Rendes körülmények között szilveszterkor jó későn kelek, sétálok egyet a városban, aztán késő délután haza, még alszom egyet, hogy jól bírjam az éjszakázást. Aztán nagy adag Macska-salátát főzök, és sörrel meg filmekkel fent maradok jó sokáig.
Idén nem teljesen így történt. Elsősorban sajnos dolgoznom kellett, utána pedig – hogy jól folytatódjon a nap – Tesómékhoz mentem. Így a szilveszter három szakaszra oszlott: meló, család, majd az egyszemélyes otthoni évvége.
Idén a két ünnep közt részben dolgoznom kellett. Ugyan szívesen szabira mentem volna a teljes hétre, javasoltam is a főnöknek, de ő közölte, hogy nem lehet, mert már nagyon sokan elmennek azon a héten. Így megállapodtunk abban, hogy karácsony előtt 3 nap, és karácsony után 2 nap.
Idén ugyan nem voltam végig szabin a két ünnep közt, de legalább karácsony előtt három napig igen. Így most végre kipihentebb voltam karácsonyra. Nem szeretem, ha még 23-án is melózni kell, aztán rohanhatok vásárolni, haza, takarítani, és ott a marha hosszú 24-e, ami előtt ki sem tudtam aludni magam becsületesen. (Azért hosszú, mert anyám mindig elcseszi az időt aznap.)
Most legalább ez megvolt. A három ünnep előtti napra gondosan beterveztem Frei kávézást, az összes vásárlást, szerdára a West Side Storyt moziban; csütörtökön pedig Öcsémékhez mentem. Így épp elég eseménydús volt a szabadság, hogy teljesen ki tudjak kapcsolni a munkából, és a végére egész hosszúnak érződött a szünet.
Különösen ünnepek előtt szokás (jobb) munkahelyeken, hogy esetleg hazaengedik az embereket korábban. Néhol csak a nőket, ami szerintem igazságtalan, kezdenek is erről leszokni.
Régebben ez úgy volt, hogy reggel szólt a főnök kacsintva, hogy „ma ám haza lehet menni délben!”, és mi örültünk, és úgy osztottuk be a melót.
Hajlamos vagyok a negatív dolgokra koncentrálni, de összességében (eddig) egész jó volt az adventi időszak! Ma van a szabim első napja, és elég fáradt vagyok fizikailag, de visszatekintve elégedett lehetek az utóbbi időszakkal.
A legutóbbi óta volt még egy hétfő-keddi szabim, amikor is mindenképp elmentem volna, mert hétfőn plazmaadás volt – fél év után először –, kedden pedig Öcsémékhez mentem, egyik sem lemondható. De most nem is volt olyan hajtás, mint a múltkor. Összecsaptam a melót és eljöttem.
Még októberben volt az a „csapatépítés” nevű esemény, amitől már akkor égnek állt a hajam, amikor először szóba került. Nem vagyunk mi színtársulat vagy baleseti sebész team, hogy csapatot kelljen építeni…. Alapvetően mindenki megkap x db munkát, amit meg kell csinálnia, önállóan; legfeljebb segítséget kérünk a másiktól, ami ügyenként öt-tíz perc, és ennyi a „csapat”. Mindössze arról szólt a dolog, hogy az ostoba főnökünk pár órán keresztül nem az irodában, hanem egy másik helyszínen vihorásszon a barátnőivel.
Már jó sok hónapja érkezett az egyik freemailes címemre egy ún. zsarolóvírusos e-mail. Csak nem írtam róla, mert végül is nem történt semmi…. De most, még mielőtt elfelejteném!
Az e-mail a saját címemről érkezett, mintha én írtam volna magamnak. Ezen persze már alapból elcsodálkoztam. Valami olyasmi volt a szövege, hogy „megszerezték a gépem feletti uralmat” (hajjaj), és hogy amint látom, be tudnak hatolni a gépembe és látják, amit „csinálok”. És fizessek ennyi meg annyi értékű bitcoint (akkor átszámítottam, valami 25.000.- Ft körül jött ki), különben nyilvánosságra kerül, hogy mit csinálok, amikor „kényes oldalakat látogatok”. Erre van két napom!
Végre sikerült kicseréltetnem a kényelmesebbik télikabátom cipzárját. Azt, ami többször is szétnyílt idén év elején, amikor Zéténnyel a szabadban kalandoztunk, és én többször leguggoltam nem olyan összezárt lábbal, mint egy gésa, hanem sportosan, miáltal a cipzár alulról szétjött. Többször is. De mindig sikerült végül helyrehoznom. Kivéve az utolsó alkalmat, amikor már úgy maradt, alulról kb. 5 centivel megakadt a kocsi és se kép, se hang. Felvenni, levenni sem lehetett, felhúzni pláne nem.
Utálok idegeskedni, de sajnos gyakran teszem. Egyszerűen ilyen típus vagyok…. És ha valami váratlan (rossz) ér, nem tudok úgy hozzáállni, hogy „Áh, hát majd csak megoldódik valahogy, nem kell idegeskedni!”, hanem inkább idegeskedek, aztán legfeljebb kiderül, hogy feleslegesen, minthogy félvállról veszem, aztán mégis beüt a ménkű.
Most a napokban két ilyen is volt! Öregedtem összesen tíz évet.
Gyakran hallom, hogy a budapestiek/általában a magyarok bizalmatlanok meg gyanakvók, meg nem mosolyognak. Egyszer mentem mosolyogva az utcán, mikor Olaszországból érkeztem haza és nagyon boldog voltam, gyalog mentem a Moszkvától az Oktogonig mosolygós arccal.
Ez alatt az út alatt nyolc kéregető állított meg!
Na, azóta nem járok mosolyogva :-D
Nyáron nem foglalkoztam a melókereséssel, mivel úgy volt, hogy felvettek oda, ahol júniusban voltam állásinterjún, csak szeptemberig létszámstop van. Egy kicsit meg is könnyebbültem őszintén szólva. Nem vagyok az a durrbele típus, hogy ma elhatározom, aztán jövő hétfőn már az új helyen kezdek. – Egyébként még ha akarnám sem lehetne, hisz két hónap felmentési/felmondási idő van.
Szeptemberben azért elkezdtem pislogni a telefonomra, hívott-e valaki ez ügyben. Annak örültem, hogy a soproni hétvégémen is még ’békén hagytak’ – ki akar pihenés közben a felmondásán idegeskedni – de utána azért már kezdtem kicsit úgy érezni, hogy „Na mi lesz már??”
Na, ez úgy hangzott, mint egy Rita Falk-regény címe :-D
Már többször említettem a karácsonykor felmerülő szaloncukor-kérdést. Mivel gyerekkoromban csak a konzum/fondant volt, amit imádtam, valamint a zselés, amit utáltam, ezért nekem „a” szaloncukor = a konzum, és kész.
Ezen sokáig még az sem változtatott, amikor többször is kaptam ajándékba Milka meg másmilyen szaloncukrokat. Eszméletlen finomak voltak, de nekem az bonbon, nem szaloncukor.
Vasárnap megkaptam a két Szputnyik után a Pfizert. Engem gyíkká változtatott. De már elmúlt :-D Viccen kívül, egy éven belül ez már a negyedik oltás, amit kapok, és ez az egyetlen, ami komolyabban megvisel.
Kora délutánra volt időpontom, de elterveztem, hogy jóval előbb odamegyek, mert ki tudja, mekkora sor lesz, és ha előbb oltanak, előbb szabadulok. Előzőleg tanulmányoztam egy csomó cikket, hogy mit javasolnak 3. oltásnak Szputnyik után, és a szűrőmön a Moderna meg a Pfizer maradt fenn.
Szombaton átrendeztük Faterral a szobámat. Most tök jó! Vagyis hát sokkal jobb, mint korábban :-D
Anyámnak jutott eszébe az ötlet, amit állítólag említett is nekem, mikor itt járt, de hát 2,5 órán át dumált megállás nélkül, ezt az egy mondatot nem ragadtam ki belőle. Másodszor Fater hozta szóba, miután Sopron után beszéltünk.
A szoba elrendezése elég béna volt. – Az előző albérlő alakította át. Nemtom, hová tette az eszét. – Ahogy belépünk az ajtón, szemben van az ablak. Ajtótól jobbra a gázkonvektor, utána a beépített gardróbszekrény.
Hát, a korábban írtakkal ellentétben mégiscsak becsekkoltam a harmadik oltásra :-/
Egyre több a fertőzött meg sok a halott, a kormány meg különösebben nem csinál semmit, kivéve a tömegközlekedési maszkot. Ami amúgy rendben van, más sem hiányzik, minthogy megint zárás vagy kijárási tilalom legyen, vagy minden kocsma ajtajában lengetni kelljen megint a védettségi igazolványt. De például ingyenes, tömeges tesztelés jól jönne.
