Már rég terveztem, hogy elmenjünk mondjuk Zsuzsival Szegedre, de aztán úgy elteltek a hétvégék és elfelejtődött. Végül ő hozta szóba. Hú, mondtam, akkor gyerünk most, májusban, amikor még nincs 45 fok árnyékban (Budapesten kívül csak Szegeden van még olyan dögmeleg nyáron).
… Háromnapos ünnep, ráadásul pápalátogatás is; jó idő van, én persze turistás övezetben lakom amúgy is; mostanra már szinte ölni tudnék, akkora a turistacsürhe, plusz most még a vidékről felmászott szektás tömegek is itt tobzódnak (a Westend oldalában, nem viccelek, kb. 50 turistabuszt láttam!!)
„ – Én cseszem el a Sasok mázliját?!
- Nem azt mondom, hogy te cseszed el, csak azt, hogy elcsesződik.” (Napos oldal)
Még az előző melóhelyemen dolgoztam, amikor belegondoltam, hogy basszus, valahogy idővel minden munkahelyem elszaródik. Nem konkrétan arra a melóhelyre gondoltam, vagy most – hogy ezt írom – nem az aktuális melóhelyre gondolok, hanem általában az összesre.
Év elején már nagyon hiányzott Sopron, október óta nem jártam ott. Kézenfekvő lett volna a január első hetében lévő igazgatási szünet alatt foglalni két éjszakát, de egyrészt a karácsony és a családi névnapok-szülinapok miatt le voltam égve, másrész aggódtam, hogy hátha januárban még nagyon hideg lesz. (Hogy ezt honnan vettem, 20 éve nincs „nagyon hideg”; de Sopron, az mégiscsak északnyugat!)
Húsvét pénteken Vámpírok Bálja!! :-) Igazi öröm a szünet első napjának estéjére. Illetve kevésbé, mert ez az az előadás, amit januárról halasztottak mostanra, és inkább néztem volna télen, mivel a darab is télen játszódik. De most is csak +5 fok volt (legfeljebb), szóval a hideg megvolt.
A közszféra a magánszférától az értelmes dolgokat nemigen veszi át, de a baromságokat nagyon lelkesen. Például a „csapatépítő” fogalmát. Ezt úgy gyűlölöm, mint a szart. Munkaidőben dolgozunk; munkaidő után pedig engem hagyjanak békén. Ha pedig munkaidőben „csapatépítünk”, akkor azalatt sem dolgozunk, szóval a melóval csak hátrébb vagyunk, ergo jobb az egészet hagyni a fenébe.
Áprilisban lejár a személyim, újat kell csináltatnom. Eléggé ódzkodtam tőle, mert utálom az összes hivatalos ügyintézést, de főleg a várakozást és a tömeget előtte. Meg az ügyfélfogadások is olyan bénák, csak heti egy-két nap vannak estig, és nyilván minden dolgozó ember akkor tülekszik oda. De hát nincs mese, szorít az idő, legyen meg az új, még mielőtt lejár a régi.
Igen, tudom, hogy majdnem egy éve volt :-D De akkor úgy kiborultam rajta, hogy nem bírtam leírni, aztán meg mintha lecsitult volna a dolog, de most megint aktualitása van, szóval leírom most mégis.
De most nem fogok 1000 %-os pontossággal utánanézni a részleteknek, meg akkoriban annyi embernek elmeséltem az egészet, most inkább csak magamnak írom le, hogy ne merüljön feledésbe.
Sok, egyszerűbb ügyfél szokott úgy fogalmazni a kérvényekben, hogy „beteges vagyok” – vagyis hogy több betegsége van/sokat betegeskedik –, de ilyen kifejezés nincs, hogy „beteges”, maximum ha pedofil vagy zoofil az illető, de ezek nem erre gondolnak :-D De a 2022. végi téli szünetben én magam is „beteges voltam”, a szónak az ügyfelek által gondolt értelmében :-D
Annyi bajom lett, hogy már én magam is röhögtem rajta. Megpróbálom időrendi sorrendbe helyezni:
Mert mikor romoljon el a bojler, ha nem decemberben?! Vagy bármikor, amikor a legrosszabb, pl. nyaralás előtt két nappal, vagy mikor abszolút nincs pénzem…. Hát most december közepén csinálta.
Csütörtöki napon reggel arra lettem figyelmes, hogy a bojlerben érdekesen kutykuruttyol a víz. De nem történt semmi, szépen lezuhanyoztam és volt meleg víz, szóval kicsit aggódtam, de nem különösebben.
Ahogy írtam, a novemberi osztálytalálkozóhoz kapcsolódóan volt egy mozzanat, ami eléggé felhúzott. Túlléptem már rajta, de akkor Katival kidumáltuk és egy véleményen voltunk az ügyben. Ezért most leírom.
Gyerekkoromban volt otthon sakk-készlet, Fater elmagyarázta a lépéseket és sokszor sakkoztunk is. Azonban Fater mindig legyőzött! (Arra már nem emlékszem, Öcsém és én játszottunk-e egymás ellen.)
Nem ment a fejembe, hogy lehet az, hogy én is ismerem a lépéseket, de a Fater mégis mindig megver. Idővel aztán bedurcásodtam és nem is voltam hajlandó többet sakkozni.
A blogbejegyzésekből úgy tűnhet, mintha az utóbbi hónapokban alig foglalkoztam volna a gyerekekkel. Ez azonban messze nem így van, az ébren töltött időm kb. 60 %-ában velük foglalkozom gondolatban, akár dolgozom, akár hétvége van. Csak írni nem írtam mostanában róluk, két okból: egyrészt a melóhely-váltás frissebb és több esemény történt azon a fronton. Másrészt, a gyerekekről írni nem könnyű, ihlet kell hozzá, ami nem mindig jön akkor, ha van időm; ha meg van ihlet, néha nem vagyok itt gépközelben.
Fú, most már tényleg olyan elmaradásban vagyok a naplóírással, hogy tényleg már csak a legfontosabb eseményeket tudom leírni lóhalálában… Naponta vagy kétnaponta kéne blogot írni, hogy friss napi beszámolók legyenek, de hát soha nem bírom rávenni magam, vagy időm nincs rá stb.
Mindegy, most, ami a lényeg, hogy még tavaly novemberben volt osztálytalálkozónk! Olyan, amire el is mentem, nem úgy, mint az általános iskolaira valamivel korábban.
Nem paródia ez, tényleg így történt a decemberi téli szünet :-D
A tavalyi évem nagyrészt a melóhely/melóhely-váltás/új melóhely körül forgott. Csomó egyéb dolog is volt persze, de mégiscsak ez befolyásolja leginkább a mindennapokat, szóval most erről akarok írni.
Új melóhely, több szabi.
