Hogy mekkora itt az infláció, az már rég nem lep meg. Simán hozzászoktam, hogy egyes dolgok 299.- Ft-ról 399 Ft lesznek, utána 429.- Ft, 499.- Ft, végül 539.- Ft* (ez speciel a kedvenc Lay's csípős csirkeszárny ízű chipsem, melyet azóta csak a kínai boltokban veszek, ahol 450.- Ft alatt van). Ez a kaja csak egy példa, mert kb. mindennel így van.
Tavaly télen volt ez az ostoba igazgatási szünet, amivel sokáig ment a cigánykodás, hogy lesz/nem lesz/lesz/nem lesz. Végül aztán lett, a két ünnep között OK, sőt helyes is, csakhogy idén január első hetében is szünet volt, aminek meg már semmi értelme. A csapat fele home office-ban dolgozott, a többinek – nekem is – csak a szabadsága fogyott.
„Az ezredes százhúsz bevetést akar.” – Ez a mondat a 22-es csapdájában volt, amikor az amcsi bombázópilóták hazamehettek, ha bizonyos számú bevetést teljesítettek; de mindig mikor már épp elérték ezt a számot, a vezetőség hirtelen emelt rajta egyet. Így volt először – talán – 20, aztán 50, aztán 70 és így tovább.
Ez jutott eszembe a meló kapcsán, mert nálunk meg a negyedévente adHATó pluszpénzt kötik egyre magasabb és magasabb darabszámhoz, amit úgyse lehet elérni.
Olyan eseménydús az életem, hogy egy munkahelyi szemészetről is bejegyzést írok :-D De tényleg nem gyakran történik ilyen, szóval leírom.
Volt az időszakos felülvizsgálatom, ami simán lezajlott, és volt mellé egy beutaló a munkahelyi szemészetre is. Mondták, hogy ha új szemüveg kell, abból majd 30.000.- Ft-ot térít a munkahely. Ezen persze gúnyosan röhögtem, hisz tudtam, hogy a szemüveg annyiba kerül, hogy a harmincezer az csepp a tengerben. Mintha én egy kiló kenyér árához adnék 5.- Ft támogatást.
A szülinap a nyaralás után pár nappal volt, és idén hétköznapra esett. Természetesen szabit vettem ki rá, és eleinte gondolkodtam, hogy Bp.-n maradok és kb. úgy teszek, mint tavaly (városbéli programok és az ősök meglátogatása). De aztán letettem erről. Tavaly lehűlés volt aznap, szarrá fagytam az Úttörővasúton, aztán egész délután meg az Operaház Fantomja előtt a Fater miatt idegeskedtem, akinek addigra már szerintem tuti hogy érszűkülete volt, csak akkor még tojt rá.
Megvolt az idei nyaralás is. Nagyon jó volt, de mégis ambivalens. Vagy minden évben ezt írom? :-D És persze marha gyorsan eltelt. Mire belerázódtam volna, már haza is jöttünk; illetve hazajövés után, több munkanappal később éreztem azt, hogy „na MOST esne nagyon jól elmenni Füredre, mert MOST vagyok abban a hangulatban”.
A második plazmaadás estéjén jól telezabáltam magam a csípős csirkeszárnyas chipsemmel, meg Szamos trüffelgolyóval és sörrel. De másnap éhgyomri vércukrot mértem, és 6.0 lett!
Ekkorra már rendszeresen méricskéltem a vércukromat. Nem minden áldott nap, de azért hetente egyszer-kétszer biztosan (ha már megvettem a vércukormérőt)… Nagyapám cukros volt – akkoriban ez még ritkább volt, mint most –, a Fater is cukros (inzulinos), meg még a mutter is legalább inzulinrezisztens, de ő nem méri, meg különben is "a doki hülye".
Megvolt a 2. plazmaadásom is az új helyen. Nem, nem fogom most már mindegyiket egyesével leírni, de ez elég emlékezetes volt :-D
Mivel most már ráérek szombatonként, ezért szombat kora délutánra jelentkeztem be. Nagyon komolyan vettem a kevés zsír-szabályt, az utolsó két napban már csokiból is alig ettem, inkább száraz keksz volt a desszert, és pénteken, mikor Dórival a Margitszigetre mentünk sétálni, nosztalgiakiflit és gesztenyés patkót ettem a szokott mekis kaja helyett, amit a Jászain szoktunk megvenni.
Máris eltelt egy év, és az időszakos orvosi alkalmassági felülvizsgálatra kellett mennem. Ezeket tiszta hülyeségnek tartom amúgy, másrészt mindig idegeskedem miattuk. Egyrészt egy csomó tök beteg és/vagy nemnormális ember dolgozik kb. minden munkahelyemen (láthatóan alkoholisták, láthatóan idegbajosak, 145 kilósak stb.) és simán továbbengedik őket, tehát akkor minek is? Másrészt valahol mélyen mindig félek, hogy egyszercsak alkalmatlannak találnak a szemem miatt, vagy a szívbillentyűm miatt (jó, azt ezen a melóhelyen nem is említettem), vagy a balkezesség miatt vagy akármi.
Tessék, mondtam, hogy idő kérdése és minden munkahely elcsesződik, vagy legalábbis negatív irányba kezd változni! Mondjuk, már nem lep meg, 29 év munkaviszony után, de a tendencia dühít!
Ahogy írtam múltkor, természetesen a legszimpatikusabb kolléganőmnek, Gizinek van pont most elege, és megpályázott egy másik munkahelyet. Alig dolgoztunk együtt pár hónapot, épp csak hogy Rudi is, én is megállapítottuk, hogy Gizi a legaranyosabb, akitől nem stresszelünk stb.
Kissé lelkifurdalásom van, megint rossz barátnő/ rossz exkolléga vagyok… Utálok telefonálni. És van a K. Andi, aki az előző melóhelyemről a kollégám, a szomszéd szobában ülő három lány egyike, akikkel amúgy jóban voltam és tényleg bírtam őket.
Gyakran van, hogy valahol felmondok, vagy valakivel megszakítom a kapcsolatot, mert minősíthetetlenek a körülmények/ az ember stb., és milyen jólesne, ha ilyenkor a másik fél megbántottan megkérdezné, hogy De hát miért szakítasz/Miért mondtál fel, te kedves Macska, mit követtünk el? – És akkor a pofájukba mondhatnám, hogy ezt meg azt meg ezt, te szemét! – De ilyen sajnos szinte sosincs. Ezen a héten viszont ért egy pont ilyen elégtétel! :-)
Jó kis hosszú hétvége Tihanyban! Tiszta véletlenül kerültünk oda; a szállás.hu-n szörföltem csak úgy céltalanul, Balatonfüredet nézegetve, amikor feldobta a Club Tihanynak egy megdöbbentően olcsó ajánlatát, miszerint 2 éjszaka félpanzióval 44.000.- Ft! Körül. Hát ez elég jó. Írtam Faternak, hogy mit szól hozzá. Másnapra eldöntöttük, hogy OK, ennyiért megyünk. Addigra persze már a 44 ezres szoba nem volt meg,
Fantasztikus, végre összeszedtem magam és bejelentkeztem a másik, nagyobb plazmaközpontba! :-) Most volt az első látogatásom.
Hosszú hetek óta depresszióban vagyok, ami hol jobb, hol rosszabb, de inkább rosszabb… Hangulatingadozás meg passzivitás és effélék. Hála a jó égnek, hogy most épp csönd van a szomszédban és akár napközben is tudok szunyálni, de éjszaka mindenképpen lehet normálisan.
Már rég terveztem, hogy elmenjünk mondjuk Zsuzsival Szegedre, de aztán úgy elteltek a hétvégék és elfelejtődött. Végül ő hozta szóba. Hú, mondtam, akkor gyerünk most, májusban, amikor még nincs 45 fok árnyékban (Budapesten kívül csak Szegeden van még olyan dögmeleg nyáron).
