Most már két hete nem találkoztam a gyerekekkel, nagyon hiányoznak is. Előtte viszont két egymás követő hétvége is volt!
Talán észrevehető, hogy „szívesebben” írok a Vámpírok Báljáról vagy az oltásról, mint a saját unokagyerekeimről, de ez nem amiatt van, hogy nem érdekelnek, épp ellenkezőleg. Egy órából átlagosan 40 percet biztos, hogy Zétény jár a fejemben (és Zsófi csak azért kevesebbet, mert ő még olyan pici, még nem szaladgál, szed le dolgokat és mond vicceseket).
Hétfőn másodszor is megnéztem a Vámpírok Bálját – miután a tavalyi adagomhoz nem jutottam hozzá, viszont az nekem jár :-D Ismét azon ritka esetek egyike volt, amikor hétfőn örömmel keltem fel.
Szépen elterveztem, hogy fog alakulni a nap. A reggeli készülődés közben aztán elkezdett zuhogni az eső. Nagyon örültem, hogy most zuhog és nem akkor, amikor már az utcán leszek, mert addigra biztosan eláll.
Egészen az utolsó percekig nem mertem elhinni, hogy idén tényleg lesz Vámpírok Bálja!
Miután tavaly elmaradt, hiába hirdették ki idén újra, és én reméltem is, hogy most már igazán lesz, de sanszos volt, hogy jön majd valami új rendelkezés, vagy a fene tudja mi, és idén is elmarad. Főleg, miután a Sakk – amire a Bál előtt pár nappal mentünk volna – valóban elmaradt ebben az évben is :-( Majdnem sírtam dühömben. „Kevés jegyet váltottak rá”, ergo a tavalyi után többen visszaváltották, idén meg nem vettek elegen, miután a., nem lehetett tudni, tényleg meg lesz-e tartva, és b., sokáig csak a védettségi baromsággal lehetett bárhová menni. Így aztán, önbeteljesítő jóslatként, valóban nem lett megtartva :-(
Már írtam az új szomszéd párocskáról több ízben. Ezek miatt az éjszakai alvásom elég hektikussá vált a beköltözésük (egyben Zsófi baba születése) óta. Fingom nincs, mit csinálnak ezek, dolgoznak vagy tanulnak-e, de nem kell korán kelniük, az tuti, és így ráérnek éjszaka zenét hallgatni/veszekedni/beszélgetni.
Ezt pont abban az intervallumban, amikor ÉN viszont aludnék, 23.00 és 03.00 között, de előre sosem tudni, hogy mikor, sőt hogy lesz-e egyáltalán.
Már egy hete hazajöttünk a nyaralásról, de még nem volt alkalmam leírni. Most már nekifogok, mielőtt még teljesen elfelejtem :-D
Természetesen ez a nyaralás is iszonyú gyorsan elszállt, egyszerűen hihetetlen… Mintha csak tegnap érkeztünk volna, és már indulunk is haza. Másodsorban, az új állással kapcsolatos telefonhívásra vártam feszülten, és ez eléggé rányomta a bélyegét az első napokra.
Ahogy írtam is, múlt héten kaptam ígéretet, hogy felvesznek az új melóhelyre, de addig ne mondjak fel itt, míg vissza nem hívnak, hogy Felsőbb Szinteken is engedélyezték. Ezért én egész héten tűkön ülve vártam (spoiler: nem szóltak).
Különben is mozgalmas hetem volt, és marha ideges voltam. Szabi előtti utolsó hét, ráadásul az aktuális köcsög Pro Bono-vizsgát is meg kellett csinálnom – az én hibám, túl sokáig húztam –, és ez az utolsó hetem az új helyen, mert aztán visszahelyeznek a régi főosztályra, pont mikor amúgy szabira megyek.
Vicces módon maga az állásinterjú gyorsabb és zökkenőmentesebb volt, mint az előtte, illetve utána történt idegeskedés és stressz.
A jelenlegi munkahelyemen pont előző nap jelentették be hivatalosan az egész osztály előtt, hogy én visszamegyek a régi helyemre, helyettem meg jön egy másik ember, aki olyan okos, hogy épp most is betanít kezdőket (mint utóbb kiderült, ez egyáltalán nem így van). És hogy mivel még két ember elmegy az osztályról – no, mit ad isten! – majd felvesznek újakat. Honnan? Hát az utcáról.
(állásmegbeszélés előkészületei)
Nagyon eseménydús az élet Zsófi születése óta :-D Egy hete például az új álláslehetőség körül forog minden. Isteni szerencsére szerdára hívtak be interjúra, ami remek, mert hétfőre volt időpontom a fodrászhoz.
Sok aggodalmam volt. A legelső, hogy megvan-e a diplomám?
Több hónapos szünet után visszatértem a plazmaadáshoz. Már gondolkodtam rajta egy ideje, de sosem volt alkalmas, illetve olyan ideges lettem, ha eszembe jutott, hogy egy órát kell várakoznom, miközben majd’ összepisilem magam, hogy inkább hagytam a fenébe.
No de aztán most annyi minden történt, gondoltam, a plazmaadás újrakezdése is igazán belefér az életembe.
Megint sok esemény történt munkafronton. Igyekszem tömören leírni, mert este van és fáradt vagyok, viszont ha most nem írom le, „elsikkad”, vagyis a későbbi események eltörlik a pontos emlékezést :-D
Pénteken össze lettünk hívva, és közölte a főnök – a mostani, új – hogy rettenetesen sok a hátralék, ami a home office, illetve a váltott műszak ideje alatt felgyülemlett, ezért napi két óra túlóra lesz. És/vagy szombaton is be kell jönni.
Idén először vettem ki szabit. Egy egész napot, Zétényke születésnapjára, mert a tavalyit egész napos programmal ünnepeltük, és a szabis terv összeállításakor feltételeztem, hogy most is így lesz. Idén végül „csak” délutáni ünneplés lesz, de addigra a szabis tervet már leadtam és gondoltam, 5 hónap nonstop dolgozás után egy nap szabit igazán megérdemlek.
Tegnap megnéztem a Még egy kört mindenkinek c. dán filmet, amire hónapok óta fenem a fogamat. Most végre sikerült! Ez is csak úgy volt lehetséges, hogy van ún. „védettségi igazolványom”, mivel a moziba (is) csak ezzel eresztenek be. – Megjegyzem, telt ház volt, holott feliratos a film.
Közeleg a nyár, nyaralás lefoglalva, Zsófi megszületett, oltást megkaptam és eltelt a két hét, súly 52 kg alatt, szóval úgy személyesen nincs különösebb gondom, csak a címben szereplő két tényező zavaró. Azok sem úgy, hogy éjjel-nappal pörgök rajtuk, hanem hangulattól függően néha nagyon felb*sszák az agyamat, néha meg inkább szarok rájuk. …
1.: A munkahely. Már vagy három hete vagyok az új helyen, és hát nem éppen földi paradicsom, de azért elvagyok.
Az a szokásom, hogy ha olyan édességet kapok, amit nem szeretek, továbbajándékozom. Jellemzően a plazmaadások után szoktak olyan ostyás csokit adni, mint a Balaton szelet, azt nem szeretem, vagy ha pl. Ferrero Rocher-t kapok, amit szintén nem igazán, és így tovább.
A múlt hetem kimondottan aktívan telt. Egész jól és felpezsdülve is éreztem magam – igaz, most, mikor ezt írom, fáradt és rosszkedvű vagyok (munka után), szóval leírni már nem lesz olyan vidor, mint átélni. Azért leírom!
Hétfőn – meló után – végre megcsináltam az adóbevallásomat. Jó, elolvastam és kiegészítettem a NAV által elkészített bevallást :-D Minden évben megfogadom, hogy idén rögtön azután túlesem rajta, ahogy elkészítik, de mindig valahogy május lesz belőle…
