a hallgatag macska naplója

Mivel több lett a szabim, és Fater műtétje is rendben lezajlott, lelkifurdalás nélkül foglaltam az Annabellába két éjszakára szállást. Főleg, hogy a SZÉP-kártyámról lehetett fizetni. Idén ugyan voltam már Balatonon, de akkor a Fater lába miatt alig tudtunk sétálni, és hát a hangulat se volt ezért a legjobb.

Most egyedül, szeptember első felében utaztam, okulva a tavalyiból, amikor augusztus elején mentem és megdöbbenve észleltem – de már csak megérkezéskor! – hogy ez még a főszezon, és egy tűt sem lehet leejteni. Szeptemberben, gondoltam, még elég langyos a víz ahhoz, hogy lehessen úszni, de tömeg már biztos nincs, de azért még nem totál kihalt Füred, mert az sem jó.

Augusztusról tényleg csak címszavakban fogok írni, mert most már nagy elmaradásban vagyok a blogírás terén, és nem lesz idő a részletekre, illetve ha most belemegyek a részletekbe, akkor a későbbi dolgok részletei fognak elmosódni.

Az augusztust az új melóhely és Fater gyógyulása fémjelezte.

Nem vagyok jó a feszültségkeltésben, meg most marha álmos is vagyok, szóval csak úgy leírom, ahogy eszembe jut az a nap…

Szóval hétfő volt. Új melóhely. Rendes körülmények között is baromi ideges lettem volna, de így, hogy természetesen pont aznapra rakták Fater műtétjét is, és anyám így felbaszta az agyamat a tegnapi Sakkal, teljesen idegállapotban voltam. Fél éjjel nem aludtam – megint – de reggel már nem bajlódtam sminkkel, egyrészt mert marha meleg volt, másrészt mert tudtam, hogy több napos kialvatlanságot egy kis smink nem fog eltakarni.

Nem értem, így utólag egészen egyszerűen nem értem magamat, hogy miért vettem két évvel ezelőtt úgy színházjegyet a Sakkra, hogy azt majd anyámmal nézzük meg??!

Egyszer láttam vele a Vámpírok Bálját, és már akkor megfogadtam, hogy soha, de soha a büdös életbe még egyszer nem megyek vele színházba, miután délután 4-kor még lefeküdt pihenni, aztán 5-kor ébredés után még uzsonnázni stb. Azóta csak még jobban képes elbaszni az időt – volt olyan mozifilm, aminek az első félórája kimaradt, mert annyira elkésett.

Nem vagyok jó feszültségkeltésben, nem igazán tudom izgalmasan leírni azt, amin már túl vagyunk. Szerencsére ez nem regény, hanem blog, úgyhogy írom, ahogy tudom!

Már a nyaralási beszámolónál is írtam, hogy Fater kurva lassan jár és csomó helyre már el se megy (pl. a vacsora utáni sétákra). Már vagy pár éve alapból úgy ment, mint mikor az ember vasárnapi ebéd után a Duna-korzón sétál, csak idővel vettem észre, hogy mindig ilyen tempóval megy. 

Újra megfogadtam, hogy lehetőleg nem nyáron mondok fel legközelebb. Ha tőlem függ. Erre a mostani nyárra nagyrészt ez nyomta rá a bélyegét. Nyaralás után még dolgoztam, aztán pár nap szabit kivettem a részarányosból, de nem az összeset, mert minek? Bejött közben az állati hőség, a lakásban sem lehetett megmaradni – holott hol van ez a lakás a korábbi albérletemtől, ahol nyáron nem ment 30 fok alá a hőmérséklet! 

Egyedül nem megyek strandra, pár napos nyaralást lefoglalni már késő volt, különben is drága, zsúfolt, no meg hőség van.

A júniusi nyaralás viszonylag hosszú volt, munkahelyváltás előtti utolsó nyaralásom, ki tudja, mikor lesz legközelebb alkalmam ilyesmire. Persze most is gyorsan eltelt – illetve amíg ott voltam, minden percet igenis kiélveztem, viszont az a 9 nap olyan volt, mintha csak 3-4 nap lett volna, míg viszont a munkahelyen hétfő 7.00-től szerda 14.00-ig tűnik úgy, mintha három hét telt volna el. Na de ez mindig így van.

Sosem volt semmiféle gondom a fülemmel. Szegény Öcsém volt kiskorában, akinek állandóan középfül-gyulladása volt, többször fel is szúrták neki és nagyon sajnáltam őt. De én hálistennek ezeket megúsztam. Az egyetlen gondom annyi volt, amikor hétévesen kilyukasztották a fülemet, és akkor alkohollal kellett kenegetni vagy egy hétig.

Igazából örülnöm kéne, megszabadulok ettől a fos melóhelytől és nemsokára kezdek az új helyen, ahol legalább a fizetés több és normális időben kezdődik a munka. De mégis inkább feszültség és szorongás van bennem…. Tudom, én aztán mindennek megtalálom a sötét oldalát; ha a mennyországba kerülnék és Jézus Krisztus ülne az egyik oldalamon, Jason Momoa a másikon és egy tonna mozzarella lenne előttem, abban is meglátnám a negatívumokat :-D

A leendő új munkahely orvosi alkalmassági vizsgálata délelőtt volt; megint elkéredzkedtem a melóból. Már nem tudtam eldönteni, hogy feltűnt-e az ostobenkó főnökömnek, vagy sem, de most nem is érdekelt, mert aggódtam, hogy megfelelek-e majd az orvosin…

Az eltelt napokban kialakítottam az álláspontomat. A szememet bevallom – nem is tehetnék mást –, de az epekövemről és a szívbillentyűmről nem szólok.

A pénteki állásinterjú és a szombati egri kiruccanás után viszonylag optimista hangulatban vártam, hogy hétfőn visszahívjanak, ahogy ígérték. De eléggé úgy éreztem, hogy alighanem felvesznek. Csak majd hétfőn fognak értesíteni, mert akkor lesz ott az a nagy-nagyfőnök, aki rám bólint majd.

Az állásinterjút követően úgy éreztem, megérdemlek egy kis kiruccanást, és szombaton elmentem Egerbe, egynaposra. Nagyon jól sikerült nap lett, sőt összesen kb. 31.000 lépést tettem meg a lépésszámláló szerint. Ebben az is közrejátszott, hogy az egyszerűség kedvéért a Keletiig gyalog mentem, majd hazafelé is.

Ahogy a múltkor írásom végén tömören írtam, most végre jelentkeztem összesen három állásra is. A versenyszférásokból nem volt túl könnyű kiválogatni azt, ahol nem kell (személyesen) ügyfelezni, sem jogosítvány, sem nyelvtudás; de azért találtam egyet. A Közigállás.hu-n meglepő módon most egész sok olyan volt, ami nem tűnt teljesen elviselhetetlennek és még meg is felelnék rá.

Bejött a jó idő, de még nincs 45 fok árnyékban, így elhatároztam, hogy a szabad hétvégéimen kellemes egynapos belföldi kiruccanásokat teszek. Sopron már megvolt – kétszer is –, így május közepére Badacsonyt terveztem. Akkor már pont kellemes időjárás van, viszont hőség még nincs, sem főszezon, hogy kétmillió ember tülekedjen ott. Hegyet mászni remek, utána ebédelni és borozni pedig van hely. 

Tessék, mennyi dolog megtörténik mostanában, amiről soha nem gondoltuk, hogy előfordulhat! Világjárvány, háború; most meg egy Frei, amiről ma eldöntöttem, hogy bojkottálom, holott amúgy szuper :-(

Ahogy már sokszor írtam, a Frei kávézókat imádom, mert finomak a cuccok és ár/érték arányban is jók. Egy baj van velük, hogy többnyire tömve vannak és nincs üres hely. Ezért örültem, mikor megnyitott a Nyugati téri, habár most már azt is felfedezték a népek és az is tömve van.