Elmondani nem tudom, mennyire utálom ezt a buzi maszkot. Az elmélettel egyetértek, meg tetszik, hogy eltakarom a pofám nagy részét, de valami hihetetlenül kényelmetlen, és az, hogy most minden BKV-n meg üzletben kötelező, hát elég szarul esik :-( De hát ha egyszer fővárosi rendelet, és most a Karácsony a főpolgi, akire szavaztam, nem pedig az arrogáns vén fasz, akire nem szavaztam egyszer sem, így már elvből is kénytelen vagyok hordani :-/
Francba, az Index mai cikke megelőzött :-D Ők is felsorolták, mennyi baromállat van mostanában; nekem is épp azon járt az eszem, mennyi hülyével találkoztam vasárnap a városban.
Pár hete azon kaptam magam, hogy a járvány kapcsán bizonyos fokú kárörvendezés is elfogott. Persze nem mindenkivel szemben, csak aki megérdemli, és szégyellem is kicsit, na de akkor is így van, úgyhogy most kifejtem :-)
Ez a könyv is, a Babablues-trilógiához hasonlóan, olyan, amit szívesen és rendszeresen olvasok, de mégis csomó olyan dolog van benne, amitől a plafonig ugrok, és/vagy lapáttal pofon csapnék egyes szereplőket…
A stílusa igen jó a könyvnek, és – a filmmel együtt – nagyon tetszik ez a nagy fokú elmélyülés a divat világában, ami tőlem marha távol áll, de szívesen nézem/olvasom. Ezenkívül annyira pörgős és stresszes munkahelyi környezetet ír le, hogy ehhez képest az én mindenkori melóhelyem, még a legnagyobb hajtás idején is, kifejezetten nyugisnak és békésnek érződik :-) Tehát direkt jó olvasni, ebből a szempontból.
A négynapos szünetben, miután úgysem nagyon lehet programot csinálni, végül nekivágtam a hajam újrafestésének kémiai festékkel. Először jött az elhatározás, aztán a próbatincs. Mivel a hennás hajvéget egyáltalán nem fogta meg az új világosbarna festék, ezért később a hajtövemen is kipróbáltam a festéket, egy félreeső helyen, ahol nem kár, ha esetleg leesik az a tincs :-D
Sajnálom, nem hordok maszkot. Kicsit bűntudatom is van emiatt, de mégis ez van. Először is, eleinte alig volt valakin maszk, és én utálok bármivel is feltűnni, így eszembe sem jutott, hogy kellene hordanom. Utána aztán már egyre több ember hordott maszkot, most már kb. 40 %. Na ekkor elgondolkodtam, hogy kéne, de még mindig ezer vita volt a vonatkozó szakcikkekben, hogy kell/nem kell; mindenképpen hasznos; ha rosszul használjuk, akkor többet árt, mint használ, akkor már inkább ne használjunk semmit stb., az isten sem igazodik itt ki.
Még februárban írtam egy listát, hogy ha szerencsésen túl leszek a költözésen és főleg a lakás átadásán, miket fogok csinálni. Ezek főleg ilyen „megjutalmazom magam”-szerűek, de fogadalom is van köztük. Most a járvány miatt egy pár tétel törlésre került, de azért ideírom:
Mióta felbukkant a koronavírus, csak egyszer voltam plazmát adni, március 13-án pénteken. Ez kimondottan szerencsés napom szokott lenni (már csak azért is, mert péntek), és tényleg egész jól alakult, csak pont a plazmaadás volt vacak élmény.
Ahogy elhatároztam, hogy felhagyok a hennázással és visszatérek a hagyományos hajfestékekhez, szinte rögtön vettem is egy dobozzal :-) Épp ott volt előttem a DM-ben és megtetszett. „Középszőke” volt a neve, de valójában kellemes világosbarna, pont amilyent szeretnék.
Péntek reggel felhívott Tesóm, hogy szombaton nem megyek-e velük kirándulni a Pilisbe, ahová ők egyébként is mennek. De előbb csomagot vesz át a Cosmióban, szóval találkozzunk reggel a Moszkván.
Jól megbeszéltük a részleteket, letettem a telót, aztán megnéztem a híreket – most már ugyanannyit netezek az okostelefonon, mint bárki más :-) - és akkor láttam a kijárási korlátozást – szombattól!
Vasárnap elmentem vásárolni, az Árkádba, mert ott van minden bolt, és 15.00-ig nyitva is vannak. Hajmosás meg minden miatt tök későn indultam itthonról. 11.30-kor szálltam fel a földalattira, amin EGY ember volt! Velem együtt kettő.
A költözés után, de még a koronavírus-vészhelyzet előtt a gondolataimat főleg az új lakás kötötte le. Egyébként is nagy esemény egy költözés, főleg úgy, hogy nem vettem ki szabit, hétfőn ugyanúgy mentem dolgozni, és a melóhelyen nem meséltem róla senkinek.
Különösebben nem foglalkoztam a koronavírussal, amíg szerdán el nem rendelték a veszélyhelyzetet. Akkor egy kicsit megborultam, mert az első, ami tudatosult bennem, hogy a mozikat is bezárják!
Durván elsápadtam, mert a Hang nélkül 2.-től kezdve az Emmán át Kémecskémig csomó film volt, amit márciusban nézni akartam, Katival vagy Dórival vagy csak úgy. Meg eleve maga a mozizás élménye!... De aztán pár nap múlva hallottam, hogy korlátozottan bár, de mégis nyitva lesz legalább a Cinema City, de addigra már átgondoltam, hogy talán pár hétig igazán halaszthatom a mozizást.
Az albérlet hivatalos visszaadása nagyjából úgy zajlott, ahogy előzetesen elgondoltam. És tkp. mindenben nekem volt igazam: meghatalmazás nem kellett, zárcsere kellett, és valamin balhézni fognak, de pont nem azon, amire gondolnék; valamint hogy valamennyi pénzt tutira kérni fognak.
Ezekről az élményekről azon frissiben kellett volna írnom, hogy spontán legyen, de akkoriban nem bírtam még tovább foglalkozni velük, mint ahogy megtörténtek. Így csak most írok, amikor már nem spontán, viszont most már sírógörcs és kézremegés nélkül tudok visszaemlékezni, fásultan.
Szóval a költözés elhatározása után, de még az albérlet tényleges felmondása előtt elmentem egy igazi ügyvédhez, mert volt pár kérdésem, amire az istennek sem tudtam saját választ találni.
