Itt csak az az egy gond volt, hogy a szállás Keszthelyen volt, a kocsink pedig Sajkodban. Én kész voltam gyalog visszamenni az imént megtett turistaúton, de Fater inkább a buszra szavazott, és mivel az csak húsz perc múlva volt esedékes, így stoppolt, és fel is vett minket egy becsületes kocsi, aki kitett a 71-es útnál. Onnan tíz perc volt a kocsiig, és irány hazafelé.

…. Illetve ezen a napon útközben hazafelé még megálltunk egy út menti helikopternél, ami sétarepülést ígért, de hálistennek ez 30.000 Ft lett volna, így elmaradt. Nagyon fostam a repüléstől, bár valahol mélyen vágytam is rá. Egyszer már sétarepültem egy négyszemélyes kisgéppel Füreden (akkor is Faterral) – és egész kellemes élmény volt, csak persze félájult voltam a félelemtől és mire élvezni kezdtem a dolgot, már szinte vége is lett a repülésnek. Ez jó pár éve volt, és akkor még feleennyit kellett fizetni érte.

Az út mentén aztán láttam még sétarepülési lehetőséget, de nem helikopterrel, hanem repülővel; de én sosem szóltam Faternak – paráztam –, ő pedig vagy nem vette észre, vagy a várható ár miatt szándékosan nem állt meg.

Aztán másztunk még a szigligeti várban is. Aznap volt talán a legmelegebb, és párás is, szakadt rólam a víz. Szigliget amúgy gyönyörű. Most a községet is megnéztük, eddig még csak a várban voltam.

Badacsonyt is megmásztuk – ez már hagyomány – de aznap kellemes idő volt, bár sütött a nap, de még a leghevesebb mászás során sem izzadtam meg. Ott az volt az egyetlen baj, hogy ezer turista volt, minduntalan beért minket egy családocska, vagy mi értünk be egy másikat, és nehéz volt tőlük leszakadni, mert ha leültünk pihenni, hogy magunk elé engedjük őket, továbbmenve azt kellett látnunk, hogy húsz méter múlva meg ők ültek le, hogy szusszanjanak.

A szálloda a régi törzshelyünk volt: közvetlen vízparti, kicsi, épp annyira kényelmes, amennyi kell egy közepesen igényes embernek. Félpanzióval együtt még mindig ez volt a legolcsóbb szállás, amit a Balaton mellett találtunk. Azért járunk ide évek óta, mert itt megvan a közvetlen vízpart, a félpanzió és körülötte egy normális város (értsd: nem egy vasútállomás, strand és lángososbódé az egész község, mint sok déli parti település). Minden évben napokig vadászunk másik szállást, de végül is minden évben ennél kötünk ki az ár/érték arány miatt.

Volt egy nagyon jó szálloda Füreden, de azt két évre rá, hogy felfedeztük, bezárták, és már évek óta „felújítják”. Aztán volt a Club Aliga egyik kis bungalója, az volt a legistenibb szállás, mert kétszobás volt, így mindketten nyugodtan horkolhattunk a saját szobánkban :-) Azt meg hol bezárják, hol kinyitják, és az áraikat is szépen felemelték. Így maradt ez a keszthelyi szállodácska.

Kutyafronton is jó volt a nyaralás. Több ízben molesztáltunk idegen kutyákat, akikkel összetalálkoztunk a strandon vagy bárhol :-) Először a keszthelyi Müller előtt láttunk egy goldie-t, aki a vásárló gazdáját várta nagyon aggódva. Annyira szép volt, hogy tanakodtunk, illik-e idegen kutyát megsimogatni, de hát biztosan örülne szegény, ha valaki tutjgatná; így aztán odamentünk hozzá. Még mielőtt odaértünk hozzá, a kutya már eldőlt, mint a rohadt nád, hogy az oldalát vakargassuk :-)) Gyönyörű selymes kis goldie volt, addigra a gazdája is kijött hozzá megnyugtatni, így a kutyával hárman foglalkoztunk.

Másnap a szállodánkban vacsorázott két nő egy sötétbarna, okos kutyussal, akit megsimogattunk, és aki szintén elfeküdt, hogy vakargassuk a hasát :-) Nekem még a kezemet is megnyalta.

A fonyódi piacon eladó kis vizslákat láttunk – őket mondjuk sajnáltam – de megcirógattam őket, ők pedig a nedves kis orrukkal nyalogatták a kezemet.

Egyszer a hajóállomásnál pillantottunk meg egy eszméletlen nagy fekete jószágot, ami akár medve is lehetett volna, de a farka alapján úgy döntöttünk, ez mégiscsak kutya lehet, mégpedig újfundlandi. Életemben kétszer ha láttam eddig újfundlandit, így követni kezdtük a dögöt (persze két emberrel ment, nem csak úgy magában). A kis csapat befordult jobbra, így mi utánuk, és begyorsítottunk, úgy néztünk ki, mint a zsaruk a filmekben, amikor letartóztatni készülnek valakit :-) Aztán beértük őket és kérdeztük, hogy miféle a kutya; de a tulaj egy német úr volt, de azért kábé megértettük vele, hogy mi a kérdés, és mondta, hogy igen, újfundlandi. Maga a kutya is érdeklődve nézett ránk a szép barna kerek szemeivel, egyszerűen gyönyörű volt és okos, mint az emberek közül kevesen. … Rögtön kedvet kaptam (volna) az újfundlandi-vásárláshoz, ha a körülmények adottak lennének.

A szállodánkban is szokott lakni egy bennszülött fekete, dundi spániel, aki a tulaj állata, de ő most családostól nyaralni volt, tehát nem találkoztunk vele. Viszont egy nap két kis fehér göndör kutyus jött a szálló gyepére sétálni, és ők egyből berohantak a szállodába; a gazdi mesélte, hogy a fekete spániellel haverok, és őt keresték. Szép látvány lett volna pedig az egy fekete és két fehér kutyus a zöld gyepen.

A kutyákon kívül még fagyival is gyakran találkoztunk, pedig azt én nem is igazán szeretem. Cukormentes fagyikat is lehetett már kapni, így Fater azt evett, én pedig ettem vele valami mást, hogy ne egyedül fagyizzon. Eleinte a hagyományos csoki/keserű csoki/eper variációkat kóstoltam, aztán Tihanyban megláttam, hogy létezik levendula- és ibolyafagyi is, de addigra a saját csokimat már kikértem. Pedig a levendulafagyi megmozgatta a fantáziámat. Ezért Hévízen már okosabb voltam, és mikor láttam, hogy rózsafagyit is lehet kapni, azt kértem. Ez meglepő finom volt, mint valami finom édes vanília (persze lehet, hogy egyszerűen színezett vanília volt, de én rózsának ettem, és igazán ízlett). Ezek után feltett szándékom, hogy itthon ellátogatok majd néhány extrább fagyizóba, és végigkóstolom az összes virágos fagyit :-)

Miután elmúlt a menstruációm, úsztam is a Balatonban, de mivel mindennap betoltam egy csomag franciadrazsét ÉS még ezen felül a fagyikat és a vacsihoz járódesszerteket, ezért mindig felöltözve mentem le a strandra. Ott levettem a fürdőruhára felvett göncöket, be a vízbe, ki a vízből;a nyugágyban napozva száradtam, és mielőtt bementem volna a szállodába, újra felöltözte, hogy a többi vendég és a személyzet ne lássa a hájas testrészeimet :-)

Különben a víz kellemes volt, de a levegő már nem volt elég meleg ahhoz, hogy vizes egyrészes fürdőruhában teljesen felmelegítsen. – Ha pedig van olyan meleg, hogy teljesen felmelegít a vizes egyrészesben, akkor a megszáradás után üti meg az embert a hőguta. – Ezért konkrétan a napra feküdtem ki száradni egy krimivel, de még így sem égtem le egyáltalán. Hiába, utószezon.

Pénteken délután értünk haza, a legnagyobb dugóban, és az utóbbi hetek legmelegebb napsütésében. Minden évben, nyaralásból hazatérve elrohanok egy moziba, hogy a hazatérés fájdalmát tompítsa a film (és, hogy addig se legyek otthon, míg anyám folyamatosan dumál). Idén haboztam, hiszen nem lakom otthon, nyugodtan lézenghetnék a lakásban egyedül; de végül mégis elmentem a Sugárba és megnéztem a Sin City második részét. Őrült jó volt, az első rész szintjét nem érte ugyan el, de pozitívan csalódtam.

A másik, amit elhatároztam, hogy futni fogok. Itthon már több hete nem futottam, és persze nyaralás alatt képtelen vagyok rávenni magam, hogy felkeljek és fussak; de a Balatonon annyi futót láttunk, hogy tisztára elfogott a vágy a futás után. A szokásos rakpartomon a várkert bazár sokadik átadása zajlott pont aznap – komolyan, tiszta röhej ez a cirkusz ezzel a várkertes izével úgy háromhavonta – így inkább a másik irányba mentem és a Szigeten futottam, ami pedig komoly kihívás volt, mert hónapok óta nem jártam ott. És az esetleg ott lebzselő tömegtől is tartottam. De annyira vágytam futni, hogy mindezzel hajlandó voltam szembenézni, csak persze megvártam a sötétedést.

Este nyolckor úgy hemzsegett a nép a Margitsziget bejárójánál, mintha tízezreseket osztogattak volna a szökőkútnál. Hálistennek, a futóútról nagyjából eltakarodtak a sétálók és csak a futók maradtak. Én igyekeztem magamhoz képest tempósan futni – vagyis nem a szokásos lassú kocogást nyomtam, hanem igazi futást – mert az októberi futóversenyre azért fel kellene kicsit gyúrnom magam. Ezért annyira gyorsan futottam, amennyire csak bírtam. Eleinte ez ment is, de az Árpád hídi forduló után egyszerűen csökkenni kezdett az erőm. A visszaút a budai oldalon annyira hosszú!! Odafelé valahogy könnyebb. De vissza? Fut az ember, kilóg a bele, és még sehol sem tart; aztán jön a Palatinus kerítése, aztán a Hajós Alfréd kerítése, aztán még egy kicsi és ott a MAC, de még innen is egy csomó a déli szigetcsúcs, és akkor még jó száz méter a célig (a pesti oldalon kezdek).

Azért így is 35:59 volt. Tőlem ez szép eredmény, és tekintve hogy a szigetkör állítólag 5,3 km, ez azt jelenti, hogy 6,79 alatt futottam egy kilométert. Ez nagyon király, mert eddig 7 vagy 7:30 percet számoltam egy kilométerre.

Persze a 36 perc röhejes idő, minden valamirevaló futó 30 perc alatt futja, még többen 25 perc alatt, sőt most olvastam valakit, akinek a 19 perc a célja. Nem is értem, ezek az emberek végig sprintelnek? Ha az igazi hajrázós tempómban futnék, akkor talán sikerülne 30 perc alá nyomnom az időmet, viszont a célnál álljon ott egy rohammentő, mert a szívem tuti, hogy felrobbanna.

Egyelőre titkos célom 35 perc alá menni. Két nap múlva újra futottam Szigetkört, akkor 36:28 lett. Hát, magamhoz képest ez sem (annyira) rossz.

komment

Címkék: kutya szabadság nyaralás futás menstruáció

süti beállítások módosítása