a hallgatag macska naplója

Miután kiolvastam az összes Harry Pottereket, néhány éven belül megjelent J. K. Rowling első olyan regénye, ami nem HP. Kíváncsian vártuk, milyen lesz! Ez lett az Átmeneti üresedés. Elolvastam vagy kétszer – ez tipikusan olyan könyv, ami nagyon jó mint könyv, de érzelmileg úgy megvisel, hogy inkább nemigen akarom sokszor elolvasni. Baromi olvasmányos és nagyon jó, de mégis rémes. Főleg ami a hároméves kiskölyökkel történik, azon teljesen kiborultam, holott akkor még Zétény és Zsófi a fasorban sem volt.

Egy kritikában szerepelt ez a mondat: „Rowling ismer minket, de nem szeret” – hát ez baromira megragadt bennem, és erről a könyvről mindig ez jut eszembe!

Végre sikerült elintézni ezt a nyavalyás lakcímbejelentést! Hiába itt lakom most már két éve, de egészen eddig elhúzódott. Rögtön mikor beköltöztem, jött a Covid, minden hivatal be volt zárva, meg csak online, meg csak ami létfontosságú vagy halaszthatatlan. Úgy voltam vele, hogy a tartózkodási hely bejelentése mégsem életbevágó, az Ügyfélkapun pedig én ugyan nem intézek semmit, mert nem bízom benne.

Régi problémám, hogy nem merek beülni ún. „igazi” (pincéres) éttermekbe. Mármint egyedül. Sajnos viszont az igazán jó kaják az ilyen helyeken vannak. Másokkal persze már sokszor voltam, de épp emiatt, magam előtt láttam, hányféle módon csinálhatok hülyét magamból, ha egyedül megyek ilyen helyre… Már eleve a számla és a jatt!

Egy héten belül a harmadik szörnyű éjszakám!! Ezt az őrmestert a fátum üldözi… Ráadásul pont péntek éjjel, miközben szombaton Tesómékhoz voltam hivatalos.

Megint nem aludtam fél éjszaka :-( Vagy legalábbis úgy tűnt.

Most egy ideig egész elviselhető volt a szomszédság, mivel a csávó nem volt itt, több napig. A kis luvnya pedig, noha neki van sokkal idegesítőbb hangja, de az a jó tulajdonsága megvan, hogy ha egyedül van, akkor képes kussolni. Kivéve sajnos az utóbbi pár hónapot, amióta megvan a kutya, mert arra néha ráordít, hogy „MARADJ MÁR, FÓKA!!”, szóval nincs sajnos teljes kuss még ekkor sem :-( Komolyan, mintha direkt azért vették volna a kutyát, hogy nekem még egy plusz zajforrásom legyen.

Tessék, mindig akadnak egészen kis apróságok, amiknek lehet örülni…. A nagy dolgokat most nem is említem, mint család meg egészség és effélék.

Ezt mondjuk inkább tegnap kellett volna megírnom, mert akkor még jobb hangulatom volt, sajna éjszaka a szomszédok megint műsoroztak, így ma kialvatlan és morcos vagyok. A fasz se érti, honnan jönnek ezek haza éjjel fél egykor – hétfő éjjel! – és hogy utána miért kell még egy órán keresztül fennhangon vartyogni, illetve döngő léptekkel le-föl császkálni a lakásban. Én persze ráadtam a rádiómra még egy hangot, de így viszont az szólt hangosan a fülem mellett. Szóval keveset aludtam.

Megmondtam, hogy nem fogok tesztelni, de hétfőn napközben mégis felülbíráltam ezt az álláspontomat. Időközben kiderült, hogy Kati is pozitív – döbbenetes módon elkapta a vele együtt élő pasijától. Most karanténban vannak, semmi vészes tünetek, de azért megviseli őket.

Nekem már szerda este óta volt a torokfájásom. Láz semmi, pedig azt mértem naponta többször is, de 36,6 – 36,8 között volt mindig. Kicsit fáradtnak éreztem magam, de hát minden nap volt valami meló után, szombaton Öcséméknél voltam, ami szintén hajnali keléssel jár.

A közelmúltban megint berágtam egy könyvkiadóra… Már írtam a Halhatatlan-trilógiáról, ahol is a magyar kiadó valamiért úgy döntött két kötet után, hogy ő márpedig a harmadikat ugyan meg nem jelenteti! Valószínűleg rajtam kívül még érdeklődött egy-két olvasó, hogy ezt mégis hogy gondolták, mert a végén aztán mégiscsak kiadták.

Zsuzsi valamikor január elején írt, hogy a családtagjai (közül többen), akiknél karácsonykor volt, covidosak. Ő is nyugtalan volt, csinált gyorstesztet, de szerencsére negatív lett, de aztán csinált egy másik tesztet, és az már pozitív lett.

Megrökönyödtem, mert Zsuzsi is két Szputnyikot kapott, mint én, csak előttem pár héttel; harmadiknak pedig Pfizert, mint én, csak utánam pár héttel, mégis elkapta…. Jó, tudtam persze, hogy az oltás nem véd a megfertőződéstől, csak a súlyos tünetektől meg főleg a kórházba kerüléstől (mert ha oda bekerülsz, onnantól már orosz rulett az életed).

Rendes körülmények között szilveszterkor jó későn kelek, sétálok egyet a városban, aztán késő délután haza, még alszom egyet, hogy jól bírjam az éjszakázást. Aztán nagy adag Macska-salátát főzök, és sörrel meg filmekkel fent maradok jó sokáig.

Idén nem teljesen így történt. Elsősorban sajnos dolgoznom kellett, utána pedig – hogy jól folytatódjon a nap – Tesómékhoz mentem. Így a szilveszter három szakaszra oszlott: meló, család, majd az egyszemélyes otthoni évvége.

Idén a két ünnep közt részben dolgoznom kellett. Ugyan szívesen szabira mentem volna a teljes hétre, javasoltam is a főnöknek, de ő közölte, hogy nem lehet, mert már nagyon sokan elmennek azon a héten. Így megállapodtunk abban, hogy karácsony előtt 3 nap, és karácsony után 2 nap.

Idén ugyan nem voltam végig szabin a két ünnep közt, de legalább karácsony előtt három napig igen. Így most végre kipihentebb voltam karácsonyra. Nem szeretem, ha még 23-án is melózni kell, aztán rohanhatok vásárolni, haza, takarítani, és ott a marha hosszú 24-e, ami előtt ki sem tudtam aludni magam becsületesen. (Azért hosszú, mert anyám mindig elcseszi az időt aznap.)

Most legalább ez megvolt. A három ünnep előtti napra gondosan beterveztem Frei kávézást, az összes vásárlást, szerdára a West Side Storyt moziban; csütörtökön pedig Öcsémékhez mentem. Így épp elég eseménydús volt a szabadság, hogy teljesen ki tudjak kapcsolni a munkából, és a végére egész hosszúnak érződött a szünet.

Különösen ünnepek előtt szokás (jobb) munkahelyeken, hogy esetleg hazaengedik az embereket korábban. Néhol csak a nőket, ami szerintem igazságtalan, kezdenek is erről leszokni.

Régebben ez úgy volt, hogy reggel szólt a főnök kacsintva, hogy „ma ám haza lehet menni délben!”, és mi örültünk, és úgy osztottuk be a melót.

Hajlamos vagyok a negatív dolgokra koncentrálni, de összességében (eddig) egész jó volt az adventi időszak! Ma van a szabim első napja, és elég fáradt vagyok fizikailag, de visszatekintve elégedett lehetek az utóbbi időszakkal.

A legutóbbi óta volt még egy hétfő-keddi szabim, amikor is mindenképp elmentem volna, mert hétfőn plazmaadás volt – fél év után először –, kedden pedig Öcsémékhez mentem, egyik sem lemondható. De most nem is volt olyan hajtás, mint a múltkor. Összecsaptam a melót és eljöttem.

Még októberben volt az a „csapatépítés” nevű esemény, amitől már akkor égnek állt a hajam, amikor először szóba került. Nem vagyunk mi színtársulat vagy baleseti sebész team, hogy csapatot kelljen építeni…. Alapvetően mindenki megkap x db munkát, amit meg kell csinálnia, önállóan; legfeljebb segítséget kérünk a másiktól, ami ügyenként öt-tíz perc, és ennyi a „csapat”. Mindössze arról szólt a dolog, hogy az ostoba főnökünk pár órán keresztül nem az irodában, hanem egy másik helyszínen vihorásszon a barátnőivel.