a hallgatag macska naplója

Még novemberben foglaltam újabb időpontot plazmaadásra, még a régi „helyemen”, azzal az elhatározással, hogy ez volt az utolsó és bizisten elmegyek a nagyobb helyre, de még egyszer itt nosztalgiából, az ismerős helyen adok. És meglehetősen kellett a pénz, ekkorra már bejött az embertelen infláció.

Végiggondoltam, mikor menjek; meló után, fáradtan ne, és hétköznap tök sokan vannak. Talán szombaton, akkor mindenki vásárolgat vagy elutazik vagy a kis családjával van. Ezért szombat 13.30-ra foglaltam időpontot a neten.

Az utóbbi időben foglalkoztat, hogy felkelés és elindulás között valamivel kevesebb idő teljen el. Persze csak mikor számít, például munkanapokon, mert hétvégén és ha nincs semmi dolgom, nem gond, hogy simán eltelik két óra vagy több is ébredés után, míg kilépek az ajtón.

De melónapokon mégis kissé feszesebbre kellene vennem a dolgot.

Idén ősszel találták ki azt a kurva nagy okosságot, hogy a „közintézményekben ne legyen 18 foknál több” a nagy marha spórolás jegyében. (Ugyanakkor Felcsúton fűtött füvű focipályácskát kezdenek építeni, de oda se neki. Hogy Hatvanpusztát, meg a képviselők 600.000 Ft-nál is több fizetésEMELÉSÉT ne is említsem.)

Miután hazajöttem Sopronból, szép nyugodtan elvoltam, örülve, hogy a hülye csapatépítésen is túl vagyok és minden OK. Ebbe a nyugalomba rondított bele a mail, amit a Humán küldött és kb. 3 oldal hosszan fejtegették, nagy nehezen ki tudtam hámozni belőle a kb. 3 mondatnyi lényeget: már megint egy munkahelyi vizsga lesz!!

Idén is volt csapatépítős munkahelyi rendvezvény… Hogy én miért nem bírom megúszni ezeket?! Írtam, hogy elképesztően utálom az ilyesmit. Erre tavaly volt az a fos, de most meg az új melóhelyen is tartottak. És direkt örültek, hogy micsoda boldogság, mert már évek óta nem volt.

Tehát a 2022 őszi volt eddig a legkellemesebb soproni utam, melyet csak egy dolog árnyékolt be. Ez a következő volt: Az első vacsoránál ugye sikerült négyszemélyes asztalhoz (kettes már nem volt szabad) ülnöm, két család közé. Másnap reggel ezért rögtön lerongyoltam 8.01-kor reggelizni, hátha tudok vadászni egy kétszemélyest is, ami attól a fertálytól úgyis kissé messzebb lesz.

Úgy voltam vele, hogy egy évben egyszer elég Sopronban tölteni egy hétvégét, de miután az új melóhelyen több a szabim, így boldogan lefoglaltam még egy hétvégét október elejére :-) Péntektől vasárnapig, ahogy a legjobb.

Egy apróságtól eltekintve – amiről majd külön írok – talán ez volt a legkellemesebb soproni kiruccanásom. Az időjárás ideális volt, a szobám kényelmes, meg minden.

Nem is merem megírni ezt a bejegyzést, mert félek, hogy elkiabálom a szerencsémet; de momentán – lekopogom – teljesen ideális a szomszédhelyzet.

Miután a 10 hónapig a – főleg éjjel – randalírozó kis taknyok eltakarodtak, én még hosszú, hosszú hetekig nem voltam nyugodt.

Közben, az augusztus és szeptember során, kialakultak a munkahelyi viszonyok, és Rudi meg én, a két (relatíve) kezdő, betanultunk. Rudi ugyan már régebben itt van, de más osztályon volt, szóval alig tud többet nálam.

Mondjuk, erre először még nem jöttem rá. Az első hetek, ahogy írtam is, egészen kellemesek voltak, viszonylag könnyű (= betanulós) munkákkal és légkondival.

Rendes körülmények között egy évben egyszer bőven elég megmászni a Badacsonyt, de idén ősszel mégis lementem még egyszer, mert a májusit teljesen tönkretette a futóversenyen ott hemzsegő, iszonyatos tömeg.

Ezért kinéztem egy szombatot, amikor már nincs hőség, de még nincs hideg; valószínűleg van bor, és gondosan utánanéztem, hogy még véletlenül se legyen semmiféle rendezvény, futóverseny, Balaton-átúszás, lagzi, ökörsütés stb. aznap Badacsonyban.

Rosszul érintett a 35.000.- Ft-os gázszerelés-számla, főleg mivel amúgy is hó vége volt, és sokkal kevesebbre számítottam. Egész hétvégén a sokk hatása alatt voltam, holott vasárnap Debrecenbe utaztam, mert azt már előzőleg elterveztem.

Debrecenben már voltunk egyszer, áprilisban, és 30 fok volt; most szeptember végén kellemes hőmérséklet, borús idő és a vége felé szemerkélő eső.

Szeptemberben jött a lehűlés, gondoltam, itt az ősz. Hűvös volt a lakásban, és kimondottan örültem, hogy jön pénteken a gázszerelő, akit Barbin keresztül foglaltam le.

Az előző albérletben házközponti fűtés volt, vagyis volt egy jó kis radiátor, és a gondnok így szeptember elején-közepén (amikor jött a hűvös) szépen bekapcsolta a fűtést, eleinte csak egy kicsit, aztán ráadta a kakaót és onnantól már minden lakó maga tekergette a radiátor gombját, hogy a hőmérsékletet szabályozza. Én például éjszakára mindig letekertem és csak az ébren töltött időben fűtöttem rendesen, jó meleg is volt egész ősszel és télen.

Egész nyáron győzködtem Zsuzsit, hogy menjünk el Győrbe. Csak a nagy nyári hőség végét akartuk kivárni. Aztán eljött a szeptember, de hol neki volt valami dolga hétvégén, hol én nem értem rá, szóval végül a balatonfüredi kiruccanásomat követő hétvégén utaztunk.

Győrben még csak egyszer voltam, de tetszett; főleg, hogy egy jó kis szeletes pizzázó és egy Frei is van a belvárosban ;-D

Mivel több lett a szabim, és Fater műtétje is rendben lezajlott, lelkifurdalás nélkül foglaltam az Annabellába két éjszakára szállást. Főleg, hogy a SZÉP-kártyámról lehetett fizetni. Idén ugyan voltam már Balatonon, de akkor a Fater lába miatt alig tudtunk sétálni, és hát a hangulat se volt ezért a legjobb.

Most egyedül, szeptember első felében utaztam, okulva a tavalyiból, amikor augusztus elején mentem és megdöbbenve észleltem – de már csak megérkezéskor! – hogy ez még a főszezon, és egy tűt sem lehet leejteni. Szeptemberben, gondoltam, még elég langyos a víz ahhoz, hogy lehessen úszni, de tömeg már biztos nincs, de azért még nem totál kihalt Füred, mert az sem jó.

Augusztusról tényleg csak címszavakban fogok írni, mert most már nagy elmaradásban vagyok a blogírás terén, és nem lesz idő a részletekre, illetve ha most belemegyek a részletekbe, akkor a későbbi dolgok részletei fognak elmosódni.

Az augusztust az új melóhely és Fater gyógyulása fémjelezte.